Meleg vámpírt Mystic Fallsba!

Kevin Williamson úgy tűnik kissé unalmasnak találja az egyébként is eléggé megreformált vámpírtörténetet mostanság (a könyvsorozat és a filmsorozat elég durván különbözik sok helyen), így tehát a maga is meleg rendező úr egy már sokszor eljátszott, de stílszerű újítást szeretne: egy meleg karaktert tenni a Vampire Diariesbe, aki majd természete lévén alaposan felkavarja az egyébként sem állóvízű Mystic Fallst. Már csak azt nem döntötte el, hogy kiről és mikor derül ki, hogy valójában a saját neméhez vonzódik. Lehet, hogy egy vámpír lesz az?


Egyelőre azért is vár ki, mert nem szeretné megismételni a Dawson’s Creek-es húzását azügyben, hogy mennyire nyíltan és hogyan kerül be egy új szál a történetbe. Nem csodálkoznék, ha mondjuk Bonnie-ról derülne ki, hogy hosszú ideje szerelmes Elenába:)

De az is lehet, hogy egy teljesen új karakter kerül a történetbe, hiszen Katherine visszatérésével bizonyára új arcok is felbukkannak majd, sőt, Jeremy vámpírrá válása is tartogathat még meglepetéseket. Mindenesetre a múlt heti Comic Con-on bemutatták a második évad előzetesét is, amelyben Katherine máris borzolja az idegeket rendesen. Nem volt kérdés persze, hogy visszatér és végre az is kiderül, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással (azt ugye már tudjuk, hogy Elena valódi anyja, Isobel vámpír), de nyilván nem véletlen a hasonlóságuk. És persze nyilván lesznek részletek arról is, hogy Mystic Falls alapítói között vérfarkasok is voltak (nocsak, sose ússzuk meg, hogy ahol vámpír van, ott ne legyen vérfarkas is:)

A második széria első részét egyébként szeptember 9-én adja majd a CW, 13-án pedig már jön is a Gossip Girl a 4. évaddal. Addig azonban marad az HBO és a True Blood.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s