Egészen félelmetes hangulat uralkodott vasárnap a SYMA csarnokban: több mint 1500 résztvevő látogatott ki az V. Coca-Cola Testébresztő Aerobik Napra, amelyet idén is a BSI szervezett. A nagyszínpados órák mellett újfajta trendeket és eszközöket is lehetett próbálgatni, mint pl. a Bosu, a TRX vagy a Kranking. Jómagam a maximális keretet kihasználva végigtáncoltam öt órát, részt vettem Béres Alexandra súlykontroll óráján, kipróbáltam a pilatest, voltam cukrot méretni és beneveztem egy fogyókúrás játékba, ahol vállaltam -10 kg-ot a november végi zárómérlegelésig. És nemsoká Nivea Tour, májusban pedig Fitbalance zumba videoklip-forgatással.
Mostanában igencsak ráfüggtem a nagyobb volumenű fitneszeseményekre, tavaly már voltam a Tesco Fitline debreceni állomásán, de pár éve jártam már Nivea Tour-on is (többek közt ott ismerkedtem meg Tatarek Rezsővel is). Külön öröm a közelgő Fitbalance, hiszen eddig kevés ennyi embert megmozgató esemény volt egy évben, most pedig már egyre szélesebb kínálatból válogathatunk. Ha nyakamba szakadna a nemzeti bank, elmennék a nyári AerobiCampre is, ami szintén hatalmas buli.
Kivételesen most nem sorrendben fogom értékelni a Testébresztő óráit hanem az alapján, hogy én magam mennyire élveztem őket:
- Kiss Gábor- Afrodance: A zumbából kifolyólag az afrodance műfaja nagyon közel áll hozzám, ráadásul Gábor nagyon klassz prezenter, az összeállított koreográfia pedig maximálisan kiélvezhető és szinte akárhányszor végigcsinálható volt. A színpadra vele tartott két munkatársa, Shaid és Moshood is, akik kongakísérettel biztosították a bulit. Az órarend szerint a Fitbalance-on is ott lesz
Szerintem a zumba mellett az afrodance az egyik leghatékonyabb alakformáló-zsírégető óra, hiszen pont a kritikus területeket kell erőteljesen mozgatni, rázni, így megússzuk a kínlódós has-far-comb partykat és helyette tényleg bulizunk egy nagyot. - Horváth Gréta & Mészáros Máté – Bailar aerobik: szintén a zumba miatt éreztem hozzám közelinek, illetve a klasszikus aerobik alapjaim is megkönnyítették az órát. A bailar Gréta találmánya, aki táncosból lett aerobik oktató, majd észrevette, hogy a táncos mozgást nem nagyon tudja levetkőzni, ezért inkább összemixelte a kettőt és ma már egyre nagyobb sikernek örvendenek a samba, cha cha és jive koreográfiák. Mindketten nagyon kedves és közvetlen emberek, én még pasit úgy mozogni mint Mátét, soha nem láttam, valami leírhatatlan, amit a testével művel
Ja és nem sokára újra jönnek Debrecenbe
- Varró Gyula – Aerobik Performance: Well, Gyuszó most két okból lett csak harmadik a listámon: egyrészt nekem elég nehéz volt a koreográfia, túl sok volt benne az irányváltás és sokszor fogalmam nem volt, hogy hol tartunk, másrészt egyszerűen a két táncos óra közelebb állt hozzám, mint a klasszikus óra. Ugyanakkor nagyon tetszett a zeneválasztás, meglepő dolog aerobik órán swingre mozogni, Gyuszó mégis sikeresen tető alá hozta a két műfajt.
- Gáspár Kata – Aerobik Mix: Kata a negyvenes edzők táborát erősíti és találóan nevezi őt az egyik oldal “kiképző” edzőnek, ugyanis nyugodtan lehet azt mondani, ő a női Tatarek Rezső. Pontosan ugyanazzal az iróniával van felvértezve, mégis megvan benne a szükséges humánum, az órája pedig kemény, izzasztó, klasszikus aerobik, erősítés és boxing ötvözete.
- Chilli Salsa Dance School: Gavallér Kormos Attila oktatóként és koreográfusként nem igazán hagyott bennem mély nyomot, habár maguk a táncok számomra nem voltak nehezek, hiszen zumbán mindegyiket használjuk, nem esett nehezemre lelépni egy salsa, egy cumbia vagy egy bachata lépést. Viszont a színpadi jelenlétük alapvetően diffúz volt és elvonta figyelmemet a két háttértáncos lány, akik eléggé darabosan mozogtak. Záró órának teljesen megfelelt, de nem igényelt a részemről különösebb odafigyelést.
- Kis Mónika – Preventív gerinctréning: Tudni kell rólam, hogy egyetlen olyan sportággal sem vagyok kifejezetten jóban, amelyhez polifoam kell
Móninak azzal sikerült viszont egy jó pontot szereznie, hogy kifejezetten kellemes zenéket hozott magával és teljesen lekötött az óra ritmikája, érdekes volt a koreográfia. Viszont a gerinctréningeket a továbbiakban sem fogom tudni lájkolni, egyszerűen nem esik jól ez a lassú, nyújtogatós mozgás. - Béres Alexandra – Súlykontroll: november óta rávettem magam, hogy végigcsináljam az órát és ne csak úgy mondjam, hogy valami nekem nem stimmel a súlykontrollal. Well, a másik hat óra meg sem kottyant, de a jobb oldalam még mindig enyhe görcsben van Szandra órájától, kb. olyan, mint amikor futás közben beleáll a görcs és az istennek se tudom kimasszírozni. Ezen kívül több testrészem is majdnem teljesen feladta a küzdelmet, az volt a szerencsém, hogy hétfőn úgy döntöttem, hogy fog összeszorít és zumbát fogok alkalmazni gyógytesiként, ami be is vállt, így már csak az oldalammal küszködök. Engem a súlykontroll az általános iskolai tesiórára emlékeztet, ami miatt évekre megutáltam a mozgást (aztán jött az aerobik, ami megváltoztatta a sportról alkotott elképzeléseimet)
Az viszont utólag a képekről látszik, hogy a matracos órákkal való ellenérzéseim dacára is ezek az órák voltak a legnépszerűbbek, főleg az idősebbek körében. Sokan a táncos órák közben oldalt sziesztáztak és a két hónapos ajándék wellness magazinokat lapozgatták.
A szervezés egyébként egészen jó volt, gördülékenyen mentek a dolgok, kivéve, hogy a technikusok néha összekevergették vagy hamarabb állították le a zenéket. Bejutással, csekkolással, ruhatárral szintén nem volt gond és volt dögivel habfürdő (isoital), ami mellett egész nap nem kívántam szinte enni. Viszont ami nagyon negatív volt, hogy a SYMA tükörsima betonnal van burkolva és úgy csúszott rajta a cipőm, mintha jégen lennék, így néha épp hogy csak megúsztam egy-egy nagyobb esést.
Az emberekkel szintén nem volt gond, ha kifelejtjük a listából az elsősorban parádézókat, akik éberen lesik, hogy mikor szólítják le őket interjút adni (komolyan, felfedeztem, hogy ezek az emberek külön a kamerára vadásznak és szünetben is a kameramanok környékén sündörögnek, ennek köszönhetően a képek és a videók nagy részén ők szerepelnek), illetve azokat, akik egyfolytában annyira le vannak maradva, hogy sorozatos ütközés a vége (egy ötven körüli nő pl. folyton nekem ütközött bailar meg performance közben és még ő volt megsértődve).
Lényegében abszolút pozitív a mérleg, teljesen megérte, főleg, hogy előtte lévő este fórumos barátném és a párja szállásolt el a szőnyegük közepén, és hajnal kettőig boroztunk, meg Harry Potter 4-et néztünk. Reggel a metróban sem tévedtem el, csak hazafelé akard egy kis gond, ugyanis fogalmam nem volt, hogy a SYMA-tól melyik irányba kell menni a Keletibe gyalog, amit aztán Pamcsy pasija negyed órán át magyarázott telefonon, de végül odaértem, hazaértem. És jövőre újra ott leszek. De előbb még Nivea, Fitbalance, (egyelőre még álmaimban) AerobiCamp és Tesco Fitline.
Nekem kicsit ironikus az aerobik meg a Coca-Cola párosa…
Szerintem mindenkinek
De azt kevesen tudják, hogy a Coca Cola mint forgalmazó cég nem csak a cukros-kátrányos löttyöt forgalmazza, hanem hozzá tartozik a Naturaqua és Powerade izoital is 
Az eseményen am. egy cent kólát nem lehetett látni, csak ásványvíz és izoital volt, meg müzliszelet, banán és abonett.
Az ásványvizet nem szeretem, az izoital meg minek nekem…
Szóval, azzal sem élek. 
De páran azt sem tudják, hogy a CC-hez tartozik a Burn és a Cappy is.
Ez utóbbi kettővel sem élek. Viszont Debrecenben szar a csapvíz, ezért én már évek óta ásványvízen élek (jó, az meg hormonos, de legalább nem klórizű, akkor már inkább a jóízűtől döglök meg), az izoital meg igenis hasznos, ha sportolsz
Ha nem, akkor tényleg minek
Na, látod, nem sportolok.
Mondjuk lehet, nem ártana…
Coca termékeket nem fogyasztok napi rendszerességgel, de szoktam. Hiába nagy kedvencem a Cappy, az árát nem főiskolás zsebhez tervezték.
Am. én se veszem az izoitalt, de ha már ingyen adták, kiéltem magam
A Cappy sztem is finom, csak nem túl szimpatikus a kb. 13-14 gr. szénhidráttartalma decinként. Gondolj bele, elkortyolsz fél litert, az 5×13, minimum 65 gr. szénhidrát. Az kb. két közepes szelet fehér kenyér tartalmával ér fel. Én meg nagyon kényesen vigyázok a cukromra, apám cukros, én nem akarok az lenni
Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, és csak reménykedem benne, hogy nem lesz semmi bajom (mint pl. az általad említett cukorbetegség).