Kati védjegye a hajlékonysága...
Előre leszögezem: nem leszek pártatlan. Mert vannak versenyzők, akiket szeretek és vannak, akiket egyáltalán nem. Vannak edzők, akiket szeretek és vannak, akiket egyáltalán nem. És van a MOKSZ, amit egyáltalán nem szeretek. És minden évben botrány van abból, ki menjen világversenyre. Ennek elég prózai az oka: nincs lefektetett válogatókritérium. Szegény Kati Hadford pedig idén sem úszta meg a szakágvezető furkálódását.
Nem vagyok ugyan akkora filmzabáló, mint Anka barátném, aki mellett a “Láttad-a…?” kezdetű kifejezésre időnként még össze is rezzenek, mivel az esetek 90%-ában nem láttam, amit ő látott. Kezdve azzal, hogy kicsi koromban csak orosz/ ukrán meséket nézhettem, gimis koromban csak a dél-amerikai sorozatokat bámultam álmodozva, most meg annyira le vagyok többnyire fáradva, hogy már csak az amcsi limonádét emészti meg a kicsi agyam. Na de azért mégis akad néhány film, amit azért nagyon várok:
Már egy ideje tartja nálam magát a tény: ha nem lennék hülye a matekhoz, közgázra kellett volna mennem. Mivel az íráshoz adottságom van, így komm szakon max 1-2 használható tippet gyűjtöttem be, a rádióban is én voltam az egyetlen, aki reszketés nélkül ült be híreket olvasni. Kaptam pár feedbacket, harmadikra már jobb volt. De legalább nem szaroztam vele.
A magyar szakkal viszont már ötödik éve szarozok. Magam részéről már rég letudtam volna, ha nincsenek olyan fain kis tanárok, mint D.E., aki gondoskodott róla, hogy legalább hat évig járjak egyetemre. Pedig biztos vagyok benne, hogy kb. egy név vagyok neki a neptunban, semmi más.
Mondattan vizsgára készülődve egész reggel azon gondolkodtam, mit is írjak bővebben arról, hogy klassz volt. Fellapozván Vaddi klisészótárát, megtaláltam “az élet ismétli önmagát” kifejezést és rájöttem, hogy igen, ez az, ami a jelenlegi helyzetre nagyon is ráillik. Többek közt azért, mert Brian ugyanúgy sérült meg, ahogyan két évvel ezelőtt is, a courcheveli karácsonyi gálaruhája pedig megint csak egy ismerős darab volt.
