1. rész

Álmos, szürke délután volt. Az esőcseppek mélán kopogtak az ablakpárkányon. Az ablakból egy vén tölgyfára és a mellette lévő félig befagyott tóra lehetett látni. Az egész belátható területet vastag, kissé löttyedt hó fedte. Éjszakára hideg időt mondtak, először havazást, aztán némi fagyot is.

A Tokay család külvárosi budapesti házában már égett az asztalon az első adventi gyertya, közeledett tehát a karácsony. Anna és Damien a nappaliban ültek, a kanapén összebújva. Öt éve voltak házasok. Amikor néhány éve a sikeres francia PR-ügynök, Damien egy üzleti ügyben utazott Budapestre, az egyik kereskedelmi tévécsatorna stúdiójában találkozott az elbűvölő szépségű műsorvezetővel, Annával. Szerelem volt első látásra, amilyen csak a mesékben létezik. Egy mosoly, egy kávémeghívás, egy átmulatott éjszaka, s Anna Damien szállodai szobájában ébredt fel. Aztán néhány nap múlva Damiennek haza kellett utaznia. Tulajdonképpen senki nem hitt benne, hogy ez a kapcsolat túlélheti a távolságot. Hiszen Párizs és Budapest kb. 1500 km-re vannak egymástól. De kettejük között a távolság egyre inkább csak elmélyítette az érzelmeket, így aztán pár hónap múlva a szerelmes Damien döntött: feladta franciaországi karrierjét és követte – akkor már várandós – szerelmét Magyarországra, beköltözött Anna kétszobás budapesti lakásába. Nem sokkal ezután össze is házasodtak, majd megérkezett a kisbaba…egy tündéri kislány, akit Nikolettnek kereszteltek, s elhatározták, hogy mindketten a saját nyelvükön tanítják majd beszélni, hogy egyformán jól ismerje a magyar és a francia nyelvet is. Így aztán az apjával Niki franciául beszélt, az anyjával pedig általában magyarul. Mikor Niki két éves lett, vettek egy házat a külvárosban egy kisebb tavacska partján.

A kis Niki most tetőtéri szobájában üldögélt az ablak mellett és a tévét bámulta. Anna a Minimaxon hagyta bekapcsolva, Niki azonban nagyon hamar megunta a visongató-szaladgáló mesefigurákat, és nyomogatni kezdte a számokat a távirányítón. Fogalma nem volt róla, hogy melyik gomb milyen csatornára kapcsol, csupán arra emlékezett, hogy anyja a számokat szokta nyomogatni, mikor bekapcsolja neki. Így aztán lassan nyomogatta sorba a gombokat, talált valami természetfilmet krokodilokkal, egy másikat elefántokkal, aztán pedig egy lezuhanó repülőt, aztán mikor egy másik gombot benyomott, valami furcsa látvány terült a szeme elé…egy szőke kisfiú fehér ingben és fekete nadrágban valami fehér, csillogó felületen siklott jobbra balra, forgott és ugrált rajta, a közönség pedig egy egy ugrás után dörgő tapssal jutalmazta. Aztán lejött arról a pályáról és egy férfi mellé beült egy szobába. Különböző feliratok jelentek meg a képernyőn, és a fiú nagyon örült…Niki ekkor látott először műkorcsolyát, és bár fogalma sem volt róla, mi ez, nagyon tetszett neki. A 14 éves Evgeni Plushenkót látta…Megjegyezte, hogy melyik gombot nyomta be, hogy ezt lássa, és innentől titokban mikor az anyja kiment a szobából, mindig átkapcsolt, hogy nézhesse. Jó ideig azonban csak focit, úszást és egyéb más sportokat látott, a fehér csillogást nem. Lassan kezdett lemondani róla, hogy látni fogja, így nem is foglakozott vele tovább, feladta a gyermeki reményt.

Aztán egyszer az óvodában sikankózni hívták kis barátai:

-         Gyere Niki, nézd meg milyen jó nagy jég van az udvaron…kicsit meghavaztuk és nagyon jól csúszik..

-         Csúszik?? Akkor én nem megyek rá..

-         Ne butáskodj, majd megfogunk, nagyon vicces, meglátod..

-         Na jó, de csak nagyon lassan…nem akarok elesni.. – szólt némi félelemmel a hangjában.

-         Nyugodj meg, nem fogsz…két lábon állsz a jégen…szerinted a műkorcsolyázók hogyan képesek megállni két vékony élen?

-         Mi az a műkorcsolya?

-         Olyan mint a görkorcsolya, csak jégen csinálják. – mondta egy Zsani nevű lány. – Csúsznak a jégen. Sokan versenyeznek is benne, hogy ki tud jobban.

Ekkor Nikiben felidéződött, amit egyszer a tévében látott…tehát a jég volt ami olyan vakító fehéren csillogott, és az a fiú korcsolyázott…a kislányban újra felrémlett az emlék, hogy egyszer újra láthatja, hogyan lehet pengék élén csúszni a jégen. Hiszen ő alig tudott a lábán is megállni rajta…

Mikor Anna hazavitte az óvodából és felment a szobájába, azonnal leült a tévé elé, és elkezdte keresni azt a csatornát, amin a korcsolyát látta, de megint csak focit talált. Lement vacsorázni, és közben mélán nézett ki az ablakon, azon törte a fejét, hogyan láthatná újra azt a szőke kisfiút. Vacsora után megérkezett a szomszéd utcából, kis barátnője, Panni. Míg anyukáik a legfrissebb pletykákat osztották meg egymással, ők Niki szobájában babáztak. Egyszer Niki érdeklődve fordult Pannihoz:

-         Panni, te tudod, hogy mi az a műkorcsolya?

-         Csak annyit tudok, hogy csúszkálnak a jégen…de anyu és apu nem sportolnak, és nekem se mondanak róla semmit, tévében sem nézik, úgyhogy nem is érdekel….figyelj, melyik estélyit adjam rá a Barbimra?

-         Amelyiket csak akarod. – felelte szórakozottan Niki, és tovább járatta kicsiny agyát a korcsolyán.

Aznap este kitalálta, hogy megkérdezi az anyukáját, hogy mi az a műkorcsolya. Mikor Panniék hazamentek, lement a nappaliba, odakucurodott Anna mellé a kanapéra, és megszólalt:

-         Anya..!

-         Mi az kicsim? – kérdezte Anna fel sem nézve újságjából

-         Mi az a műkorcsolya? – ugrott ki a száján mohón  a kérdés..

-         Egy sport…- felelte Anna türelmetlenül.

-         Azt én is tudom, de azt akarom, hogy mesélj róla…- kérlelte Niki az anyját.

-         Miért meséljek? Talán korcsolyázni akarsz? – kérdezte meglepetten Anna, ám ötéves kislánya válaszán még jobban meglepődött, mint magán a kérésen.

-         Még az is lehet…meséld el nekem hogy lehet csúszni a jégen.

-         Hát…én nagyon régen korcsolyáztam már, még amikor iskolába jártam. Nagyon szerettem csúszkálni, de csak úgy szórakozásból. Csak előre és hátra tudok, meg egy forgást…nem valami nagy a tudásom…Mióta dolgozom, nem is volt korcsolya a lábamon…- tűnődött el Anna.

Niki észrevette édesanyja tűnődő arcát, és hirtelen kéréssel állt elő:

-         Anya! Megmutatod nekem, hogy kell korcsolyázni?

Anna valami elszántságot látott a kislánya tekintetében. Valami olyat, ami egy ötéves gyereknél egyáltalán nem megszokott dolog. Érezte, hogy a kislány ezt most komolyan gondolja, így úgy döntött, enged a kérésnek…

-         Rendben. Hétvégén apával elviszünk téged a városi jégpályára. Ott majd kipróbálhatod.

-         Ez az! – bokszolt a levegőbe kicsiny öklével a kislány. – Korcsolyázni fogok!

-         Csak lassan a testtel…próbálta megnyugtatni Anna örökösen pezsgő gyermekét.

Közben pedig azon gondolkodott, hogy honnan ez a hirtelen ötlet, hogy Niki korcsolyázni akar. Arra gondolt, hogy valamelyik játszótársa mesélhetett neki a korcsolyáról, de az eszébe sem jutott, hogy egy hónapja egy téli estén kislánya megunva a meséket, véletlen egy sportcsatornára kapcsolt…

Eljött a hétvége. Niki szombaton izgatottan ébredt, egész reggel zizegett, csacsogott, szinte képtelenségnek tűnt leállítani. Gyorsan bekanalazta a gabonapelyhet, aztán pedig negyedóránként kérdezgette anyját, hogy mikor indulnak már.

-         Légy türelmes. Csak délután megyünk. Előbb kimosok, aztán ebédelünk, és majd ebéd után…

-         Az olyan messze van…- nyafogott Niki.

Anna lehajolt hozzá, és így szólt…

-         Csak néhány óra. Menj és játsszál valamit. Meglásd hipp-hopp eltelik. Megesszük a fincsi ebédet, és utána megyünk, megígérem…

Ez most hellyel-közzel megnyugtatta a kislányt, így aztán boldog mosollyal elszaladt a szobája felé. Minden izgatottsága ellenére úgy belefeledkezett a játékba, hogy csak akkor hagyta abba, mikor anyja hangját hallotta a lépcsőről, hogy ebédelni szólítja. Ismét elhatalmasodott rajta az izgalom, hogy végre ő is kipróbálhatja, milyen a jégen siklani…Mohón lapátolta a szájába a borsót és a sült csirkét.

Délután két óra körül aztán elindultak. A jégpályán szerencsére nem voltak túl sokan. Megvették a belépőket, Annának és Nikinek kölcsönöztek egy-egy korcsolyát. Szerencsére jól felszerelt, új pálya volt, így gyerekméretben is volt korcsolya. Niki kissé bizonytalanul állt a vékony éleken, de néhány lépés után egyre kényelmesebbnek találta. Anna tett néhány kört a biztonság kedvéért, és mikor már elég biztosan állt a jégen, kiment a pálya szélére Nikiért.

-         Na gyere, kicsim, gyere, ne félj! – bíztatta Anna. – Óvatosan lépj rá a jégre.

Anna kinyújtotta a kezét, megfogta Niki két kezét és ráhúzta a jégre. A kislány riadt arckifejezéssel billegett, és mikor lépni próbált, azonnal a fenekére esett…

-         Anya! Állíts fel! – nézett Annára.

-         Próbálj csak felállni magadtól!. Megfogom a kezedet, te pedig szorítsd le a recés orr-részt és lépj rá előbb az egyik lábadra, aztán a másikra.

Niki viszonylag simán vette az akadályt, leszámítva még mindig riadt tekintetét. Anyja két kezét fogva állt a jég közepén, és fogalma sem volt róla, hogyan fog megmozdulni. Anna mintha kitalálta volna Niki gondolatát, így szólt:

-         A jobb lábadat próbáld hátracsúsztatni, és siklani az élén, aztán csináld ugyanezt a bal lábaddal. Aztán megint a jobbal, és megint a ballal, akkor csúsztasd, mikor érzed, hogy kell az egyensúlyodhoz.

-         És nem fogok elesni? – kérdezte félősen Niki.

-         Fogsz még elesni, ez hozzátartozik. De ha engem örököltél, akkor elég gyorsan meg fogod tanulni. Na gyere csak, csússzál…

Niki óvatosan próbálta emelgetni a lábát, s noha még mindig sokat billegett, egyre jobban ráérzett a mozdulatokra..

-         Jól van, ez az…most hajlítsd be egy kicsit a térded, és dőlj picit előre. Így nem fogod úgy érezni, hogy hátrafelé billensz…

Niki követte édesanyja utasításait, s lassan kezdte úgy érezni, hogy könnyedén siklik a jégen. Egy óvatlan pillanatban Anna elengedte Niki kezét, s a kislány magától siklott végig a pályán, a kanyarban azonban nem engedelmeskedtek lábai, és azonnal elesett…letette a két kezét, s mire Anna odaért volna, hogy segítsen felállni, már felállt saját magától, és elszánt arccal próbálkozott tovább. Anna látta, hogy milyen szorgalommal gyakorol a lánya, s noha nem tudta mire vélni, tudatosult benne, hogy percről percre tanul valamit Niki és egyre biztosabban áll a jégen. A délután hátralévő részében esett még nagyokat, de mire a hangosbemondó megkérte őket, hogy hagyják el a pályát, mert takarítás következik, boldog mosollyal csúszott oda a pálya bejáratánál álldogáló Damienhez. Ő ma izomhúzódás miatt nem akart korcsolyát húzni, de rendkívül boldog volt, hogy ilyen ügyes kislánya van…

A következő hónapokban minden héten addig nyúzta Niki az anyját, hogy hétvégenként kénytelen volt kivinni a jégpályára, s ő is boldog mosollyal nyugtázta, hogy akármilyen mozdulatot mutatott a lányának, néhány esés és annál több próbálkozás után többé-kevésbé sikerült is végrehajtania. Májusig sikerült megtanulnia hátrafelé korcsolyáznia, elsajátította az egylábas fecskét, és az egyszerűbb forgásokat. Amikor valami nem sikerült neki, nézte, hogy mások hogy csinálják, és igyekezett utánozni őket.

Ekkortájt azonban egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy az anyja nem szívesen viszi ki a pályára, inkább az apjával küldi el, ő maga pedig olvas, vagy egyáltalán nincs is otthon. Amikor hazaérnek, általában a apja készít neki vacsorát, és ha megkérdezi, hol az anyukája, csak egy nyugtalan, odavetett – Biztos dolgozik! – a válasz. Aztán az apukája lefekteti, mesét olvas neki…ez így ment napról napra, és ő érezte, hogy valami már nincsen rendben. Semmit nem tudott, csak érezte, hogy már nem olyan finomak az ebédek, hogy az anyja és az apja feszült és ideges hangnemben beszélnek egymással, és mikor ő belép a nappaliba, vagy a szobába, mindig elhallgatnak. Aztán az egyik délután arra lett figyelmes, hogy a nappaliból a kiabálás felhallatszik a szobájába.

-         Az isten szerelmére, abbahagynád végre? Muszáj a kicsinek is hallania, hogy ordítozol? – próbálta csitítani a feleségét Damien.

-         Miért pont én hallgassak? És különben is, mi jogon parancsolgatsz te nekem?

-         Talán mert te vagy a hibás abban, hogy idáig jutottunk…

-         Hogy én vagyok a hibás? Nem te dolgoztál éveken át éjjel-nappal, hogy szinte sosem voltál itthon? – próbálta magát védeni Anna.

-         Először is: nem dolgozom éjjel nappal, mivel valakinek Nikire is vigyáznia kell, ha nem tűnt volna fel. Másodszor pedig: úgy teszel, mintha én léptem volna félre az ügyeletes bájgúnár műsorvezető-partneremmel…már az összes rohadt bulvárlap rajtunk csámcsog, naponta kell a munkahelyemről elüldözni az újságírókat, akik a véleményemre kíváncsiak! – dühöngött Damien. – „Mondja kérem, mit szól a felesége és Tibor állítólagos viszonyához?” – utánozta dühösen selypítve az egyik leggyakoribb kérdést.

-         Talán az a baj, hogy jólesett egy kis törődés, mikor te egyáltalán nem törődtél velem? – kérdezte könnyes szemmel a nő.

-         Azt te kis törődésnek nevezed, hogy a kulisszák mögött összeölelkezve enyelegtek??? Tényleg, azt meséltem már, hogy az internetről is letölthető a videó? Tudod, amelyikben a fenekedet taperolja! Az nem jutott még eszedbe, hogy a lányunknak egy anya kell, nem pedig egy karrierista cafka? – ordította kétségbeesetten.

-         Hogy minek neveztél?? – kérdezett vissza döbbenten Anna.

-         Csak annak, ami vagy. – felelte kissé tárgyilagosabb hangnemben Damien. – Elegem van! Eddig tűrtem, próbáltam szemet hunyni a dolgok felett, de ez már nekem is sok! Egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy a karriered érdekében bárkit közel engedsz magadhoz, és közben úgy teszel, mintha független lennél. Ilyenkor elfelejtesz gondolni arra, hogy az otthonodban egy felnevelésre váró gyerek, és egy férfi vár, akinek örök hűséget fogadtál? Ha neked ennyi az örökké, hát nagyon sajnálom, de itt már a szerelmem sem elég, nem elég ahhoz, hogy ilyen megaláztatást kelljen elviselnem!

Anna döbbent tekintettel nézett a férjére…

-         Holnap felkeresem az ügyvédemet és beadjuk a papírokat. Visszaköltözöm Franciaországba, az az én hazám…Nikit pedig magammal viszem.

-         Hogy mi a francot csinálsz? – kérdezett vissza még döbbentebben Anna.

-         Szerinted egy ilyen erkölcsi magatartás mellett van esélyed a bíróság előtt? Na ne röhögtess, jó? Nikinek jövő kell, szülő, aki példát mutat…nos, te – hogy finoman fogalmazzak – megbuktál az alkalmassági vizsgán.

Ebben a pillanatban Damien meglátta a lépcsőfordulóban álldogáló Nikit. Hozzávágott a felségéhez egy  – Majd később folytatjuk! – mondatot, majd felrohant a lépcsőn, ölbevette a lányát, és bevitte a szobába az akkor már pityergő kislányt.

-         Mi a baj apu, miért kiabáltok?

-         Nagyon tudni szeretnéd? – kérdezte óvatos próbálkozással Damien. Úgy gondolta, semmi értelme titkolni az eseményeket Niki elől, legfeljebb csak a fontos dolgokat mondja el neki, de nem mindent.

-         Nem szeretem ha kiabáltok…- nyöszörögte a kislány.

-         Hát, anyu nem szeret már engem…és tudod ez nagyon fáj nekem, nagyon szomorú vagyok miatta, mert én nagyon szeretem.

-         És engem sem szeret? – kérdezett vissza Niki.

-         Téged nagyon szeret. – próbálta megnyugtatni kislányát. – De engem már nem szeret, és ez azt jelenti, hogy el kell mennem innen.

Niki szemében hirtelen fájdalom tükröződött, és riadtan kiáltott fel:

-         Ne hagyj itt apu! Szeretlek! – tört ki belőle a vallomás.

-         Nem hagylak itt, te velem jössz. Én megvédlek az egész világtól, mert nekem te vagy a legfontosabb, kicsi királynőm. Velem jössz Párizsba. Odaköltözünk a nagyiékhoz. Mit szólsz?

-         Itt hagyjuk anyut? – kérdezte félősen Damien karjaiba bújva.

-         Igen, itt hagyjuk. Messzire megyünk innen, nagyon messzire. – válaszolta. – Ha minden jól alakul, akkor néhány hét múlva már el is indulhatunk. Hidd el, a nagyi nagyon fog nekünk örülni…Most pedig lefekszel szépen, és mesélek neked…mit szeretnél hallani?

-         Azt a mesét, amelyikben a róka nem tudja üldözni a nyuszit, mert a nyuszinak szőrös a lába, ezért nem csúszik a jégen.  – kérte Niki.

-         Jól van, akkor elmesélem neked a Tapsi hapsit.

Damien belekezdett a mesélésbe, s mikor a rázúdult információmennyiségtől zaklatott kislánya végre elszenderedett, halkan felállt a kiságy mellől, adott egy puszit Niki arcára, aztán még visszapillantott az ajtóból, és megért benne az elhatározás, hogy ezen túl jobban fog vigyázni, hogy Nikinek nem kelljen éreznie a válás okozta feszültséget. Közben belépett a hálószobába, ahol az ágyban a könnyes szemű Anna reménykedett benne, hogy Damien mellé fog lefeküdni, ő azonban felnyalábolta a takaróját és a párnáját, majd levonult a nappaliba, és a kanapén aludt el.

Reggel korán kelt fel, Annát már nem találta otthon, hiszen már hajnalban elment a stúdióba (mióta megkapta azt a reggeli műsort, szinte hajnalban kelt, és csak késő este ért haza). Reggelit készített Nikinek, felkeltette, megkérdezte mit akar felvenni…itt kisebb akadályba ütközött, de szerencsére Niki már elég önálló volt ahhoz, hogy kiválassza a szekrényben lévő ruhák valamelyikét, és fel is vegye. Elvitte az óvodába, s megígérte, hogy délután négykor érte megy.

Közben eltelt néhány hét, a hangulat egyre csak feszült az egykor még családi otthonként funkcionáló Tokay-házban, amikor egy nap a mese előtt Damien azt mondta Nikinek:

-         Kicsi királynőm, szeretnék neked valamit mondani…- kezdte

-         Igen, apu..

-         Szóval arról van szó, hogy holnapután megyünk a nagyiékhoz. Csak te meg én, mi ketten…már megvannak a repülőjegyek. Mit szólsz?

-         Jó lesz…- felelte elhaló hangon a kislány. – Csak nem szeretném itthagyni anyut.

-         Én sem szeretném, de muszáj…látod, már megint dolgozik, egyáltalán nincs itthon, nem is foglalkozik velünk. Csak mi maradtunk már egymásnak.

Niki tűnődve nézett maga elé, és próbálta megérteni, mi történik a családjában, miért nem szereti már egymást az anyukája és az apukája, hogy miért kell elköltözniük. Nem talált rá értelmes, vagy legalább annak tűnő választ (bár ötéves fejjel nem is volt rá túl sok esélye), úgy döntött, hogy hisz az apukájának, és megbízik benne.

Másnap már nem is ment óvodába, az apukája segítségével két nagy bőröndbe összepakolták Niki ruháit és legkedvesebb játékait, köztük azt a hatalmas mackót is, amit Damientől kapott az első születésnapjára és a februárban vásárolt új korcsolyáját is. Csütörtökön már szinte indulásra készen voltak, mikor délelőtt tízkor váratlanul hazaérkezett Anna. Furcsán imbolygott, és erős alkoholszag lengte körül. Közben a megrendelt taxi is úton lehetett már. Anna berohant a fürdőszobába, néhány percig volt csak odabenn, üvegcsörrenést lehetett hallani, betörte a tükröt. Szerencsére nem volt még elég részeg ahhoz, hogy kárt tegyen magában. Kisírt szemekkel nézett a távozó félben Damienre és a riadt tekintetű Nikire, aki szemmel láthatóan nem tudta hová tenni a látottakat. Ekkor Damien megszólalt:

-         Kiskirálynőm, ha akarsz, még most elbúcsúzhatsz anyutól. Ha szeretnél..

Niki tett néhány tétova lépést az anyja felé, majd átölelte a derekát, és halkan annyit motyogott:

- Szia anyu. Nekem most apuval kell mennem, mert ő szeret engem, és vigyázni fog rám…megígérte nekem.

Damien nem hallotta, hogy mit mondott a kislány, csak arra lett figyelmes, hogy Annából kitör a zokogás, eltolja magától a kislányát és leroskad a kanapéra. Közben megérkezett a taxi, magához szólította Nikit, majd az ajtóból visszafordulva csak annyit mondott:

-         Nézd meg hová jutottál…és ez nem az én hibám.. – majd kifordult az ajtón, a taxisofőr segítségével bepakoltak a csomagtartóba, és elindultak a repülőtér felé.

Niki és Damien – miután megérkeztek Párizsba – Damien szüleihez költöztek. A reptéren a nagyszülők hatalmas örömmel ölelték magukhoz kisunokájukat és fiúkat, hiszen már lassan egy év telt el azóta, hogy utoljára találkoztak velük. Niki nagymamája megállapította, hogy egy év alatt hatalmasat nőtt ez a pici lány, s egyre szebb is lett. Nem győzött áradozni arról, hogy milyen gyönyörű fürtös szőke haja van, s milyen csinosan áll rajta a strasszokkal díszített farmerszoknya.

Otthon finom ebéddel várták őket, Damien meg is állapította, hogy régen evett már ilyen jót, hiányoztak a házias ízek, hiszen Anna egy ideje már nem ért rá főzni, így saját magára volt utalva. Lassacskán megtanulgatta a különböző ételeket elkészíteni, de azért a mama főztje mindig sokkal jobb! Miután alaposan kibeszélgették magukat, s Niki is álmosan kucorgott apja ölében a kanapén, úgy döntöttek, másnapra halasztják a kicsomagolást, így hamarosan aludni tértek.

Másnap reggel aztán hozzáfogtak a csomagoláshoz. Először Niki ruháit is játékait pakolták be a hamarjában felújított gyerekszobába, ami nagyjából tíz éve még Damiené volt. Mikor a korcsolyáját tartalmazó szatyor kikerült a bőröndből, Niki szinte váratlan kérdéssel fordult Damienhez:

-         Apa!

-         Igen, kicsim? – fordult oda a férfi.

-         Szeretném, ha elvinnél korcsolyázni. – nézett rá nagy szemekkel. – Nagyon hiányzik már.

-         Jól van.  – egyezett bele. – Mivel ma péntek van, holnap biztosan nyitva lesz a pálya, és elviszlek. De most folytassuk a pakolást, mert nagyon sok mindent kell még a helyére tennünk.

Niki egész nap vidáman dudorászott, előre örült a másnapnak. Vidáman bújt ágyba, s még vidámabban kelt fel, egész reggel szaladgált és pezsgett. Renée nagymama alaposan meg is lepődött, hogy milyen eleven kisunokája van. Délután fél kettőkor Damien felöltöztette kislányát, s elindultak a korcsolyapálya felé. Damien hatalmas meglepetésére alapos átalakuláson ment át a stadion az utóbbi időben, sokkal korszerűbb lett. Minden helyiség fotocellás ajtókkal nyílt, a folyosókat bordó padlószőnyeg borította, s ruhatár helyett bevezették a szekrényes értékmegőrző-rendszert. Mivel neki nem volt saját korcsolyája, ezért kölcsönzött egyet, majd mindketten lementek a pályára. Örömmel látta, hogy a pálya melletti palánkot is kicserélték, a plafonon pedig már színes reflektorok is helyet kaptak. Miután lementek a bejárathoz, s mindketten ráléptek a jégre, Niki határtalan örömmel konstatálta, hogy újra korcsolyázhat, s korához képest sebesen száguldott körbe, messze lepipálva a tőle idősebb gyerekeket és sok felnőttet is, akik döbbenten néztek utána. Aztán Damienen volt a sor a meglepődésben. Ugyanis alig egy órája voltak a pályán, s miközben ő nyugisan siklott körbe-körbe, érdekes látvány terült a szeme elé. Eddig úgy tudta, hogy Niki csak a sima fecskét tudja megcsinálni, de azt kellett látnia, hogy a kislány két fordulattal szinte tökéletesen hajtott végre egy libelle forgást. Fogalma nem volt róla, hogy hogyan tanulta, meg, de miután meglátta, hogy a pálya másik végében egy nagyobb lány ugyanezt csinálja, rögtön megértette a dolgot. Niki valószínűleg meglátta, megtetszett neki a mozdulat, és azonnal megpróbálta, s mivel az alkotó mozdulatokat, a lengőláb-kitartást és a forgást már ismerte, elég hamar sikerült is neki, igaz csak két fordulatosan…Damien egyelőre nem akart szólni semmit, de elhatározta, hogy amint lehetőség adódik rá, azonnal beíratja a kislányt egy tanfolyamra.

Júniusban meg is hirdettek egy kezdő tanfolyamot a stadionban, így Niki iskolakezdés előtt beiratkozhatott. Persze a kezdő szint követelményeit többé kevésbé már tudta, csak az ugrásokat kellett megtanulnia. Az augusztusi bemutatóig megtanulta a Lutz-ot és a Toe-loop-ot, sőt, a kadettugrással sem akadt különösebb problémája, csak a hátrahajlós forgás jelentett neki kihívást, ehhez több időre volt szüksége az átlagosnál. Ez volt az egyetlen, amiben folyton elszédült, hiszen felfelé kellett néznie. De aztán rájött, hogy könnyebben meg tudja tartani az egyensúlyát, ha becsukja közben a szemeit, s így nem kell a rácsos mennyezetet bámulnia.

A bemutató augusztus tizenötödikére lett kitűzve. Damien direkt szabadságot kért a munkahelyén erre a napra, s délután kettőkor befordult Opeljével a jégcsarnok parkolójába. Niki a hátul ült a gyerekülésben, mellette Renée nagyi, elöl Gérard nagyapa. Damien kiszállt a kocsiból, kivette a csomagtartóból Niki bőröndjét, amelyben a korcsolyája és a ruhája volt. Mindannyian beléptek a csarnokba, a nagyszülők jegyet váltottak, Damien pedig mint szülő ingyenesen vehetett részt a vizsgabemutatón. Bekísérte kislányát az öltözőbe a csoportjához, majd ő is lement a lelátóra szüleihez.

Niki és a lányok (illetve az egy szem fiú, Romeo) már a korlátnál ültek, várták, hogy a jégre kérjék őket. Niki mellett kis barátnője, Isabelle kucorgott, és szemmel láthatóan nagyon izgultak mindketten. Pontosabban Isabelle volt az, aki addig-addig pattogott, míg Niki is izgulni kezdett, így az edző, Tiffany kénytelen volt rájuk szólni:

-         Lányok, nagy levegő. Beszív…benntart…és most kienged. És hagyjátok abba, mindjárt kezdünk..

-         De Tiffany, annyira félek…megint el fogok esni a Lutzból! – nyafogott Isabelle.

-         Akkor fogsz elesni, ha félsz, hogy elesel. – szólt rá keményen a lány. – Tudom, hogy mire vagy képes, szokd meg, hogy mások is nézik ezt, különben soha nem lehetsz versenyző.

Miközben Tiffany még Isabelle-t próbálta megnyugtatni, Niki Romeo-val beszélgetett:

-         Nézd, ott vannak a bírók. Ugye itt nem számít, hogy ki a legjobb, csak hogy a szükséges pontszámot megkapjuk? – kérdezte Niki.

-         Persze. De úgy is te leszel a legjobb. Messze lekörözöd az egész csoportot a dupla Lutzoddal. A legtöbben még a szimplából is folyton elesünk, neked pedig már a dupla is megy. – bíztatta Romeo.

-         A próféta szóljon belőled. – szólalt meg Niki magyarul, mikor eszébe jutott ez a mondat, amit édesanyja mindig akkor mondott, ha sikert jósoltak neki.

-         Mit mondtál? – kérdezte nagy szemekkel a srác. – Ez nem francia volt, ugye?

-         Nem, ez magyar volt. Az anyukámtól tanultam.

-         Hűha, neked aztán jó, máris két nyelvet beszélsz. – állapította meg.

-         Ha te mondod…nekem ez eddig nem jutott eszembe, mert természetes volt…

Ekkor megszólalt a gong, ami a műsor kezdetét jelentette. Tiffany leterelte a kicsiket a lépcsőn, s kinyitotta nekik a pálya lejáratát. Sorban leléptek a jégre, majd besiklottak középre. Rájuk irányultak a reflektorok, majd a zene is megszólalt. Két ABBA dal, a Dancing Queen és a Gimme! Gimme! volt egymáshoz mixelve. A gyerekek egy nagy kört formáltak a jég közepén, s egy rendkívül látványos kis műsort adtak. Isabelle-nek sikerült a Lutz, amiért nagy tapsot kapott, de Niki dupla ugrása még a bírókat is meglepte. A két fő meglepetés azonban még hátra volt: Romeo és Niki egyszerre ugrottak kadettot, majd az ugrásból való kijövetel után a már tizenegy éves kissrác felemelte Nikit, aki a lábait spárgában tartotta, s a két kezével alátámasztotta. Mikor a zene véget ért, s Niki ismét a lábain állt, a közönség hatalmas tapsba és füttyviharba kezdett, s jó néhány másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjön, ez főként neki szól…Damien, Renée és Gérard állva tapsoltak a lelátón, őket is teljesen lenyűgözte a kislány teljesítménye, Tiffany pedig hálásan mosolygott Nikire és Romeora, hogy nem hiába telt egy teljes hetébe megtanítani csak kettejüknek ezt az emelést.

Mikor lejöttek a jégről, magához ölelte mindkettejüket, majd mikor már az öltözőben voltak, akkor lépett be a zsűri elnöke (egy ötven év körüli francia férfi, bizonyos Alain Calmat, az 1965-ös év műkorcsolya-világbajnoka) az eredményekkel. Mindannyiuknak sikerült vizsga, s továbbmehettek a junior-előkészítőre. Éppen kifelé indult volna, de Nikinek eszébe jutott valami, s utánaszaladt a férfinak:

-         Elnézést, kérem! – szólt utána.

-         Mi az kicsi lány, mit szeretnél? – kérdezte jóságos mosollyal.

-         Csak azt szeretném tudni, hogy mi lett a sorrend?… – nézett rá kíváncsian gyönyörű zöld szemeivel. – Hogy hányadik lettem….?

-         Hogy hívnak?

-         Nikolett Tokay vagyok. – felelte.

Alain belenézett a papírba, majd az alatta lévő jegyzeteibe, s elismerően hümmögött:

-         Nagyon magas pontokat kaptál, ha jól látom, az első helyen állsz… – mondta. – Az a dupla Lutz még engem is meglepett, pedig sokat tapasztalt ember vagyok ám. Elárulnád, hogy voltál képes megtanulni hatévesen? – érdeklődött.

-         Hát…Tiffany megtanította a szimplát, és utána láttam a nagyobbakat, hogy hogyan ugranak duplát. Elkezdtem próbálgatni, és Tiffany látta, aztán segített…nem tudtam, hogy ez ennyire nagy dolognak számít…nekem csak tetszett, és meg akartam tanulni…

-         Hát, gratulálok. – szólt mosolyogva Alain. – Jobb, ha tudod, hogy húsz gyerekből egy ha képes erre ennyi idősen. Nagyon ügyes vagy. – dicsérte meg.

-         Köszönöm szépen. – húzta ki magát Niki.

Ekkor Alainnak támadt egy ötlete. Odalépett a tőlük nem messze álló Tiffany-hoz, valamit mondott neki, a lány pedig vidáman bólogatott és mosolygott. Niki arra gondolt, hogy most dicsérik meg éppen. De jelen esetben többről volt szó.

Eközben Damien is belépett az öltözőbe, hogy boldogan megölelje kislányát. Ölbekapta Nikit, s miután kiörvendezték magukat, elkezdtek összepakolni, a sarokban pedig Alain és Tiffany még mindig tanácskoztak, időnként a kislányra pillantva. Aztán abbahagyták, s mindketten odaléptek Nikiékhez.

-         Elnézést! – szólalt meg Alain. – Maga a kislány édesapja, ugye?

-         Igen, Damien Tokay vagyok. – mutatkozott be.

-         Nagyon örvendek, az én nevem Alain Calmat, a zsűri elnöke vagyok. Először is szeretnék újra gratulálni a kislányának, és ezen túl lenne egy kérdésem, Nikihez és magához is.

-         Igen? – nézett rá Damien.

-         Niki! Lenne kedved tovább tanulni Tiffany-val? – kérdezte.

Niki először fel sem fogta a dolgot, de azonnal rávágta:

-         Persze, nagyon szeretnék. – hiszen nagyon kedvelte Tiffany-t.

-         Ez mit akar jelenteni? – kérdezte Damien meglepődve.

-         Nézze uram… maga is láthatta, hogy a kislánya elképesztően tehetséges…és én most egy lehetőséget szeretnék ajánlani…

-         Hallgatom.

-         Néhány perce egyeztettem Tiffany-val, s mivel neki most nincs saját korcsolyázója, arra gondoltunk, ha Nikinek lenne kedve folytatni, akkor Tif szívesen elvállalná a kislány edzését. A tudása alapján akár már a junior csoporttal is edzhetne, de ott a betöltött tizenkettedik életév a feltétel. Így oda még túl fiatal, de így biztosíthatjuk, hogy ne kallódjon el a tehetsége.

-         És mi mindennel jár ez? – kérdezte Damien érdeklődve. – Nem lesz túl sok neki az iskola mellett?

-         A pontos munkatervet majd Tiffanyval megbeszélik, ha beleegyezik. Egyébként, ha a személyes véleményemre kíváncsi, egyezzen bele. Nagy jövő állhat Niki előtt, ha időben elkezdjük a felkészítését.

-         Köszönöm, illetve köszönjük az ajánlatot, azt hiszem, mivel látom, hogy Niki is szívesen folytatná a korcsolyázást, elfogadjuk. – mondta széles mosollyal Damien.

Niki most még nem is sejthette, hogy éppen a jövőjéről döntenek, ő csak örült, hogy ezen túl is korcsolyázhat.

-         Én is nagyon örülök neki. – szólalt meg Tiffany. – Eddig is nagyon szívesen foglalkoztam Nikivel, hiszen rendkívül gyorsan tanul, ezt maguk is láthatták.

-         Hát, még egyszer nagyon köszönjük…

-         Akkor valamelyik nap befáradhatnának, hogy megbeszéljük a részleteket. Mondjuk jövő hétfőn, délután megfelel? – kérdezte Tiffany.

-         Három óra után tudunk eljönni… – mondta Damien.

-         Rendben. Akkor három órára várom, legyen szíves, hozza el Nikit is, és akkor mindent megbeszélünk részletesen, a feltételeket, a lehetőségeket, az edzéseket…

-         Akkor hétfőn háromkor…viszontlátásra, és további szép napot.

Damien kezet rázott Alain Calmat-tal, majd Tiffany-val, s elindultak a kijárat felé. Eközben Romeo – aki mindvégig a hátuk mögött állt – még mindig nem akarta elhinni, hogy Nikinek edzési lehetőséget ajánlottak. Nagyon örült neki, de kicsit irigykedett is a lányra, hiszen szerette volna, ha őt is felfedezi valaki.

Eltelt tizenkét év. Niki már ennyi ideje edzett Tiffany segítségével. A junior korcsoportban folyamatosan érte el a dobogós helyezéseket, csak három olyan lány volt a mezőnyben, akik hozzá hasonlóan nagyon erősek voltak: az olasz Carolina Kostner, a svájci Sarah Meier és a finn Kiira Korpi, akivel viszont hamar összebarátkoztak, s nem tekintették egymást igazán ellenfélnek. 2005 nyarán Niki megnyerte a National France junior versenyt, hiszen két nagy ellenfele nem is volt a mezőnyben, de már nagyon érződött valami a levegőben. Mégpedig az, hogy a 2006/2007-es idényben Niki átlép a senior korcsoportba, s hogy ez újabb komoly kihívást jelent majd. Niki és Damien még most is elismerték Tiffany edzői tehetségét, de mindketten (főleg Damien – aki időközben a lánya menedzserévé lépett elő) úgy gondolták, hogy ahhoz már nem elég erős, hogy a 2007-es warsói EB-re és a tokyói VB-re profin felkészítse a lányt. Persze azt is tudták, hogy fennáll annak a veszélye, hogy rosszul választanak, de Niki úgy döntött, kockáztat. Így aztán több edzőnek utánanéztek, s mikor már csak hárman voltak „versenyben”, Niki furcsa döntést hozott. A választása ugyanis egy fiatal, 32 éves orosz származású srácra esett, Andrei Drezintsevre, aki viszont éppen költözőfélben volt. A menyasszonya, Imola ugyanis a nyugat-franciaországi Poitiersben lakott. Damien alaposan meglepődött a lánya döntésén, de azt is el kellett ismernie, hogy Andrei tényleg a legjobb a három esélyes közül. Bár még így is nehezen ment bele a költözésbe, hiszen már az elmúlt tizenkét évben letelepedtek Párizsban, s jól érezték magukat ott. Végül mégis engedett Niki döntésének: 2005 szeptemberében egy szerződés aláírása után eladták a párizsi lakásukat, s Poitiers egyik elegáns lakónegyedében vettek egy társasházi lakást.

Következő hétfőtől máris kezdődtek az edzések. A formai dolgokat már korábban elintézték, így Niki a hét öt napján délutánonként két-két órát tudott magának lefoglalni a jégpályán. Hétfő délután négy óra előtt tíz perccel Niki Andrei és Damien kíséretében megjelent a pályán, s alig lépett ki az öltözőből, máris érdekes jelenségre lett figyelmes: egy barna hajú fiúra, aki gyönyörűen mozgott a jégen, úgy futott rajta, mintha nem is korcsolyában lenne, s az ugrások is könnyedén mentek neki, szinte alig lehetett látni az elrugaszkodást. A James Bond: Die Another Day főcímdalára korcsolyázott. Aztán a fiú lejött a pályáról, s mikor közelebbről is szemügyre vehette, éppen kezdte magában megállapítani, hogy igen helyes példány, amikor a háta mögött az ajtón belépett egy sötétbarna hajú lány, s a fiú karjaiba vetette magát.  Niki kíváncsian hátrafordult, s legnagyobb meglepetésére nem mást ismert fel a lányban, mint Laetitia Blégert, aki egy évvel felette járt a gimnáziumban, aztán szépségkirálynő lett Franciaországban. Roppantul beképzeltnek és hisztisnek tartotta a lányt, egyáltalán nem kedvelte, főleg, mióta a Playboynak is levetkőzött. Úgy gondolta, ez szánalmas és közönséges. Ekkor azonban felrémlett neki egy újságcikk Laetitiáról és erről a srácról, s őt is felismerte: Brian Joubert volt az, 2004 Európa Bajnoka!

-         Niki! Gyere, kezdünk! – rángatta ki megfigyeléséből Andrei.

-         Azonnal…

Niki még egy utolsó pillantást vetett hátrafelé, s látta, hogy Brian elindul Laetitiával a kijárat felé. Már majdnem sajnálta is szegény srácot, de úgy döntött, inkább minden figyelmét az edzésnek szenteli: egy éve volt ugyanis tökéletesen felkészülni a warsói EB-re. Azt máris tudta, hogy a torinói olimpián ugyan részt vesz februárban, de nem lehet túl sok esélye a dobogóra a senior mezőnyben, főleg, mert Carolina és Sarah már egy éve seniorban voltak, így jó pár lépéssel előtte jártak. S a japánok is komoly konkurenciának számítottak.

Niki rendkívül keményen edzett, az olimpián a kilencedik helyet sikerült megkaparintania, ennek nagyon örült. Sajnálta Briant, hogy elrontotta az Axeleket, s mivel tetszett neki a srác, de nemigen mert a közelébe menni, csak folyamatosan figyelte őt. Időközben megcserélték az edzések időpontját, s Niki minden délután kettőtől edzett, így csak azokban a percekben látta Briant, amikor megérkezett a pályára. Néha ottmaradt megnézni az edzéséből néhány percet, s nagyjából egy hónap múlva érdekes dologra lett figyelmes: Brian edzőt váltott (Jean-Christophe Simond lett az új edzője), s minden addiginál keményebben dolgozik, hogy 007-es rövidprogramjának hibáit kijavítsa, s az is feltűnt neki, hogy Laetitia sem bukkant fel többé.

-         Na, végre megjött az eszed Brian. – gondolta magában Niki. Amikor összefutottak Briannal a folyosón, mindig mosolyogva köszöntek egymásnak, s Niki többször észrevette, hogy a srác megfordul utána…

Így mentek az edzések egy éven át, s több kisebb verseny megnyerése után (Trophée Eric Bompard, National France 2006) már a sajtó is esélyesként kezdte Nikit emlegetni a warsói Európa Bajnokság kapcsán.

Aztán eljött az indulás napja. Niki magabiztosan indult útnak, joggal érezte, olyan jók lettek a programjai, hogy a dobogóról semmi sem taszíthatja le. Még Kostner sem…

***

Niki az öltözőben ült, mp3 lejátszójának fülhallgatójával a fülében. Egyik nagy kedvencének, Pascal Obisponak a dalait hallgatta. Még két csoport volt hátra a jégre lépéséig. Ugyanis olyan jól sikerült a selejtezős rövidprogramja, hogy az ötödik csoportba sikerült bejutnia. Itt szándékosan nem mutatta be csodafegyverét, a négyfordulatos Axelt, hogy meglepetést tudjon okozni mind a bíróknak, mind pedig annak a Ana María Gomez nevű spanyol lánynak, aki folyton azzal kérkedett, hogy milyen tökéletesen tudja a tripla Axelt. Odabenn a pályán éppen a harmadik csoport rövidprogramjai folytak, ketten elestek a dupla Axelből, az egyik lengyel lány pedig letette az egyik kezét egy tripla Lutzból érkezve. A lábai enyhén remegtek, de tudta, hogy a jég érzete segít majd, s képes lesz tökéletes teljesítményt nyújtani. Bár még mindig fájt egy kicsit a válla egy előző heti esése miatt, nem akart törődni vele, hogy ne hátráltassa. Győzni akart.

Brian a sportolói lelátó mellett állt, s szemmel láthatóan türelmetlenül várt valamire. Vagyis valakire. Nem sokan vették észre, hiszen szürke kapucnis pulcsit és baseball sapkát viselt – direkt azért, hogy ne rohamozzák meg a rajongói, s képes legyen a gyönyörű szőke lány – eddig csak töredékeiben látott – rövidprogramjára koncentrálni. Dobolt az ujjával a korláton, a kezében pedig egy szál rózsát tartott. Üres tekintettel szemlélte az előtte elsuhanó svájci lányt, majd pedig a németet aki minden álcázási kísérlete ellenére felismerte, s rámosolygott. Azonban Brian számára ez a mosoly egy volt a sok közül…ő egy másik mosolyra várt, arra a mosolyra, amitől mindig az a furcsa nyomó érzés keletkezett a gyomra tájékán, amitől úgy érezte, nincs többé elérhetetlen dolog az életében.

Még két lány volt hátra Niki programjáig. Ekkor Niki felállt a padról, feltette a lábát a korlátra, és nyújtani kezdett. Úgy számolta, a kb. tíz perc bőven elég lesz, hogy bemelegedjenek az izmai. A másik sarokból gyanús tekintettel és féltékenyen méregette a spanyol lány, Ana María, virágszedő honfitársai gyűrűjéből. Hallott már róla, hogy Niki rendkívül jó ugró, de apja és edzője oroszlánként védték, az edzéseken sem lehetett benn senki, pár héttel a versenyek előtt pedig már nem készülhettek fényképek és videók, főleg a warsói EB előtt, nehogy valamilyen információ kiszivárogjon. Az időpontcsere után Briannak és Jean-Christophe-nak is napokig kellett lobbiznia azért, hogy beengedjék az edzés vége előtt fél órával, hogy Briannak ne az edzésidőből kelljen pocsékolni az időt az öltözéshez és a melegítéshez. Míg nem látta, hogy a lány megugorja a négyfordulatos Axel Paulsent, nem nagyon értette, hogy miért kell őt hét lakat alatt őrizni. Amikor viszont az egyik szerdai edzés alkalmával néhány perccel hamarabb lépett ki az öltözőből, az ajtóból olyat látott, mint amilyet addig soha: a gyönyörű szőke lány – akivel még csak pályán kívül sikerült találkoznia – hihetetlen sebességgel szelte át hátrafelé a pályát, s a pálya kétharmadánál két apró, de rendkívül gyors fordulat után egy hatalmas jobb láb-lendítéssel felugrott a korcsolyája bal külső éléről, négy – és félszer megpördült a levegőben, majd a jobb külső élen landolva bal lába egy gyönyörű ívvel záródott a jobbhoz. A látvány rendkívüli hatással volt rá, s ezután tudatosan próbálta elkapni ezeket a pillanatokat, de legtöbbször már csak azt látta, hogy Niki lejön a pályáról, és fél perc alatt képes kiinni egy fél literes üvegnyi ásványvizet. Amikor úgy érezte, hogy senki sem figyeli őt, ő is megpróbált növelni a sebességén, de csak azt érte el, hogy többször fenékre és térdre esett…minden vakmerősége, és tehetsége ellenére sem sikerült leutánoznia a lány ugrását…ez rendkívül bosszantotta, s elhatározta, hogy mindenképp rájön az ugrás titkára, hiszen ezzel a következő világbajnokságon egyértelműen maga mögé utasíthatná Plushenkot és Lambielt is.

Közben a negyedik csoport utolsó versenyzője is lejött a pályáról, és az addigi állás szerint a negyedik helyre került. Az első helyen egyelőre Kiira Korpi, a finn lány állt, őt követte a svájci lány, Sarah, a harmadik helyen pedig a híres magyar lány, Sebestyén Júlia állt. Kostner csak Niki előtt eggyel következett. Közben megszólalt a hangosbemondó, hogy az ötödik csoport versenyzőit kérik a jégre melegíteni. Niki az edzője és az apja kíséretében a bejárathoz lépett, majd egy puszi kíséretében kilépett a jégre. Tett néhány kört, s mikor elsuhant a várakozó tekintetű Brian előtt, s mikor a lány rámosolygott, neki hirtelen görcsbe rándult a gyomra, mintha apró kis manók dögönyöznék belülről. Igyekezett elrejteni a rózsát, hogy majd meglepetés legyen…közben Niki csinált egy hátrahajlós forgást, és ugrott néhány dupla Axelt, egy tripla Flipet és egy négyfordulatos Toe-loop-ot. A közönség máris tombolt (hiszen nőknél is ritkaságnak számít egy négyfordulatos), Brian pedig mindvégig követte a tekintetével, nem szeretett volna egyetlen mozdulatot sem elmulasztani, úgy érezte, mintha valami odaragasztotta volna a korláthoz. Közben lekérték a lányokat a pályáról, s csak Ana María maradt fenn, hogy bemutathassa a rövidprogramját. Egy Madonna számra, a Hung up-ra korcsolyázott. A koreográfia elég látványos volt, egy eséssel végződő tripla-tripla kombináción kívül mindössze annyit rontott, hogy az ülőforgás közben kicsit billegett. Niki azt is látta, hogy miért: nem voltak elég zárt pozícióban a térdei, s így nem tudta a centrálást és a forgás gyorsaságát összeegyeztetni. Remélte, hogy ezt a bírók is észreveszik, s meg fog látszódni a pontjain. Mikor a program végeztével a stadion mindkét oldala felé meghajolt, virágeső, és rengeteg plüssállatka került a pályára, alig bírták összeszedni a kicsik. Ana María bizakodva és boldog mosollyal siklott le a pályáról, és edzője társaságában várta a pontjait. Jól számított, a rövidprogram után 68.58 pontot kapott, két ponttal kevesebbet, mint Kiira, így a rövidprogram után a második helyre került. Úgy gondolta, még a kűr pontjaival simán első helyre kerülhet. Niki elégedett arccal nyugtázta, hogy a lány nem legyőzhetetlen, bármennyire is ezt képzeli magáról…a tripla Axel nem teszi istenné.

Az Ana María után következő két lány, Emily Turner és Carolina Kostner is rontottak egy-egy aprót, Emily két lábra érkezett az ugrássorozat első Flipje után, s így nem tudta kombinálni a dupla toe-loopot, Carolina pedig kibillent az egyensúlyából a hátrahajlós forgás közben, a bár nem esett el, csak két fordulat lett meg a kötelező háromból, s mivel a kötelező elembeli rontás miatt mindketten kaptak pontlevonást, így Caro csak a harmadik helyre tudott feljönni kiszorítva Sebestyént, Emilynek pedig csak az ötödik helyet sikerült megcsípnie.

Eközben Niki és Damian Andrei társaságában már a bejárat előtt álltak, hiszen Niki volt a következő versenyző.

-         Jól van Niki, csak semmi idegeskedés, tudod mi a dolgod. Megbízunk benned…–szólt Andrei. – Ugord meg a négyfordulatost, azzal biztosíthatod magadnak az első helyet…mutasd meg mit tudsz…!

-         Rendben. – szólt a lány halvány mosollyal. Többet nem akart mondani, mert félt, hogy kijön belőle a reggeli, ha beszélni próbál.

Kilépett a jég szélére, majd visszafordult és egy puszit dobott az apja felé. Eközben megszólalt a hangosbemondó:

-         Következő versenyzőnk Nikolett Tokay Franciaországból. Edzője Andrei Drezintsev, koreográfusa Katarina Krüeger. A rövidprogram címe Chicago.

Niki tett egy kört a pályán, majd besiklott a közepére, keresztbe tette egymás előtt a lábait, fejét hátrahajtotta, s megszűnt körülötte a világ. Amint felcsendült a zene, egy helyből hátrahajlós forgással indított, majd elindult hátrafelé, a jobb lábát felhúzta a háta mögött, majd felkészült egy négyfordulatos toe-loopra, amit egy tripla loop követett. Egy ízben majdnem kibillent az egyensúlyából, de sikerült korrigálnia a hibát, mielőtt még feltűnővé vált volna, majd mikor a dal közepén a refrén következett, hirtelen felgyorsult, hátrafelé kezdett korcsolyázni… – közben Brian ökölbe szorított kézzel szurkolt, hogy meglegyen a négyfordulatos Axel, hiszen látta, milyen keményen edz ez a gyönyörűség, akihez eddig két szót alig mert szólni, de a szíve egyre jobban dobogott, ha megpillantotta. Akármennyire is nagy nőcsábásznak számított a korcsolyázók körében, a Laetitiával való szakítása óta egyik barátnőjét sem tudta igazán megszeretni, így néhány hét múlva minden kapcsolatának vége lett, s amikor Nikivel találkozott, valahogy inába szállt minden bátorsága, hogy megszólítsa.… – ekkor egy hirtelen fordulat után Niki elugrott a korcsolyája bal külső éléről, s Andrei pedig felszisszent, mert úgy látta, hogy nem volt tökéletes a felugrás, és félt, hogy tanítványa nem fog jól érkezni, de a megtett négy fordulat után egy pici billenést és ívcsúszást leszámítva viszonylag simán landolt, és zavartalanul folytatta tovább a programot. Brian arcán boldog mosoly terült szét, tudta, hogy ez az ugrás biztosította az első helyet a lány számára, ha a következő fél percben nem hibázik…S nem hibázott. Nyugodtan, kecsesen futotta végig a többi komponenst, majd a program végén egy gyönyörű forgás után a bírók emelvénye előtt széttárt kézzel, fél lábát leszúrva állt meg. A tömeg abban a percben felzúgott, és szinte fülsiketítő tapssal jutalmazta Niki programját, és gyönyörű fekete ruháját, amely egy rövid sortszerű alsóból és egy áttetsző ujjú, deréktól lefelé szoknyává bővülő, loknis, derékban megkötős felsőrészből állt, amelyet arany sávok szeltek át, a melle fölött pedig valódi smaragdkövek díszítettek. Szőke haja nagy hullámokba volt besütve, és egy tincs a homloka fölött feltűzve a feje tetejére, hátul pedig hanyagnak tűnően, de erősen egy lófarokba tűzve a tarkóján. A fülében két Swarowsky kristály ragyogott, amelyet édesapjától kapott a tizennyolcadik születésnapjára. Niki ragyogó arccal futotta végig a tiszteletkörét, s miközben jó néhány plüss állatka és virágcsokor érkezett a jégre, mikor Brian közelébe ért, Brian bedobta elé a rózsát. Niki lelassított és felvette, majd keresni kezdte az ajándékozót, s mikor meglátta Briant, odacsúszott hozzá, és megpuszilta az arcát.

-         Merci. Tu es adorable.[2] – suttogta, majd tovább siklott, nem tudván, hogy ez a puszi mekkora örömet okozott a fiúnak, aki most azon gondolkozott, hogy mekkora nagy kár, hogy nem teheti meg, hogy pár napig ne mossa meg az arcát.

Közben lecsúszott a jégről, és néhány plüssállattal és a rózsával a kezében édesapja karjába vetette magát, s könnyek törtek a ki a szeméből…

-         Sikerült apa…megvan a négyfordulatos…sikerült…- suttogta

-         Tudtam hogy sikerülni fog, senkit nem láttam még ilyen gyönyörűen korcsolyázni. Gyere, nézzük meg a pontjaidat…

Így Niki Andrei és Damien kíséretében belépett a váróba, s miközben megivott egy üvegnyi ásványvizet, izgatottan várt a pontjaira. A technikai teljesítményére szinte csak 5.8-as, 5.9-es pontszámokat kapott, csak a spanyol bíró pontozta őt 5.6-ra, amin fel is háborodtak, hiszen miután saját honfitársát 5.9-el jutalmazta a billenések ellenére is, ez teljesen méltánytalannak tűnt. A művészi pontok is elég magasak lettek, itt is szinte ugyanolyan pontokat kapott, mint a programkomponensekre, ismételten csak a spanyoltól kapott kevesebbet, 5.7-et. Így is sikerült 71.42 pontot kapnia, így nagyjából két ponttal előzte meg az első helyen Kiirát, a finn lányt, s néggyel Ana Maríát, aki a döbbenettől meredt arccal nézett a hallban lévő hatalmas kivetítőre, hiszen még mindig nem tudta elhinni, hogy vetélytársa a legnagyobb titokban kikísérletezett egy olyan ugrást, ami a világon teljesen egyedülálló, hiszen még Evgeni Plushenko sem volt képes megugrani, edzésen sem – a négyfordulatos Axelt. Niki boldog mosollyal ölelte édesapját, s miközben kilépett a váróból, felkonferálták az ötödik csoport utolsó versenyzőjét, a szintén francia Georgina Jemen-t, akit nem tartott komoly ellenfelének. A váró után egy folyosón vezetett át az útjuk az öltözőig. A folyosó végén az éppen az edzőjével kávézó Kiirába botlott, aki egy sugárzó mosoly kíséretében gratulált neki, s előrebocsátotta, hogy a szombati kűröknél komoly konkurenciára számíthat az első helyért. Niki kedvesen fogadta a kihívást, és így szólt:

-         Megérdemelt győzelemre számítok. Természetesen győzzön a jobbik.

-         Rendben. – mondta Kiira…- és csodaszép az Axeled, ha nem vigyázok,még a végén megelőzöl…

-         Talán…válaszolt talányos mosollyal Niki.  – Akkor az edzésen majd összefutunk.

Épp megfordult az öltözők felé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult:

-         Kiira!

-         Tessék.. – fordult vissza.

-         …te is láttad, hogy néztek ránk a spanyolok?

-         Nem figyeltem őket….- vonta meg a vállát Kiira.

-         Mindegy, azt mondom, jobb óvatosnak lenni.. – ajánlotta Niki.

-         Oké. – válaszolta kissé döbbent arccal Kiira.

-         Na szia, akkor majd találkozunk.

-         Bye.

Ekkor Niki apján volt a sor a csodálkozásban:

-         Mire értetted azt, hogy vigyázzon a spanyollal? – kérdezte.

Még mielőtt Niki megszólalhatott volna, Andrei válaszolt helyette:

-         Láthattad, hogy milyen keményen lepontozta a spanyol bíró Nikit. És szerintem a spanyol lánytól sem várhatunk többet, mindent megtesz majd, hogy megszerezze a győzelmet…láttam, hogy dühös volt, amiért nem lett első, nyugtalanít…

Damien furcsa arcot vágott, de Andrei folytatta:

-         Vigyáznod kell Niki, ne járkálj kíséret nélkül, főleg éjszaka. Az edzéseken mindig lesz veled valaki a biztonság kedvéért. A korcsolyádat soha ne hagyd őrizetlenül, és a vizes üvegedet pedig ne hagyd a korláton, mindig csak nálunk hagyhatod…nem árt az óvatosság…

-         Tudom. Kerülni fogom a bajt…csak az a gond, hogy mindig a baj talál meg engem…de minden esetre vigyázni fogok.

-         Na jó, akkor ezt tisztáztuk…lassan elmehetnénk ebédelni, mert korog a gyomrom…- fűzte hozzá hamiskás mosollyal Damien. – Úgy láttam Jean-Christophe és Brian is most mentek le az étterembe, meg kell jegyezzem,  Brian igen furcsán nézett ki kapucnis pulóverben sapkával…

-         Biztosan csak a rajongói elől rejtőzködött és közben legeltette a szemét! – találgatott Andrei.

Niki nem szólt semmit, és még örült is neki, hogy nem kérdezték meg, kitől kapta a vörös rózsát. Úgy gondolta, sem az apja, sem pedig az edzője nem repesne az örömtől, hogy esetleg valami elvonhatja a figyelmét a versenyről…

Az étteremben igyekezett úgy helyezkedni, hogy rálásson a Brian – Jean-Christophe párosra, viszont csak Brian láthassa őt. Miközben farkaséhesen ette a csirkét és a gyümölcssalátát, akárhányszor Brianék asztala felé nézett és véletlen összetalálkozott a tekintetük, apró, zavart mosoly jelent meg a szája szegletében, és kissé elpirult. Brian is zavartan lesütötte a szemét, babrált valamit a terítő szélével, és a szokásosnál háromszor gyorsabban kevergette a kávéját, pedig az már régen kihűlt és a tejszínhab is teljesen beleolvadt.

Jean-Christophe észrevette, hogy valami nem stimmel Brian viselkedésével, és aggódva másnapi kűr-szereplése miatt (egyébként egyelőre az első helyen állt a rövidprogram után, hiszen a svájci Lambiel fáradságra hivatkozva eleve lemondta a versenyt, Plushenko pedig nem is volt a mezőnyben) egyből nyaggatni kezdte:

-         Miért idegeskedsz? Talán van valami baj? Fáj valamid? – kérdezte jellegzetesen magas hangján, amit csak akkor produkált, amikor aggódott valami miatt.

-         Nincs semmi. Rendben vagyok. – tért ki a válaszadás elől Brian.

-         Persze. Ezt inkább majd másnak meséld be…látom, hogy valami miatt nyugtalan vagy! – próbálta kihúzni Brianból a választ.

-         Mondom, hogy semmi bajom. Hagyjon már. – reagált kicsit ingerültebben Baboo.

-         Figyelj – folytatta tárgyilagosabb hangnemben Jean-Christophe  - holnap lesz a kűr, muszáj megtartanod az első helyet, és nem lehetsz ilyen állapotban, ha nyerni akarsz…szépen elmondod, hogy mi a bajod, aztán pedig elmész egy masszázsra, sétálsz egyet a friss levegőn, aztán kialszod magad, délelőtt kilenctől edzés lesz, délután lefutod a kűrt…utána annyit idegeskedhetsz, amennyit csak akarsz, de most tedd félre ezt, jó?

Brian kissé meglepődött a szokatlanul szigorú hangnemen, de aztán belátta, hogy az edzőjének igaza van, mégsem tudta félretenni a nyugtalanító dolgokat.

-         Rendben.  – adott igazat Jean-Christophe-nak. – Végül is nyerni jöttem. Egyébként anya hol van?

-         Azt hiszem vásárolni mentek Alban édesanyjával, meg várost nézni…szóval mesélj, mi bánt?

-         Nem bánt semmi, csak gondolkodom, mert érzékenyen érintett valami…

-         Ugyan mi érintett meg ennyire?…- kérdezett vissza Jean.

-         Forduljon hátra óvatosan és megtudja, de ne legyen feltűnő, nem akarom, hogy észrevegyenek. – kérte halkan Baboo.

Jean úgy tett, mintha leejtette volna az itallapját, és óvatosan hátranézett. Az asztalnál megpillantotta az éppen egy viccen nevető Niki arcát, és a látványtól majdnem sikerült le is esnie a székről. Szerencsére Niki azzal volt elfoglalva, hogy rákontrázzon a viccre és megnevettesse az apját, így nem vette őt észre. Brian látta, hogy edzője is majdnem leesett a székéről, így mikor Jean visszakapaszkodott az asztalhoz, kicsit szúrós hangnemben csak ennyit mondott:

-         Szerintem mostantól nem kell magyarázkodnom. Úgy veszem észre, megértette.

-         Azt hiszem…szóval ez a lány az oka mindennek. De miért pont most tört rád? Több, mint egy éve, hogy Poitiersben él és ott edz heti ötször, már régen lett volna lehetőséged ráhajtani..

-         Könnyű azt mondani…valahogy nem nagyon merek a közelébe menni, pedig nem adott rá okot, hogy ne merjek közeledni, de mindig csak köszönünk egymásnak, és eddig mindössze csak néhány szót váltottunk. Mióta láttam megugrani azt a négyfordulatos Axelt, azóta teljesen oda vagyok érte, és szeretném  megismerni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy elkerültük egymást…

-         Hát, pedig nem úgy ismerlek, mint aki tart a lányoktól… – jegyezte meg szúrósan Jean-Christophe.

-         Pedig a siker néha kicsit tartózkodóvá tesz.. nem tudom mindig pontosan, hogy ki az, akinek tényleg tetszem, és ki az, aki csak a hírnevem miatt akar közeledni, aztán pedig eladni a bulvárlapoknak, hogy én is megvoltam neki…aztán ott van Niki apja…úgy őrzi a lányát, mintha negyven karátos gyémánt lenne…egy percre sem mozdul el mellőle…- kesergett Baboo. – Most őszintén, ennek így van értelme? Nem tudom, hogy hogyan tovább…egyszerűen… ah, ez így…na mindegy…- kezdett teljesen kiborulni. – Szerelmes lettem, érti? Beleszerettem…

-         Brian! Szeretnélek valamire megkérni! – mondta Jean.

-         Mire? – nézett fel Baboo a tányérjából.

-         A közeljövőben, ha lehetséges, akkor ne a versenyeken bonyolítsd a nőügyeidet! Nem azért vagyunk itt, csajozni ráérsz odahaza is…ő legalább nem a világ túlsó felén él.. , mint a múltkori hódításod, az az orosz csaj…Tatjana, nem igaz?

-         …tehetek én róla, hogy akárhányszor meglátom, reszketni kezd a lábam, mint a kocsonya? – kérdezte Brian, s közben elfátyolosodott a tekintete egy könnycsepptől.

-         Hát, fiam, korcsolyával a lábadon remegni nem biztos, hogy a legszerencsésebb. De ha mindenáron közeledni akarsz, vigyél neki virágot. Rózsát. Szerintem értékelni fogja.

-         Már megtettem. Lementem a rövidprogramra, s vittem neki egy rózsát…ott van mellette az asztalon.

-         Akkor meg miért kell ennyit nyafogni? Jó lesz az, csak most próbálj meg inkább a holnapra koncentrálni…- kérte Jean-Christophe ismételten.

-         Még valami! – nézett fel újra Baboo a tányérjából. – Maga szerint érdemes belevágnom?

-         Úgy gondolom, nem veszthetsz semmit…- válaszolta.  – Szerintem nagyon kedves lány, beszélgettem már vele néhányszor..

-         Ezt nem is említette! – kapta fel a fejét Brian. – És?

-         Mit és? Nem gondoltam, hogy ennyire érdekel a dolog! – értetlenkedett Jean.

-         Hát miről beszéltek? Mit mondott? Beszéltek rólam? – ömlöttek a kérdések Baboo-ból olyan sebességgel, hogy majdnem félrenyelte a sonkás-sajtos pulykát.

-         Hé-hé-hé! Meg ne fulladj! – nevette el magát majdnem Jean.

-         Jól van na, csak mondja már! – fészkelődött türelmetlenül Baboo.

-         Tulajdonképpen csak a rövidprogramjáról beszéltünk, és elég szűkszavú volt, de nagyon kedves. Beszéltünk arról, hogy miért döntött amellett, hogy Poitiersbe költözzön, meg hogy mit vár az EB-től, ilyesmik…

-         Mondjon el mindent! – nézett könyörgő tekintettel az edzőjére Baboo.

Jean-Christophe azonban ránézett az órájára, s közölte, hogy majd később mindent elmesél, de most beszélnie kell néhány másik edzővel, és már így is késésben van…

Brian pedig úgy döntött, hogy elmegy zuhanyozni, aztán pedig sétál egyet a városban, hogy felfrissüljön estig. Otthagyott 12 eurót az asztalon, majd felállt, és elindult a szobája felé, távozóban pedig még félénken rámosolygott Nikire. A lány zavartan elnevette magát, majd elfordult, hogy az apja nehogy bolondnak nézze, hogy magában nevetgél…

Nemsokára Niki is befejezte az evést, elnézést kért az apjától, s arra hivatkozva, hogy fáradt, elindult a szobája felé. Felment a lépcsőn, maga után húzva a korcsolyáját és a fellépő ruháját tartalmazó bőröndöt. Tudat alatt reménykedett, hogy odakinn az előtérben összefut majd Briannal, de a hall teljesen üres volt, csak a pultban álló recepciós fiú meredt rá álmodozó tekintettel, és úgy elbambult a lány láttán, hogy levert egy egész papírkupacot a pultról. Niki elindult a lift felé, s mikor odaért benyomta a hívógombot. Elindult felfelé a hetedik emeletre, odafenn kiszállt, és elindult a folyosón, ám mielőtt még odaérhetett volna a szobájához, egy nyitott ajtó mögül a spanyol lány lépett elé, aztán pedig a lepontozós spanyol bíró. Niki kissé meglepődött a látványon, s megpróbált továbbmenni, de a férfi egy gyors mozdulattal elkapta a vállát, nekinyomta a falnak, Ana María pedig kissé törve az angolt, megszólalt:

-         Láttam mit műveltél ma! Jól vigyázz magadra te kis dög! Ez itt most az én versenyem, ezért dolgoztam egy egész évet és nem engedem, hogy bárki is beleköpjön a levesembe! Azért jöttem ide hogy nyerjek, és még a pompás kis Axeled sem állhat az utamba!

-         Neked meg mi bajod? – kérdezte rémülten Niki. – és különben is, szerinted más nem dolgozott ugyanennyit?

-         Kuss legyen! – sziszegte az arcába Ana. – Hát tegyél le a terveidről, itt csak én lehetek a győztes! – folytatta.

A lánynak szinte villámlott a szeme, s közel állt ahhoz, hogy megüsse a reszkető Nikit.

-         Így aztán foganatosítunk néhány apróbb dolgot, hogy elvegyük a kedvedet a holnaptól…Először is: a korcsolyádat szépen itt hagyod megőrzésre, majd a verseny után visszakapod. A másik pedig az lesz, hogy nem hagyhatod el a szobádat. Szerencsére a nagybátyám itt lakik veled szemben, és rajtad tartja a szemét, hogy nehogy eltűnj. A telefonodat is itt hagyod szépen. Ne aggódj, a szobádban már nem működik, úgyhogy most megfogtunk.

-         Úgy van, kislány! – dörmögte a könnyező lány arcába a kopasz bíró…ezt a versenyt az unokahúgomnak kell megnyernie. Úgyhogy most szépen visszatakarodsz a szobádba, és szépen elleszel ott holnapig…

Niki összeszedte minden bátorságát, és megszólalt:

-         Csakhogy valamit elfelejtettek!

-         Ugyan mit, te kis csitri? – kérdezett vissza a spanyol.

-         Azt, hogy itt van az apám, aki majd keresni fog engem, hogy itt az edzőm,…túl sokan vigyáznak rám, mert vannak, akiknek fontos vagyok…

-         Igaz is…-  dörmögte a spanyol…ez így nem lesz jó…akkor az én szobámba költözöl egy kis időre, mert a sajátodban megtalálnak. Meglátod, nagyon jól elleszünk együtt…- nevetett fel kéjes hangon.  – Igen jó parti vagyok ám.

-         Na ne mondja! – bátorodott fel a lány, mikor úgy érezte, hogy esélye lehet. – Ahhoz legalább harminc évvel fiatalabbnak kellene lennie, és nem ilyen tuskónak!

-         Visszapofázol, te kis kurva??? Na majd adok én neked nyelvelést! Takarodj befelé a szobába, leülsz a sarokba, és meg sem mozdulsz!

Így aztán belökdöste a tiltakozó Nikit a szobába, majd pedig Anához szólt spanyolul, hogy Niki ne érthesse:

-         Menj a szobádba, nehogy valaki itt találjon. Majd én vigyázok a lányra, te pedig készülj a holnapra, meg kell hogy nyerd a versenyt. Attól félek, ez nem elég, hogy ezt a csajt ideiglenesen kivonjuk a forgalomból, mert a finn is útban van, de egy kettős rablás már túl kockázatos lenne…

-         Tudom bácsikám, de legalább egy vetélytárssal kevesebb…vigyázz rá nagyon, mert bármire képes…

-         Jól van, de most menj…

-         Még valami!

-         Igen? – kérdezett vissza a spanyol.

-         A partin kötelező megjelenned, nem? Addig mit csinálunk vele?

-         Csak megkötözöm a kezét, nem hiszem hogy a hetedik emeletről bárhogyan is ki tudna jutni a zárt ajtón keresztül. – nevetett fel.

-         Rendben. Akkor este a partin.

Amint Ana María eltűnt a folyosó végén, a spanyol elővett egy vékony kötelet és egy darab rongyot a táskájából, majd megkötözte a vergődő Nikit és betömte a száját. Belökte a sarokba és otthagyta. Elment zuhanyozni, Niki pedig az első kétségbeesés után azon nyomban azon kezdett gondolkodni, hogyan szabadulhatna ki. A kötél erősen tartotta a kezét, kivételesen kés sem volt nála, pedig míg Párizsban élt, megtanulta, hogy soha sehova kés nélkül vagy egyedül. Jobb híján a szekrény szélén próbálta meg reszelgetni, de az alatt a negyed óra alatt, amíg a spanyol a fürdőben volt, alig sikerült valamit haladnia és teljesen el is fáradt. Közben a férfi kijött, megvetően ránézett, és úgy gondolta, a lány nemsokára meg fog törni, és nem lesz vele több probléma, beletörődik a sorsába.

Azonban a spanyol rosszul számított. Niki csendben végignézte, ahogyan felöltözik, s közben a szekrény belsejébe tekintgetett, hátha talál valamit, ami segíthet…de nem volt a ruhákon kívül semmi a szekrényben. Mikor a spanyol elkészült, és látta a sarokban az alvást tettető lányt, azt hitte, ennyi. Halálos nyugalommal zárta be maga után az ajtót, ellenőrizte a zárat, s elvitte Niki mobilját, nehogy eszébe jusson valakit is felhívni. Azonban amint kihúzta a lábát, Niki újra neki kezdett a szekrényes manővernek, mivel semmilyen már megoldást nem talált. Úgy gondolta, nagyjából olyan délután öt óra lehet, s csodálkozott is, hogy az apja még nem kereste. Aztán persze eszébe jutott, hogy az is lehet, hogy keresik, csak ő nem tud róla. Először arra gondolt, hogy Damien azt hiszi, hogy a nehéz nap után alszik egyet, hogy a másnap esti kűrre pihent legyen. Ebben a pillanatban azonban épp a holnapért küzdött, teljesen magára hagyva, hiába a szigorú őrizet…közben sikerült a kötél felét elnyiszálni a szekrény élén. Az volt a szerencséje, hogy nem volt túl vastag. A siker erőt adott neki, s ismét próbálkozott. Majdnem egy órájába került, míg sikerült a kötelet elvágnia…mikor a keze kiszabadult, kitépte a rongyot a szájából, azonnal elrohant a vízcsap irányába, mert a meleg, száraz levegő hatására iszonyúan megszomjazott. Látta, hogy a telefon itt is tönkre van téve. Arra gondolt, hogy dörömbölni kezd az ajtón, de aztán rájött, hogy ezt úgysem hallaná meg senki, a vastag tölgyfaajtó pedig elég jól hangszigetel is. Így az utolsó lehetőségként az erkélyajtóhoz ment. Kinyitotta, és kinézett, hátha van a közelben egy tűzlétra, amin sikerülhet lemásznia, de az két szobányira volt, jó öt méterre tőle, és esélye sem volt odáig eljutni. Az egyetlen mód, ahogyan kijuthatott, az volt, ha kimászik szoba erkélyén kívülre, s onnan lemászik az alatta lévő erkélyre. Ez azonban rendkívül kockázatos tervnek tűnt, hiszen hét emelet magasságban kapaszkodni egy erkélyrúdban…enyhén szólva életveszélyes. Ekkor a kötél maradékaira tévedt a tekintete…látta, hogy a kötél legalább három méter, így ha újra összeköti és az erkélyrúdhoz csomózza, talán valamicskét tarthat rajta. Így hozzáfogott összecsomózni a két darabot, s a számítása be is jött, átért a derekán, és még maradt nagyjából egy méternyi darab. Óvatosan kilépett a rudakon kívülre. Kicsi híján majdnem csak a kötél tartotta már, az erkély betonjának szélében kapaszkodott, s közben lefelé lógott. A karizmain volt a sor, hogy megmentsék őt a haláltól… nem messze tőle egy antennaszerű kiszögellés volt a falban. Nagy nehezen sikerült odáig jutnia, de már alig bírták a karjai. Reménykedett, hogy ha csak öt másodpercig is, de a vékonyka fém rúd elbírja majd az ötvenöt kilós súlyt. Rálépett a rúdra, leoldotta a kötelet fél kezével, a rúd azonban máris letörni készült alatta, így egy utolsó lendülettel és a rúd törésével együtt ellökte magát befelé, és teljes testével lefelé-befelé zuhant legalább három métert, s az alatta lévő szoba erkélyén landolt. A két kezére és a térdeire esett, és hirtelen mindkét lábába éles fájdalom nyilallt. Azt hitte, azonnal eltört mindkét térde…óvatosan próbált felállni, de nem sikerült… Közben a szoba lakóinak – egy német jégtáncos-párnak – feltűnt a csattanás, így férfi kíváncsian kilépett az erkélyre és meglátta az ott heverő, térdét szorító lányt:

-         Hát te hogy a jó égbe kerülsz ide? Kaszkadőrködsz?

-         Majd elmondom. – nyögte a lány,  – de előbb hívj egy orvost, mert nagyon fáj a lábam és rosszul vagyok…

S ebben a pillanatban elájult a kimerültségtől, odakinn pedig már leszállt az este, s lassan mínuszba fordult a hőmérséklet. A férfi ijedten felnyalábolta Nikit, bevitte a szobába, s miközben letette az ágyra, ráparancsolt még ijedtebb partnerére, hogy azonnal keressen egy orvost, ő pedig élesztgetni kezdte a lányt. Vizes kendőt hozott a nyakára, s feltűrte a lány farmerét, hogy megnézze a lábát… a bal térde vérzett is, a jobb csak kicsit lehorzsolódott…közben azon gondolkodott, vajon hogyan pottyanhatott az erkélyére a lány. Az akkreditációs kártyájából látta, hogy ő az egyik versenyző, tehát a szállodában lakik…közben megérkezett az orvos, aki szintén arra volt kíváncsi, hogy mi történt a lánnyal. Dieter – mert így hívták a férfit – elmondta, hogy valahonnan felülről csak úgy az erkélyére esett a lány, s abban a pillanatban elájult, s azóta nem tért magához. Körülbelül tíz perc telhetett el azóta. Az orvos észrevette, hogy Niki homloka tüzel a láztól.

Ugyanekkor Niki apja is a lánya keresésére indult, mivel nem vette fel a telefonját. Gondolta, biztosan csak elaludt, vagy éppen fürdik. Mikor azonban a szobájához és kopogott, még jobban meglepődött, hiszen nem nyitott ajtót a lánya, és a zuhany csobogását sem hallotta. Még mindig megpróbálta magát áltatni azzal, hogy biztosan csak alszik, de azért felhívta Andreit, hogy megkérdezze, nem tudja-e, hol van Niki, hiszen már indulniuk kellene a partira, s úgy volt megbeszélve, hogy hét óra harminc perckor jön érte. Még nagyobb meglepetésére Andrei telefonja viszont foglaltat jelzett, mert az akkreditációs kártya alapján Dieter kiderítette az edző telefonszámát a portán, és értesítette Andreit. Vele beszélt pont ebben a pillanatban. Andrei azonnal a hatodik emeleti 612-es szobába rohant, kettesével szedte a lépcsőfokokat, hiszen el nem tudta képzelni, hogyan érhette baleset Nikit, mikor úgy vigyáztak rá. Eközben Niki lassan ébredezni kezdett, de még nagyon kába volt. Mikor Andrei odaért, azonnal berohant, letérdelt az ágy mellé, és kérdezni próbálta a lányt, az orvos azonban csendre intette:

-         Kérem, hagyja most még egy néhány percig. Rendkívül kimerült állapotban van, pihenésre van szüksége. Ezen kívül a bal térdén felszíni zúzódás keletkezett, a porc szerencsére nem sérült, úgy tűnik. Legalábbis egyelőre, de nem árt majd neki egy röntgen. A másik sérülése csak egy horzsolás, az nem számottevő. De azt, hogy hogyan sérült meg, csak akkor fogjuk tudni, ha teljesen magához tér, és elmondja, mert magunktól képtelenek vagyunk rájönni, hogyan zuhanhatott az erkélyre, amikor a porta szerint a szobája a túloldalon van.

-         Mondja kérem, versenyezhet holnap? Rendbe jön addigra? – kérdezte Andrei félve, rossz hírre számítva.

-         Őszintén? Nem tudom, akkor fog kiderülni, ha képes lesz lábra állni, és kiderül, hogy mennyire fájdalmas számára a mozgás.

Ekkor jutott eszébe, hogy Damien még nem is tud erről a szörnyűségről. Éppen kikereste a telefonjában Damien számát, mikor látta, hogy az orvos egy injekciós tűvel közelít Niki karja felé.

-         Mit ad neki? – kérdezte hirtelen.

-         Csak egy lázcsillapítót, nagyon kimerült szegény lány.

-         Rendben, csak attól tartok, hogy valami doppinganyag juthat a szervezetébe. – válaszolt Andrei.

Közben Damien idegesen felvette a telefont:

-         Mondd már, hova a fenébe tűntél? És hol van Niki? Rég a partin kellene lennünk.

-         Kapaszkodj meg Damien, Nikit baleset érte…

-         Baleset? Miféle baleset, mondd már…! – kérdezett vissza rémülten és idegesen.

-         Gyere le a 612-esbe, itt vagyok vele és egy orvossal.

-         A fenébe…azonnal megyek… – mondta és kinyomta a telefont.

Damien lerohant a lépcsőn, végigrohant a folyosón s majdnem tokostól szakította be az ajtót.:

-         Mi történt a kislányommal?

Andrei és az orvos egyszerre szólaltak meg, de végül Dieter kezdte elmondani a történteket:

-         A partneremmel épp a partira készülődtünk, s közben valami hatalmasat csattant az erkélyen. Azonnal kirohantam, hogy megnézzem, mi történt, és láttam hogy ott fekszik a lány az erkélyen és a térdeit szorítja. Kérdeztem tőle, hogy hogyan került ide, ő azonban már csak annyit tudott mondani, hogy hívjak egy orvost, és elájult. Azonnal behoztam, Martinát pedig elküldtem az orvosért, közben pedig a kártya alapján a portáról lekértem az úr telefonszámát. Először nem akarták megadni, de mondtam, hogy vészhelyzet van, így sikerült megszereznem, és azonnal értesítettem…

Ekkor az orvos vette át a szót:

-         Uram, a lánya rendkívül kimerült állapotban van és magas a láza. Kisebb zúzódás van a bal térdén, de hogy versenyezhet-e, az csak holnap reggel dől el. Most hagyják kérem aludni, ha elég erős a szervezete, talán rendbe jöhet. Az eseményeket is csak akkor rekonsturálhatjuk, ha holnap elmondja, hogyan került az erkélyre hatemeletes magasságban, addig csak találgathatunk…de azt hiszem felesleges, kérem várják meg a holnap reggelt, s csak akkor próbáljanak beszélni vele. Itt hagyom a telefonszámom, ha bármi baj lenne az éjjel, épp én vagyok ma az ügyeletes, hívjanak, ha szükséges…

-         Köszönöm, doktor úr, hogy ilyen gyorsan a rendelkezésünkre állt. És maguknak is köszönjük, fordult Martina és Dieter felé. – Doktor úr, átvihetjük a lányomat a saját szobájába? – kérdezte az idegességtől reszkető Damien.

-         Természetesen, csak hagyják aludni, ennyit kérek. – mondta az orvos.

-         Rendben, köszönjük szépen a segítségét.

-         Kérem…viszontlátásra és nyugodt éjszakát..

-         Viszontlátásra. – köszöntek el mindannyian.

Damien még egyszer köszönetet mondott az németeknek a segítségért, majd felnyalábolta a lányát, és Andrei kíséretében elindult vele a hetedik emelet felé…

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, egyeseknek. Míg Andrei és Damien nagyjából megnyugodtak, és felváltva aludtak néhány órát Niki mellett, a díszteremben elkezdődött a hivatalos koktélparti.

Este nyolckor az ezúttal morcos tekintetű Jean-Christophe és egy újabb szál vörös rózsa kíséretében Brian is megjelent. Jean látta, hogy Brian nem adja fel, s ez nyugtalanította. Félt, hogy tanítványa elidegeskedi a kűrt, és rontani fog, így szabad lesz az út Verner előtt. Baboo izgatottan nézett körbe, de nem tudott rájönni, vajon miért nincs itt egy kötelező rendezvényen a Nikolett – Damien – Andrei hármas. Először arra gondolt, hogy csak késnek, de miután kilenc körül sem látta egyiküket sem, bár nem értette, de beletörődött a dologba. Arról természetesen nem tudott, hogy Andrei informálta a szervezőket, hogy Niki rosszul érzi magát és nem tudnak megjelenni, viszont teljes titoktartást kért, nehogy kiszivárogjon Niki furcsa erkélyes balesetének híre. Baboo érzett valami rosszat, de fogalma sem volt róla, hogy mi történhetett, így tíz óra után néhány perccel fáradtan és bánatosan otthagyta a partit, s visszament a szobájába. A rózsát beletette az asztalon álló vázába, ő pedig úgy ahogy volt, öltönyöstől-nyakkendőstől végigfeküdt az ágyon, kicsordult néhány könnycsepp a szeméből, majd elnyomta az álom…

A spanyol jóval éjfél után hagyta abba a mulatozást, jókora mennyiségű alkohol elfogyasztása után. Ana María vállán támaszkodva visszaindult a szobájába. Kedvenc unokahúga látni szerette volna, hogyan szenved egy megkötözött élsportoló, így Ana követte bácsikáját a szobáig. A spanyol kinyitotta az ajtót, felkapcsolta a villanyt, de majdnem egy percnek kellett eltelnie, hogy mindkettejükben tudatosuljon, hogy a lány bizony eltűnt, és nem is akárhogyan: kimászott egy hetedik emeleti erkélyről. Látták a szakadtan lógó köteleket az erkélyrúdon, de fogalmuk sem volt róla, hogy ezen hogy juthatott le, s olyan részegek voltak mindketten, hogy nem is volt erejük töprengeni. A spanyolnak csak az jutott eszébe, hogy most már bármikor lebukhat, mert a lánynak úgyis eljár a szája. Így aztán az egyetlen megvalósítható mód mellett döntött. A cuccai egy részét lehordta az éjszaka kellős közepén Ana María szobájába, ő maga pedig kijelentkezett a szállodából. Mielőtt azonban elindult volna, a szeme elé került Niki kis bőröndje, amelyben a korcsolyáját tartotta. Biztos ami biztos alapon magához vette a korcsolyát, hogy majd az első kukába kidobja, aztán eltűnt. Ana is érezte, hogy most túl messzire mentek. Furdalta a lelkiismeret, és nem is látott kiutat, ezért úgy döntött, követi a bácsikáját. Reggel ő is  kijelentkezik, és mielőtt még bárki is észrevenné, hazarepül Madridba, meg nem jelenése miatt az ISU pedig úgyis kiveszi a versenyrendből. Ekkor jutott el a tudatáig, hogy az is lehet, hogy soha többé nem versenyezhet…de már nem volt visszaút.

Közeledett a hajnal, s Niki a szobájában apja legnagyobb (rendkívül álmos) örömére ébredezni kezdett…Kinyitotta a szemét, s az ágy mellett bóbiskoló apjára és edzőjére tévedt a szeme. Damien arra ébredt, hogy Niki megfogja a kezét, s vizet kér. Azonnal hozott egy üveg ásványvizet, s közben megpróbálta szóra bírni, hogy megtudhassa mi történt.

-         Jaj Niki…végre felébredtél…mondd mi történt? – kérdezte izgatottan. – Hogyan kerültél arra az erkélyre? Megtámadtak? Leestél? Mondd már…!

-         A spanyol volt…- mondta halkan a lány…a spanyol bíró, aki lepontozott.

-         Hogy micsoda? Mit tettek veled? Ha a kezem közé kerül azonnal megölöm! – csattant fel Damien. – Folytasd kicsim, mondj el mindent!

-         A spanyol? – kérdezte döbbenten Andrei. – Pedig megérezted a veszélyt! Emlékszel? Még Kiirát is figyelmeztetted.

-         Hiába. Kikerülni már nem tudtam. – suttogta Niki. – Megtennéd, hogy utánanézel, hogy mi van vele? Mármint a spanyollal.

-         Rendben…majd utána nekem is elmeséled.. – mondta Andrei.

Felállt a székről, kinézett az ablakon, s egy halk: – Majd jövök! – kíséretében kilépett az ajtón.

-         Akkor történt, amikor feljöttem ebéd után…amikor elindultam a szobám felé, a spanyol és az unokahúga, a versenyző, megtámadtak…nem engedtek bemenni a szobámba, hanem megfenyegettek, majd a spanyol bevitt a saját szobájába és megkötözött..

Ekkor Damien ingerülten felnyögött, majd a történet folytatására kérte. Niki elmondta, hogyan reszelte el a kötelet, mászott ki az erkélyen, majd hogyan tört le alatt az antenna és esett be az alatta lévő erkélyre…és onnantól semmi másra nem emlékezett…

Damien motyogott valamit az ISU biztonsági intézkedéseiről, a bírók pártatlanságáról, és a bosszúról, majd így szólt…

-         A legfontosabb, hogy most megnézessük a lábadat, hogy képes leszel-e ma este versenyezni. Mindjárt hívom az orvost, hogy megvizsgáljon…

-         Nem fontos, már nem is fáj annyira, nézd, rá is tudok állni…- mondta Niki…

Ám ebben a pillanatban éles fájdalom nyilallott a bal térdébe, s azonnal leroskadt az ágyra. Ekkor tudatosult benne, hogy talán mindennek vége…

-         Látod? Ezért mondtam, hogy nézessük meg…de te makacs vagy, mint az öszvér…ezt bizonyára anyádtól örökölted…

-         Muszáj ezt most felhoznod? – kérdezte bánatos szemmel…

-         Jól van kicsim, abbahagyom, de most hívom az orvost, már elmúlt nyolc óra is, minden perc számít…

Azonnal felhívta az orvost, aki megígérte, hogy perceken belül meg is érkezik, s megnézi Niki lábát.

Eközben Jean-Christophe Simond türelmetlenül kopogott Brian ajtaján, s eltelt legalább két perc, mire Brian kidugta álmos és kócos fejét a 815-ös szoba ajtaján. Kérdő tekintettel nézett az edzőjére, aki kissé ingerült állapotban volt…

-         Hát téged mi lelt, Brian? Ugye tudod, hogy mindjárt fél kilenc? Már rég el kellett volna mennünk reggelizni, kilenctől edzés van…

-         Rosszul aludtam…- motyogta Baboo. – Nem tudtam megnyugodni este óta…

-         A lány az oka, ugye? – kérdezte Jean élesen.

-         Igen. – válaszolt Brian. Úgy gondolta, hogy most már nincs értelme titkolni az edzője elől a dolgokat… – Rettentően aggódom érte, biztosan komoly oka lehetett rá, hogy ne jelenjen meg a partin.

-         Brian! A mai napra zárd ki a lányt az életedből, arra kell figyelned, hogy minden tökéletesen sikerüljön…most ez a fontos…nézz a szemembe! – kérte Baboot. – Nem ronthatod el, édesanyád is számít rád….

-         Ügyes húzás…tudja, hogy ez mindig lelkiismeret-furdalást okoz nekem… Tényleg, anya hol van most? – kérdezte Baboo. – Már reggelizik. Ő kért hogy kerítselek elő…Na sipirc zuhanyozni, addig hozatok neked valami reggelit, mert nem lesz már időnk lemenni. Mit kérsz?

-         Pirítóst grapefruittal. – válaszolt Baboo a fürdőszoba-ajtóból,

-         Oké, kapsz tíz percet a fürdésre, sietnünk kell. – szólt, majd kiviharzott.

Brian gyorsan lezuhanyozott, s mire egy szál törölközőben kilépett az ajtón, már az asztalon várta a reggelije. Előszedett egy fekete nadrágot a szekrényből, és a hivatalos ISU pólóját, majd rávett egy cipzáros pulóvert, hogy ne fázzon meg a csarnokban. Alig több mit tíz perc alatt megreggelizett, majd magához vette a korcsolyáját, s edzője társaságában kilépett a szobából. Bezárta az ajtót, s bemelegítésképp a lépcsőn indult lefelé. A hetedik emeleti lépcsőfordulóban pont Damienbe és az orvosba botlott. Udvariasan jó reggelt kívánt mindkettőjüknek, de újabb kérdés fészkelte be magát az agyába, ami nyugtalaníthatta a mai napon: vajon mit csinált együtt az orvos, és Niki apja? Vajon összefügg ez a tegnapi eseményekkel? Jean észrevette, hogy Brian elgondolkodott a látványon, és azonnal rászólt:

-         Megmondtam! Ma ne törődj másokkal. Melegíts be jól, és mutasd meg Európának, hogy mire vagy képes!

-         Rendben. – nézett kissé döbbent tekintettel mindig nyugodt, ám most kissé harcias kedvű edzőjére Baboo.

Az út többi része szótlanul telt, azonban alig értek le a csarnokba, az érvényesítés után azonnal riporterek hada rebbent elé:

-         Brian Joubert, milyen esélyekkel indulsz ma a kűröddel?

-         Brian, kik a legnagyobb ellenfeleid a mai versenyen?

-         Elég erősnek érzed a programodat?

-         Úgy érzed, megnöveli az esélyedet, hogy Stéphane Lambiel nincs a mezőnyben?

-         Mi a véleményed Tomas Verner eredményéről? Tartasz tőle?

Ilyen, és hasonló kérdésekkel rohamozták meg Baboot, de szerencsére Jean lerázta az érdeklődőket, beterelte Baboot az öltözőbe, s senkit nem engedett be hozzá…

Az orvos belépett a szobába, nyomában Niki apjával, aki idegesen toporgott. Azonnal megmérte Niki lázát, és megállapította, hogy teljesen lement, 36.8 fok teljesen normális. Aztán hozzálátott, hogy megvizsgálja Niki lábát. Megkérte, hogy álljon rá mindkét lábára. Niki felállt, majd megpróbált ránehézkedni, de erős fájdalmat érzett.

-         Fáj, ha hozzáérek? – kérdezte az orvos.

-         Akkor nem, csak ha teljesen ránehézkedek. – válaszolt.

-         Pedig teljesen biztos, hogy nem tört el, akkor reggelre begyulladt volna, ha elreppen, akkor is. Csak véraláfutások vannak rajta. Valószínűleg csak csúnyán megüthetted. Most kapsz egy erős izomlazítót a térdedbe, és egy fájdalomcsillapítót. Ha egy félóra múlva úgy érzed, hogy kibírod, edzhetsz is, a belátásodra bízom…

-         Doktor úr! – szólalt meg Damien.

-         Tessék…

-         Nem lesz ebből baj, ha edzeni hagyjuk? – kérdezte aggódva.

-         Mivel nincs komoly baj, az egyetlen akadályozó tényező a fájdalom lehet, illetve kicsit lassabban fog gyógyulni a sérülés a terhelés miatt, de a verseny után lesz ideje pihenni, s verseny előtt egy fél órával még kap egy újabb fájdalomcsillapítót, hogy nyugodtan tudjon korcsolyázni….Csak jobban kell figyelnie, mert enyhe zsibbasztó hatása van az injekciónak. De ez szerencsére nem számottevő…

Damien csak félig nyugodott meg, közben Niki megkapta a két injekciót. Végigfeküdt az ágyon, hogy megvárja a hatást, apja pedig elbúcsúzott az orvostól, s megígérte, hogy a verseny előtt megjelennek nála…Aztán eszébe jutott, hogy Niki ma még semmit nem evett, sőt ki tudja, talán előző délután óta…Mintha kitalálta volna a lánya gondolatát…

-         Apa, hoznál nekem valamit enni? Majd éhen halok…

-         Persze kiskirálynőm, mit hozzak neked? – kérdezte.

-         Talán pirítóst…s valami gyümölcsöt hozzá…mondjuk grapefruitot. – válaszolta halvány mosollyal a lány.

Damien azonnal elindult az étterem felé, de mikor kilépett az ajtón, nem mulasztotta el kétszeresen kulcsra zárni az ajtót, majd zsebre vágni a kulcsot. Andrei azonban pont ebben a pillanatban ért vissza, s mikor Niki bekapcsolta a discmanjét, hogy erőmerítésként Iron Maident hallgasson, lenyúlva Damientől a kulcsot, éppen belépett hozzá. Niki felült az ágyon és azonnal faggatni kezdte a fejleményekről, nagyon kíváncsi volt rá, hogy mit sikerült megtudnia…A percek szinte száguldottak, mintha valaki üldözné őket…már tíz óra is elmúlt, mikor Damien sorra került az étteremben, s Brian is épp akkor lépett be, hogy igyon egy forró kávét edzés után. Damien egy tálcán a friss pirítóssal és a grapefruittal elhaladt a kávépult mellett. Brian meglátta, hogy mi van a tálcán, s halványan elmosolyodott, belülről pedig addig ismeretlen melegség töltötte el…Niki ugyanazt szereti reggelire, hát ez is közös bennük. Az azonban még mindig nem hagyta nyugodni, hogy vajon miért nem látta a lányt már tegnap dél óta…pedig remélte, hogy a Niki lejön az edzésére, s megajándékozza azzal a sugárzó mosollyal, amitől mindig vigyáznia kellett, hogy ne zuhanjon azonnal hátra a jégen…

Andrei elmondta Nikinek, hogy sikerült kiderítenie a spanyol bíró nevét a szervezőktől, Antonio Cordera-nak hívják. A recepción megkérdezte, hogy melyik szobában lakik, s meglepetésére a recepciós nő közölte vele, hogy Mr. Cordera hajnali négy óra körül távozott a szállodából, és amennyire emlékezett, két bőrönddel hagyta el a szállodát. Niki döbbent arccal nézett az edzőjére, aki folytatta a meghökkentő események felgöngyölítését…Ana María Gomez és edzője, Susana Steiger is elhagyta reggel hat óra körül a szállodát. Így valószínűleg törölni fogják a rövidprogram során megszerzett helyezését, így a következő az állás a kűrök előtt: az első helyen Niki, a másodikon Kiira áll, Carolina Kostner a harmadik, Sarah Meier  a negyedik, a magyar Sebestyén Júlia pedig ötödik helyről várja a folytatást.

Épp befejezte a mondanivalóját, amikor megérkezett Damien a reggelivel, s Niki egy férfit megszégyenítő étvággyal látott hozzá…Nem csoda, hiszen majdnem egy napja semmit sem evett. Apja társaságában újra meghallgatta Andrei beszámolóját. Niki apja mélységesen felháborodott, hiszen azonnal rájött, hogy képtelenség lenne bármit is lenyomozni, így semmi értelme a rendőrséget belevonni a történtekbe.

Niki közölte az apjával, hogy felöltözik, s lemegy a kispályára edzeni, hogy ne legyen túl merev a térde…Andrei visszament a Damiennel közös szobájukba, Niki pedig elment zuhanyozni, addig Damien előkészítette a lánya melegítőjét és pulóverét a szekrényből. Elkezdte keresni a korcsolyát, ám nem találta. Gondolta, megkérdi Nikitől, hogy hol van, ha végzett a zuhanyzással. Amint Niki kilépett az ajtón – egy szál törölközőben és tangában – azonnal ellépett a nyitott ablaktól és rákérdezett:

-         Kicsim, kerestem a korcsolyádat…de..

-         A francba! – kiáltott fel Niki hirtelen..

-         Mi a baj? – kérdezett vissza Damien.

-         A korcsolya…ez eddig eszembe sem jutott… – roskadt le az ágyra.

-         Mi történt vele? – kérdezte rémülten…

-         A szobában még velem volt, mikor a spanyol berángatott, és onnantól nem emlékszem…de ha kijelentkezett, akkor biztosan nem hagyta ott…valószínűleg magával vitte…a rohadt életbe, most mi a francot fogok csinálni??? – kérdezte már szinte zokogva…

-         A spanyol elvette a korcsolyádat? Ezt eddig miért nem mondtad? – kérdezett vissza…

-         Mert a saját életben maradásom foglalkoztatott…teljesen el is feledkeztem róla, csak most meg fogalmam sincs, mit tegyek…?

Damien a tenyerébe támasztotta a kezét, mintha maga sem akarná elhinni, hogy ennyi rossz történhet velük egyetlen verseny alakalmával…

-         Az egyetlen egy új korcsolya…semmi mást nem tehetünk… – mondta Damien szinte félve attól, hogy mit reagál a lánya…

-         Új korcsolyában versenyezni? – kérdezte döbbenten. – De hát egy korcsolyának legalább öt-hat nap kell, hogy betörjön…addig képtelenség benne profin korcsolyázni..

-         Én is tudom…de megkérdezem Andreit, hogy ő mit javasol…- szólt.

-         Rendben…de ugye tudod, apa, hogy most nagyobb a baj, mint az én lábsérülésem?

-         Tudom… – felelte erőltetett higgadtsággal.

Elővette a zsebéből a telefonját. Ennek láttán Nikinek eszébe jutott, hogy a mobilját is elvitte a spanyol, de úgy döntött, hogy majd csak később közli az apjával, ez most annyira nem fontos. Közben Damien felhívta Andreit, aki megdöbbent a hallottakon, de egyetértett Nikivel abban, hogy a spanyol biztosan nem hagyta a szobában, a korcsolyát, de gondolta, azért megkérdezi odalenn a portán, hiszen ha már voltak a szobában takarítani, és találtak valamit, azt le kellett hogy adják…Mikor leért, meg is kérdezte, de a recepciós sajnálkozva közölte, hogy semmit nem adtak le. Andrei nagyjából erre a válaszra számított, de azért feltett még egy utolsó kérdést:

-         Mondja kérem…mikor reggel informált arról, hogy Antonio Cordera távozott, azt mondta hogy két bőrönddel ment el…milyen bőröndje volt?

-         Hát, volt egy, amit a kezében vitt, egy nagyobb fekete, és volt egy kicsi, amit maga után húzott, az narancssárga volt.

-         Köszönöm szépen. – motyogta Andrei..

-         Kérem. – nézett utána a nő fejcsóválva…szemmel láthatóan nem értette, hogy vajon miért ilyen kíváncsi ez a férfi.

Andrei azonnal elrohant a lift felé, rátenyerelt a hívógombra, majd toporogva várta, hogy megérkezzen. Azonnal beszállt, ráütött a hetes gombra, s amit kinyílt az ajtó, rögtön elrohant Niki szobája felé. Nikiék épp kiléptek az ajtón, hogy elinduljanak időben egy új korcsolyát szerezni, hogy estig legyen egy kis esélye betörni a cipőt. Andrei épp odaért, és zihálva a sietségtől megkérdezte:

-         Niki, mi volt még a bőröndödben?

-         A rövidprogramos ruhám, a korcsolya, egy pár harisnya, egy üveg víz…és azt hiszem ennyi…a kártya végig a nyakamban volt, a pulóver alatt, ja és volt még benne néhány euró apró, de általában apu fizet, nem nagyon van nálam pénz. De miért?

-         Mert most tudtam meg a recepción, hogy amikor a spanyol hajnalban lelépett, magával vitte a bőröndödet. Azóta viszont ha nagyon el akart tűnni, már valószínűleg Spanyolországban van, úgysem fogjuk megtalálni… – sóhajtott lemondóan.

-         Francba…épp most indultunk korcsolyáért, úgy tűnik nincs más megoldás…

-         Hát, nem nagyon…- mondta Andrei. – Hogy van a lábad?

-         Tűrhetően, most nem fáj az injekció miatt, nem is zsibbad, úgyhogy délután majd kérek még egyet az orvostól, hogy rendben legyen. – mondta a lány.

Andrei elindult, hogy utánanézzen még néhány dolognak, majd úgy tervezte, hogy megnézi a férfiak kűrjét déltől, majd visszamegy Nikihez, hogy segítsen neki elkészülni a hatórási kezdésre. Nikiék a kijárat felé indultak.

Brian kávézás után visszament a pályára, hogy melegítsen még egy kicsit, de tizenegykor mindenkit lehívtak a jégről a pályatakarítás miatt. Úgy döntött, hogy eszik valami könnyűt az edzőjével, aztán visszamegy és készül lélekben a kűrre. Úgy számolta, hogy nagyjából fél három körül kerül majd sorra, és fél négy körül lesz majd az eredményhirdetés, hogy a nők kűrje előtt minden befejeződjön. Közben persze Nikin járt az agya, s abban reménykedett, hogy a lány lejön a kűrre, és láthatja teljes egészében az Unforgivenre készült programját. A lelátók körül máris hatalmas volt a zsibongás, így kénytelen volt az épületen belül is baseball sapkában és napszemüvegben közlekedni, hogy a lehető legkevesebben ismerjék fel. Remélte, hogy elég lesz majd a kűr után néhány interjút adnia, a többi alól pedig kibújhat. Látta, hogy a rajongói hatalmas transzparensekkel és francia zászlókkal már befészkelték magukat az első sorokba. Nem szeretett volna odafigyelni rájuk, inkább a programjára akart koncentrálni, most először akarta kipróbálni a tripla-tripla-tripla ugráskombinációját, hogy utolérje a nagy Plushenko-t…

Niki és az édesapja beléptek a csarnok mellett lévő sportboltba. Végignézték a korcsolyákat, aztán választottak egy sima feketét, hogy illeszkedjen a lány kűrjéhez. A segítőkész eladó lány azonnal fel is próbáltatta vele, s megéleztette a friss pengéket. Niki a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy hogyan oldható meg, hogy a lehető legkevesebb sérülés érje a mai kűrjében (kicsit átfogalmazva azt mondta a lánynak, hogy edzésen átvágta a penge a versenykorcsolyája orrát, így ez az egyetlen lehetséges megoldás). A lány szerencsére már hozzászokott az ilyen fura dolgokhoz.

-         Mikor kezdődik a kűröd? – kérdezte.

-         Hatkor van kezdés, tehát nagyjából olyan nyolc óra körül lépek jégre…

-         Most fél kettő van… – motyogott magában a lány.. – az azt jelenti hogy… Fogsz ma még edzeni?

-         Valószínűleg csak melegíteni lesz időm már, közvetlen a kűrök előtt, olyan öt óra körül…

-         Az még négy óra…akkor most még nem csinálom meg, de adok neked egy tekercs vékony sebtapaszt, és mielőtt átöltöznél a melegítéshez, lazán tekerd be a lábujjadtól a bokádig a lábadat, de vigyázz, hogy ne szorítson és ne legyen kényelmetlen. Sőt, a sarkad köré elég lesz egy sima gumis bokavédő…olyanod van, vagy kérsz egy párat?

-         Köszi, az van…- válaszolt Niki.

-         Ez és a harisnya kellően megvédi a lábadat a horzsolásoktól, de elég kemény lesz a korcsolya bőre, légy sokat meleg helyen, radiátor mellett, vagy valami hasonló helyen…

-         Köszönöm, nagyon aranyos vagy…

-         Ugyan, ez a munkám…s régebben én is korcsolyáztam, de már abbahagytam egy bokatörés miatt…onnan tudom ezeket a trükköket.

Ekkor Niki szeme egy állványra tévedt, ahol korcsolya alakú kulcstartók voltak felakasztva…

-         Mondd, mennyibe kerülnek azok a kulcstartók?

-         10 euró darabja…

Niki felállt a próbapadról és az állványhoz lépett…megnézte az ezüstláncra fűzött kis korcsolyamedálokat, s ekkor az eszébe jutott az asztalán álló vázában lévő rózsa, és leakasztott egy fehér és egy fekete kulcstartót, mindkettő oldalán egy jin-jang jel díszelgett. A feketét Briannak szánta….

Végül Niki apja fizetett, és mielőtt kiléptek az üzletből, az eladó utána szólt Nikinek…

-         Sok szerencsét estére…még az is lehet, hogy ott leszek és megnézlek…hogy is hívnak?

-         Nikolett Tokay vagyok…és ..köszönöm. Szia.

-         Viszontlátásra – köszönt el a lány.

Már majdnem két óra volt. Brian előtt már csak két versenyző volt. Egy belga és egy svájci fiú. Niki megkérte az apját, hogy kimehessen a stadionba megnézni a férfiak kűrjeit. Mivel versenyző volt, lemehetett a sportolói lelátóra a nézők elé. Megállt a korlát előtt, és várt, Damien pedig néhány méterről szemmel tartotta, nehogy valami ismét történjék. Közben beszélt Andreijel telefonon, elmondta, hogy szereztek korcsolyát, és ha szerencséje van a lányának, még a kűr is egész jól sikerülhet. Közben befutott Kiira is. Barátságos mosollyal köszönt Nikinek, majd megállt mellette és rátámaszkodott a korlátra.

-         Te kinek szurkolsz? – kérdezte.

-         Baboonak…természetesen . – válaszolt és tette hozzá Niki.

-         Kinek?

-         Ja, Brian Joubertnek. Baboo. Ez a beceneve. Tudod, már egy éve egy városban lakunk, és ugyanott edzünk.

-         Oh, értem…nagyon jó pasi…gondolom észrevetted…- fűzte hozzá vigyorogva Kiira.

-         Mi az hogy… – mosolyodott el Niki. Őt nem lehet nem észrevenni…

Ha Brian hallotta volna ezeket a szavakat, minden bizonnyal olvadozott volna, de már csak pár perc volt hátra a jégre lépéséig. Így lassan felállt a kanapéról, ahol ült, kilépett az újságírók és a riporterek gyűrűjéből, s a pálya bejáratához lépett. Az utolsó pillanatig nem tette le az mp3-lejátszóját…épp egy Destiny’s Child dal dübörgött a fülébe, mikor Jean-Christophe megütögette a vállát, hogy ideje lesz kikapcsolni, mert most jön le az előző fiú a jégről. A svájci srác két lábra érkezett egy tripla toe-loop-ból, és egy beugrós ülőforgásból kijövetkor kibillent, majd letette a két kezét. Mégis sugárzó mosollyal jött le a jégről, valószínűleg magához képest igen jól teljesített.  203.24 pontot kapott az összesítésben, egyelőre a harmadik helyen állt.

Mikor szólították, Brian kisiklott a jégre, tett egy kört a pályán, s szemével Nikit kereste. A közönségben a rajongói tomboltak, de ő csak egy arcot keresett…a bejárathoz közel meglátta Damient, s ebből úgy gondolta, valószínűleg Niki is itt van, csak nem vette észre. Megállt a pálya közepén, s mikor megszólalt az Unforgiven, kitárta a karját, és elfelejtette maga körül a világot…elsőként ugrott egy négyfordulatos toe-loopot és egy dupla toe-loopot kombinációban, majd egy flippel folytatta. A tripla Axele tökéletes lett, de az ülőforgása még mindig enyhén billegett, hiszen a magasságánál fogva rendkívül nehéz volt számára, s hatalmas erőt kellett kifejtenie, hogy tökéletesen sikerüljön. Bár az utóbbi időben elég sokat fejlődött, Niki látta többször nyújtani is őt, így most már ha a pengét nem is, de a bokáját meg tudta fogni forgás közben. A programban a toe-loopok voltak túlsúlyban, s a háromszor tripla helyett ugrott egy 3+2+2 kombinációt is, ami egy loopból, és két toe-loopból állt, mivel egyszerűen nem volt elegendő az erőbevitel a triplákhoz. Amikor kijött egy ülőforgásból, s egészen közel került a korláthoz, akkor látta meg az ott álldogáló Nikit Kiira mellett. Hirtelen annyira megbabonázta a látvány, és ahogyan a lány csillogó szemmel figyelte, hogy majdnem kibillent az egyensúlyából, majd eszébe jutott, hogy a következő Lutzot nem kellene elrontani. Végül sikeresen landolt a zene harmadik részének, a Oh Verona-nak a végén. A közönség újra tombolni kezdett, s rengeteg ajándék, virág, kabala hullott a pályára…ő hagyta, hogy a gyerekek szedjék fel, s a tiszteletkörében odasiklott Nikihez, hogy köszönjön neki. Amikor odaért a korláthoz, Niki kivette az addig a nyakában lógó fekete kis korcsolyát, s az éppen érkező Brian nyakába akasztotta. Baboo rápillantott a lány sugárzó arcára, s mikor a lány azt mondta : – C’étais parfait! – a szíve nagyot dobbant, s csak a közönség miatt korcsolyázott tovább. Lesiklott a pályáról, de mellékesnek érezte most a pontozást…mégis, a technikai elemekre 74.72 pontot, a programkomponensekre 77.22 pontot kapott, s ez összesítve a rövidprogram 75.18 pontjával 227.12 pont lett, amivel toronymagasan az első helyre került, tehát másodszor is Európa Bajnok lett. Amikor lelépett a jégről, Jean-Christophe megveregette a vállát:

- Na, most már mehetsz csajozni fiam.  – mondta nevetve. – De azért a dobogóra el ne felejts felállni…

Brian kamaszosan elvigyorodott, rákacsintott Jean-Christophe-ra, majd integetett néhány kamerának, dobott néhány puszit, egyet a lelátón ülő édesanyja felé s igyekezett kijutni a lelátók felé, hogy megtalálja Nikit, de nem látta sehol. Így tízpercnyi interjúadás után visszasprintelt a pályára az éremosztás miatt, s – mint minden alkalommal – könnyes szemekkel énekelte a francia himnuszt.

Niki ekkor azonban már a női öltözők egyikében volt. Kiirával segítettek egymásnak öltözni. Kiira teljesen megdöbbent, mikor feltűnt neki, hogy Nikinek teljesen új a korcsolyája, de mikor az okáról kezdte faggatni, Niki csak annyit mondott, hogy majd elmeséli, de itt most túl sokan vannak, és nem kellene, hogy mindenki hallja. Főleg, mert egy svéd lány és az edzője máris füleltek. Elvonultak a sarokba és egy pad takarásában Niki elkezdte rátekerni a sebtapaszt a lábára, közben pedig az apját várta, aki elment az orvosért, hogy adja be az injekciót, mert kezdte érezni, hogy érzékeny a bal térde. Miután mindkét lábát gondosan betekerte, ráhúzta a bokavédőt, s elkezdte felvenni a harisnyáját. Aztán felvette a kűrhöz készült ruháját. Tűzpiros, alul dús fodrokban végződő ruha volt, mellben húzott, s a nyakánál kicsi keményített fekete gallér díszítette, a hátán pedig fekete díszfűzés volt. Tökéletesen illett a választott dalhoz, amely egyszerre volt nyugodt és zaklatott, finom és szenvedélyes. A Moulin Rouge musical betétdala, az El tango de Roxanne volt a kűrzenéje. Kiira nem győzte csodálni a ruhát, azt mondta, soha ilyen szépet nem látott még…

Közben megérkezett az orvos is Damien és Andrei kíséretében, szerencsére civil ruhában, így nem vált feltűnővé. Niki már felfűzte a lábára a korcsolyát, és szüntelenül billegtette benne jobbra-balra a lábait, hogy kényelmesebbé váljék, vagy legalábbis valamennyire hozzászokjon a lába, de ez egyre nagyobb fájdalmat okozott. Mivel a férfiak nem igazán voltak szívesen látottak a női öltözőben, a folyosó egyik kissé néptelenebb sarkában Kiirát is beavatva megpróbáltak minél szorosabb félkört alkotni Niki körül, aki felemelte fél lábát, amíg az orvos beadta az injekciót. Aztán kért egy kis vizet az apjától és elkezdett fel-le járkálni a folyosón a korcsolya miatt, így telt el az idő, amíg melegíteni nem hívták őket…

Brian közben átöltözött és miután kilépett az öltözőből még mindig könnyes szemmel ölelte meg az édesanyját, s a nyakába akasztotta az aranyérmét. Ekkor a hangosbemondóra lett figyelmes, hogy a lányokat melegíteni hívják…

-         Bocsáss meg anya, de most mennem kell…mindenképp szeretnék látni valakit, úgyhogy szerezni akarok egy jó helyet az első sorban…- mondta, s közben a tenyerébe vette a nyakában lógó kis fekete korcsolyamedaliont..

-         Persze menj csak, majd megvárlak Jean-Christophe-al odakinn, lehet, hogy a kávézóban leszünk. – egyezett bele.

Baboo újra megölelte az édesanyját, valamit suttogott a fülébe, Raymonde Joubert pedig látván, milyen boldog remegéssel vette kezébe Brian az ajándékot, szelíd mosollyal nézett a fia után.

Baboo ismét felvette a baseball-sapkát, mivel már nem tervezett interjút adni, de azért akadt, aki felismerte, s mivel nem akart udvariatlan lenni, néhány semmitmondó mondattal válaszolt is a riporter kérdéseire, aztán sietősen elindult a lelátók felé, hogy sikerüljön még bejutnia az első sorba. Átvágta magát néhány öltönyös fazonon, majd beállt a korlát elé, és a szemébe húzta a sapkát, remélve, hogy nem veszik észre a lányok, akik mind szerettek volna belőle egy kis darabot. Mégis kénytelen volt néhány aláírást kiosztani, de végül sikerült úgy elhelyezkednie, hogy már ne lehessen könnyen észrevenni. A markában tartotta a kis korcsolyát, s várta, hogy Niki megérkezzen a pályára…annyira szerette volna már látni…

Niki az édesapja mellett állt a bejáratnál, és azon izgult, vajon mennyire nehezíti meg a mozgását maga a zúzódás és az új korcsolya…mivel fekete volt, nem sokan fedezték fel, hogy teljesen új, így elkerülhette a kellemetlen kérdéseket. Egy újságíró megpróbálta őt faggatni, mint a National France előző évi győztesét, de Damien lerázta, arra hivatkozva, hogy a kűrig senki sem szólhat a lányához, ne vonják el a figyelmét.

Ebben a pillanatban három lány, az angol, a svéd és a görög is kisiklott a jégre, úgyhogy Niki is úgy döntött, hogy belevág az estébe. Mikor rálépett a jégre, máris érezte, hogy a korcsolya teljesen más, és a lábai minden nyújtás ellenére merevebbek, mint máskor, de eltökélte, hogy mindent megtesz a sikerért, bár tudta, hogy így nagyon kevés esélye van rá, hogy Kiirával szemben megtarthatja az első helyet. Brian  – amint észrevette, hogy a lányok elkezdtek melegíteni – azonnal fürkészni kezdte a jeget, hogy láthassa Nikit, akinek most a haja csak egy hanyag copfba volt kötve, s feltűzve egy pillangós, strasszokkal díszített piros-fekete csattal. Mikor a lány elsuhant előtte tűzpiros ruhájában, teljesen kilibabőrösödött, a tenyere pedig izzadni kezdett. Látta, ahogyan megugrik először egy dupla, majd egy tripla Axelt, majd egy tripla Lutzot, és megállapította, hogy szerinte a lány csodálatos formában van…a beugrós nyitott Axel közben azonban le kellett tennie a kezét, mert elvesztette az egyensúlyát, de Baboo nem féltette. Ismerte, hogy mennyire küzdő természet, ha tízszer esik, tizenegyedik alkalommal is próbálkozni fog.

Közben véget ért a melegítés, és az első csoport első versenyzője maradt csak a jégen, egy klasszikus zenére korcsolyázott, talán Beethoven lehetett. Niki lelépett a jégről, az apja és edzője pedig azonnal faggatni kezdte:

-         Na, hogy ment? Hogy érezted magad? – kérdezték egymás szavába vágva.

-         A korcsolyával azt hiszem nem lesz nagyobb probléma. Kicsit feszül, de a tapasz miatt legalább nem fog megsérülni a lábam…

-         Miféle tapasz?  – kérdezte Andrei..

-         Sebtapasszal tekertem körbe a lábam, hogy ne dörzsölhesse fel… a boltos lány javasolta…

-         Ah, értem…akkor rendben. A lábad hogy van?

-         Most nem érzek fájdalmat a fájdalomcsillapító miatt, de a térdem a szokásosnál merevebb…az előbb megbillentem miatta az ülőforgás közben, úgyhogy abból végül is csak egyet hagyok benne a programban, s helyette beteszek valamit, amire kijön a lépés…bár Katarina meg fog ölni, ha néz most a tévében. De így kevesebb az esély, hogy ronthatok…fene egye meg ezt az új ISU szabályt, hogy már a szabadon választottban is vonják a pontokat… – zárta le morcosan a taktikai tanácskozást.

-         Figyelj oda a Bielmann-piruettedre, ha nehezen megy az ülőforgás…és ne felejts el jobban leszúrni a toe-loop előtt.. – figyelmeztette Andrei.

-         Jól van. – bújt közben édesapja karjaiba Niki.

Brian közben idegesen dobolt az ujjával a korláton, s bár tudta, hogy Niki kűrjéig számításai szerint még legalább egy óra van hátra, nem akart már elmozdulni. Az izgalomtól izzadt tenyerében tartotta a kis korcsolyát, s azon gondolkodott, hogy vajon csak azért kapta, mert  rövidprogram után megajándékozta Nikit a rózsával, vagy valóban érez iránta valamit a lány, amit eddig nem mert bevallani? Ennek az utóbbinak sokkal jobban örült volna. Lassacskán álmodozásba fordul át a gondolkodása, s megjelent lelki szeme előtt, ahogyan Niki örül a jól megérdemelt első helynek, hiszen rendkívül nagy eredménynek számít, ha valaki az első szenior Európa bajnokságán tud aranyérmet szerezni. Látta magát kívülről ahogyan gratulál Nikinek a folyosón, s a lány örömtől csillogó szemekkel, szinte megrészegülten omlik a karjába, s csak ölelik egymást…

Álmodozásából egy kiáltás zökkentette ki:

-         Baboo, Baboo…légy szíves, adnál egy autogramot?  – pattogott előtte egy tizennégy év körüli vörös kiscsaj..

-         Jah, persze, rendben…hogy hívnak? – kérdezte Brian.

-         Diana vagyok. – mondta mosolyogva.

Baboo gyorsan karcolt egy névre szóló autogramot Diana képeslapjára, amin a 007-es rövidprogram kezdőpozíciójában díszelgett. A lány megköszönte, majd gyorsan odébbállt, mert kiszúrta a tömegben Alban Preaubert, s gondolta, tőle is levadászik egy aláírást.

Brian magában bosszankodott kicsit, hogy kizökkentették az álmodozásból, de ekkor tűnt fel neki, hogy már mindjárt háromnegyed nyolc lesz, azaz már mindjárt Niki következik. Tehát legalább másfél órát bámult üres tekintettel a lányokra, s egyiküket sem tudta észrevenni…közben felkonferálták Kiirát, aki felállt Niki mellől a padról, s edzője kíséretében a bejárathoz lépett. Megigazította aranyszínű ruháját, amely teljesen szabadon hagyta a hátát, majd kilépett a jégre, s Baboo őszinte csodálatára teljesen tökéletes programot mutatott be a Golden eye című számra. Valóban nagyon magas pontokat kapott, s ezzel egyből az első helyre ugrott 209.36 ponttal. A második helyen egyelőre az olasz Caro, a harmadikon pedig Sarah Meier állt.

A következő versenyző Niki volt. Az elmúlt néhány percben folyamatosan dörzsölte a lábát és vizet ivott. Mikor szólították, felállt, az éppen kilépő Kiirával megölelték egymást, majd Niki kisiklott a jégre, ment egy kört, Brian pedig legnagyobb örömére ismét kapott egy sugárzó mosolyt, majd Niki megállt a pálya közepén, s felvette a kezdőpozíciót: karjait rézsútosan tartotta a magasban, egyik lábát pedig kicsúsztatta oldalra. Amikor megszólalt a zene, ebben a pózban megfordult maga körül egyszer, aztán meglendítette a lábát, és elindult hátrafelé. Érezte, hogy a kanyarokban rettenetesen feszül a lábán a korcsolya, ám próbált úrrá lenni rajta, és nem félni…amikor a pálya másik feléhez ért, felkészült egy tripla loopra, amit kombinációban egy tripla toe-loop követ majd. A fordulás közben a jobb lába megfeszült, felugrott a külső élről, s három pontos fordulatot írt le a levegőben, s mikor landolt a jobb külső élen, bal lábát erőteljesen leszúrva azonnal elugrott újra, ekkor azonban megbicsaklott a lába, s az érkezés pillanatában a jobb korcsolyaéle kicsúszott, ő pedig a térdére esett, s iszonyatos fájdalmat érzett…azonnal felállt, de mindenki láthatta az arcán, hogy nagyon fájt neki az esés. Baboo is felszisszent az első sorban, de remélte, hogy ez még nem fog túl sok levonást jelenteni. Niki igyekezett minél jobban kiküszöbölni az elcsúszásokat, ám ez kissé szögletessé tette a mozdulatait, mégis úgy döntött, hogy az Axelét nem hagyja ki…az egyetlen elemet, ami most megmentheti attól, hogy lecsússzon a dobogóról. Óvatosan ment bele az ülőforgásba, s két fordulattal rövidebb lett, de legalább át tudott menni Bielmann-piruettbe, s miután itt is meglett a három fordulat, egy elegáns lendülettel hátrafordult, elindult a jobb oldal felé…ekkor olyan dolog történt, ami eddig még soha életében: teljesen elvesztette egy néhány másodpercre az uralmat a korcsolyái felett, s szinte megállíthatatlanul siklott a palánk felé, pont szemben Briannal…Szegény fiú teljesen megijedt, hogy mire készül a lány. Ekkor ismerte fel, hogy valami nem stimmel, s mikor a lány hatalmas lendülettel s rémült arccal a palánkhoz ért, közel ahhoz, hogy belecsapódjon, Baboo felkiáltott:

- Niki! Ne! Mit csinálsz! Niki!

A lány mintha álomból ocsúdott volna, billent egyet hátrafelé, de ekkor már legalább tudta kontrollálni a lábait, s mikor elérkezett a betervezett négyfordulatos ideje, erőt vett magán, elindult hátrafelé, begyorsítva amennyire csak tudott, a pálya kétharmadánál megfordult, közben hatalmasat lendített a jobb lábával, s felugrott…négy – és félszer megpördült a levegőben, s teljesen pontosan érkezett le…örömében bokszolt egyet a levegőbe, majd tovább folytatta a tangó koreográfiáját, végül az egyik lábát teljesen felhúzta oldalra a bokájánál fogva, pördült kettőt, majd átment libelle forgásba. A dal végén egy holdból áthúzott fordulattal  megállt a pálya közepén, a jobb lábát a bal kezével felhúzta a háta közepéig,  a jobb kezét kinyújtotta oldalra, a fejét pedig hátrahajtotta…

S ebben a pillanatban a közönség iszonyatos tapsolásba, üvöltésbe kezdett, s a lába elé hullottak a virágok. Ő felvett néhányat, s a rontásai miatti idegességtől kicsit szédelegve csúszott le a pályáról, hogy megnézze a pontjait. Eközben Brian is kilépett a helyéről, s elindult, hogy a bejáratnál gratulálhasson Nikinek, s hogy megtudja, mi történt akkor, amikor majdnem becsapódott a palánkba. Niki, mikor lelépett a jégről, szinte zokogva ugrott édesapja nyakába, részben mert megúszta egyetlen eséssel és néhány kisebb billenéssel a programot, részben pedig mert sikerült az Axele, s így még reménykedhetett a dobogóban… A két férfi közrefogta a lányt, majd beléptek az eredményváró szobába, hogy megnézzék a pontokat. Niki szinte reszketett a félelemtől és az izgalomtól…a kijelzőn közben megjelentek a pontok: a technikai elemekre 65.46 pontot, s programkomponensekre 69.92 pontot kapott, ami így 137.38 pont lett, levontak tőle egy pontot az esés miatt, s összesítve a rövidprogrammal, 206.8 pontot kapott. Nagyjából három ponttal csúszott Kiira mögé a második helyre…Ő azonban még az ezüstnek is nagyon örült, sőt, Damien és Andrei is rendkívül boldogok voltak, hogy a sérülése és az új korcsolya ellenére is meg tudta a fogni a második helyet…tulajdonképpen Kiira szerintük is megérdemelte az első helyet, hiszen teljesen tökéletes volt a programja.

Eközben Brian is megérkezett a folyosóra, de olyan lassan haladt a tömegben, hogy attól félt, elszalasztja a lányt. Épp akkor lépett ki az ajtón, amikor Niki is elindult kifelé a váróból, s Brian látta, hogy azonnal megrohanják őt az újságírók és a tévériporterek. Nekitámasztotta a hátát a falnak, és figyelte, hogyan próbál egyszerre 5-6 kérdésre is válaszolni a lány, akin minden mosolya ellenére is látszott, hogy rettenetesen fáradt…és akkor látta meg, hogy mikor lépett, egy kicsit sántít a bal lábára…most már kezdte érteni, hogy mi áll a mögött, hogy a mindig tökéletes lány most annyit hibázott. Néhány perc múlva végre Niki el tudott indulni kifelé…Mikor meglátta, hogy Brian a szemközti falnál áll, megállt, elmosolyodott, Brian pedig elindult felé, már csak egy méter volt kettejük közt a távolság, mikor megjelent Niki háta mögött az apja, ám ez Brian nem vette észre, vagy nem is szerette volna észrevenni, és a karjaiba zárta a lányt, aki viszonozta az ölelést, s Brian érzett valami furcsa vibrálásfélét, amikor a testük összeért. Finoman, de szenvedélyesen szorította magához Nikit, s úgy érezte ebben a pillanatban, hogy soha nem szeretné elereszteni…

-         Gratulálok! Nagyon ügyes voltál…második vagy! Ez csodálatos…- lelkendezett Baboo. Majd kibújt a bőréből, látszott, hogy szinte még Nikinél is jobban örül.

-         Igen, az. – válaszolta a lány, bár még maga sem fogta fel, hogy húszévesen Európa bajnoki második helyezett lett. – de estem is…

-         Nem számít! – vágta rá Baboo.  – Az a lényeg, hogy sikerült.

-         Persze, de ha nem estem volna, akkor talán…- gondolkodott el egy pillanatra.

-         Azért estél el, mert fáj a lábad, ugye? – kérdezte Baboo.

-         Honnan tudod, hogy fáj a lábam? Kémkedsz utánam? – kérdezett vissza meglepetten Niki.

-         Nem kémkedek. Csak látom, hogy sántítasz kicsit a bal lábadra.. – mondta.

-         Ennyire látszik? – keseredett el picit a lány. – Azt hittem, jobban tudom titkolni.

-         Mi történt vele? – kérdezte aggódó hangon Baboo.  – Ráestél edzés közben?

-         Igen. – kapott a lehetőségen a lány, hogy egyelőre titkolni tudja a furcsa balesetet. – elestem egy Axelből melegítés közben délelőtt, és még fáj.

-         Annyira drukkoltam neked…- kezdte újra Baboo, miközben szinte egy helyben ugrabugrált. – De ugye tudod, hogy nagyon megijesztettél, mikor majdnem belecsapódtál a palánkba?

-         Jaj, ne is emlegesd…elvesztettem a kontrollt a lábaim felett! Ha nem löksz meg visszafelé, nekimegyek, és ki tudja mi történik…

Baboo újra magához ölelte a zaklatott, már-már könnyező lányt, miközben Damien és Andrei a szemüket meresztették a sarokból, hiszen furcsának találták, hogy Niki és Brian hirtelen ilyen jóban lettek. Damien tudta, hogy a lánya kedveli Briant, hiszen tehetséges korcsolyázónak tartotta, de arról nem tudott, hogy valaha is beszéltek volna egymással. Főleg mert mindig igyekezett távol tartani a lányától a fiúkat, úgy gondolta egyrészt, hogy még bőven ráér, másrészt pedig nem akarta, hogy valaki megbántsa az egyetlen embert a világon, akit szívből szeret, s bármikor bármit megtenne érte. Ebben a gondolkodásban nagy szerepe volt tönkrement házasságának is, akkor fogadta meg, hogy mindenféle csalódástól megvédi a lányát. Egy-két kisebb veszekedés után azonban kezdte megérteni, hogy nincs túl sok értelme, de mindig féltékenyen méregette Niki barátait. Most is azt érezte, hogy összeszorul a gyomra, hogy a lányát egy másik férfival látja ölelkezni, képtelen volt belátni, hogy nem állhat a boldogsága útjába.

Ahogyan Baboo a karjában tartotta Nikit, érezte, hogy mennyire hevesen dobog a lány szíve, s jólesett neki, hogy egyre inkább megnyugszik az ölelésében. Szinte érezte, hogy kattognak körülöttük a vakuk, a folyosó közepén nem volt nehéz felfedezni őket. Igyekezett minél jobban összebújni Nikivel, hogy ne látsszon a fotókon az arca, de miután az orra alá dugtak egy mikrofont, megelégelte a dolgot. Ellökte maga elől a mikrofont, majd kézen fogta Nikit, és egy – Viens, filons d’ici![3] – felkiáltással elvonszolta Nikit. A lány ijedt arccal próbált meg lépést tartani vele, s mikor Brian látta, hogy a korcsolyában nem bír futni, ölbe kapta Nikit, és úgy folytatta a „menekülést”. Szerencsére az öltözőbe nem követték őket az újságírók, de Damienben természetesen felébredt a védelmező ösztön, és azonnal a lánya után rohant. A női öltöző éppen üres volt, így nem okozott problémát, hogy Brian is ott volt, sőt, Damien is csatlakozott hozzájuk egy perc múlva…amint belépett, látta, hogy most nem ölelkeznek a fiatalok, hanem egy padon ülnek, egymástól jó másfél méterre és csak nézik egymást.

-         Fene egye meg az összes újságírót!  – szólalt meg, amikor bezárta az ajtót. – Köszönöm Brian, hogy kimentetted  a lányomat…

-         Ugyan, monsieur Tokay, ilyen gyönyörű nőért bármit megtennék…

Damiennek fennakadt a szeme, hallván, hogy Brian a jelenlétében is bókolni mer Nikinek. De Niki mosolyát látva azonban elfojtotta magában a kényszert, hogy leüvöltse Brian fejét, és kizavarja az öltözőből. Úgy döntött, hogy majd később beszél vele.

-         Hogy van a lábad, kicsim? Ugye nem fáj jobban? – kérdezte aggódva.

-         Nem apa. Csak rettentően fáradt vagyok. – mondta. Azt hiszem, amint vége lesz az éremosztásnak, lefekszem és kialszom magam…hoznál nekem inni? – kérte Niki. Nem volt nagyon szomjas, de így nyerhetett néhány szabad percet kettesben Briannal.

Damien kilépett az ajtón, és elindult hogy megkeresse Andreit, mivel nála volt éppen Niki összes cucca.

-         Mit terveztél a holnapi gálára? – bukott ki Babooból a kérdés, ugyanis érdekes ötlete támadt.

-         Indiai lánynak öltözöm, egy Arash számra fogok táncolni.  Feltéve, ha nem fog már nagyon fájni a lábam. Ha rosszabbodik, lemondom a gálát.

-         Ennyire rossz a helyzet? – kérdezte Brian.

Ekkor Niki úgy döntött, nem titkolózik tovább:

-         Nézz már rá a korcsolyámra! – mondta.

-         Mi a baj vele? – kérdezte Baboo értetlenkedve.

Niki felemelte a lábát, s a Brian térdére tette. Elkezdte kifűzni, majd megkérte, hogy segítsen neki lehúzni. Amikor lekerült a korcsolya Niki lábáról, Brian teljesen megdöbbent a látványon, a sebtapaszon és a bokavédőn. Aztán a fény felé emelte a korcsolyát, és megtapogatta…

-         Te jó ég! Nem mondod, hogy ez egy teljesen új korcsolya?! – fordult Nikihez. – Megőrültél? Új korcsolyában versenyeztél?

-         Hogy eltaláltad! – emelte fel Niki kissé a hangját, hiszen érezte, hogy a kérdés kissé megkérdőjelezte elmebeli épségét. – szerinted mi a teendő akkor, ha ellopják az ember korcsolyáját? Szerintem te is ezt tetted volna az én helyemben. Ahogy ismerlek, te sem az a típus vagy, aki feladja, hanem a lehetetlent is megpróbálja. – folytatta.

-         Ellopták a korcsolyádat? – döbbent meg még jobban Baboo. – de hát hogyan?

-         Tegnap délután elraboltak. – felelte a lány nyugodtabb hangnemben, de érezte, hogy felkavarják az emlékek…

Baboonak teljesen elkerekedett a szeme, el sem akarta hinni amit hallott. De mire megszólalhatott volna, Niki folytatta:

-         Azután történt, hogy feljöttem az étteremből. Elindultam a szobámba, s mikor pont odaértem, a spanyol bíró és az egyik spanyol versenyző elállta az utamat, megfenyegettek, majd berángattak a szobájukba. – ennél a mondatnál könnyek gyűltek a lány szemébe, megtámadták az emlékek, de úgy érezte, mindenképp folytatnia kell, mert a vallomással együtt valami mérgező dolog is távozik a lelkéből. Baboo védelmezően átölelte. – aztán megkötöztek, és otthagytak a fullasztó melegben. Majdnem két órámba került, hogy levakarjam magamról a kötelet, s más választásom nem lévén, kimásztam az erkélyen…

-         Hét emelet magasságban? – kérdezte Baboo döbbenten.

-         Kénytelen voltam. Az volt a szerencsém, hogy közel volt alattam a másik szoba erkélye, de még így is lezuhanhattam volna, ha nem elég erős a karom…megpróbáltam lefelé mászni, de letört alattam egy kiszögellés, s bezuhantam az alattam lévő erkélyre. Arra emlékszem, hogy iszonyú fájdalmat éreztem, kijött az erkélyre egy férfi, aztán pedig elájultam…semmi másra nem emlékszem. Csak reggel tértem magamhoz, már a szobámban.

Ezeknél a szavaknál már megállíthatatlanul potyogtak a könnyek a szeméből. Elővett egy zsebkendőt, Baboo pedig egyre szorosabban ölelte magához a zokogó lányt, s fél kezével a haját simogatta, majd megpuszilta a homlokát. Amikor megérezte Niki parfümjének illatát, érezte, hogy végigfut rajta valami édes bizsergés…Ekkor a Damien-Andrei páros érkezett az öltözőbe, Damien kezében az ásványvizes üveggel, Andrei pedig maga mögött húzta Niki  bőröndjét.

-         Mi a baj, kicsim? – térdelt le a Brian karjaiban zokogó lánya mellé…

-         Elmesélte, mi történt vele. – vette át a szót Brian. – Természetesen mindenben számíthatnak rám. – ajánlotta fel azonnal.

-         Köszönöm fiam. – rázott kezet Briannal. Már kevésbé tűnt neki ellenszenvesnek, mint tíz perccel azelőtt.

-         Jól vagy, kislányom? – kérdezte aggódva, miközben még mindig a földön térdelt.  – negyedóra múlva kezdődik az éremosztó.

-         Azt hiszem. Mindjárt visszahúzom a korcsolyámat, kijavítom a sminkemet, és megyek. Kiira hol van?

-         Interjút ad. Még mindig. Őszintén csodálom, hogy ilyen jól bírja, hogy huszadjára is mosolyogva mondja el ugyanazt az öt mondatot. – mondta Damien. – Ki nem bírnám…

Niki viszonylag hamar elkészült, mert Baboo segített neki visszahúzni a korcsolyát. Amint kiléptek az öltözőből néhány kitartó újságíró azonnal lecsapott rájuk, Brian azonban átvágta magát rajtuk, Damien és Andrei pedig két oldalról próbálták a lányt védeni, s közben záporoztak utánuk a kérdések:

-         Brian Joubert! Mióta tart a kapcsolatotok?

-         Mit szólnak ehhez a rajongók?

-         Miért pont őt választottad?

-         Boldog vagy?

-         Szerelmes vagy?

Amikor kiértek a folyosóról, Damien idegesen felnevetett:

-         Hihetetlen, amit ezek a firkászok művelnek. Ha most odamennék a lelátóhoz, és megölelném Michelle Kwan-t, vajon megkérdeznék, hogy mióta járunk? – kérdezte élcelődő hangon.

-         Ugyan monsieur Tokay, engem azóta zaklatnak ilyen kérdésekkel, mióta az első komoly barátnőmet felvállaltam a nyilvánosság előtt. Tudja Laetitiát, a szépségkirálynőt. Bár ezt nem lehet megszokni. Tudják, hogy semmi közük hozzá, mégis folyton próbálkoznak. – szólt lesajnálóan Brian.

-         De hát a lányom nem a barátnőd! Vagy valamiről lemaradtam?

-         Nem maradt le semmiről. – válaszolta Brian. Hirtelen azonban bevillant neki, hogy milyen jó lenne, ha Niki a barátnője lenne. – de most hogy említi, igazán nem bánnám, ha egy ilyen gyönyörű lány lenne a barátnőm.

Damien hirtelen Brian elé lépett, kihúzta magát, s így egy magasságba került a szemük. Kemény tekintettel nézett Brian szemébe:

-         Ismételd el még egyszer! – kérte.

-         Igazán örülnék, ha egy ilyen gyönyörű lány lenne a barátnőm. Pontosabban örülnék, ha ez a gyönyörű lány lenne a barátnőm. – vette a lapot Brian, és ő is kihúzta magát, és szigorú tekintetet produkált.

Ekkor Niki a két férfi közé állt.

-         Apa. Abbahagynád a kicsinyeskedést? – kérdezte.

-         De hát a szoknyádra vadászik! – válaszolt kissé ingerülten.

-         Téved. Én a szívére vadászom. – szállt be a beszélgetésbe Niki válla fölött átnézve Brian.

-         Na jó, erről majd még beszélünk. Veled is apa. És veled is Brian.  – zárta le a dolgot Niki.

Közben kiértek a folyosóról, s Kiira lépett oda hozzájuk. Nikivel megölelték egymást, s kölcsönösen gratuláltak egymásnak.

-         Jössz? – kérdezte. – Kezdődik az éremosztás.

-         Persze, máris megyek.

Niki kilépett a három férfi gyűrűjéből, de még vetett egy aggódó tekintetett hátrafelé, mintha attól félne, hogy az apja és Brian egymás torkának ugranak. Szerencsére mindketten intelligensebbek voltak ennél, csak szívesen produkálták férfiúi mivoltukat. Niki és Kiira kézen fogva léptek ki a jégre, és korcsolyáztak körbe, mögöttük haladt a harmadik helyezett  olasz lány, Carolina. Niki érezte a szúró fájdalmat a térdében, de igyekezett félretenni, és boldog mosollyal integetett a közönségnek. Felálltak a dobogóra, majd az ISU tisztségviselői gratulációk kíséretében átadták az érmeket, felvonták a zászlókat, s mikor elkezdődött a finn himnusz, Kiira szemében örömkönnyek jelentek meg.

-         Niki! – lépett oda Brian a lányhoz, miután az lejött a jégről, s felhúzta az élvédőit.

-         Igen?  – nézett rá kérdő tekintettel…

Brian ekkor összeszedte minden bátorságát, hogy meg merje kérdezni, amit akart.

-         Lenne kedved megünnepelni velem ma este az érmeinket? – kérdezte kissé félénken.

-         Hol? – lepődött meg Niki.

-         Az étteremben. Gondoltam együtt vacsorázhatnánk, vagy valami ilyesmi, ha van kedved, vagy…

Niki édesnek találta, ahogy a hírhedt nőcsábász kissé habogva, és félve hívja randira őt. Hozzászokott már, hogy a férfiak tartanak a szépségétől, de hogy Brian is, ezt nem gondolta volna. Mióta csak ismerte, azt hitte, egyszerűen nem szimpatikus neki, ezért nem próbálkozik nála, vagy éppen barátnője van.

-         Hát, nem is tudom… – vágott elgondolkozó arcot Niki… – hát persze te kis lüke…azt hitted, nemet mondok egy ilyen ajánlatra? – kérdezte nevetve.

Brian úgy érezte, mintha hirtelen pehelykönnyűvé vált volna a teste, annyira megkönnyebbült. Nagyon félt, hogy Niki nemet fog mondani, mert talán csak barátként kell neki.

-         Nem is tudod, milyen boldoggá tettél most! – mondta Baboo.

-         Jaj, dehogynem…csak rád kell nézni. – kontrázott rá a lány.

-         Akkor most foglalok egy asztalt az étteremben. – vette elő a zsebéből a mobilját.  – Hánytól érsz rá?

-         Kilenc múlt tíz perccel. – állapította meg Niki az órájára nézve. – szerintem tíz órától jó lesz, mert még át kell öltöznöm, fel kell mennem a szállodába, s zuhanyozni is szeretnék.

-         Mindezt háromnegyed óra alatt?  – kérdezte meglepetten Baboo.

-         Miért ne? – lepődött meg Niki is.

-         Hát, nem láttam még olyan nőt, aki másfél óránál hamarabb képes lett volna elkészülni, s ne szaladt volna vissza utána ötször, hogy valamit elfelejtett. – mondta.

-         Akkor most majd látsz. – válaszolta Niki, miközben apja és edzője feltűntek az ajtóban, kávéval a kezükben.

Brian azonnal felhívta az éttermet, lefoglaltatott egy asztalt, s visszaviharzott a szállodába, hogy ő is zuhanyozzon és átöltözzön. Szerencsére a nézők és az újságírók már kezdtek szállingózni, így feltűnésmentesen távozhatott a csarnokból. A lift előtt lefékezett, majd toporogva várta, hogy megérkezzen. Mikor kinyílt az ajtó, azonnal beszállt, rátenyerelt a nyolcas gombra. Odafenn kiszállt, végigszaladt a folyosón, be a szobába. Ledobálta a ruháit az ágyára, majd fogott egy törölközőt, és belépett a zuhany alá. Kimondottan jól esett neki a forró zuhany a hideg csarnok után. Mikor végzett, a törölközővel a derekán megállt a szekrény előtt, s hirtelen úgy érezte, rázuhan a nők rémálma, a  – mi a francot vegyek fel?, nincs egy göncöm! – érzés. Végül az egyik fekete nadrágját választotta egy bordó inggel, és egy könnyű zakóval párosítva. Felvette az asztalról a pénztárcáját, berakta a zakója belső zsebébe, majd még egyszer megigazította frissen zselézett haját, s háromnegyed tíz után pár perccel elindult lefelé.

Niki, miután az apja visszakísérte a szobájába (Andrei elment elintézni néhány hivatalos dolgot), szintén hozzáfogott a készülődéshez. Lezuhanyozott, majd elővett egy fekete nyomatmintás harisnyát, egy fekete kord miniszoknyát, s legalább három felsőt hozzápróbált, majd egy sötétvörös, mell alatt húzott, kissé merész és sokat sejtető dekoltázsú mellett döntött. Amikor megállt a tükör előtt, tökéletesen elégedett volt a végeredménnyel. Megfordult néhányszor, majd hozzáfogott a sminkeléshez. Aztán kibontotta a zuhanyozás miatt feltűzött haját, s nagyon örült neki, hogy még hullámos maradt az előző napról. Néhány nagyobb csigában a tarkójára tekerte, hullámcsatokkal rögzítette, csak néhány tincset hagyott szabadon, azok elegánsan hullottak a homlokára. Ekkor ránézett az órájára, s megállapította, hogy háromnegyed tíz van, de nem akart előbb érkezni, mint Brian. Felhúzta az ajtó mellett álló térdig érő csizmáját, mégegyszer megnézte magát a tükörben, majd parfümöt fújt a csuklójára és a nyakára. Kilenc óra ötvenöt perckor kilépett az ajtón, s ő is elindult lefelé.

Brian a hallban percenként nézte az óráját, s nem vette le a szemét a liftről. A háta mögött egy szál vörös rózsát rejtegetett. Ekkor lépett be a szállodába Jean-Christophe. Brian intett neki, s jelezte, hogy most nem ér rá beszélgetni. Mikor Jean meglátta Brian kezében a rózsát, azonnal rájött, hogy miért vágta magát elegánsba tanítványa. Vigyorogva felmutatta a hüvelykujját, majd elindult a lift felé. A lift pont akkor ért le, s a kilépő Niki helyet cserélt Jean-Christophe-al. Jean szélesen mosolygott, majd bezárult előtte az ajtó. Niki kissé remegő lábakkal elindult Brian felé, aki szintén nem nagyon tudta titkolni izgatottságát. Adott egy puszit Niki arcára, s felé nyújtotta a rózsát:

-         Európa legszebb ezüstérmesének!

-         Oh, köszi. – lepődött meg Niki a finom gesztuson. – Úgy látom, egymáshoz öltöztünk.

-         Jah, hát igen, úgy látszik. – nézett végig Nikin, s megállapította, hogy a lány különlegesen csinos ezen az estén. – Megyünk? – nyújtotta háta mögé hajlított karját Baboo.

-         Persze, mehetünk.

Az étteremben a pincér odavezette őket az asztalunkhoz, s két perc elteltével megjelent egy üveg pezsgővel.

-         Ezt előre rendeltem. – mondta Baboo.  – Gondoltam, most már ihatunk, hogy vége a versenynek. Már úgyis csak a gála van hátra.

-         Te mivel készülsz? – kérdezte Niki.

-         Meghagytam a You are loved-ot, és pluszban egy Safri duo számra készítettem koreográfiát, de aztán ma eszembe jutott egy jobb ötlet… – mondta Brian, majd azon gondolkodott, vajon merje-e elmondani Nikinek az ötletét. A lány mintha kitalálta volna…

-         Mi az? Mondd csak el…

-         Hát, arra gondoltam, hogy akár egy páros gálaprogramot is futhatnánk…

-         Hogy micsoda? – nyelte félre majdnem a pezsgőt Niki.

-         Nem muszáj, csak eszembe jutott – visszakozott Baboo. – Ha nem tetszik…

-         Tetszik. – válaszolta Niki, miután lenyelte a pezsgőt – csak épp nem tudom, hogy egy nap alatt hogy csinálunk páros koreográfiát, főleg, hogy a lábam sem tökéletes…bár ha nem ugrok annyit, akkor talán megoldható…mire gondoltál?

-         Arra, hogy megkérdezem, van-e valami jó zenéd. Ugyanis nálam csak a programzenéim vannak, meg az mp3-lejátszóm, és ennyi.

Niki elgondolkodott, majd nagyjából fél perc után megszólalt:

-         Lehetne a Fame.

-         Hogy micsoda? – kérdezte Baboo.

-         Van egy ilyen musical, rajta van a laptopomon, reggel megmutatom.

-         Szerintem még ma este megejthetnénk. Töltsd rá az mp3 lejátszómra, hogy éjjel gondolkozhassak a koreográfián.

-         Rendben. És ezzel a hivatalos részt le is zárhatjuk. – mondta Niki.

-         Megbeszéltük. – mosolyodott el Baboo. – Mit kérsz enni?

Niki átnézte az étlapot, s egy brokkolis-narancsos csirkemell mellett döntött. Brian tejszínes halat kért töltött burgonyával. Evés közben is végig beszélgettek, többnyire a korcsolyázáson kívüli hobbijaikról, zenéről, filmekről. Brian teljesen ledöbbent, hogy Niki törékeny alkata ellenére nagyon szeret műsziklát mászni, de egyből kivirult az arca, mikor megtudta, hogy Niki mindenféle tánc szerelmese, legyen szó latin táncokról, vagy modern koreográfiáról. Szimpatikus volt számára a lány tae-bo rajongása is, s megbeszélték, hogy Poitiersben Baboo is kipróbálja. Baboo mesélt arról, hogy mennyire szeret teniszezni, s beszélt az unokahúgáról, Inathéáról, aki nemrég kezdett el korcsolyázni. Fél 12 után kezdték érezni, hogy kissé kimerültek, így Brian fizetett, majd vidáman nevetgélve elindultak Niki szobája felé. Niki majdnem hogy örült neki, hogy jelenleg nincs mobilja, így az apja nem tud nyomozni utána. Rajongásig imádta az apját, de néha kezdte zavarni, hogy minden barátjára halálosan féltékeny.

Niki előhalászta a kulcsot a táskájából, majd felkapcsolta odabenn a villanyt. Brian-t kissé meglepte a katonás rend, ami a szobában uralkodott…Niki azonnal kinyitotta az ablakot, érezte, hogy nagyon meleg van odabenn. Bekapcsolta az asztalon álló laptopot, aztán leült az ágyra, s az ölébe vette, majd megpaskolta az ágyat, jelezvén a zavartan egy helyben álldogáló Briannak, hogy nyugodtan leülhet mellé. Brian lehúzta a cipőjét, s leült az ágyra Niki mellé. Valósággal elvarázsolta a háttérképként kitett fotó, amelyen Niki a poitiersi katedrális lépcsőjén ült. Teljesen a lány hatása alá került. Az illata,  a közelsége rendkívül vonzotta, de alig mert közeledni hozzá, félt, hogy megijeszti. Majdnem fél egyig ültek így egymás mellett, beszélgettek, zenét válogattak, mikor Brian döntött. Niki háta mögé tette a kezét, s óvatosan rácsúsztatta a lány kezére. Niki teljesen beleborzongott az érintésbe, becsukta a szemét, és élvezte Brian közelségét, majd kicsit hátradőlt, hogy a karjaiba kerüljön, Brian pedig kapott az alkalmon, s átölelte Nikit. A lány letette a laptopot az öléből, s teljesen átadta magát Brian ölelésének. A szobába félhomályt varázsolt az ablakon át bevilágító hold. Brian keze elindult egy finom érintéssel Niki karján, majd megállt a vállánál. Ajkait a lány nyakához érintette, s érezte, ahogyan Niki megremeg az érintéstől, ezért újra megpuszilta a nyakát, most kicsit bátrabban. Érezte, hogy az érintései jól esnek Nikinek, s ez kissé felbátorította, a lány arcát simogatva még szorosabban magához húzta. Érezte a szívdobbanásait, s alig bírta türtőztetni magát, de tudta, hogy most nem ronthatja el, nem mehet tovább. Teljesen felforrt a vére, boldognak érezte magát. Hosszú idő után. Pedig csak ölelte, de ez mindennél többet ért. Végigsimította a lány lábát, majd átcsúszott a keze a derekára, onnan a karjára, s a nyakán állt meg. Szinte izzó tekintettel nézett Niki mélyzöld szemébe, s határozott…a mutatóujjával végigsimította Niki nyakát, majd a tenyerébe vette az arcát, és megcsókolta. Maga is meglepődött, hogy a lány viszonozta a csókot, sokkal érzékibben és szenvedélyesebben nála.  Brian végigdöntötte a lányt az ágyon, s úgy csókolta tovább. A keze elindult a lány blúzának alja felé, Niki, azonban óvatosan elhúzta a kezét. Brian szavak nélkül is megértette, hogy itt a határ. Tovább csókolta a karjaiban fekvő lányt, majd nemsokára mindkettejüket elnyomta az álom.

Már kilenc óra is elmúlt, amikor Niki kinyitotta a szemét. Az ablakon beszűrődő reggeli napfény keltette fel. Brian békésen szendergett mellette az ágyon.

-         Baboo! – rázta meg óvatosan a fiú vállát. – Ébresztő! Baboo!

-         Mi az? – kérdezte álmos, kissé nyöszörgő hangon. Mikor felemelte a fejét, akkor tudatosult benne, hogy Niki szobájában van.

-         Mennünk kell gyakorolni a gálaszámot… – pattogott a lány, jóval élénkebben Briannál.

-         Uh, igaz is…- kezdett magához térni Brian. – Jól aludtál, kicsim?

-         Persze, nagyon jól esett a tegnapi nap után. – s közben cinkosan rákacsintott a fiúra. – Gondolom te is el voltál fáradva rendesen.  – szólt vissza Niki a fürdőszoba-ajtóból.

Mikor Brian meglátta, hogy Niki egy szál törölközőben áll az ajtóban, hirtelen feltámadt benne az ellenállhatatlan vágy, hogy megérintse, hogy megcsókolja. Éberségét meghazudtoló energiával ugrott fel az ágyról, s lépett oda hozzá. Magához húzta, megcsókolta, majd a lányra tekert törölköző felé indult a keze, amikor Niki hátrébb lépett:

-         Hé, nagyfiú, el a kezekkel. – hárította el a közeledést.

-         De most miért? – adta az ártatlant Brian. – Olyan gyönyörű vagy így.

-         Na pont azért. – válaszolta a lány. – Nem kell, hogy mindent megkapj elsőre, ami gyönyörű.

-         Hát, jó, akkor most én is elmegyek zuhanyozni. – próbálta titkolni enyhe csalódottságát Brian. – Fél tizenegykor a hallban megfelel?

-         Tökéletes. – mosolyodott el a lány, majd belépett a fürdőbe.

Brian kilépett az ajtón, s magában fütyörészve elindult a saját szobája felé. Épp a folyosó végéhez ért, amikor Damienbe botlott. Jó reggelt kívánt neki, majd elindult felfelé a lépcsőn. Damien döbbenten nézett utána. Akkor esett le csak neki, hogy Brian is egy emelettel fentebb lakik…Belépett a lánya szobájába. Meglepődött rajta, hogy nincs zárva az ajtó, s ez igazolta az előbbi gyanúját. Niki épp kilépett a fürdőből, mikor Damien kinyitotta az ablakot.

-         Mit csinált itt az a kölyök? – kérdezte szigorúan.

-         Neked is jó reggelt… – szólt érces hangon Niki.

-         Mit keresett itt kora reggel? – folytatta a támadást.

-         Ha nagyon tudni akarod, itt aludt! – válaszolta Niki.

-         Hogy micsoda? Mit tett veled?  - akadt ki teljesen Damian. Ezekben a pillanatokban kezdte érezni, hogy kicsúszik a lánya a kezei közül.

-         Semmit. Este elmentünk vacsorázni, aztán zenét kerestünk egy közös gálaprogramhoz…el voltunk fáradva, és elaludtunk….

-         Ah, hogy vacsorázni is voltatok? És én erről miért nem tudtam? – kérdezte idegesen. – Megmondtam, hogy minden itteni lépésedről tudni akarok! Ha nem vetted volna észre, veszélyben van az életed!

-         Nem hiszem, hogy Brian mellett bármi baj érhetne. Amikor nem vagy itt, akkor ő van velem. – nyelvelt a lány. – Most pedig elmegyek reggelizni, mert fél tizenegytől gyakoroljuk Briannal a gálaszámunkat.

-         Már fellépni is közösen akartok? Mi mindenről maradtam még le? Azért remélem, legalább az eltitkolt esküvőtökre meghívsz majd. – vágta hozzá dühösen a lányához, aki döbbenten nézett rá, majd Damien kiviharzott a szobából, bevágta az ajtót, s elrohant a saját szobájába.

Odafenn leült az ágyra, ismét birtokába kerítette a rettegő érzés, hogy jön egy másik férfi, és elveszi majd a kislányát, akit tizenöt éven át úgy nevelgetett, mint egy szál orchideát, ami a vízen úszik. Érezte, hogy szemét könnycseppek csípik, úgy döntött, a gáláig nem is hagyja el a szobáját, nem akarta, hogy a lánya és Brian így lássa, s ő sem akarta látni őket. Tudta, hogy örülnie kellene Niki boldogságának, de akárhányszor meglátta egy férfi társaságában, mindig összeszorult a gyomra.

Brian fél tizenegy előtt tíz perccel érkezett a hallba, s közben folyamatosan ugyanazt a dalt hallgatta. A Fame musical főcímdalát, amit Niki előző este adott neki. Próbált valamilyen koreográfiát elképzelni, de akárhogy törte a fejét, egyszerűen semmi használható ötlete nem támadt, mivel páros korcsolyázásban kevésbé volt jártas, jégtáncban pedig még kevésbé. Gondolta, megvárja Nikit, hátha ő már kitalált valamit. Leült egy kanapéra, letette maga mellé a korcsolyáját, de két perc nyugalma sem volt, máris megjelent egy riporternő mellette és erős akcentussal, de franciául faggatni kezdte:

-         Brian, hogy érzed magad kétszeres Európa Bajnokként?

-         Köszönöm szépen, remekül. Megdolgoztam érte. – válaszolta mosolyogva.

-         Mennyi időbe került megtanulni az új kűrt? – kérdezett tovább a nő.

-         Nagyjából fél évembe került, de közben számos felkérésnek kellett eleget tennem, így lassabban haladtam a megszokottnál.

-         A verseny előtt milyen helyezésben gondolkodtál?

-         Mindenképpen nyerni szerettem volna. És ez sikerült is. Nagyon hálás vagyok az edzőmnek, a koreográfusomnak és az édesanyámnak is, akik mindvégig mellettem álltak és segítették a munkámat.

-         Még valami!. – mondta a nő

-         Igen? – nézett rá Brian kérdő tekintettel.

-         Milyen kapcsolat van közted és az ifjú ezüstérmes, Nikolett Tokay között? Együtt vagytok? Szerelmes vagy belé?

-         Erről nem szeretnék beszélni. Nagyon friss még. – kérte Baboo.

-         De mégis. Úgy érzed Laetitia Bléger után, ő számodra az igazi? – próbálkozott tovább.

-         Maga szerint mégis honnan tudhatnám? – kérdezett vissza kissé ingerülten Baboo. – És különben is. A sajtónak semmi köze a magánéletemhez. Elégszer szívtam már a sajtó miatt, úgyhogy ezen túl kizárólag szakmai dolgokról kívánok nyilatkozni. – folytatta. – Ezzel téma lezárva.

A nő meglepődött a barátságtalan hangnemen, úgyhogy felállt Brian mellől, megköszönte az interjút, majd elindult kifelé. Niki pont ekkor érkezett meg a hallba, s mikor a nő meglátta, hogy Brian szájon puszilja a lányt, majd kézen fogva elindulnak a stadion felé, úgy döntött utánuk megy, és mindenképp megpróbál valamit kideríteni.

Mikor Niki és Brian leért a pályára, már ott találták a gálára készülő Carolina Kostnert, illetve Tomas Vernert is, akik szemmel láthatóan jól szórakoztak azon, ha a másik rontott. Leadták a zenét, majd mindketten korcsolyát húztak. Fűzés közben Niki megállapította, hogy már nem fáj nagyon a lába, s ha nem erőlteti meg túlságosan az ugrásokkal, nem lehet nagy baj. Kiléptek a jégre, s megpróbáltak valamilyen koreográfiát kitalálni a választott dalra. Nikinek persze jóval több ötlete volt, mivel a musicalt is látta Párizsban néhány éve. Kipróbáltak néhány emelést, amivel nem is volt különösebb probléma, hiszen Briannak nem volt probléma felemelni a mindössze ötvenöt kilós lányt, főleg, mert Niki fiatalabb korában a jégtánccal is foglalkozott hobbi szinten, így tudta, hogy az egyes emeléseknél hogyan kell megfeszítenie a testét ahhoz, hogy a partnerének minél könnyebb dolga legyen.

Éppen a páros hátrafelé korcsolyázást gyakorolták, amikor megjelent a lelátón Andrei. Leült a legfelső sorba, így Nikiék nem vették észre. Ő őszintén örült a fiatalok boldogságának, de eleget tett Damien kérésének, hogy tartsa szemmel őket. Niki épp a halálforgást próbálta megtanítani Briannak, de miután kétszer is végigcsúszott a fél pályán, mert Brian nem tudta centrálni a forgatást, úgy döntött, hogy ezt kihagyják, mivel ez így még veszélyes is lehet. Helyette inkább kipróbálták a páros jobb lábas ülőforgást (mivel a bal lábára még kevésbé mert a lány ránehézkedni), illetve az összekötő mozdulatokat gyakorolták. Niki megmutatta Briannak, hogy hogyan lehet könnyedén megugrani a páros Axelt, így aztán belehelyeztek egy dupla Axelt is a programba. Már fél kettő is elmúlt, mire sikerült valamit összehozni. Miközben a riporternő elégedetten kattogtatta a fényképezőgépét a lelátó mellől, Nikiék épp lejöttek a pályáról. Lehúzták a korcsolyát, s Niki megállapította, hogy jó ötlet volt újra betekerni a lábát a sebtapasszal, mert még nagyon dörzsöl a korcsolya belülről.

-         Farkaséhes vagyok. – jelentette ki a lány.

-         Akkor menjünk el enni, nekem is korog a gyomrom, utoljára valamikor tíz óra körül ettem, anyával reggeliztem. Élénken érdeklődött felőled, mivel az esti összefoglalóban látta a tévében az éremosztás előtti ölelkezős nagyjelenetünket. – jegyezte meg Brian. – Ha van kedved, bemutatnálak neki, bár szerintem találkoztatok már…

-         Persze, hogy találkoztunk. – Jó sokszor volt már lenn a pályán, amikor gyakoroltál…- de attól függetlenül bemutathatsz neki. Hiszen azt hiszem időközben változott némileg a státuszom.

-         Bizony, hogy változott….- fűzte hozzá hamiskás mosollyal Baboo.   – Ha jól sejtem, akkor döntöttél, hogy élsz a lehetőséggel, és betöltöd a barátnő-posztot az életemben.

-         Ha-ha-ha. Csak lassan a testtel, nem eszik olyan forrón…

-         Most akkor mi is van velünk? – kérdezte Baboo bizonytalanul.

-         Kíváncsi vagy rá? – kérdezte a lány, miközben elindultak az étterem felé, természetesen nyomukban a riporternővel, aki elhatározta, hogy nem száll le róluk.

Niki megfogta a fiú kezét, berántotta egy cserepes pálma mögé, s megcsókolta. Még az estinél is szenvedélyesebben. Baboo vette a lapot, s a karjaiba zárta a lányt…s ekkor elkattant az árulkodó fotó: Nikolett Tokay és Brian Joubert egymás karjában…A riporternek fülig ért a szája, hogy végre sikerült elkapnia őket. Közben Niki kivonta magát az ölelésből, s látva Brian meglepett arcát, így szólt:

-         A többiért még dolgoznod kell. Nehogy azt hidd, hogy mindent megkapsz egyszerre…

Baboo azonnal levágta a helyzetet…rájött, hogy tényleg nem könnyű eset a lány, de érezte, hogy ő más mint a többiek. Érte megéri bármennyit küzdeni és várni. Hiszen ott az apja is, az sem lesz egy könnyű menet, hogy őt meggyőzze. De elhatározta, hogy vállalja a kihívást.

-         Értem! Akkor megdolgozom érte! – jelentette ki, s vigyázzba vágta magát.

Niki elmosolyodott a látványon, majd kiléptek a pálma takarásából, s elindultak enni. Niki csak egy jégsalátát evett sajttal, de Brian is beérte egy rizottóval. Fél három körül elindultak vissza a pályára, hogy gyakorolják még egy kicsit a gálaszámukat, illetve az egyénit is legalább egyszer elpróbálják.

Ekkor már a pályán jóval többen voltak, többek közt Kiira is a gálaszámával foglalatoskodott, s közben kissé irigykedő tekinteteket vetett Nikiékre, de nagyon örült a boldogságuknak. Ő Tomas Vernert nézte ki magának egy ideje, de soha nem tudott a közelébe menni, mert az örökösen Carolina Kostnerrel lógott. Pedig a legtöbben tudták, hogy ők csak barátok, de Kiirának még ez is probléma volt.

Nikit hirtelen egy másik probléma kezdte foglalkoztatni:

-         Brian! Mit veszünk fel a gálára?

-         Én arra gondoltam, hogy ugyanabban a ruhában maradok, mint az egyéninél. A Safri duo-s kűrömhöz van egy fekete nadrágom, s egy ezüstös mintájú, hosszú ujjú fekete felsőm. Tehát inkább az a kérdés, hogy te mit veszel fel…. – mosolygott szélesen

-         Épp ez az, hogy még nem találtam ki. Nekem is valami csillogós kellene, bár…azt hiszem, hogy ez megoldható. Van egy ilyen felsőm, csak azt rögzíteni kellene valahogyan sima fekete ruhámhoz, amit általában edzeni hozok magammal, de most az is megteszi. Délután kezdek valamit vele.  – fejtegette a lány, félig magának.

-         Akkor azt hiszem, ez rendben lesz. – szögezte le Brian. – Folytassuk a gyakorlást, mert szeretném, ha tökéletesre sikerülne, ha már ilyen eszement ötletem támadt.  – vigyorodott el. – Egyébként arra gondoltam, mi lenne, ha az az Axel nem dupla lenne, hanem tripla, mit szólsz hozzá? – kérdezte.

-         Ha megugrod párosban a triplát, akkor semmi probléma vele. – szólt vissza fél vállról Niki, miközben kiszúrta Andreit  a korlát mellett. Intett neki, hogy jöjjön be a pályára, így az rögtön korcsolyát húzott és belépett a jégre.

-         Hali.  – köszöntötte Niki.  – Te meg hogy kerülsz ide?

-         Kettőt találhatsz. Ebből mindkettő igaz, de a két válasz különböző. – felelte talányos mosollyal.

-         Akkor most embernyelven,  légy szíves. – kérte Niki.

-         Reggel apád szólt, hogy tartsalak szemmel. Nem nagyon fűlött hozzá a fogam, de amúgy meg érdekelt, hogy mi lesz ebből a páros kűrből… – csináltál már ilyet egyáltalán?

-         Kisebb koromban. – De honnan tudsz te a páros kűrről? – kérdezte meglepetten.

-         Szerinted? Apádtól, ki mástól… – válaszolta. – Na hadd lássam, mit hoztatok össze.

A fél pálya éppen üres volt, így Nikiék zenét kértek, és bemutatták az eddig megtanultakat. Andrei mosolyogva tapsolta meg őket.

-  Nahát, ez jobb, mint amire számítottam. – lelkendezett. – Ezzel alaposan meglepitek majd a közönséget. Az emelések is szépek, bár gőzöm sincs, hol tanultad őket. Azt tudom, hogy a halálforgást meg tudod csinálni, de úgy látom, nem merted beletenni…

-   Megpróbáltam, de miután többször elrontottuk, úgy döntöttem, kihagyom… – mondta a lány. – De szerintem is egészen jó lett. – bújt közben Brian karjába.

A lelátón a korábban érkezett rajongók sikoltoztak és tomboltak, mikor meglátták a Niki-Brian párost edzeni, a legtöbben lengyelül szidták Nikit, aki nem is törődött ezzel, mivel egy szót sem értett az egészből. Brian pedig a pálya közepén ölelgette a lányt, olajat öntve a tűzre. Fél négy után lejöttek a pályáról, kitértek a rajongók útjából, s visszamentek a szállodába Andrei kíséretében, hogy elkészüljenek a gálára, ami este héttől kezdődött, s egyéniben fél nyolckor, párosban pedig nyolckor lépett jégre Niki. Ennek külön örült, legalább lesz ideje átöltözni.

Hat órára elkészült a ruhája is, így egy gyors tusolás után magához vette a ruháit és a korcsolyáját, majd elindult a csarnokba. A hallban rájött, hogy odafenn hagyta az akkreditációs kártyáját, ezért Brian kezébe nyomta a cuccait, és visszaszaladt érte. Épp az utolsó pillanatban értek be a csarnokba, már majdnem elkezdődött a megnyitó, így csak tíz percük maradt átöltözni. Az volt a szerencséjük, hogy Andrei és Jean-Christophe is a segítségükre volt, velük már a csarnok bejáratánál találkoztak. Brian édesanyja és a még mindig kissé morcos hangulatú Damien a lelátón ültek.

Pontban hét órakor elkezdődött a gála megnyitója. Egy csoportkorcsolyás bemutató volt az első, majd a negyedik helyezett Sarah Meier, utána pedig a harmadik helyezett Carolina Kostner lépett fel. Niki  – bár már nem volt tétje a programnak – mégis kissé idegesen toporgott Brian mellett a bejáratnál. Mikor szólították Nikit, Brian a kamerák előtt szájon puszilta, majd a lány kilépett a jégre, s sokak meglepetésére rendkívül izgató indiai táncot lejtett, Brian pedig keresztbetett ujjakkal szorított neki. Ezúttal nem próbálkozott a négyfordulatos Axellel. Egyrészt a lába miatt, másrészt pedig egy gálára teljesen szabadon választott a program, tehát elég volt, ha csak duplákat ugrott. Így aztán egy dupla loop – toe-loop – toe-loop  kombináción kívül még egy dupla Axel és egy dupla Boitano-féle Lutz szerepelt a programjában. A közönségtől hatalmas tapsot kapott, és persze rengeteg virágot, de a lányrajongók egy része dühösen kiabált be a pályára.

-   Nikolett Tokay, Franciaország! – Köszönjük szépen, azt hiszem ez minden férfi számára szemet gyönyörködtető látvány volt. – szólalt meg a műsorvezető. – Persze tartogat még az este meglepetéseket. Többek között azt, hogy Miss Tokay és Brian Joubert délelőtt leadtak egy plusz programtervet, amelyet nagyjából egy fél óra múlva közösen adnak majd elő. De most kérnénk szépen a jégre a páros korcsolyázók negyedik helyezettjeit Amina Biedermannt és Sacha Bernardot…akik ezúttal egy ABBA dalra készítették a programjukat…

Közben Niki lejött a jégről, s Brian azonnal a karjaiba zárta, hosszú percekig álltak így, majd Niki elrohant átöltözni. Izomlazítót masszírozott a térdébe, mert megint érezte, hogy feszül és szúr, s bár tudta, hogy felelőtlenség, úgy döntött, egyelőre nem szól erről senkinek. Andrei utánament az öltözőbe, egyrészt hogy vigyázzon rá, másrészt pedig hogy vigasztalja Nikit, hiszen látta, hogy a lány egész nap le volt törve kicsit az apja undok viselkedése miatt. Alig múlt harminchárom éves, így Nikinek bármilyen problémája volt, igyekezett segíteni neki, tulajdonképpen szinte már úgy összenőttek másfél év alatt, mintha Niki a húga lenne. Furcsamód Damient ez nem zavarta, talán mert teljesen megbízott Andreiben, akinek már menyasszonya is volt, így nem féltette tőle a lányát.

-         Heló. – dugta be a fejét az ajtón.

-         Á, gyere csak be. – nézett fel Niki.

-         Csak gondoltam, biztos nincs kedved egyedül lenni. Van kedved beszélgetni?

-         Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Niki.

-         Nem is tudom, csak látom, hogy te és Brian egyre közelebb kerültök egymáshoz…és látom az érem másik odalát is…hogy Damien megbántottnak érzi magát… Én nagyon örülök nektek, szinte már vártam, hogy mikor veszitek észre egymást… – mondta Andrei.

-         Nem mondod! – mosolyodott el Niki.  – Te már tudtad, hogy tetszik nekem Brian?

-         Nem lehetett nem észrevenni… – meg kell mondjam, hihetetlen aranyosak vagytok együtt. Csak egyvalamire vigyázz!

-         Mire? – kapta fel a fejét a lány..

-         A rajongóitól óvakodj, mert bajod eshet…Amikor még versenyeztem, utánam is folyton loholtak a szerelmes tinilányok, és ez néha eléggé megkeserítette az életemet. Többször is leöntötték ezzel-azzal az akkori barátnőmet, megfenyegették, kiszúrták az autója kerekét…és egyéb hasonló kis kedveskedések.

-         Erre én is gondoltam már. Ezért is nem szeretnénk nyilatkozni a sajtónak. Minél kevesebb hír lát rólunk napvilágot, annál jobb.

-         Én is azt hiszem. – mondta Andrei, s közben leült törökülésben a lány lába elé, hogy bekösse a kilazult fűzőit. – Amúgy, mindig érdekes figurának tartottam ezt a Briant. Kicsit különc, de rendkívül eltökélt, és azt mondják, piszok nagy szoknyapecér. …Tényleg, azt mondta apád, hogy Brian az éjjel nálad aludt…Na mesélj csak!

-         Csak ha lakatot teszel a szádra…- közölte Niki.

-         Szóval mi volt? – kíváncsiskodott tovább.

-         Tegnap este elvitt vacsorázni az étterembe. Haláli úriember tud lenni, nagyon jól éreztem magam vele. Akkor találtuk ki a közös gálaprogramot, tök jól elbeszélgettünk, mindenféle dolgokról. Aztán jött fel a szobámba, hogy válasszunk valami zenét a programhoz, és nem fogod elhinni, kb. azt vártam, hogy biztos le fog támadni, hogy csinos vagyok, meg izgató, és hogy nagyon kellek neki, de először még azt is nekem kellett mondani neki, hogy nyugodtan leülhet az ágyamra. Keresgéltünk a zenék közt, s éreztem, hogy nagyon szeretne közeledni, de mintha attól fél volna, hogy kivágom a csukott ablakon, vagy nem is tudom…, nagyjából egy óra telt el, mire rávette magát, hogy meg merje fogni a kezem, de akkor is olyan óvatos volt, mintha egy darab porcelánt tartana a kezében…

-         Nem hiszem el… – nevetett fel Andrei. – Ennyit tökölt? Vajon mindegyik nőjét így szedte fel? Pedig egész csinos listával büszkélkedhet: szépségkirálynő, egy-két korcsolyázólány, egy énekesnő, ja és egy modell. Egy év alatt. Nevezem. – élcelődött.

-         Jaj, ne bántsd már, annyira kis aranyos volt. És hogy elkezdj féltékenykedni, iszonyat jól csókol… – kezdett hirtelen áradozni.

-         Hát, ez fontos dolog…. – állapította meg fülig érő szájjal.

Még folytatta volna, de ekkor Brian lépett az öltözőbe, s rendesen meglepődött a jókedvű pároson.

-      Indítványozom, hogy menjünk, mivel öt perc múlva mi jövünk, már a nyertes német páros van a jégen.

-      Indítvány támogatva! – nyújtotta fel a kezét Andrei!

-      Indítvány elfogadva! – állt fel Niki a padról, s a kezét nyújtotta Brian felé, Brian pedig magához húzta, s egy szenvedélyes csókot lehelt a lány ajkaira.

-      Nos, hol is tartottunk? – adta az ártatlant a fiú… – ja, igen, azt hiszem mennünk kell fellépni. Na gyere, mutassuk meg a világnak…

Az öltöző előtt természetesen sorban álltak a kamerák, ők azonban nem törődve ezzel, kisiettek a bejárathoz, aztán leadták az élvédőket Andreinek. Eközben lejött a német páros, és felharsant a műsorvezető hangja:

-      És most kedves hölgyeim és uraim! A következő produkció, amelyet láthatnak, mint ígértem, rendhagyó lesz, hiszen két egyéni korcsolyázó, az aranyérmes nőcsábász James Bondunk, Brian Joubert és az ezüstérmes Roxeanne-ünk Nikolett Tokay párosban adják elő. Kűrjük címe: Fame. Lássuk hát!

Niki és Brian kéz a kézben siklottak ki a jégre, majd megálltak középen, egymással szemben. Egymásra néztek, s mit sem törődve a közönség örömittas (és a lányrajongók káromkodó) zúgásával, a zene első ütemeire Brian kipörgette a lányt, majd kiemelte a feje fölé, és hátrafelé kezdett vele korcsolyázni. Hihetetlen szimbiózisban mozogtak együtt. Ezt szakmabeliek nagy többsége elégedetten nyugtázta. Brian sikeresen hajtotta végre az emeléseket, de a tripla Axelből végül is csak dupla lett, mert kettesben nem tudtak elég lendületet venni az ugráshoz, de így is nagyon szép volt. Kívülről is lehetett látni, hogy valóban élvezik a táncot. A záróakkordok előtt azonban, amikor közel kerültek egymáshoz, Brian megszólalt:

-         Halálforgás?

-         Mi van? – kerekedett el Niki szeme. Azonban már válaszolni nem is maradt ideje, mert Brian máris csúsztatta őt a megfelelő mozdulattal, Niki pedig megfeszítette a testét, miközben Brian a csuklójánál fogva profikat megszégyenítő módon pörgette, nyolc fordulattal, tökéletesen végrehajtva a centrálást. Majd egy könnyed mozdulattal felkapta a lányt, s a csípőjére helyezve a lány térdeit, újra leengedte, majd hátrahajolt, s így a Niki a csípőjén lógott fejjel lefelé.

A közönség még őrültebben kezdett tombolni, újabb plüssfigurák és virágok repültek be a pályára. Brian letette Nikit, s egy szenvedélyes csókban forrtak össze, amit a rajongók természetesen nem hagytak szó nélkül, de ez őket most annyira nem érdekelte…

-  Azt hiszem, most már megkérdezhetem, hogy lennél-e hivatalosan is a barátnőm? – tette fel huncut mosollyal a szája szegletében Brian.

-   Igen, megkérdezheted. – válaszolta a lány, miközben el sem engedték egymás kezét. – S a válaszom is igen. – mondta sugárzó mosollyal.

Közben a műsorvezető lépett újra a pályára:

-         Ez igen! Köszönjük szépen! Nikolett Tokay és Brian Joubert közös produkcióját láthatták. Mondhatom, szemet gyönyörködtető látvány volt! Mondjátok,  – dugta az orruk alá a mikrofont – mennyi időtökbe került megtanulni ezt a koreográfiát?

-         Ma délelőtt tanultuk meg. – próbálta szerényen megjegyezni Brian.

-         Hogy ma délelőtt? – csodálkozott. – Én le mertem volna fogadni, hogy legalább egy hétbe telt. Korábban is csináltatok már ilyet?

-         Az alapvető emeléseket már fiatalabb koromban megtanultam,  – vette át a szót Brian, Niki pedig – s itt szerelmes tekintettel nézett a lányra – régebben jégtáncolt is, a halálforgást is ő tanította nekem.

-         Hát, szavamra mondhatom, megmutattátok, hogy az akarat csodákra képes.  – s itt kezet rázott Briannal, majd pedig Niki arcára adott egy puszit. – És még egy kérdés, ha nem vagyok túl kíváncsi: Ti egy pár vagytok? – tette fel azt a kérdést, amire Brian legkevésbé szeretett volna ötezer ember színe előtt válaszolni, de hirtelen úgy érezte, felesleges titkolóznia.

-         Igen. – válaszolt magabiztosan, – együtt vagyunk. – S magához ölelte újdonsült barátnőjét. – De erről csak ennyit szeretnék mondani. – tért ki az esteleges további faggatások elől, majd elindultak kifelé a pályáról.

Odafenn, a lelátón Damien szinte sóbálvánnyá meredve nézett a lányára és Brianra, ám ekkor megszólalt mellette Raymonde Joubert, akinek a bejelentés pillanatában a szemébe örömkönnyek szöktek…

-         Azt hiszem, – fordult Damienhez, – a fiam remekül választott.

-         Meghiszem azt. – morogta mosolyt kényszerítve az arcára Damien.

Raymonde szerencsére annyira el volt foglalva a saját örömével, hogy nem vette észre Damien alacsony lelkesedését a dolog iránt. Közben néhány rajongó lemászott a lelátóról, s miközben Brian és Niki Andreijel együtt haladt kifelé a pályáról, már elállták az utat:

-         Brian! Inkább engem végy feleségül! – kiabálta be egy lány, akinek rúzzsal szívek voltak az arcára festve, a pólóján pedig Brian mosolygott.

Brian kissé lesajnálóan nézett a lányokra, de azért mindegyikük poszterét, képeslapját aláírta, miközben Andrei védelmezően átkarolta Nikit, aki kissé kifulladtan itta az ásványvizet. Majdnem negyed órába telt, mire sikerült elszabadulniuk. Az utolsó gálaszám következett, Brian szólója. Megcsókolta Nikit, s visszament a jégre, hogy előadja programját, majd pár perc múlva már újra odakinn volt. A tömeg most nem tudott hatni rá, minden vágya az volt, hogy Nikivel együtt visszamenjen a szállodába, s együtt lehessenek. A folyosón még néhány mondatban nyilatkozott egy nemzetközi sportcsatornának, majd elvonult az öltözőbe. Odakintről hangokat hallott. Túlságosan is nagy volt a zaj, s ez kissé meglepte. Ekkor kinyílt az ajtó, s Damien lépett be rajta. Brian épp a korcsolyáit pakolta be a táskájába, s igencsak meglepődött a férfi megjelenésén. Damien megállt előtte, s komor tekintettel nézett rá:

-         Brian! – szólt.

-         Igen, monsieur Tokay… – nézett fel Brian.

-         Tudni akarom, hogy mik a szándékaid! – kezdte. – mármint a lányommal.

-         Nézze, uram! – állt fel Brian a padról. – Már délelőtt szerettem volna elmondani önnek, hogy….

-         Tudom ám, hogy mekkora nőcsábász vagy! – emelte fel a hangját.  – S jól jegyezd meg, hogy ha  nem hagyod békén a lányomat, az életeddel játszol…

Brian meglepődött a fenyegető hangnemen, de úgy döntött, megpróbálja a lehetetlent: meggyőzni választottja apját tisztességéről.

-         Nézze, uram!..kezdte. – Látszik, hogy maga még nem ismer engem, csak pletykákat hallott innen-onnan, azok pedig naponta tömegével keletkeznek. Én szeretem Nikit, de ahhoz, hogy boldogok lehessünk, a maga beleegyezése is kell. Nem akarom, hogy Nikinek azt kelljen éreznie, hogy két szeretett ember közt kell választania. Nekem az is számít, hogy ön mit gondol. Azt ajánlom, próbáljon megismerni, és ne úgy nézzen rám, mint egy forróvérű idiótára, aki skalpokat gyűjt…

-         Gondolod, hogy egy ügyes szónoklattal meg tudsz győzni? – kötött bele Damien.

-         Nem gondolom. Csak próbálok rávilágítani arra, hogy esetleg talán nem azáltal kellene megítélni engem, amit hallott. Csak arra kérem, hogy ne akarja tőlem Nikit elszakítani…próbálja őt megérteni…mindketten elmúltunk már húszévesek, és én komoly érzelmeket táplálok iránta. Úgy érzem, hogy ő az a lány, akit már régóta keresek, s ezt nem az idő döntötte el, csupán annyi, hogy a világban egymás felé sodródtunk, és megtaláltuk egymást. Kérem, adjon nekünk egy esélyt… – nézett már szinte könyörögve Damien szemébe.

Damien látta, hogy a fiú már majdnem megtört a vallomás alatt, de nehezére esett elhinni bármit is a szavaiból.

-         Fiam. Én egy erős, okos lányt neveltem, feladtam nagyon sok mindent az életemből, hogy mindent megkaphasson. Erőmön felül dolgoztam azért, hogy boldog legyen…

-         És azt hiszi, hogy attól lesz boldog, ha elzárja őt az egész világtól? – kérdezte Brian már-már könnyes szemmel. – Ha elzárja attól, hogy szerelmes legyen? Miért gondolja, hogy egyedül jobb neki?

-         Én sikerorientáltságra neveltem őt….hogy képes legyen mindent alárendelni a céljainak…

-         És azt honnan tudja, hogy mik a céljai? Azt hiszi, hogy csupán arra vágyik, hogy versenyeket nyerjen? – próbálta győzködni Damient.

-         És te honnan tudod, hogy mire vágyik a lányom? Hiszen alig ismered… – vetette fel..

-         Ezt én is tudom, de ha esélyt sem hagy, hogy megismerjem, hogy bebizonyítsam…érzem, hogy Niki is ugyanúgy érez irántam, ahogyan én őiránta. Nézze csak meg ezt! – mutatta a nyakában lógó kis korcsolyamedált a férfinak…

-         Ez…annak a fehérnek a párja, amelyet tegnap vett? – kérdezte kissé megdöbbenve.

-         Igen, az…a kűröm után kaptam tőle…anélkül, hogy bármit tettem volna, hogy próbálkoztam volna nála…tulajdonképpen ő döntött…ő választott engem. S ha nem nekem, hát a lányának higgyen…ha bennem nem bízik, legalább benne bízzon…

Damien zavartan álldogált egyik lábáról a másikra. Életében először történt vele, hogy elgyengült, s nem tudott igazából mit mondani.

-         Tegnap este nála aludtál. Miért? Légy őszinte, mit tettél vele?

-         Semmit. Ha kell, bármire megesküszöm, hogy semmi nem történt. – mondta Baboo, a tenyerébe temetve az arcát. – S ha Niki azt mondta volna, menjek el onnan, szó nélkül felállok, és visszamegyek a szobámba. S azt sem kérdeztem volna meg, hogy miért. Elfogadtam volna a döntését. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb ajándék, amit egy férfi egy nőnek adhat, az, ha meghagyja számára a döntés szabadságát…ezt egy pillanatra sem vesztettem szem elől. Higgye el, mélyen tisztelem önt azért, ahogyan a lányát felnevelte. Nézzen rá: gyönyörű, sikeres, és okos… s nem azért van velem, hogy magával ne legyen. Apára is szüksége van, de nem lehet ön az egyetlen az életében. Ezt be kell látnia. Nem teheti meg vele…

-         Ezt te nem értheted… – mondta Damien, miközben az ablak felé fordult, hogy Brian ne láthassa a szemében megjelenő könnyeket. – Nem tudhatod, hogy milyen érzés ez számomra. Hirtelen megjelensz, és mindent összezavarsz…- küszködött tovább a könnyeivel. – Felforgattad az életünket…

-         Nem tehetek róla… – védekezett Brian. – Nem az a célom, hogy elszakítsam öntől a lányát. Nem célok vezérelnek, csak azt tudom, hogy szerelmes lettem. És azt hiszem, hogy ez a legtöbb, amit most még tudhatok. Ha nem bízik bennem, nem tudok mit tenni. Azt megígérem, hogy ez köztünk marad, Nikinek nem beszélek majd róla, őt éppen eléggé megbántotta már azzal, ahogyan reggel viselkedett vele. Kérem, gondolja át!

Brian közben felöltözött, vállára vette a sporttáskáját, s kilépett az öltözőből, magára hagyva Damient, aki képtelen volt már megfékezni a könnyeit. Valahol mélyen érezte, hogy Brian most mérhetetlenül őszinte volt vele, de egyszerűen nem tudott, s nem is akart hinni neki. Azt hitte, hogy ha fenntartja azt, hogy nem hisz a fiú becsületességében, akkor könnyebb lesz távol tartania mindkettejüktől, de főleg Nikitől. De most az is kérdésessé vált számára, hogyan fog a lánya szemébe nézni ezek után.

Niki és Andrei a folyosón vártak Brianra. A lánynak nagy szüksége is volt az őrizetre, különben Brian rajongói biztosan ízekre szedik. Ahogyan Brian kilépett az ajtón, igyekezett letörölni a szeme alól a könnycseppeket, s remélte, hogy nem veszik észre rajta, hogy sírt. Niki magához ölelte érkező szerelmét, s hármasban indultak vissza a szállodába. Úgy döntöttek, Brian édesanyjával vacsoráznak hármasban, így Brian asztalt foglalt, majd ő is elment, hogy elegánsabb ruhát vegyen fel.

Niki nagyon gyorsan elkészült: egy csillámmintás fekete koktélruhát vett fel, felhúzta a magas sarkú csizmáját, a haját pedig átsütötte, hogy újra hullámos legyen. Brianék után két perccel érkezett hallba, de előbb felment az apja szobájába. Damient nem találta ott, csak Andrei punnyadt a fotelben fáradtan, a napi összefoglalót nézte:

-         Heló. Apa hol van? – kérdezte.

-         Gőzöm sincs. A gála kezdete óta színét sem láttam, akkor Brian édesanyja mellett ült, de hogy aztán hova tűnt?…biztosan csak sétál. Felkavarták a történtek.

-         Hát…jó,  – szólt Niki nyugtalanul. – Mondd meg neki, ha visszajön, hogy Briannal és az édesanyjával vacsorázom az étteremben. Holnap reggelinél találkozunk.

-         Jó, megmondom. És még valami: ha Brian nálad alszik, legalább feltűnésmentesen lépjen le, szegény Damien már így is enyhén sokkos állapotban van. – húzódott szomorú mosolyra a srác szája.

Niki lement a lépcsőn, s csatlakozott a hallban várakozó párjához, és annak édesanyjához. Az este vidáman telt, Raymonde nagyon megkedvelte Nikit, bár eddig is kedves és bájos lánynak tartotta. Nagyon örült neki, hogy fiát a jégen kívül is őszintén boldognak látja. Ugyan az előző barátnőit nem igazán kedvelte, ennek sosem adott hangot, elfogadta Brian választásait. Most azonban úgy érezte, tényleg tökéletes lányt talált a fia.

Eközben Damien kiment a városba, s bement az első belvárosi kocsmába. Leült egy asztalhoz, sokáig csak nézett maga elé, majd  kért két skót viszkit jéggel, aztán még kettőt, és még kettőt…addig ivott, míg teljesen ki nem készült. Fájdalmas gondolatok kergették egymást a fejében, képek villantak meg előtte, s úgy érezte, Niki egyre távolabb kerül tőle, szinte látta maga előtt, hogyan Brian húzza magával a lányt, s a keze kicsúszik az övéből, s nem jön vissza többé. Hajnalban a pultos keltette fel az asztalnál alvó férfit, s megkérte, hogy távozzon. Mikor Damien szédelegve kilépett az ajtón, fejcsóválva nézett utána.

Raymonde – miután végeztek a vacsorával – udvariasan elbúcsúzott a fiataloktól, szerette volna kettesben hagyni őket. Néhány perc múlva Brian és Niki is elindultak felfelé, s mikor beléptek a liftbe, Brian megcsókolta, s közben szinte észrevétlenül benyomta a nyolcas gombot, s egészen addig csókolta, amíg a lift meg nem állt az emeleten. Kiléptek a liftből, s elindultak a folyosón. Eleinte Nikinek fel sem tűnt, hogy ez valójában a nyolcadik emelet, hiszen minden ugyanúgy nézett ki, mint egy emelettel lentebb. Csak akkor vette észre, amikor nyúlt a kulcsáért, ám Baboo megcsörgetett előtte egy másik kulcsot:

-         Szerintem ezt az ajtót csak ez a kulcs nyitja ki. – szólt kamaszos vigyorral az arcán. – Persze azzal is megpróbálhatod, de úgysem fog menni. – tette hozzá.

Niki ekkor nézett csak rá az ajtóra, s látta, hogy azon a 815-ös szám van…közben Brian kinyitotta…

-         Szóval úgy…elvontad a figyelmemet, és felcipeltél a szobádig… – állapította meg a lány…

-         Úgy emlékszem, nem volt ellenedre a figyelemelterelő-hadművelet, nemde?

-         Szerinted? – kérdezte a lány mosolyogva.

-         Szívesen, máskor is…, – majd megfogta Niki kezét, és bevezette a szobába. Elfordította a kulcsot a zárban, majd nekitámaszkodott az ajtónak, s teljesen magához húzta a lányt. Ahogyan belecsókolt a nyakába, Niki testén végigfutott a remegés. Briannak ekkor jutott el tulajdonképpen az agyáig, hogy az utóbbi hónapok önmarcangolása teljesen eltűnt a lelkéből, s a helyét édes, szerelmes bizsergés vette át. Néha perceken át csak nézett a kedvesére, olyannyira el tudott merülni a tekintetében. Niki attól félt, képtelen lesz ellenállni a csábításnak, de aztán teljesen kizárta ezt a gondolatot, s az este további részében Brianra bízta magát. Az ágyon fekve átadta magát a szenvedélynek, hagyta, hogy a fiú végigcsókolja az egész testét, s közben percekig elidőzzön a köldökpiercingjénél. Aztán Baboo újra átölelte, a szemébe nézett, s megszólalt:

-         Szeretlek, Niki.

-         Én is szeretlek, Brian. ..Soha, senkit nem szerettem még ennyire.

Brian gyengéd volt, úgy érezte nem szeretné elkapkodni a dolgokat, ezért megmaradt a szerelmes csókoknál, a vágyakozó érintéseknél, csak egyetlen dolgot tartott szem előtt: hogy Nikinek a legjobb legyen. Sosem figyelt még ennyire egyetlen nőre sem. Most először érezte, hogy mennyivel jobb úgy együtt lenni valakivel, hogy igazán szerelmes. Nem vágyott rá, hogy mindent megkapjon. És úgy gondolta ez így teljesen tökéletes. Élvezte, hogy együtt vannak, hogy most az egész éjszaka az övék, s senki nem választhatja el őket egymástól. Lassan hajnalodni kezdett, amikor mindketten elaludtak, szorosan egymás ölelésében.

Már tíz óra is elmúlt, amikor felébredtek. Először Brian nyitotta ki a szemét, a beszűrődő reggeli napfény keltette fel. Mosolyogva nézett a karjaiban békésen szendergő lányra. Finoman simogatni kezdte Niki vállát s ahogyan hozzáérintette az ajkait, ő is mocorogni kezdett. Brian magához húzta, s élvezte a napsugaras reggelt. Néhány perc múlva Niki is kinyitotta a szemeit, s örömmel konstatálta, hogy Brian ott fekszik mellette. Majdnem tizenegy óra lett, mire végül felkeltek, elmentek zuhanyozni. Brian ezt rendkívül élvezte, alaposan szétcsapkodták a vizet az egész fürdőben, a tükörtől az ajtóig mindenről csöpögött a víz és a hab, mire végeztek. Éppen öltöztek, mikor kopogtak az ajtón. Niki kinyitotta, s legnagyobb meglepetésére Andrei lépett be rajta.

-         Mi az? Valami baj van?

-         Igen.  – mondta vészjósló arccal Andrei. – Inkább nem próbálom meg elmondani, majd meglátod a saját szemeddel. Gyere át, és meglátod…

-         Mindjárt, csak felöltözöm. De honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-         Kikövetkeztettem. Miután pár percig kopogtam az ajtódon, és nem nyitottad ki, sejtettem, hogy csak itt lehetsz.

Andrei ekkor vette észre a fürdőből kilépő Briant.

-         Heló Brian. Jól aludtál? – kacsintott rá cinkosan.

-         Kíváncsi vagy, mi? – kérdezett vissza Baboo hasonló hangnemben. – Viszont a cenzúra ma úgy dönt, hogy a szaftos részleteket kihagyja a beszámolóból…

-         He-he. Amúgy ne zavartasd magad, bár lehet hogy jobb lenne, ha te is jönnél…

-         Miért, mi van? – kérdezte.

-         Csak mutatni akarok nektek valamit. Kapjátok össze magatokat, és gyertek.

Öt perc múlva mindhárman átmentek Andrei szobájába, s mikor Niki meglátta az ágyon fekvő apját, majdnem elájult. Ugyanis Damien erőteljesen bűzlött az alkoholtól, s ez felidézett benne egy tizenöt évvel korábbi emléket: az anyját, amikor végső búcsút vettek egymástól, ugyanígy bűzlött. Ugyan Anna a válás után nem is látogatta Nikit, egyszer találkoztak néhány percre, amikor Niki Magyarországon járt, a 2004-es Európa Bajnokságon. Niki csak annyit tudott róla, hogy újra férjhez ment, s jelenleg újságíróként dolgozik. Ez már több, mint két éve történt, s Niki nem is igyekezett tartani a kapcsolatot az anyjával. Ő már a lezárt múltjának része volt.

-         Apa! Apa! Ébredj fel! – térdelt le mellé.

-         Ne fáraszd magad, alaposan leitta magát, szerintem délutántól előbb nem fog felébredni.

Ekkor Brian az ablakhoz ment, kinézett, majd a tenyerébe temette az arcát, s megszólalt:

-         Ez is az én hibám…

-         Hogyhogy a te hibád? – kérdezett vissza élesen Niki. – Te nem tehetsz semmiről.

-         De igen, tehetek róla. Ha nem vagyok olyan őszinte, akkor ez nem történik meg.

-         Ezt hogy érted? – nézett rá kérdőn a lány, miközben Andrei is odalépett hozzájuk.

-         Úgy van, miről is van szó?

Brian leült Andrei ágyára, s beszélni kezdett:

-         A gála után történt. Damien bejött utánam az öltözőbe, s szinte nekem esett, hogy mik a szándékaim, én pedig úgy döntöttem, nem titkolózom tovább. Elmondtam neki, hogy szívből szeretlek téged, és hogy teljesen tisztességesek a szándékaim, meg hogy érzem, hogy te is szeretsz, de ő mintha erről nem is vett volna tudomást. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy nem bízik meg bennem, és hogy neked most a korcsolyázással kell foglakoznod, egy az egyben kiborult…ha nem beszélek vele, hanem felállok, és otthagyom, akkor ez nem történik meg…de azt akartam, hogy tudja, hogy nem vehet el tőlem, hogy nem lehet veled ilyen kegyetlen, s velem sem.

-         A francba. – szólalt meg Niki, miközben fel s alá járkált a szobában. – Már megint ez a hülyeség. Nyugodj meg kicsim, ez nem a te hibád volt, ezt előbb-utóbb meg kellett tudnia. – ölelte át Baboo-t. Azzal nem számolhattunk, hogy ilyen súlyosan érinti….talán mert eddig minden pasit elzavart, aki közel mert jönni hozzám….de te kész tény elé állítottad.

-         Most mit fogunk tenni? – kérdezte Brian.

-         Szerintem várjuk meg, amíg felébred, másnapos lesz, de talán megyünk vele valamire.  – szólalt meg Andrei, még mindig az ablaknál állva. – Aztán meglátjuk. Beszélni kéne a fejével, hogy ekkora marhaságokat ne csináljon, hiszen nem viszed világgá a lányát.

-         Nem a világgá vivés a lényege. Hanem hogy osztoznia kell veled a szeretetemen. Mert nem képes felfogni, hogy a szeretetem az övé, s én a szerelmemet adtam neked… – mondta keserűen Niki. – És szerintem bele fog telni egy időbe, amíg megérti ezt az egészet…és akkor még Tokyo is…na mire ezzel megbirkózom, kész leszek teljesen. – sóhajtott fel Niki.

-         A felkészülésedbe nem fog beleszólni. Arról kezeskedem. – szólt Andrei. – Amúgy miket mondott még neked az öltözőben, Brian?

-         Hát, hogy nem tehetem meg vele, hogy elveszem a lányát, hiszen tizenöt év kemény munkájába és rengeteg áldozatába került felnevelnie őt…és hogy én képtelen lennék ezt megérteni, meg hogy felforgattam az életüket…

-         Azt ígérted, nem mondod el senkinek, …te szemét, ..hazug…állat! – sziszegte rekedten a szoba másik sarkából Damien, aki ebben a percben ébredt fel. – Azt mondtad, ez köztünk marad.

-         Nem tehettem mást…- motyogta maga elé Brian. – Nem tehettem mást.

-         Apa! Végre felébredtél! – szaladt oda Niki Damien ágyához.

-         Mit akarsz? Elárultál! – üvöltött rá. Elárultál! Megígérted, hogy mindig csak mi ketten leszünk egymásnak, de elárultál! – fröcsögtek a szájából a szavak.

Niki riadtan torpant meg a dühös szavak hatására.

-         De apa, akkor még csak öt éves voltam. – nézett rá könnyes szemmel a lány.

-         És akkor még őszinte voltál velem! De egyre inkább úgy tűnik, hogy örökölted az anyád természetét: hazudozol, és becsapod az embereket! – üvöltötte gondolkodás nélkül.

-         De apa! Hogy mondhatsz nekem ilyet? – s ekkor már közel állt ahhoz, hogy zokogni kezdjen. Hiszen soha nem látta még az apját ilyennek. Csak szigorúnak és következetesnek, de kegyetlennek soha.

Közben Damien felállt az ágyról, s eltaszította magától a lányt, aki rémülten nézett rá, attól félt, megüti, életében először. De az csak lehajolt hozzá:

-         Szóval így hálálod meg , hogy felneveltelek! Hogy mindenből a legjobbat kaptad! Hogy minden időmet és energiámat arra pazaroltam, hogy te ünnepelt korcsolyázó lehess! Szép köszönet, mondhatom! Egy szemét vagy! Egy hazug senki!

Brian és Andrei szinte megfagyva figyelték az alig egy perces jelenetet, s csak arra ocsúdtak fel, mikor Damien még hangosabban kezdett üvölteni zokogó lányával:

-         Képmutató kis dög vagy! Tudod mi a jutalmad? Ez a jutalmad! – ordította, majd egy hatalmas pofont kevert le a lánynak, aki nekiesett a szekrénynek, s elveszette az eszméletét. Ekkor Brian és Andrei egyszerre ugrottak oda az ágyhoz, s Andrei egy olyan hatalmasat húzott be Damiennek, hogy annak felrepedt a szája, de ádázul védekezett. Nem számolt azonban Briannal, akit annyira felbőszített azzal, hogy a szerelmét bántani merte, hogy ott ütötte az öklével Damient, ahol érte. Briannak is vérezni kezdett az orra, de egy utolsó ütéssel sikerült végleg leteríteni a férfit. Aztán zsebkendőt szorított az orrára, s élesztgetni kezdte Nikit, aki egy kis hideg víztől kezdett magához térni, de először nem nagyon tudta, hogy hol is van egyáltalán, az elmúlt percek eseményei szinte teljesen kitörlődtek az agyából, azt hitte, hogy az ágyáról esett le.

-         Brian, én kihívom a rendőrséget.  – szólt Andrei. – félek, hogy magához tér, és nem bírunk majd vele.

-         Jól van, én meg vigyázok Nikire, úgy látom elég rosszul van…

-         Miért kell kihívni a rendőrséget? – kérdezte kábán a lány.

Brian kérdő tekintettel nézett rá:

-         Apád megtámadott minket! Hahó? Hallasz kicsim? Hány ujjamat mutatom?

-    Négyet. – válaszolt halkan a lány. – S ebből Brian megbizonyosodott róla, hogy nincs agyrázkódása. – De neked miért vérzik az orrod?

-         Ugyanazért, amiért te a földön fekszel. Öt perce apád teljesen megvadult, és megütött téged. Nem érzed? Pofon vágott. – mondta Brian, egyre jobban aggódva a lány állapota miatt. – Jól vagy kicsim? Mi bajod van? Miért nem emlékszel? – kérdezte teljesen riadtan.

-         Nem tudom. Olyan, mintha véletlen kerültem volna ide. – suttogta.

-         Pillanatnyi amnézia a sokkhatástól. – szólalt meg Andrei, miután kihívta a rendőrséget. – Ha megnyugszik, eszébe fognak jutni a dolgok, de annyira felzaklatta magát, hogy időlegesen nem emlékszik ezekre. Nyugodj meg Brian. Átvisszük a szobádba, nem ártana lefektetni és adni neki egy nyugtatót, a pihenés segít neki most a legtöbbet. – mondta. – Felveszem az ölembe, te pedig kinyitod nekem az ajtót, nem hiszem, hogy Damien ilyen állapotban bármit is tehetne.

Andrei átvitte Nikit Brian szobájába, s Briannak szinte könnyet csalt a szemébe a gondolat, hogy az ágyban, ahol egy órája még szerelmes ölelésben ébredeztek egy gyönyörű éjszaka után, most így kell újra látnia Nikit. Megalázottan, és gyengén. Andrei belediktálta a lányba a nyugtatót.

-         Szerintem maradj itt vele, lassan ide kellene érnie a rendőrségnek is. – mondta Andrei Briannak. Én visszamegyek.

-         Rendben. – bólintott rá Brian.

Andrei kilépett az ajtón, Brian pedig lefeküdt az ágyra Niki mellé, betakarta és átölelte. Folyamatosan simogatta az arcát és a haját, hitt abban, hogy álmában is érzi a szerelmét. De alig tíz perc múlva hirtelen Andrei rontott be a szobába.

-         Mi van? – ugrott fel az ágyról Brian.

-         Nem fogod elhinni! Amíg itt voltam Nikivel, az a szemét magához tért, és meglógott…

-         A fenébe! Mi minden történhet még? – fakadt ki fájdalmasan Brian…- Mit tettél?

-         Épp megjöttek a rendőrök, úgyhogy személyleírást kértek, és most keresik. Nem juthatott ennyi idő alatt egy ismeretlen városban nagyon messzire. Meghagytam a számomat, értesítenek ha lesz valami. Szerintem most én is itt maradok, nem tehetünk mást, csak várhatunk.

-         Jó. Akkor várunk. – egyezett bele Brian. Mindketten leültek egy-egy fotelbe.  Brian mindkettejüknek csinált egy kávét oldódós kávéporból, s kávézás közben az asztalra tévedt a tekintete: – Nézz csak oda! – szólt Andreihez. – Látod, mi van az asztalon?

-         Egy térkép, ha jó látom. – s közben felállt, hogy megnézze. Egy Warsó térkép volt, bekarikázva rajta legalább egy tucat helyszín.

-         Mára városnézést terveztünk.  – szólt szomorkás hangon Brian. – Be akartuk járni Warsó összes nevezetességét. S erre ez történt. Mondd, van igazság az életben? Miért történik mindez? Hol hibáztam?

-         Szerintem nyugodj meg, nem benned van a hiba. Damien az, akivel már egy ideje nem stimmel valami. Szinte beleőrült a jelenlétedbe. Már-már betegesen ragaszkodott a lányához. Tudod, amikor Niki öt éves volt, akkor váltak el a szülei. Damien törődött vele legtöbbet, a válás után a kislány jött vele Párizsba, ő egyengette a korcsolyázói pályáját. Azt hiszem, azt gondolta, ha már egy nőt nem tudott magához kötni egy gyerekkel, akkor a gyereket köti magához a gondoskodásával. Szinte mániákusan vigyázott rá, ezt észrevehetted már korábban is. Azt is megszabta, hogy mit ehet, és mikor hová mehet. De úgy vettem észre, Nikinek semmi gondja nem volt ezzel, hiszen hozzászokott a fegyelemhez. De most döntési helyzetbe került. Mert Damien belekényszerítette. Ha nem kezd el veled szemétkedni, akkor Niki sem került volna ilyen helyzetbe, de kénytelen volt választani. S amint látod, téged választott. Te már fontosabb vagy neki, az apja ahogy igyekezett magához kötni, azzal a lendülettel taszította el magától. És ez már korábban kezdődött, még akkor, amikor Nikivel kezdtem dolgozni, s ugye közben költöztünk…már akkor is láttam, hogy itt valami nagyon nincs rendben, de láttam, hogy Niki szinte szó nélkül tűri ezeket az apró dolgokat, hiszen tényleg egymásra voltak utalva. Niki szerint én vagyok az egyetlen olyan hímnemű lény, akinek sikerült elnyerni az apja bizalmát. Így azt egyetlen igazi barátja és bizalmasa is én lettem, hiszen tizennyolc évesen már nem akart mindenről beszámolni Damiennek, s mostanában még kevésbé akart. Az is csak én vettem észre, hogy teljesen odavan érted…

-         Ez valami elképesztő. – szólalt meg Brian teljesen ledöbbenve. – Én soha nem vettem észre, hogy ekkora a feszültség. Csak azt láttam, hogy nagyon szoros a kapcsolat közöttük. Köztem, és az anyukám közt is nagyon szoros a kötelék, de hát ez nálunk teljesen más. Feltétel nélkül tiszteljük egymást, a másik döntéseit. Anya nem kedvelte Laetitiát, de mindig kedves volt vele, mert nekem fontos volt. És számára az volt és az ma is a fontos, hogy én boldog legyek. Nikit ráadásul egy pillanat alatt megszerette.

-         Hát igen. Damien tulajdonképpen a saját csapdájába esett bele. Amit ő jónak akart, az az ellenkezőjére fordult. – fűzte hozzá Andrei. – De engem most inkább az foglalkoztat, hogy Niki képes lesz-e talpra állni egy hónap alatt, mármint mentálisan…hogy Tokyo-ban teljes energiával robbanhasson. És mi lesz, ha Damien előkerül…???

Ebben a pillanatban megrezdült Andrei ingzsebe, jelezvén, hogy sms-t kapott. Először azt hitte, hogy csak a szokásos jónapot puszi Imolától, de szinte fennakadt a szeme, mikor meglátta, hogy a telefon Damien nevét írja ki. Megnyitotta, s olvasni kezdte.

-         „Ennyi volt. Eltűnök az életetekből. Képtelen vagyok elviselni, hogy mindannyian becsaptatok. És mondd meg Briannek, hogyha egy percig is boldogtalan lesz a lányom miatta, előfordulhat, hogy előkerülök. Ne keressetek.”

-         Ezt olvasd. – nyújtotta oda a mobilt Briannak. Brian elolvasta, majd így szólt.

-         Hát, ez a fickó teljesen elmebeteg. Most attól kell rettegnünk, hogy vajon honnan figyel minket? – kérdezte idegesen.

-         Fogalmam sincs, mit akar ezzel, de egyvalamit szerintem mindenképp tégy meg. Ha kedden visszamegyünk Poitiersba, Nikit vidd magaddal, költözzön át hozzád, nehogy baja essen, mert teljesen kiszámíthatatlanná vált a helyzet. Én kedveltem Damient, de ha Niki is beleegyezik, körözést adatunk ki ellene, mielőtt nagyobb bajok történnek. Itt nem fogják körözni 24 óránál tovább, hiszen semmilyen bűntényt nem követett el.

-         Ezt nagyon szívesen megteszem. – jelent meg egy mosolyra emlékeztető kis ránc Baboo szája szegletében. – mármint, hogy magammal viszem.

-         Most jut eszembe, hogy már három óra is elmúlt, és még nem ettünk. Hozassak fel valamit? – kérdezte Andrei.

-         Az jó lenne. De tudod mit, inkább lemegyek én, szívnék egy kis friss levegőt is. Később pedig anyával és Jean-Christophe-al is beszélnem kéne, lehet, hogy aggódnak már  értem…de azt még nem tudom, hogyan magyarázom ki ezt a sérülést az orromon….

-         Rendben, menj csak, de vigyázz magadra. – szólt utána Andrei. – És én sajtos omlettet kérek.

Brian lement a lifttel, s odalenn újabb meglepetés érte. Ugyanis nem más várakozott rá a hallban, mint az az újságírónő, aki előző nap is zaklatta és fotózta őket. Brian oda sem nézett, de a nő egyből ráállt.

-         Brian! Brian állj meg! – kiáltott utána erős akcentusával.

-         Mit akar már megint? Örülök, hogy nyertem, sokat dolgoztam, és a barátnőmről továbbra sem leszek hajlandó nyilatkozni. – vágta hozzá.

-         Csak egy kérdésre válaszolj, Brian! – szaladt utána még mindig a nő.

-         Mondja, hogy is hívják magát? – kérdezte Baboo ingerülten.

-         Az miért érdekel téged?

-         Oké, ha maga nem válaszol, akkor belőlem sem húz ki egy árva szót sem, és téma lezárva.

-         Jó, jó rendben. – szólt a nő.  – Ha csak ezen múlik… Anna Tardi a nevem.

A név hallatán Briannak furcsa érzése támadt, s ekkor nézte meg a nő arcát alaposabban. A szemei. A szemei ugyanolyan zöldek voltak, mint Niki szemei, és az arcán volt egy anyajegy. Nikinek is ugyanott volt egy ugyanolyan. Negyven év körüli lehetett, hullámos szőke haja lazán omlott a vállára.

-          Akkor mostmár válaszolj a kérdéseimre! – követelte a nő.

-         Mire kíváncsi? – kérdezte Baboo, mostmár teljesen összezavarodva. Sok volt neki ez a hat nap.

-         Mióta vagy együtt Nikolett Tokayval? – kérdezte.

-         Csak pár napja.

-         És szereted őt? – csapott le rá mohón a nő.

-         Igen, nagyon szeretem. És ezt az egész világ előtt vállalom. Igen, szerelmes vagyok belé. Még valami? Esetleg?

-         Csak erre voltam kíváncsi. – felelte nyugodt hangon a nő. – Választ kaptam a kérdéseimre. – És sok boldogságot kívánok nektek, vigyázz rá nagyon!

Felvette a táskáját, majd elindult a kijárat felé. Baboo döbbenten nézett utána, először nem tudta mire vélni a dolgot, viszont egy életében sosem látott, de hallomásból már ismert embert vélt felismerni a nőben. A név is stimmelt. De úgy döntött, Nikinek egyelőre nem szól erről, van szegény lánynak elég baja most.

Brian megrendelte az ebédeket, s a 815-ös szobába kérte. Ő maga is visszament a szobába, s örömmel látta, hogy Niki ébredezik. Azonnal odabújt mellé az ágyba, s mikor látta, hogy a lány rámosolyog, viszonozta a mosolyt, majd szenvedélyesen megcsókolta. Úgy érezte, most már a világ minden gondja várhat, s ő teljes biztonságot fog nyújtani Nikinek, hiszen mostmár ugyanúgy az élete része, mint a korcsolyázás. Andrei lehajtotta a fejét, s elmosolyodott a jeleneten. Baboo két csók között felnézett, és megszólalt.

-         Andrei! Kimennél egy néhány percre?

-         Persze. A szobámban megtaláltok. – válaszolta mosolyogva, majd felállt és kiment.

C’est fin

---

[1] Szerelem a jégen

[2] Köszi, aranyos vagy.

[3] Gyerünk, húzzunk el innen!