Ki ne emlékezne gyerekkorából azokra a rokonokra, akik minden egyes találkozáskor azt kezdték pedzegetni, vajon kire is hasonlít a gyerek… Eltekintve attól az apró részlettől, hogy minden ember önálló személyiség, individuum a genetika hasonlóságok ellenére is, azaz attól, hogy a szemem úgy áll, mint valamelyik felmenőmnek, még nem törvényszerűen kódolt az, hogy olyan leszek, vagy hogy olyannak kell lennem, mint akihez hasonlítanak. Ez persze nyilván árnyaltabbá válik a szocializálódási folyamatok során, hiszen a gyerek a szüleitől sajátítja el a viselkedési mintákat, őket látja legtöbbször bizonyos szituációkban, tehát jó eséllyel eltanul ezt-azt. Nos engem is utolért a végzetem: ha rossz a kedvem, egyből takarítani és rendezgetni kezdek, mert az megnyugtat. Akárcsak az anyámat.
Archive | június 2011
Erkélykérdés
Minap megjelent egy – a többihez kísértetiesen hasonlító – közlemény a liftajtón, melyben arra kéri a közös képviselő az igénytelen kedves lakóközösséget, hogy mindenki legyen már szíves felülvizsgáltatni az erkélyének az állapotát, mert ugye nem poén, ha valaki lepotyog 30-40 méter magasságból. A notórius üzengetők pedig golyóstoll-vitát nyitottak a közleményen (lassan elfogy a hely rajta, na akkor vajon hova írnak tovább?), hogy akkor kihez és hová is tartozik az erkély, na meg kinek kell gondját viselnie.
Ördög Nóri nem tudja, mi van június 4-én…
… ez pedig legalább olyan ciki, mintha nem értené, miért tűznek kokárdát a ruhájára március 15-én. Ráadásul a lehető legártatlanabb kíváncsisággal kérdezett rá László Attilától a CSISZ döntőben, hogy miért is kell annak örülni, hogy június 4-én Magyarországon énekelhet egy erdélyi. Mindenesetre a szomszédság megint összefogott és az Appril Project zsűri-elsőségétől eltérően Attilát szavazta meg győztesnek, aki sajnos gyaníthatóan legalább olyan gyorsan és akkorát seggel majd a hírnévből, mint a mesemondós Árpika, aki mostanában a tavaszi munkálatokat fejezi be bérelt traktorral a földeken.
Némaság fél egészség?
Sok dolgot megértettem már életem során. Tudom, hogy vannak makacs, undok, bunkó, meggyőzhetetlen, hátba támadós és egyéb negatív tulajdonságokkal rendelkező emberek, tapasztaltam belőlük bőven. Egy dolog viszont mai napig nem megy: miért kell kussolni, ha a másik csak egy egyszavas, normális válaszra vár, amit nem fáj kimondani. Nem feltétlen kapcsolatra, “majd hívlak” típusú randizárásra gondolok most, mióta belekóstoltam az üzleti életbe, folyamatosan érzékelem az efféle zéró kommunikációjú emberek hadát, akik azt gondolják, ha nem válaszolnak, azzal le van tudva minden, megkímélik magukat a felesleges konfliktushelyzetektől, viszont abba nem gondolnak bele, hogy ezáltal az egyik legfontosabb dolgot, a hitelességüket vesztik el a szememben.
