Milyen dolog az ilyen?

A történet többszereplős. Adott egy zseniális hangú, csúnyácska megasztár wannabe, akit manapság “magyar Susan Boyle-ként” is emlegetnek, a média szempontjából egyelőre fantom élettárs és gyerek, no meg két zsűritag, akik közül az egyikük ismertetőjele, hogy mindenki dolgát saját pénzén oldaná meg, a másikuk pedig átlagosan ötször többször fakad sírva, mint a másik három zsűritag együttvéve. Az élettárs mondhatni túl nagy tehernek gondolja a két gyerek nevelését és a médiaérdeklődést, miközben asszonykája, Szíj Melinda megpróbálna a hangjával valami kis pénzt vinni a konyhára. Szóval megkapta az ultit a stúdióba csíkos táskával érkezett versenyző: megy haza a családhoz vagy a kapcsolatának füstöltek.

Mégis milyen kapcsolat az, ahol ilyen szintű érzelmi zsarolásnak teszi ki a szeretett személy a másikat, amikor az ott áll élete legnagyobb lehetőségének a kapujában, még ha egy megrendezett és agyonhájpolt tehetségkutató is?

Amikor kapcsolatot építek ki egy másik emberrel – legyen az érzelmi, vagy csupán baráti kötődés – az egyik legfontosabb, amit az őszinteség, a hűség és a bizalom mellett elvárok, hogy támogasson, vagy legalábbis ne gátoljon az elérendő céljaimban. Én ugyanis igyekszek folyamatosan időt szakítani azokra, akik fontosak, néha több, néha kevesebb sikerül, de a lényeg, hogy megdolgozom az együtt töltött időért. Azt viszont gyakran tapasztalom, hogy a másiknak sokszor kevésbé fontos ugyanaz az idő, tehát igen gyakran nem a megfelelő személyek társaságát keresem. De ha valaki zsarolni próbál vagy választás elé állít, akkor szakad a cérna, mert a barát vagy a társ pont attól van abban a pozícióban, ahol, mert amennyire elvárom, én magam is maximálisan igyekszem támogatni a saját céljaiban.

Tegyük fel, én – egyébként fals hangú, de ezt ne vegyük számításba – akarnék bekerülni a megasztár döntőjébe, az egész családom viszont visszafelé húzna, mert azt gondolnák, be akarok kerülni a celebvilágba, éjszakánként leinni magam hakni után, esetleg bugyi nélkül szállni taxiba. Nos először is akkor az elmúlt 23 év nem volt elegendő arra, hogy igazán megismerjenek, ami elég szomorú dolog volna és sok érdekes kérdést vetne fel, másrészt pedig szerencsére nem minden ember ilyen, akinek jó a hangja, vagy jók az előadói készségei. Ugyanannyira lehet megfontoltan, mint meggondolatlanul cselekedni, maximum első esetben nem jelenik meg rólam heti két cikk a Velveten és nem biggyesztik oda arctalan-névtelen kommentelők a firka alá, hogy “sunáznám”. Megnyugtató tudat, valljuk be. De ugyanakkor rosszul viselném, ha ennyire meg akarnának gátolni abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék, hiszen bármiről is legyen szó, érett és felelősségteljes, bár néha azért kicsit gyermeklelkű fiatal nőnek tartom magam, akinek 5-7 éven belül saját családja lesz és vélhetőleg a csillagot is megpróbálnám lehozni értük az égről. De sem az anyaság, sem a párkapcsolat, de a házasság sem lehet egyenlő a személyiségünk eltiprásával, függetlenül attól, hogy önnön gyengeségből vagy elnyomásból tesszük azt. Nekem például szükségem van arra, hogy pénzkereső! és kreatív legyek párkapcsolatban is, mert az eltartottságtól egyrészt kiráz a hideg, másrészt pedig a fifty-fifty kapcsolatok híve vagyok. Közös kassza csak amennyire  szükséges (pl. rezsi, hiteltörlesztő, nagyobb beruházások), de a saját fizetésemmel példának okáért szeretek magam gazdálkodni és ki nem állhatom, ha turkálnak a zsebemben.

Ráadásul ilyen módon bizonytalanság, érzelmi függőség és bizalmatlanság is kialakulhat a felek között, hiszen a magát erősebbnek érző, de valójában gyengébb fél hatásos fellépéssel vagy fenyegetéssel kényszeríti a másikat. A kulcsszó pedig a kényszer: ez ugyanis egy párkapcsolatban nem lehet tényező. Ha az egyik embernek arra van szüksége, hogy a másikat kényszerítse bármire, az már régen rossz.

Szíj Melinda esetében tehát valami nem igazán stimmel a párkapcsolatban, de személyiségét tekintve egyébként is meghunyászkodónak tűnik,így nem olyan nehéz őt befolyásolni. De kérdem, mi értelme? Mi a jó abban, hogy ahelyett, hogy az élettárs és a két gyerek otthon szurkolna a tv előtt anyunak, inkább csírájában elfojtják a sikerélményt, ami lelkileg is kicsit kibillentené a holtpontról? Életkorilag már régen túl van a lázadó korszakon, nem fogja a szüzességét árverésre bocsátani, vagy esetleg meztelen naptárat készíteni. Talán erről próbálta a családot Friderikusz és Eszenyi Enikő is meggyőzni – első körben sikerrel, hiszen Melinda beköltözött a megaházba, bár feltűnően megviselte a hercehurca. Hogy aztán mégis hogy viseli a család, arról nyilván később szól a fáma. De remélhetőleg jobban, mint eddig. Hiszen a családi boldogság kulcsa egymás megértése, elfogadása és legfőképp támogatása.