Archive | október 2010

Túlsúllyal tilos a csók?

Ha lenne nálam valami nagy és nehéz, ami netalántán tüskés és méreggel kent is, szívesen hozzávágnám a Marie Claire újságírójához. A kedves online zsurnaliszta ugyanis nyugiban nézte a Mike & Molly című amerikai sitcomot, aztán majdnem szívrohamot kapott, amikor a túlsúlyos szereplőket csókolózni látta a képernyőn – ennek pedig hangot is adott a marieclaire.com-on. Azaz szerinte undorító, ha olyanok csókolóznak, szeretkeznek a filmekben, akikről “hurkákban csüng a háj”. Ettől persze nem csak a jónép, de még Dita von Teese is kiakadt és bocsánatkérést követelt, hiszen hogy merészeli egy sikeres nemzetközi női magazin így megalázni a túlsúlyos nőket, mikor pont az egyén egészséges önkép-kialakítását és önmegvalósítását hivatott segíteni.

Folytatás

A tökéletes első randi

Elég bármelyik női portál webcímét bepötyögni és máris százával ömlenek a nyakunkba a különféle randitanácsok – mit érdemes és nem érdemes tenni első, második és sokadik alkalommal. Többnyire általános érvényű protokollszabályokat emelnek ki és írnak hozzá időnként humoros, szaftos körítést. A Női lapozó például férfi szemszögből is megközelíti a különféle diskurzusokat és gesztusokat (Franco Marco csípős és humoros írásai), ami bár ad valamiféle segédletet ahhoz, hogy mit miért tesznek a pasik, de valójában mégis egy üres szappanbuborékból próbáljuk kinyerni, hogy mi az első randi megkérdőjelezhetetlen mesterreceptje. Ami egyébként nincs, mert nincs két egyforma ember, két egyforma szituáció, reakció.

Folytatás

Minden kapcsolat alapja a kommunikáció

Be kell vallanom, bolondulok Ian Somerhalderért. A How to make love to a woman mégsem az őáltala formált karakterről szól elsősorban, hanem a Josh Meyers által alakított Andyről, aki nemes egyszerűséggel képtelen kielégíteni a barátnőjét, Laurent (Krysten Ritter). Ugyanis esténként durrbele, öt perc után pedig mindketten fordulnak a másik oldalukra aludni. Laurent dühíti, Andyt aggasztja a helyzet, főleg mivel egy egyéves kapcsolatról van szó. A probléma viszont igazából ott kezdődik, hogy Lauren egész egyszerűen elfelejti megemlíteni a pasijának, hogy bizony nem stimmel a szex, ha Andy rákérdez, milyen volt, kap egy semleges “It’s fine”-t. Vajon hogyan jutottak el egyáltalán egy évig és közös lakásig? Őszintén szólva fogalmam sincs, hiszen a legfőbb dolog, a kommunikáció hiányzik a kapcsolatukból.

Folytatás

Van marketingérzék a Danone-nál…

Ma voltam Cora-ban. Ebben annyi a nagy szó, hogy borzalmasan lusta tudok lenni, ugyanis egyetlen kis bevásárlás közel két órát vesz igénybe, hiszen a Cora kinn van a balmazi úton. De végső soron megéri, mert a legtöbb termék, amire szükségem van, az jóval olcsóbb, még a Tesco árai alá is be tudnak menni, nem is beszélve arról, hogy a legtöbb Winny cucc elég jó minőség, azaz megéri őket fele annyiért megvenni, mint a márkatermékeket.

No ha már ott voltam, kéznél volt a bevásárló lista és csak egy-két apró dologban engedtem a vágyaimnak, feltűnt ugyanis, hogy a Könnyű és Finom termékcsalád az elmúlt egy hétben négy, azaz négy új ízzel bővült. Utólag jobban ízlett volna talán a szilva-mandarin kombináció, de az aranygaluska-almásrétes (amit amúgy két szóban kell írni, de nyilván a franciákat ez  nem zavarja) tesztelése után legalább megírhatom, milyen gyönyörűségesen trükközik a Danone a vásárlókkal.

Folytatás