Megbukott a leggyengébb láncszem elmélete

Hölgyeim és uraim, nyolcvanegy nappal a beköltözés után első Való Világ posztom következik! Köszönhetően annak, hogy érdekes volt az utóbbi két hétben megfigyelni a befejezetlen kifestőkönyv (Olivér) és környezete, valamit Béci és támogatói viselkedését. A legnagyobb párbajként, előrehozott döntőként aposztrofálták azt az eseményt, ahol Béci fölényes, közel kétharmados győzelmet aratott addigra elgyötört, diffúz, küzdeni nem akaró, egyfolytában kifelé kommunikáló társa felett.

Első elsajátított fizikai törvényem a gravitáció után az volt, hogy “egy tárgy csak annyira erős, mint a leggyengébb pontja”, azaz a leggyengébb láncszem elmélete: ha egy csapat valamely tagja elgyengül, a csapat nem kiveti magából, hanem minden lehetőt megtesz azért, hogy a gyengét megerősítse. A VV természetesen verseny, tehát valakinek így is, úgy is mennie kellett, ugyanakkor a nagy négyes három tagja annak ellenére, hogy papíron összetartottak, meg sem próbálták Olivért megerősíteni, gyakorlatilag sorsára hagyták szenvedni a bizonytalan büntetés, majd Enikő üzenete után,  amellyel tulajdonképp felőrölte saját magát. Elérték, hogy Olivér feladja a harcot és értékesebbnek ítélje a kinti kapcsolatát a villa nyereményénél. Már a stúdióba is sírva engedték ki, mert valahol érezték, hogy már nem fog visszajönni. Kiderült, hogy akármilyen erősnek mutatja magát valaki, belülről, érzelmi megközelítésből szép lassan le lehet bontani ezt a védelmi vonalat. Kérdés, hogy ez a RTL részéről kísérlet volt-e (vajon össze tudják-e omlasztani Olivért?) vagy tudatos rombolás, mert valami miatt nemkívánatossá vált számukra Olivér jelenléte a villában? Vagy éppenséggel csak elfáradt a karaktere és nem tudtak már mit kihozni belőle. Szvsz. az első (és talán a harmadik) valószínűbb, mert Olivér alapvetően hozta a nézettséget, nem csak a saját egyéniségével, hanem az Anikó-Szandika-Olivér rajongói háromszöggel is, hogy vajon melyik lánytól gyengül el annyira, hogy átlépje az Enikővel lefektetett határokat? Ugyanakkor Enikő is ludas volt, az üzenete pontosan olyan mértékben tartalmazott elbizonytalanító információkat, hogy azzal kihozza, magának megmentse Olivért.

Béci viselkedése szintén érdekes volt pszichológiai szempontból. Ő bement egy értékrenddel és attól az elmúlt nyolcvan napban sem távolodott el. Nem mászott rá szeretethiánytól szenvedve valamelyik villacsajra, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a húga mellette van, ugyanakkor ez meg is nehezíti benn az életét, hiszen nem csak magukra, egymásra is figyelniük kell, ha egyikük mélypontra kerül, az a másikat is lehúzhatja. A párbajra úgy felpumpálta magát, annyira elhitte, hogy ő ott győzni fog, hogy ez valójában hozzá is segítette a győzelemhez az elgyötört, szétesett Olivérrel szemben. Nem feltétlenül beképzeltség, vagy önhittség ez, csupán tudatosan felkészítette magát arra, hogy a stúdióban neki egy nyerni érkezett emberként kell megjelennie, hogy teljesen ki tudta zárni azokat a kétségeket, amelyek valószínűleg ugyanúgy benne voltak mélyen, mint mindenki másban egy olyan verseny esetén, ahol csak kis százalékban múlik az eredmény saját magán. Hiszen Olivér valóságshow elemzésekkel, pszichológiai tanulmányokkal felvértezve érkezett a villába, míg Béci bejött az utcáról azzal az elhatározással, hogy igyekszik mindenki által szerethető módon viselkedni és kimarad a konfliktusokból. Eddig úgy tűnik, ez a leghasznosabb politika a villán belül.

Béci védettsége valószínűleg pozitív hatással lesz a következő kiválasztáskor, hiszen egyenlőség esetén ő dönt. Ugyanakkor igyekszik majd maga mellett tartani Jerzyt és Gombit, akik a villa életében haszontalan plusz emberek, szinte láthatatlanok, ugyanakkor a szavazataik és a támogatásuk abszolút hasznos és ahhoz a csapathoz húzódnak, aki a legnagyobb megértést tanúsítja feléjük. Azt gondolom, a következő kiválasztott Anikó lesz, aki Olivér távozása után szintén romokban hever érzelmileg, főleg Olivér élő adásban való viselkedése miatt, hiszen Oli nem kért az ő kortesbeszédéből, az egyetlen és igaz barátnak vélt Alekoszért kardoskodott, aki valljuk be, szintén nem megverhetetlen, főleg azok után, hogy saját gyengeségét azzal aposztrofálta a párbaj alatt – tudatva, hogy szerinte sem tér vissza Olivér – hogy neki mindig kell valaki maga mellé és ha Oli kiesik, akkor vagy Éva, vagy Béci lesz az új BBF-je. Tekintve, hogy Béci nemigen komázik az ellenséggel, a nagy négyesből a továbbiakban nagy hármas lesz. Plusz Anikó.

9 hozzászólás a(z) “Megbukott a leggyengébb láncszem elmélete” bejegyzéshez

  1. A csatorna részéről nem volt tudatosság abban, hogy Olivér ment haza, tényleg a közönség döntött. A vezetés jobban örült volna, ha Oli győz, mert nagyobb nézettséget hozott, ellentmondásosabb karakter, szövevényesebbek a kapcsolattai. Viszont az történt, hogy Oli kivégezte saját magát, az érzelmi labilitása okozta a vesztét, az a tény, hogy nem volt már ura ösztöneinek. Ezzel az eljárással végezte ki korábban Zsuzsit ő maga is, a lány labilitására játszva elérte, hogy kibukjon és kizárassa magát, karma is a rotten whore, ugye. Sztem Anikó vagy a szuperhisztissé vált Szandika megy ki legközelebb, kérdés, kit hívnak ki. Szandika Gigit, de Anikó…? Hmm.

  2. Akkor lehet, hogy Lilu ad1, hülye szőke és nem figyelt a szájára ad2, titokban Béci fan, mert olyan beszólásai voltak, hogy Olivérnek lehetett látni az arcán a megütközést, mintha pofánb@szták volna szívlapáttal. Főleg, hogy Lilu egyfolytában felemlegette Anikót.

    Anikó sztem max Gombit meri majd kihívni, ekkor lenne Béci-Gigi-Jerzy-Laci feladata az, hogy ugyaúgy felpumpálják Gombit, mint ahogy Béci viselkedett a párbajon (bár ehhez Gombi kevés), de hátha Gombinak nagy segítség lenne Picur látványa és akkor még húzza benn egy ideig.
    Persze szerkesztői szempontból Anikó jobb karakter.

    De vajon Szandika neki mer menni Giginek így, hogy a bátyja letarolta Olivért (pontosabban Olivér magát, de akkor is)?

  3. Olivér beleesett a saját maga ásta verembe, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyenge stratéga.
    Egyébként – az én szememben – esélye sem volt a győzelemre, bár a mai világban a mindenkin átgázoló, gátlástalanoké a “királyság”. Olinak jobb helye van kint, dolgozzon, törlessze a hiteleit, és ápolgassa a háztájit. :D ))

  4. Az RTL nagyon ki akart vele baszarintani.. Nem szerettem Olivért, sőt antipatikus volt mmkk, de a csávót szétbontották nagyon komolyan, persze ebben ő is benne volt. Anikó közeledését nem tudta visszautasítani időben, fürdött a hiúságában, aztán magára rakatta a jelet, mint valami nagyon kemény arc, és pofára esett. Szinte látok magam előtt egy 2-3 fős pszichomester teamet, akik mindenkiről tudják hogy mi a jó nekik és mi az amivel kivégezhetik mentálisan. Egy nagy emberkísérlet.

  5. “de hátha Gombinak nagy segítség lenne Picur látványa ”

    Te tényleg nem látod, hogy Gombár egy homár?
    Ahhoz a csajhoz még életében nem nyúlt hozzá, a bátyja annál inkább…

    • … azért, mert buzinak néz ki :D nekem is van csoporttársam, aki síkbuzinak néz ki, aztán síkhetero :)
      majd ha rámozdul a Jerzy-re, akkor aláírom, hogy homár. Addig meg hagyom békén.

  6. Jajj! Ti olyan kis naívak vagytok!

    1. Olinak vagy lejárt a szerződése és/vagy a ReteK Klub valami műsort ígért neki.
    A többi csak kamu.
    2. Majd pont kiengedik a nézettséget hozó, ezért aranytojást tojót?
    Balgaság!
    3. Vagy most jön a következő forgatókönyv, most másnak kell “megvadulnia”! :D :D

    Én a 3-ast tartom valószínünek, lehet az 1-essel együtt.

    Azt meg, hogy a “nézők benntartották”-ot ember még komolyan tudja venni… Pfff!
    Közjegyző ide vagy oda, azt írnak oda, amit szeretnének!

  7. Visszajelzés: Szandika az utcára kerül a villalét után? « Post Yourself!

  8. Visszajelzés: Döbbenet! Sanyi kidobja Szandikát? « ®

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s