Premier után: Harry Potter és a Halál Ereklyéi I.

A júliusi Eclipse mozi-tragédiát követően újra sikerült rábeszélnem magam, hogy érdemes még moziba bemerészkedni és bízni abban, hogy nem fogok sikítva kiszaladni a sok idióta miatt. Szóval még vasárnap este online foglaltam magamnak egy jegyet a Harry Potterre, mondván úgysem voltam még éjféli premieren soha, meg hát három terem, háromszáz ember, csak van fílingje a dolognak. Persze arról újból sikerült megbizonyosodnom, hogy az emberek nagyobb része megragadt valahol az állati ösztönök és viselkedéskultúra szintjén, a film viszont kifejezetten tetszett – except hogy szinkronos volt, mivel köztudottan feliratfan vagyok.

Ha úgy lenne lottó ötösöm, mint ahogy fogadni mertem volna rá, hogy az emberek 80%-a az utolsó tíz percben szeretne beülni, már rég milliárdos lehetnék. Én odamentem fél órával előbb, hogy felkészüljek az emberrohamra, de ehelyett csak azzal a látvánnyal szembesültem, hogy az a 40-50 fő, aki már ott ácsorgott, kapunyitáskor megrohamozta a büfét, mint szocializmusban Mariska néni a kisboltot pult alatti narancsért. Nem is adta senki fél literes kólánál és két literes popcornnál alább – én bekészültem diszkréten egy kis zacskó hagymás crisperssel, mondván az lazán kitart két és fél órán át az én mogyoró evési sebességemet figyelembe véve. 35-kor már benn ültem a teremben, lassan el is kezdtek szállingózni, de 55-kor még félig üres volt a terem, akkor jött a dömping, a filmet kb. 10-15 perces késéssel sikerült elkezdeni az értelmi szint “nézőtársak” miatt. Az ütemes rágás-szürcsölés közepette végre a Harry Potter és a Halál Ereklyéi felirat is megjelent a vásznon, én meg csak gubbasztottam a kabátomban, mivel kb. 14-15 fok ha lehetett odabenn.

Alapvetően nem találtam kifogásolnivalót benne, David Yates emberesen megcsinálta, amit meg lehetett. Ron megint tele volt ütős dumákkal, Voldemort egyre rondább, Piton haja meg egyre zsírosabb. Tulajdonképpen a legfeltűnőbb a Roxfort hiánya volt, hiszen eddig év elején kezdődött minden történet és júniusban, évzáró előtt volt a finálé – most végig zöldes-szürkés komor hangulatú volt a film, bár az elejére Fleur és Bill lakodalmi jelenetével próbáltak egy kis vidámságot teremteni. Plusz relative kevés volt az ember – három főszereplő, Voldemort, Bella, Draco és Lucius töltötték ki nagyrészt a két és fél órát, meg persze a létszámnövelő halálfalók, minisztériumi dolgozók voltak a színen leginkább.

A fényképezés talán most sikerült a legjobbra, érzékeny, szép hátterek jellemzik a filmet. A helyszíneket nagyon jól választották meg, egyrészt mert jól visszaadták a könyv hangulatát, másrészt egész egyszerűen szép és tiszta terekről lehet beszélni: erdei tisztások, sziklák, folyópart, füves puszta…

A zene is teljesen illeszkedett a film egészébe, szinte észre sem lehetett venni, hogy ott van, annyira szervesen kapcsolódott az egyes jelenetekhez.

Nagyon horrorisztikus jelenetek nem voltak benne, csak párszor csapódtam háttal a széknek, akkor is Nagini miatt, mert iszonyodom a kígyóktól. Voldemort egyre kevésbé félelmetes viszont, sőt, talán inkább nevetségessé kezd válni – ez talán az állandó affektálásának köszönhető, olyan, mint egy hisztis kisgyerek, aki addig nem hajlandó aludni menni, míg meg nem kapja a kedvenc játékát. Talán ez az egyetlen kifejezett negatívum a filmben számomra, mert nem jön át a gonoszsága a vásznon.

R.I.P. Dobby...

A kedvenc részem egyértelműen Dobby temetése lett, a könyvben is ez a rész tetszett a legjobban. Olyannyira meghatóra sikerült a jelenet, ahogyan Harry a haldokló manót tartja a karjaiban, hogy az előttem lévő két sorban ülő srácok is bőszen szipogtak és törölgették a szemüket. Ami még nagyon jól sikerült, az a három testvér meséjének az animációja. Kb. gyerekkorom esti meséire emlékeztetett a kétszínes technikája. Szvsz. alig várom a júniust, hogy jöjjön a befejező rész, valahol valóban a nemzedékünk filmje a Harry Potter. Aki nem élte végig az elejétől kezdve, annak már mást fog jelenteni, mint jelentett pl. nekem 15 éves koromtól kezdve – tehát az elmúlt 9 évben.

A film végéig tehát a legnagyobb békében lélegeztem együtt 99 másik emberrel – amint viszont a fényeket felkapcsolták, enyhén megdöbbentett a popcornban és kólában úszó padló, enyhén szólva volt csak gusztustalan. Valamiért a 14-22 éves korosztály azt képzeli, hogy mindent ott lehet és kell hagyni, mint eb a szarát, persze mert megtehetik. Ha mindegyiket emberesen nyakon vágnák, valahányszor eldob valamit, vagy Harry rájuk nyomna egy cruciatus átkot – bizony kétszer is meggondolnák.