A franciák mindig is kiemelkedtek a táncos koreográfiák terén – egyedien, senki máshoz nem idomulóan alkotnak, leutánozhatatlanul, sokszor talán érthetetlenül. Mégis divattá vált absztrakt koreográfiák terén a franciákkal dolgoztatni (aki hagyományosat akar, az megy az oroszokhoz), így ismerte meg a táncos világ Redha Benteifour és Kader Belmoktar nevét is.
Redha neve sokaknak a Romeo et Juliette francia musical koreográfiája kapcsán lett ismerős – többek közt nekem is. Azonnal felfigyeltem az egyedi színpadhasználatra, a térben sokrétűen elrendezett – ám különböző – mozdulatsorokra, a csoporttáncokra. Olyan pop-musical zenével dolgozott, ami korábban nem volt jellemző. Slágerlistás zenére csinált színpadi táncot, a kettő határán való találkozás pedig egy teljesen új musicalműfajt hozott létre. A színpadi játékot kevésbé erőltető, popzenei füzérre húzott történetét. Ezt persze a magyar feldolgozásnak muszáj volt szétrombolni, kevésbé vagyunk kísérletező-műértő nép, mint a franciák, sokkal kevésbé vagyunk fogékonyak az újra, a másra. Duda Éva koreográfus és Kerényi Miklós Gábor rendező elsősorban a színpadi játékba építették – hagyományos módon – a koreográfiát. Nem lett rossz, sőt, a magyar hagyományokhoz képest még így is újító szemléletű darab lett (nem mintha az utóbbi időben túl sok magyar művet adnánk elő, a legtöbb mű külföldön már bevált licensz)
Redha-Giselle
Persze ahogyan lenni szokott, Redha is jóval már a csúcs előtt alkotni kezdett, sőt, olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Michael Jackson, Diana Ross, Elton John és Vanessa Paradis. Számos balettintézetnek, színháznak készített már koreográfiát. Jelenleg éppen a Giselle feldolgozását mutatják be Dél-Afrikában, ami távol áll a klasszikus, tütüs tipegéstől, erőteljesen épít a kortárs táncra, az erőteljes mozdulatokra.
De hozzá fűződik a grúz Sofia Nizharadze “Shine” című számának Eurovíziós színpadi koreográfiája és az “On the wings of Sue” díjnyertes Pas de deux-je is. Gyakran dolgozik együtt Dominique Borges-al, aki a közönség “sétáltatásával” vált híressé – a kortárs technikán belül specialitása, hogy a közönséget nem hagyja leülni, folyamatosan mozgatja, így egyrészt a közönség nem alszik el és többféle szemszögből is láthatja a cselekményt, nem ritkán részesévé is válik annak.
.
Amikor műkorcsolya/jégtánc koreográfiára gondolunk, leggyakrabban icipici ruhácskában karjukat libegtető, kontyos kislányok jutnak eszünkbe – ez is egy szemszög, a kicsik és a kezdők valóban ezen a vonalon indulnak el legtöbbször (és akkor nem vesszük bele pl. Lenkey Dorottyát, aki kapásból Lady Gaga-ba markolt bele). Azonban ha kifejezetten kortárs koreográfiákat előnyben részesítő korcsolyázókat/táncospárokat nézzük, Nathalie Péchalat és Fabian Bourzat koreográfiái mellett gyakran feltűnik Kader Belmoktar neve, aki a Käfig produkciós iroda vezető táncosa és koreográfusa egyben. Ő készítette a Craziness, a Flamenco és az idei Requiem for a dream mozdulatsorait is.
Kader neve azonban főként az Agwa, Tricoté, Terrain Vague, Phases Cachées, Dépendansée, Corps est graphic és Récital művekkel fonódik össze. 1993-ban kezdett táncolni, először a Culture Street Company kötelékében, majd ’99-ben váltott a Käfig-hez. Alapvetően a hip-hopos vonalon mozog a kortárs táncon belül, erre az egyik legjobb példa az Agwa, ahol poharak között táncolnak a szereplők. Érdekes és izgalmas látvány az a fajta testkontroll, ahogyan profi szinten művelik ezt a táncosok, kombinálva a ritmikával és a történettel. Valahol talán azt is jelzi, hogy a tütük ideje lejárt, vagy legalábbis kimerült a készlet, nincs már mit kihúzni belőle, ezért más vonalakon kell elindulni, már jelentéseket megismerni.
Interakció
Vélemény?