Archive | február 2011

Megbukott a leggyengébb láncszem elmélete

Hölgyeim és uraim, nyolcvanegy nappal a beköltözés után első Való Világ posztom következik! Köszönhetően annak, hogy érdekes volt az utóbbi két hétben megfigyelni a befejezetlen kifestőkönyv (Olivér) és környezete, valamit Béci és támogatói viselkedését. A legnagyobb párbajként, előrehozott döntőként aposztrofálták azt az eseményt, ahol Béci fölényes, közel kétharmados győzelmet aratott addigra elgyötört, diffúz, küzdeni nem akaró, egyfolytában kifelé kommunikáló társa felett.

Folytatás

Moduláris problémák

2005. szeptember 8-án boldogan vettem kézbe a kis, A5-ös füzetet, telis tele izgalmasabbnál izgalmasabb irodalmi és nyelvészeti tantárgycímekkel, amit majd mind-mind meghallgathatok a következő öt évben. Közben a szetting csöppet változott: az ötből hat év lett, a boldogságból pedig valamiféle, a kétségbeesettséghez konvergáló érzés: valaki mondja meg nekem, mit jelent a szakos követelményleírásban az, hogy “20 kredit egyéb”! Nyilván feltételezik, hogy okos, intelligens emberek vagyunk és hogy a szánk többek között arra való, hogy a pszichikai síkon megfogalmazódott kérdéseinket fizikailag realizálhassuk vele, de mi van akkor, ha a kérdésre az sem tud válaszolni, aki elvileg a legmagasabb intézményi tudás birtokában van: a TO-s néni?

Folytatás