Múlt héten kezdetét vette az az időszak, amikor nem hogy blogírásra nem marad időm, de olyan alapvető szükségletek biztosításával, mint az alvás és az evés is gondom akad – a promóció, ahol én koordinálok egy ötfős csapatot és a külsős segítőket – más helyi bizottság által küldött vendégeket és jövő héttől egy indiai srácot, aki besegít az AIESEC promóban.
Másfél hete tervezőtábor volt, most hétvégén négynapos konferencia – ami tegyük hozzá, hogy brutális CV dopping is egyben és imádtam, bármennyire fárasztó is volt napi három órás alvási átlaggal leledzeni négy napig. Második nap case study-kat elemeztünk kis csoportban az Audi, a PwC, a Budapest Bank, a P&G, a Mars és a Develor képviselőivel, harmadnap menedzsmenttel, HR-el és external communication & PR-al foglalkozunk, közben pedig megválasztottuk a következő év alelnöki paneljét. Az utolsó nap a kooperációé volt. Ráébredtem, hogy még helyi alelnök akarok lenni, aztán pedig ki akarok menni Görögországba országos alelnöknek, ha lesz épp lehetőség.
Így aztán a dolgok sűrűjében épp hogy napi kedvencet lesz erőm kiposztolni, de filmet nézni, bulvárt kommentelni aligha:P
De amint tudok, jövök vissza valami izgi dologgal:)
Mindig hajlamos voltam a vizsgáimat és a feladataimat magam előtt tologatni - ha azok nemtetszést váltottak ki belőlem, ne adj isten nem értettem vagy a tanárról hallottam rémhíreket. Ehhez jöttek még a buktatások és máris ott találtam magam, hogy harmadik tárgyfelvételek, utolsó hét, kuncsorgás, ígérgetés… azaz a legalján. De valamiért mégsem érzem alantasabb vagy gyengébb embernek magam tőle.Vagy mert nem én vagyok az egyetlen ilyen, vagy mert bennem ragadt egy darabka Bella Swanból.
