Cukorba mártott Napfogyatkozás

Minden egyes alkalommal, amikor hajlandó vagyok mozira pénzt kiadni, megfogadom, hogy soha többet be nem teszem a lábam, mert tele van deviáns arcokkal, akik élvezhetetlenné teszik a filmet. Reméltem, hogy éjszakai előadásra menve talán 5-6 ember ha benn lesz , no de a foci vb még így is kicseszett velem, ugyanis akinek nem volt kedve meccs után hazamenni, az sörszagúan, röhögve beült az Eclipsre, amit by the way egész héten vártam, hogy megnézhessek, csak arra játszottam, hogy elfogyjanak a visongató fanatikus kistinik, akiknek alighanem vész-oxigénmaszkra lenne szükségük, akárhányszor Jacob megválik a felsőjétől.

Minden azzal kezdődött, hogy egyik oldalamra beült egy negyvenes anyuka a ficánkoló hülyegyerekével, akinek fogalma nem volt róla, milyen magasan van a leghátsó sor, így a filmet megelőző tíz percben ádáz csatát folytatott a tériszonyával, no meg anyukával is, aki mint kiderült, már akkor is annyira izgult, hogy két marokra falta a szószos tortillát. Másik oldalamra kaptam egy mindenórás kismamát férjestől-haverostól, akik oda-vissza adogatták a kajástálat meg a kólát, a csaj ráadásul olyan elánnal rágott, mint aki nem vacsorázott csak azért, hogy felfalhassa az egész menüt. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy online rendelés lévén sikerült pont a vászonnal szembe ülnöm, legalább a látvány teljes lett.

Mikor ezen kidühöngtem magam, végül a film is elkezdődött, mellettem anyuka már mind a tíz körmét rágta (merthogy addigra a kaját már elpusztította kölyköstől), pedig még csak Riley megharapásán voltunk túl.

Szóval filmértékelés:

LIKED:

  • a látványvilág teljesebb, igényesebb lett, végre a farkasok sem egy 476-os PC-re kidolgozott játék alanyainak tűntek.
  • Jacob izmai ultraklasszak – kifejezetten lájkoltam az “ágyjelenetét” Bellával
  • Jasper végre több szerepet kapott, a könyvben nagyon kedvelem, ideje volt már foglalkozni vele.
  • Charlie próbálkozása, hogy Bellát felvilágosítsa a biztonságos szexről.

NOT LIKED:

  • baromira el volt nagyolva. Bár nyilván nem lehet egy Eclipse-szerű könyvet könnyedén feldolgozni, hiszen sokkal nagyobb hangsúly van a lelki történéseken, mint magán a történet haladásán, de folyamatosan az volt a benyomásom, hogy ötpercenként ugrálunk a különböző történések blokkjai között és mindnek a végén iszonyat hiányérzetem támadt. Főleg a törzsi gyűlésnél jött ki, hogy gyorsan elsztorizták a legendát és semmi mást nem lehetett belőle megtudni, minthogy voltak a szellemharcosok, jöttek a csúnya vámpírok, feleség feláldozta magát, vámpírnak kámpec.
  • Victoria – most jöttem csak rá, mennyire sajnálom, hogy Rachelle Lefevre kiszállt, mert Bryce Howard szörnyűségesen teljesített Victoriaként. Sehol egy szemernyi gonoszság nem látszott rajta, csak egy megtört vörös kiscsajt láttam, aki nyávogva próbálta bizonygatni Riley-nak, hogy szereti. A harcjelenete Edwarddal szintúgy nem volt meggyőző – villámgyorsan lekaratézták egymást, aztán volt-nincs Victoria. Nyoma sem volt annak a kifinomult, cseles harctechnikának, ami egyébként Victoria karakterét jellemzi.
  • szerelmes jelenetek – olyan érzésem támadt, mintha valaki a nyakamba borított volna egy vödör cukrot. Semmi bajom nem lenne a Bella-Edward kapcsolattal, ha nem folyamatosan smároltak volna, sőt mi több, Edward gyakorlatilag az egész filmben csak amolyan kiegészítővé vált, asszisztált Bella affektálásához, időnként csúnyán nézett Jacobra, holott a könyvben azért Edward sokkal mélyebben kidolgozott szereplő.
  • sminkek – a vámpírok sminkjét ismételten elcseszték, like New Moon, mindegyiküknek olyan digitális lett a feje.
  • a Volturi megjelenése nagyon gyenge lett, mintha csak azért tették volna bele, nehogy kimaradjon
  • Bella behúz Jacobnak – jobban mutatott volna, ha lekever neki egy pofont, ez így béna lett.
  • +1 – Kristen még mindig nem tanulta meg, hogy ha nem beszél, akkor legyen szíves becsukni a száját, mert belefészkel a harkály.

Szvsz. összesen 3/10 pontot tudok adni rá, David Slade piszokul elrontotta a rendezést, nem tudta megfogni a lényeget, hanem inkább egy romantikus akciófilmet próbált kreálni és ez rossz irányba vitte az egészet. Kasszasikernek nyilván megfelel, nézhető, de valójában sehol nem látni, Bella mekkora kínban van a fiúk ellenségeskedése miatt, mennyire nehéz, hogy Jacobhoz is komoly érzelmek fűzik. Ezek után a Breaking Dawn-ban pláne kevéssé bízok, Bill Condon rendező eddig még csak a Dreamgirlst tudta komolyabb szerzeményként felmutatni, ami nem nagyon tetszett, egyébként nóném alkotásokkal kísérletezgetett, amik egy-két kivételtől eltekintve 4-5-6 pontosak lettek az imdb-n.

Lehet persze nekem ugrani, hogy márpedig mennyire izgalmas lett, de bevallom, én majdnem elszunyáltam rajta – és nem azért, mert éjszaka van.

Egy hozzászólás a(z) “Cukorba mártott Napfogyatkozás” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Premier után: Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. « Post Yourself!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s