2. rész

I. A cseresznyefa országában

-           Mindkettőtöknek gratulálok! – emelte fel a poharát Andrei.

-           Kösz pajtás, de azért neked is volt részed benne bőven. – veregette meg a vállát Brian. – Nagyon sokat segítettél Nikinek az elmúlt két hónapban – De figyelj csak! – vonta félre. – Nem tudnál minket kimenteni innen? Niki is elég fáradt, ezen kívül semmi magánéletünk nem volt az elmúlt napokban, ha érted, mire gondolok…- kacsintott cinkosan.

-           Ó, hogyne…de pár percet még maradnotok kellene, mert még nem érkezett meg a Le Patinage szerkesztője…

-           Ja, persze…bár Émilien mindig elkésik mindenhonnan. Éjfél lesz egy negyedóra múlva. – nézett az órájára. – Ha éjfélig nem kerül elő, leléptünk. Ha kérdezik, akkor elmentünk aludni.

-           Oké. – felelte Andrei.

-           Kisfiam! Gyere csak ide! – szólt át Raymonde Joubert az asztaltól. – A fiatalember szeretne rólunk egy közös képet csinálni.

Brian odalépett az asztalhoz, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felvett egy poharat, belelógatta világbajnoki aranyérmét, majd pezsgőt öntött rá. Niki épp ekkor érkezett vissza a mosdóból, s mosolyogva figyelte kedvesét. Mikor a fotós elment, visszaült az asztalhoz. Még mindig nem szerette igazán, ha együtt fotózzák őket, hiszen alig néhány hónap alatt is rengeteg atrocitás érte Briannal való kapcsolata miatt.

-         Szívem, te sosem fogysz ki a mókás ötletekből. – állapította meg.

-         Na add csak a tiedet is…- nyújtotta a kezét Brian.

Niki belelógatta saját bronzát az arany mellé.

-         Na most vagy leázik róluk a bevonat, vagy feltöltődnek buborékkal és ugrálni fognak itt nekünk…- szólalt meg nevetve a lány.

-         …vagy esetleg becsiccsentenek, mint én. – kontrázott rá Brian. – Hoppá, már elmúlt éjfél. Émiliennek nem lesz szerencséje. Majd legközelebb nem késik el! Megyünk?

-         Menjünk…A’sszem nálam is több kettőnél. – nevetgélt még mindig Niki. – Tudod, hogy sosem iszom…

-         Ahogy én sem túl gyakran…- folytatta Brian. – Na gyere, célozzuk meg a szobámat…

-         Oké, de eszemben sincs lépcsőzni. Mostmár pihi van…

-         Jó. Csak köszönjünk el anyától, aztán összebújunk kicsit…mit szólsz hozzá? – búgta a fülébe Brian.

-         …hmmm…reméltem, h nem nekem kell eszedbe juttatnom…

-         …hihi…férfiból vagyok…erre gondoltál már?

-         Hétfő óta csak arra gondolok, hogy mikor oldódik fel a tilalom…

-         Hmmm…szóval ki vagy éhezve rám? – suttogta Brian.

-         Annyira, hogy ha nem indulunk el végre, akkor itt fallak fel…nagyon szeretlek.

-         Én is nagyon, Nyuszómuszó. Anya mit csinál éppen?

Niki átnézett Brian válla felett.

-         Nos éppen Alainnal cseveg, nekünk háttal, úgyhogy az elköszönést mégis hagyjuk ki és  lógjunk ki.

-         Oké, akkor lépjünk.

Brian kézen fogta Nikit, s szinte futólépésben indultak el Brian szobája felé. Brian a hallban rátenyerelt a lift hívógombjára, s alig léptek be a liftbe, szenvedélyesen csókolni kezdte, úgy érezte, erre megérte várni teljes egy hetet. A lift közben megállt a harmadikon, s ők kénytelenek voltak szétrebbenni, hiszen két öltönyös férfi és egy negyven körüli nő lépett még be a liftbe. Ők is a nyolcadik emeltre tartottak.

-         Nocsak, ők is magaslati levegőt akarnak szívni? – suttogta Niki huncutul Brian fülébe.

-         Meglehet, de tök nem érdekel! Most csak te érdekelsz! – húzódott újra egyre közelebb a lányhoz.

A hatodik emeletnél már a derekán volt a keze, a hetediknél már magához húzta, s utastársaik kezdtek kényelmetlenül feszengve nem odanézni a spicces párocskára, akiket már egyre kevésbé érdekelt, hogy közönségük van, csak az, hogy minél előbb becsapódjon mögöttük a 809es szoba ajtaja, s az egy teljes hete mindkettejükben tomboló vulkán végre kitörhessen…

-         Na végre. – szólalt meg Brian, amikor elfordította a kulcsot a zárban…

-         Végre együtt, az én drága szerelmemmel. – suttogta Niki. – aki mellesleg világbajnok is, ha már itt tartunk…

-         Hmm, és mit szólsz ahhoz, hogy egy világbajnok teljesíti ma éjjel minden vágyadat?

-         Hogy mit szólok?- kezdett Niki látványosan töprengeni. – Azt szólom, hogy…

S ezzel a mozdulattal villámgyorsan elkezdte kigombolni Brian ingét, s mire Brian magához tért az ámulatból, Niki fél keze mára nadrágövét kezdte kicsatolni…

-    Úh, mi volt abban a pezsgőben???Ebből kérek még….

Hajnal négy óra is elmúlt, amikor elaludtak, szorosan egymás karjában. Délelőtt szürke, csöpögős időre ébredtek. Látszott, hogy bármelyik pillanatban elindulhat az eső, az égen hatalmas, nehéz felhők tolongtak, néha az ég is megdörrent. Niki világ életében utálta a viharokat, éjjelenként nem tudott aludni, ha a szél csapkodta a fákat, olyan érzése volt, mintha a világ akarna összedőlni körülötte. De így, Brian karjában még a viharba fordulónak látszó idő sem tudta meghatni.

-         Édesem, lassan fel kellene kelnünk…- ébresztgette Niki Briant.

-         Ahmm…csak akkor leszek hajlandó kinyitni a szemem, ha megdörzsölöd a pocakom…

-         Jaj, ezt majd elfelejtettem. – kuncogott maga elé Niki. – jut eszembe, mintha Andrei azt mondta volna, hogy déltől vannak az interjúk, meg ezek a szponzori programok…Nem?

Brian lassan megdörzsölte a szemét, majd kinyitotta. Niki imádta nézni, amikor ébredezett. Olyan ártatlanul nézett a világba, olyan gyönyörűen. Ha megkérdezték tőle, mit szeret Brianban, általában azt mondta: mindig mást. Mostanában épp a szemébe volt halálosan szerelmes. Három hónapja tartott a kapcsolatuk, de úgy érezték, mintha évek óta együtt lennének. Egyetlen alkalommal sikerült eddig összekapniuk, mégpedig Brian új kűrruhája miatt. Niki ötlete volt, hogy cserélje le az arany-lila díszítéseket a ruhán, mondván, az olyan Lakers’-es, de Brian eleinte nem pártolta az ötletet, hogy ezüst kerüljön az arany helyére, hiszen mindig is imádta az aranyszínű és az aranyból készült dolgokat, míg Niki inkább ezüstpárti volt. Aztán mikor végre Niki nem kis erőfeszítést igénylő győzködő hadjáratának hatására beleegyezett a ruhacserébe, határozottan állította, hogy az új ruha sokkal jobb, így aztán este egy hatalmas csokor vörös rózsával állított be Nikihez, aki Damien szökése óta egyedül élt, de szinte minden idejét Briannal töltötte. Útközben Nikihez Brianban érdekes ötlet vetődött fel, de elhatározta, hogy ezt csak Andrei és Imola közelgő esküvője után veti fel a lánynak…

-         De, megígérte, hogy 11 körül elhozza a programlistát, úgyhogy gyorsan le kellene zuhanyoznunk, aztán átöltözünk, és letudjuk ezt sok kötelező vacakot. Holnap reggel pedig 9:30kor indul a gépünk Naganoba, utána pedig sprint haza, és teljes egy hétig csináljuk a jó nagy semmit…

-         Semmit? Szóval menjek és pasizzak be ha nem akarok unatkozni…- szólt színlelt duzzogással Niki. Brian ismerte már ezeket a játékokat a lánynál, úgyhogy igyekezett rákontrázni:

-         Persze, én is úgy gondoltam, nem árt a vérfrissítés, az is lehet, hogy meguntál, vagy egyedül kevés vagyok…

-         Látom, te is szívatós-másnapos kedvedben vagy. – állapította meg a lány tárgyilagosabb hangon, miután kirángatta fejfájós kedvesét az ágyból. Na gyere, zuhanyozz le, addig rendelek kaját…

-         Nem rendelsz…

-         De én éhes vagyok…

-         Előbb vizespólózunk…

-         Hogy mit csinálunk?- kérdezte Niki. – Ááááá…jaj istenem, te őrüüülttt…. – visított, miközben Brian nevetve behúzta magához a zuhany alá, kinyitotta a csapokat, de nem engedte a lánynak, hogy levegye a pólóját. A fehér póló semmi perc alatt elázott Nikin., de kimondhatatlanul jólesett neki a forró zuhany.

-         Elképesztő, hogy milyen szexi vagy így is… – ölelte át Brian.

Közben kopogtak az ajtón. Kétszer, háromszor. Niki ledobta a pólót, s gyorsan magára tekerte az egyik törölközőt, hogy ki tudja nyitni az ajtót.

-         Ah, szia Andrei, meghoztad a programot?….de hoppá…te honnan tudtad, hogy itt vagyok? Ja, persze, mondjuk hol is lehetnék máshol…- csacsogott össze-vissza a lány.

-         Neked, illetve nektek is jó reggelt…- mondta, mikor meghallotta Brian fütyörészését a zuhany alól. – Igen, meghoztam az összeállított programot, és az érmeiteket, mivel azt sikeresen otthagytátok az este a partin. Persze, figyelembe véve a körülményeket – nevette el magát – nem lepődöm meg rajta.

-         Na persze. Figyelj, ezt mindjárt átnézzük, de megtennéd, hogy hozatsz nekünk valami kaját, amíg leszaladok a szobámba ruháért?

-         Persze, mit kértek?

-         Én lazacos omlettet, de várj, megkérdem Brian mit kér…

Niki belépett a fürdőbe. Brian éppen borotválkozott.

-         Édesem, te mit kérsz reggelire?

-         Azt amit te…

-         Még akkor is ha lazacot eszem?

-         Hé, erről nem volt szó…akkor inkább sonkás pirítóst kérek és egy görögsalátát.

-         Tök nőcis kaja… – nevetett Niki. – By the way, nem értem mi bajod a lazaccal… – jegyezte meg.

-         Csak nem szeretem, ennyi.

-         Pedig abban van az Omega3…- heccelte a lány.

-         Még azzal sem tudsz rávenni…

-         Akkor egy lazacos omlett és egy sonkás pirítós lesz görögsalátával… – szólt ki Niki az ajtón.

-         Rendben, szerintem tíz – tizenöt perc múlva megérkezik. – szólt vissza Andrei.

Brian befejezte a borotválkozást, majd aftershawe-t locsolt a tenyerébe.

-         Édesem, én elmegyek, keresek ruhát, szerintem öltözz melegen, elég morcos az idő.

Azzal szájon puszilta Briant, és kilépett az ajtón. Andreiel együtt leszaladt a lépcsőn, aztán Andrei elindult az étterem irányába, Niki pedig a negyedik emeleten elindult a saját szobájába. A szobája előtt egy sötét hajú, tőle alig magasabb, csinos nő álldogált, krokodilbőr táskával a kezében. Jólszituált, nagyon fiatal, húszas évei elején járónak tűnt, ennek ellenére Niki nem nagyon tudta mire vélni a nő jelenlétét. Mikor odaért a szobájához a kulccsal, világossá vált számára, hogy a nő őt keresi.

-         Üdvözlöm, mademoiselle Tokay. – köszöntötte mosolyogva a nő.

-         Jó napot, és önben kit tisztelhetek? – kérdezte érdeklődve.

-         Oh, elnézést a modortalanságért, hogy be sem mutatkoztam…ezzel kellett volna kezdenem. Piret Aiderre vagyok, egy multinacionális menedzsmentcég francia képviselője.

-         És mit tehetek önért? – kérdezte Niki, nehezen titkolva meglepettségét és kíváncsiságát. Hiszen nem mindennap várják az ember lányát honfitársai a világ másik felén a szállodaszobája előtt, miközben egy fehér fürdőköpenyben ruháért igyekszik.

-         A GoldSkate nevű, brit alapítású cég, amelyet képviselek, műkorcsolyázók menedzselését végzi. Azért jöttem, hogy felajánljam önnek – illetve neked, ha tegezhetlek.. .-

-         Persze, nyugodtan, hiszen csak húszéves vagyok…

-         Tehát felajánljam neked, hogy dolgozz velünk, hiszen tudtunkkal nincs most menedzsered…

-         Ezt meg honnan tudják? – kapta fel a fejét Niki. – Illetve honnan tudjátok?

-         Kapcsolatban állunk a megfelelő emberekkel. – mosolygott titokzatosan. – De ha többet szeretnél megtudni rólunk, illetve ha érdekel az ajánlatunk, akkor engedd meg, hogy meghívjalak egy kávéra, mondjuk egy fél óra múlva, mivel látom, még nem vagy szalonképes öltözetben. – mosolygott továbbra is. Nikinek az az érzése támadt, mintha Piret szája görcsösen mosolyra lenne húzva.

-         Jah, hát igen…- nézett végig magán Niki kissé zavartan, miközben kissé összehúzta magán a köpenyt.

-         Tehát elfogadod a meghívásom? – kérdezte Piret egy kissé nyomatékosabban.

-         Hát…öhm…hát tényleg nem rossz ötlet, hiszen tényleg nincs menedzserem, csak most az időpont nem jó, mert déltől egészen délután hat óráig folyamatosan interjút adok majd, fotóznak, találkoznom kell pár emberrel, ilyenek…tudod, ilyen promóciós programok, amik a dobogóval járnak..

-         Persze, megértem…tényleg, szívből gratulálok, nagyon szép ez a harmadik hely…jól tudom, hogy ez az első senior világbajnokságod, ugye?

-         Igen, az, nagyon szépen köszönöm, de a dicséret nem csak engem illet…hanem Andreit, az edzőmet és…- ekkor elakadt a szava, mert majdnem megemlítette Briant, de nem akart reklámot…

-         …és persze Briant… – jegyezte meg Piret. – De ha nem akarod, nem faggatlak róla.

-         Oh, köszi… tudod, a magánéletemről nem szívesen beszélek..

-         Akkor át tudnánk tenni valamikorra ezt a megbeszélést?

-         Attól tartok, hogy ez már csak otthon fog menni, mivel holnap Naganoba utazunk egy gálára, aztán pedig indulunk haza. Poitiersben lesz egy ünnepség, de aztán néhány nap múlva lesz a szokásos gála Bercyben, akkorra talán tudunk időpontot egyeztetni…- gondolta át hangosan programját Niki.

-         Az ha jól gondolom akkor két hét múlva lesz…- folytatta Piret…

-         Öhm…most hétfő van, akkor igen, pontosan két hét múlva kezdődnek az edzések a szombati gálára. De ha túl sok az idő, akkor faxold el a címemre az anyagot, átnézem, és visszahívlak még a héten…a többit pedig – ha nem túl nagy modortalanság részemről – beszéld meg az edzőmmel, Andrei Drezintsevvel, mert máris késésben vagyok. Őt a B-szárnyban találod a 324-es szobában…- tette a kezét a kilincsre Niki.

-         Ja persze, nem szeretnélek feltartani, de személyesen is meg kellene majd beszélnünk, hiszen lehet, hogy leírva kicsit szárazabb és érdektelenebb az ajánlat, mint valójában..

-         Akkor azt hiszem, Párizsban tudunk majd csak találkozni…

-         Rendben, akkor majd megkereslek, és egyeztetünk egy időpontot, és kitartást neked a mai naphoz…- szólt Piret, miközben visszacsatolta a táskáját…

-         Köszönöm, akkor majd beszélünk. Szia. – köszönt el Niki.

-         Szia, és még egyszer gratulálok.

Niki bedugta a kulcsot a zárba, elfordította, majd belépett a szobába. Összeszedte az ágyáról a szétdobált ruhákat, majd belépett a zuhany alá, hogy rendesen letusoljon, mivel a vizespólózás a viccen kívül nem ért túl sokat. Ránézett a telefonjára, s megállapította, hogy csupán fél órája maradt elkészülni az első interjúig, amelyet fő szponzorának, a Samsungnak képviselői készítenek majd vele. Ezért előszedett a bőröndjéből egy piros szponzori pólót, arra vette rá a hivatalos francia melegítő felsőjét, ehhez pedig egy fekete farmert húzott sportcipővel. Az interjúkra sosem öltözött túl, kivéve ha televíziós interjúkon kellett részt vennie, olyankor kikérte egy stylist ismerősének, Lisettenek a tanácsát. Alighogy elkészült, kopogtak az ajtón. Niki kinyitotta, s legnagyobb meglepetésére Andrei állt ott, kezében a reggelijével.

-         Hát te? Azt hittem, a szobádban vagy…

-         Csak elhoztam a reggelidet. Briannak felküldettem a szobájába, de sejtettem, hogy nem fogsz időben elkészülni, úgyhogy felhoztam neked

-         Jaj de jó, hogy te mindenre oda tudsz figyelni…belelátsz már a lelkembe…

-         Meg az éhes kicsi szádba…sejtettem, hogy egy akkora alkoholistát, aki évente két pohár pezsgőt iszik, azt jól megviselte a tegnap este…

-         Látszik, mi?

-         Á, cseppet sem észrevenni, hogy egyik szemed nagyobb mint a másik…

-         Úristen! – kiáltott fel Niki és berohant a fürdőbe. – Melyik, a jobb, vagy a bal?

-         Nem igaz, hogy nem szoksz le soha erről a hiúságról….csak vicceltem! – nevetett Andrei!

-         Na megállj, ezt még megkeserülöd! – szaladt ki Niki paprikavörösen.

-         Oké, észbentartom, felírom, hogy függőben egy keserülés, de egyél gyorsan, mert el fogunk késni.

Niki villámgyorsan hozzálátott az evéshez, és pillanatok alatt el is tűnt a tányérról a lazacos omlett. Közben Andrei kinézett az ajtón.

-       Hát kacorkirály hol késik? – állapította meg erősen kérdő hangon, s közben magában nevetgélt…

-       A Kacorkirály most nem jön velünk… – nézett rá Niki, s közben villámokat szórt a szeme. – Csak tudnám, hogy mi a jó franc ütött ma beléd…gonoszkodás-szirupot ittál a reggeli kávéval? – csattant fel, majd felkapta a táskáját az ágyról és elviharzott. Leszaladt a lépcsőn, egészen a második emeleti fordulóig, ahol viszont pont a komótosan lefelé sétáló szerelmébe botlott. Figyelmetlenül el is szaladt volna mellette, annyira felhúzta Andrei modora, míg Brian utána nem szólt:

-       Hé kislány! Jól nézel ki hátulról!

Niki villámló szemekkel hátrafordult:

-       Ma mindenki hülye? – majd sarkon fordult és elrohant. Brian földbe gyökeredzett lábbal nézett utána, míg Andrei fel nem bukkant mögötte.

-       Neki meg mi baja van? Csak nem megvan neki?

-       Ezt neked kéne tudnod, nem velem aludt. – jegyezte meg Andrei Nikihez hasonló jó modorban.

-       Mi bajotok van nektek? Ma mindenki megkattant? – nézett rá Brian és ő is elrohant.

Szétnézett a hallban, de Niki már nem volt sehol, csak néhány kitartó lány ácsorgott a márciusi hűvös idő elöl bemenekülve. Körben állva viháncoltak, egymásnak mutogatták a fényképeiket és közben a hallt és a lifteket pásztázták, hátha felbukkan valaki, akit érdemes elkapni egy közös képre. Briannak szerencséje volt, hogy nem vették észre, vagy talán Lambiel rajongók lehettek és nem is vették figyelembe a jelenlétét. Ránézett az órájára, majd sarkon fordult és bement a kávézóba. Elkönyvelte magában, hogy ebben a hülye időben mindenki meghülyült, s kinyitotta az újságtartóról elhalászott friss sportlapot, miután neki csak egy órára kellett mennie az első sajtótájékoztatóra. Közben rendelt egy latte-t, amire majd tíz percet kellett várnia, csak nagy nehezen állta meg, hogy ne szóljon be a pincérnek, nem számolva azt, hogy épp hogy langyos lett a kávéja, de végül megelégedett a személyes bosszú azon formájával, hogy nem adott borravalót. Ahogy várakozás közben nézelődött, egyre inkább beigazolódni látszott az a furcsa érzés, ami egész nap kínozta, hogy van valami a levegőben. A háta mögött ugyanis egy angol páros állt és éppen egymást heccelték, aminek pár percen belül sértődés lett a vége és a lány könnyes szemmel elrohant a lépcső felé. Mire kihozták a kávét, a kedve is elment igazából az egésztől. Már a pohár alján lévő utolsó cseppeket szürcsölte unalmában a szívószállal, amikor befutott Jean-Christophe, akinek szintén látszott az arcán, hogy valami nem oké.

-       Jó reggelt, világbajnok! – csapkodta meg tanítványa hátát. – Illetve jó délt, így fél egy tájt. – Kiheverted a tegnap estét?

-       Francokat. Fáj a fejem és ráadásul mindenkinek van valami baja, senkivel nem lehet értelmesen beszélni. Niki is nyafog valamin, Andrei is beszólt, és nem értem őket egyáltalán. De úgy látom neked is van valami bajod, látom az arcodon, de légy szíves ne szólj be te is, mert Naganoig futok… – jelentette ki Brian.

-       Szóval te is érzed. Szerintem hagyjuk a francba az egészet, majd magukhoz térnek, szerintem ez a vacak időjárás kínoz mindenkit. Legszívesebben fel sem keltem volna. Na mindegy. Holnap akkor mi is lesz Naganoban? Végül  melyik programot csinálod?

-       A Daft Punk és a Safri Duo.

-       Lehet hogy az Elvis nagyobb durranás lenne…

-       Viszont az még félkész állapotban van és ruhát sem hoztam hozzá. – tette hozzá Brian. -  Szóval marad az eredeti terv.

-       Felőlem. – mondta közönyösen Jean-Christophe, miközben az itallapot böngészte. – Csak egy tipp volt. Különben mit iszol?

-       Latte japán módra, tízperces késéssel langyosan. – mondta Brian cinikus hangon, de a szája szegletében a jól ismert apró mosoly bujkált. – De hallod, komolyan nem tudok most mit kezdeni Nikivel. Mikor felkeltünk jó kedve volt, most meg fogalmam nincs, min akadt ki….Egyszer valaki komolyan írhatna már használati útmutatót a nőkhöz.

-       Hagyd most magának. – nézett rá Jean-Christophe. – Szerintem kitört rajta az egész hetes fáradtság, a tegnap esti parti, ráadásul ez a csöpögős idő. Majd abbahagyja. Ne rontsd el a kedved vele, menjünk, üssük el a maradék fél órát valamivel. – javasolta.

-       Ötlet?

-       Egy soccer meccs?

-       Soccer? Honnan tudod, hogy van itt velem soccer?

-       Tudom, hogy a laptopodon mindenhová hurcolod magaddal. Ezt mindenki tudja…

-       Ki az a mindenki??? -  nézett csodálkozva Brian.

-       Hát, úgy mindenki. – vonta meg a vállát Jean-Christophe. – Már mióta reménykedem, hogy kihívsz egy meccsre.

-       Azt se tudtam, hogy szereted…

-       Mindenkinek vannak titkai. Otthon a fiammal sokat játszom…tökéletlen egy kölyök, egy meccs alatt vagy hatszor biztos kiállítanák.

-       Na akkor irány a szobám, egy rövidített menetre még van idő. Fogalmad sincs mibe fogtál, jaj neked edzőbá’ … – csapott rá nevetve a lift gombjára Brian.

-       Biztos vagy te abban? – csapott le válaszul Jean-Christophe a nyolcas gombra.

Niki este fáradtan dőlt le az ágyára, teljesen leszívta az erejét az egész délutános angolozás, ami egyre jobban ment neki, de még mindig jobban szeretett az anyanyelvén nyilatkozni. Néha nézett otthon magyar csatornákat is, mert félt, hogy idővel elfelejti a másik anyanyelvét, ha nem gyakorolja. Csak feküdt és a plafont bámulta, aztán eszébe jutott, hogy Brian valószínűleg vagy még az interjúkkal szenved, vagy ő is a szobájában fekszik és duzzog a délelőtt miatt. Egyre csak magában tépelődött, hogy felmenjen-e hozzá, vagy várja meg, míg lejön, esetleg hívja fel, vagy csak egy sms-t küldjön neki. Kis idő múlva azonban megunta a sötétben fekvést és inkább egy jó forró fürdő mellett döntött. Gondolta, most végre nem zavarja senki, ezért tele eresztette a kádat habos forró vízzel és elnyúlt benne. Bedugta a fülét, hogy ne menjen bele a víz és akaratán kívül is folytatta a tépelődést, képtelen volt eldönteni, mit csináljon, de legfőképp arra volt kíváncsi, mit csinál Brian.

Brian amint befejezte az interjúkat Jean-Christophe-al együtt, felmentek Brian szobájába, hogy befejezzék a délelőtt elkezdett meccset. Jean-Christophe előre örült, hiszen 2:0-ra vezetett, de az öröme nem sokáig tartott, mert a délutáni félidőben Brian magára talált, s végül a 86. percben egy pontos ívvel a jobb felső sarokba rúgta a labdát.

-       Ugye hogy megmondtam! – emelte diadalmasan magasba a kezét Brian,

-       Egy győzelem nem győzelem! – jelentette ki Jean-Christophe meggyőződéssel. – Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd, csak már fáradt vagyok.

-       Én is ezt mondanám! – kötekedett Babou. Kezdett nagyon elemében leni, amikor már fáradt volt, vég nélkül jött belőle a hülyeség. – Figyelj már, nem tudod, hogy Niki hol van?

-       Honnan tudjam? – nézett rá Jean-Christophe. – Egész délután veled voltam.

-       Ja persze. – csapott a homlokára Babou. – Mindegy, felmegyek hozzá, hátha nem olyan morcos már, és hajlandó elmondani mi volt a baja.

-       Én meg megyek lefeküdni, elég unalmas volt egyfolytában ugyanazokra a kérdésekre válaszolni..

-       Ne is mondd. Mindig is utáltam.

Brian az ajtóhoz lépett, leakasztotta dzsekijét a fogasról, ha esetleg sikerülne egy esti sétára csábítania Nikit, ne fagyjon át.

-       Holnap akkor 6-kor a hallban találkozunk, szólok édesanyádnak is, hogy el ne kerüljük egymást.

-       Oké, de most mindenképp megkeresem Nikit, beszélni akarok vele. Ha anya kérdezősködik, mondd neki, hogy már nagyon fáradt vagyok és lefeküdtem. Mondjuk nem jár messze az igazságtól, mert tényleg hullafáradt vagyok… – próbált mosolyogni.

-       Rendben. Azért jó vadászatot neked éjszakára.

Brian lefelé indult el, Jean-Christophe pedig a B-szárny felé, ahol az edzők és a hozzátartozók laktak. Komótosan lekocogott lépcsőn a harmadik emeletig, s egy pillanatra megállt Niki ajtaja előtt. Hirtelen hatalmába kerítette az az érzés, mint amikor először találkozott Nikivel. Az a furcsa, belső bizsergés. Végül felemelte a kezét és kopogott az ajtón. Odabentről nem jött válasz. Újra kopogott. Megint semmi. Elővette a telefonját, hogy megkérdezze a lányt, merre jár. A telefon kicsengett, de Niki a tizedik csörgésre sem vette fel. Odabent halálos csend. Brian most Andreit hívta. Andrei is vagy az ötödik csörgésre vette csak fel.

-       Hello Brian. Valami baj van, hogy ilyenkor hívsz?

-       Nem tudod hol van Niki?

-       Mert? Tudtommal a szobájában van, de azt hittem együtt vagytok. Egész délután húzta a száját valamin, biztos téged hiányolt.

-       Nincs a szobájában és velem sincs…azért kérdem. – nyomatékosította Brian aggódó hangon, miközben a lépcsőn szaladt lefelé.

-       Hát akkor fogalmam sincs. Egyedül biztos nem sétálgat, azt megtiltottam neki a varsói események után. Nem lenne vicces, ha megint elrabolnák. Lehet, hogy csak lement kávézni. Nézted már odalenn?

-       Nem, pont oda megyek, a földszinten vagyok. Utána megnézem megint a szobájában akkor, hátha itt van a közelben. Hallod, isten bizony a frász kerülget ilyenkor….

-       Ha mégsem találod, akkor hívjál.

-       Oké, ja, amúgy reggel 6-kor találkozunk a hallban, csak hogy tudjál róla.

-       Rendben.

Brian végigszaladt a hallon, benézett a kávézóba, de az kongott az ürességtől, úgyhogy a lift felé vette az irányt, felfelé nem volt kedve lépcsőzni. Ahogy felért a harmadikra, kilökte a liftajtót és végigszaladt a folyosón. Újra kopogott Niki ajtaján, de semmi. Aztán megint, most erősebben. Végül már dörömbölt az ajtón és szinte üvöltözött, aztán riadtan nézett szét, nehogy valaki kinézzen az ajtaján és betörőnek nézze.

-        Nikiiii… – dörömbölt az ajtón tovább Brian.

Niki ekkor hallotta meg a beszűrődő zajokat. Rémülten kiugrott a kádból, magára tekert egy törülközőt, kinyitotta az ajtót és a paprikapiros fejű Briannal találta szembe magát.

-       Neked meg mi a fene bajod van? – kiáltott rá a lány. – Minek akarod beszakasztani az ajtómat?

-       Hogy nekem mi bajom van? Úristen, hát de legalább megtaláltalak végre. Fel sem fogod hogy megijedtem! Ha bent vagy, miért nem kell kijönni?

-       Itt voltam egész végig…

-       Én meg már kopogok egy jó ideje…

-       Te, Brian, nem tűnik fel neked valami? Tetőtől talpig vizes vagyok! Plusz, ez is. – mondta, miközben kihalászta a füléből a füldugókat.

-       Akkor is megijedtem. – suttogta Brian, miközben szorosan ölelte magához Nikit, már-már könnyes szemmel. – Bekerestelek az egész szállodában, hívtalak, de nem vetted fel.

-       Le van némítva a telefonom. Elfelejtettem visszaállítani. – suttogta Niki, akin lassan kezdett úrrá lenni Brian sírásba forduló hangulata.

-       Minek kell így rám ijeszteni? – reszketett Brian.

-       Fogd már fel, hogy nem volt szándékos! Azt se tudtam, te merre jársz, csak befeküdtem egy kád forró vízbe, de úgy látom, már ezzel is halálos hibát követtem el.

-       Szeretem tudni, hogy merre jársz…

-       Persze, hogy szereted. Mindig mindenről tudni akarsz, de ezt gyorsan hagyd abba, kezdesz apára emlékeztetni vele. – vágta hozzá Niki, miközben leesett róla a törölköző.

-       Tényleg így gondolod? – kérdezte a szeme sarkából felnézve, ahogyan távolabb húzódott és a lány meztelenségét csodálta. – Kérdeztem valamit! – emelte meg kicsit hangját.

Niki nem válaszolt, csak magára tekerte a törölközőt.

-       Kegyetlen vagy. De ma éjjel csak azért sem nyúlok hozzád egy ujjal sem. Elmentem aludni. – mondta, majd kilépett az ajtón és becsukta maga után.

-       Helyes. Menj csak. – morogta magában Niki, majd amint Brian kilépett, kulcsra zárta az ajtót és zokogva az ágyba vetette magát.

Odakinn Brian a szobájáig sem bírt felmenni, annyira szíven ütötte, amit Niki mondott neki. Leült az ajtó elé, remélte, hogy Niki megpróbál törleszkedni, s fel akar majd menni hozzá, de csalódnia kellett. Már majdnem éjfél volt, de odabentről egyetlen hang sem hallatszott. Végül Brian is felállt, elvánszorgott a liftig, csak a lábai vitték, már a külvilágról se nagyon vett tudomást. A szobájában mindent egyetlen mozdulattal lesepert az ágyáról, ruhástól végigdőlt rajta, s pár percen belül elaludt.

A téren egy lefátyolozott alak állt. Valahonnan magasról csengő szólt, az alak minden ötödik csengőszó után megfordult maga körül, de egyre csak közelebb jött. Sötét éjjel volt, egyetlen csillag sem égett. Kis idő múlva az alak már fél méterre sem volt Briantól. Először a leheletét érezte az arcán, majd a hangját is meghallotta. Rekedtesen suttogott felé. Először nem értette, végül annyit sikerült nehezen kihámoznia, hogy: – Van nálam valami, ami a tied!

Brian egyre jobban megijedt, fogalma nem volt róla, hogy ki ez a nő. Nem látta az arcát, a fátylához pedig nem tudott hozzáérni. – Szívek elrablója! – suttogott tovább a nő kísértetiesen. Majd belekarolt Brianba, s húzni kezdte magával a téren át. Brian menekülni próbált, de mintha összeragasztották volna őket. A csengőszóból valami reszelős és borzongató zene lett. – No Brian, hát egy táncra nem kérsz fel?

-         Ki vagy te egyáltalán? – szólalt meg Brian, saját maga számára is ismeretlen hangon.

A nő csak kacarászott.

-         Nem válaszoltál! Azt mondtam, táncolj velem!

-         Nem – akarok – táncolni – veled! – suttogta Brian ugyanazon a rekedtes hangon. – Hagyj engem elmenni!

-         Nem. – jelentette ki a nő tömören. – Mióta várok erre az éjszakára. S nemcsak én. Nézd mennyien vagyunk…

Brian körbenézett, s riadtan vette észre, hogy hirtelen vagy húsz ilyen fátyolos nő jelent meg körülötte. Mindegyikük szíve helyén egy hatalmas lyuk tátongott, de nem vérzett, csak mintha kiégették volna a helyéről. Egyre közelebb jöttek hozzá. Brian érezte, hogy egyre jobban fázik.

-         Hagyj engem békén! Hagyjatok! El akarok menni! – suttogott Brian. Mintha elvesztette volna a hangját, képtelen volt rendesen megszólalni.

-         Úgy látom csalódnom kell. – ingerelte a nő tovább. – Azt hittem, szereted, ha sok szép nő vesz körül. Oh, de hát majd elfelejtettem, neked már csak a szőkeséged kell. Ugye Brian? Ugye nem tévedek? Hát akkor hadd lepjünk meg egy kicsit…

-         A nő újra belekarolt és húzni kezdte magával egészen a tér másik végében lévő szökőkútig.

-         Nézz bele! – suttogta fenyegető – parancsoló hangon.

Brian óvatosan a víztükör felé hajolt, majd ijedten hátrahőkölt. A víz mélyén Niki lebegett, szőke haja szétterülve a vízen, szemei csukva, kezei összekulcsolva!

-         Meghalt? – kérdezte lassan, a legrosszabb válaszra számítva.

-         Nem. Még él egy kicsit, de mi már mind halottak vagyunk. Nézz csak ránk, mindegyikünk szíve hiányzik, s nemsoká az övé is kivetődik majd. Csak te tudod őt megmenteni.

-         Hogyan? – kérdezte mohón Brian.

-         Utána kell menned. A víz alá. – jelentette ki parancsoló hangon a nő.

Brian gondolkodás nélkül a kőmedencéhez lépett, vett egy nagy levegőt, fellépett a korlátra, s a vízbe vetette magát, de még így is hallotta a nő hangját, ahogyan a többiekhez szólt.

-         Szánalmas bolond. Nézzétek, mire nem képes érte. – szólt, s mindenki nevetett. – Még mindig hisz a szerelemben.

Aztán lassan megszűntek a hangok. Brian elszántan úszott lefelé, de nem jutott közelebb Nikihez. A medence alja nagyon távolinak tűnt. Kiáltani próbált, de csak a szája telt meg vízzel, aztán a levegője is elfogyott. Kapálózni kezdett, de maga felett már sötét volt a víz, nem látszott a lámpa fénye. Aztán egyszer minden elsötétült körülötte, s fulladozni kezdett, csak nyelte a vizet, s kezdte elveszíteni az eszméletét. Egyre csak vergődött, majd egyszer csak az érezte, hogy zuhan, majd egy hatalmasat koppant és kinyitotta a szemét.

Az ágya mellett feküdt a szőnyegen, csurom víz volt az izzadtságtól és zihálva levegőért kapkodott. Nagyon szédült. Aztán nagy nehezen felült, körbenézett, és lassan kezdett tudatosulni benne, hogy csak rosszat álmodott. Kivánszorgott a fürdőbe a tükörig – és megijedt attól, aki szembenézett vele. A tükörből visszanéző Brian szemei dagadtak voltak és könnyesek. Ennyire még soha nem ijedt meg, hogy elveszítheti a lányt, akit a világon a legjobban szeret. Teleengedte vízzel a mosdót, s belemerítette az arcát, majd visszament az ágyához, s megnézte az óráját. Hajnali három óra volt. Beállította ötre és visszafeküdt, de nem tudott elaludni. Mardosta a kétségbeesés, de az mindannyiszor szembekerült a benne lévő daccal. Niki bántotta őt, neki kell bocsánatot kérnie. Végül elaludt, de már csak fél órát tudott pihenni. Amint megcsörrent az óra, kiugrott az ágyából, forró vízzel lezuhanyozott, összepakolta a cuccait és hat óra előtt öt perccel már a hallban lévő kanapék egyikén ücsörgött türelmetlenül.

II. Amelyik kutya ugat…

Pár perccel később Jean-Christophe lépett ki a bal oldali liftből. Ránézett Brian arcára, s úgy érezte, az a legbölcsebb, ha most hozzá sem szól. Némán lepakolta mellé a bőröndjét, időnként megdörzsölte a szemét és nagyokat ásított. Alighogy leült, Raymonde is megérkezett, szinte egyszerre Nikivel és Andrei-jel, akik a jobb oldali lifttel jöttek. Andrei végignézett Brianon, majd vissza Nikire, aki viszont konokul a földet nézte. Brian kinézett az ujjai közt, s sejtette, hogy most nemigen fog a lány a bocsánatáért esedezni, sőt, mi több, biztosan elmondta Andreinek is a történteket, aki különben biztosan azon fáradozna, hogy összebékítse őket, de most ő is haragszik rá.

-         Legszívesebben hazautaznék. – mormogta Jean-Christophe felé.

-         Látom az arcodon. De meg sem kérdezem, mi bajod, majd elmondod, ha akarod.

-         Majd a repülőn elmondom… – mondta Brian.

-         Jól van. Enni kéne valamit, nem gondolod? Legalábbis én nagyon éhes vagyok..

-         Nekem semmi étvágyam nincs, borzalmasat álmodtam. – suttogta elhaló hangon. Időközben megérkeztek a taxik.

-         Minek két taxi? – kérdezte Jean-Christophe. – Én csak egyet hívtam.

-         Szerinted? Niki és Andrei biztosan külön hívtak maguknak egyet.

-         Na most már kíváncsi vagyok, mi a nyavalya baja van, hogy hozzád sem szól, külön taxit hív, és nyilván a repülőn sem akar majd melléd ülni. Viszont este együtt kell fellépnetek, úgyhogy jó lenne, ha sürgősen kibékülnétek, akármin is vesztetek össze. – jelentette ki Jean-Christophe, miközben elindult kifelé a saját bőröndjével.

Raymonde szerencsére olyan álmos volt, hogy nem nagyon vette észre mi történik, csak hogy a fiatalok morcognak valamin. Ő nem ment velük Naganoba, fél órával később indult a gépe Párizsba.

A reptéren Brian elköszönt az édesanyjától, majd elkezdték intézni a csomagok leadását és a papírok töltögetését. Niki és Andrei mindent csak azért is külön csináltak.

Kicsivel később Jean-Christophe úgy intézte, hogy egyszerre menjenek kávéért Andreiel. Megállt a háta mögött, majd megkopogtatta a vállát.

-           Nektek meg mi a franc bajotok van?

-           Neked is jó reggelt! Amúgy kérdezd meg a drága tanítványodat, mit művelt már megint.

-           Nem mondta el, de gondoltam szívesen meghallgatnám a ti verziótokat. Kezdve a tegnap délelőtti nyafogással. Brian azóta teljesen ki van akadva és nem lehet vele mit kezdeni.

-           Tényleg érdekel?

-           Felőlem azon veszekednek, amin akarnak, de nem bánnám, ha nem lenne a marakodásuk rossz hatással Brian ma esti szereplésére. Sőt, ha már ezt a páros kűrt is csinálják, nem lenne jó, ha bármelyikük is megsérülne miatta.

-           Na figyelj. Először is nem vicces, hogy Brian magából kikelve, üvöltözve dörömböl este kilenckor Niki ajtaján és utána még bunkó módon is viselkedik vele. Elég ennyi? A többit majd Brian elmeséli. – közölte ingerülten Andrei, majd kifizette a két kávét és elindult kifelé.

Jean-Christophe mikor megkapta a rendelését, visszament Brianhoz s a kezébe nyomta a nagy pohár kakaót.

-           Mostmár tényleg érdekel, hogy mi a francot csináltatok ti ketten együtt. Andrei azt mondja, este majd beszakítottad Niki ajtaját és üvöltöztél vele.

-           Hagyjuk, jó? – nézett rá Brian komoran, a szokásos szúrós tekintetével.

Jean-Christophe azonnal érezte, hogy jobb, ha meg sem szólal a továbbiakban, mert a végén még vele is összevész Brian.

A repülőn Brian nekitámasztotta a fejét az oldalsó támlának és nyomban elaludt. Niki Andrei vállára hajtotta a fejét és úgy szunyókált. Három óra múlva érkeztek meg Naganoba. A stadionban Jean-Christophe és Andrei elintézték az akkreditációt, majd bejelentkeztek a szállodába. Vészesen közeledett az este hét óra, de délután kettőkor, a főpróbán még egyikük sem volt hajlandó beszélni a másikkal. Niki csak az eligazításra volt hajlandó kijönni, a többi időt az öltözőben töltötte, Andrei pedig össze-vissza lófrált, intézte a dolgait. Egyszer csak kopogtak az öltöző ajtaján, ahol Niki egyedül volt benn. Jean-Christophe állt az ajtóban.

-           Niki, gyere ki légy szíves. – kérte Jean-Christophe.

Niki gyanútlanul kiment, ahol Jean-Christophe elkapta a karját és határozottan húzni kezdte maga után a lányt.

-           Neeee. Engedj el! Hova viszel? Hagyjál már, ez fáj! – próbált kiszabadulni Niki.

-           Csupán elegem van ebből az egészből, hogy egész nap vicsorogtok egymásra, mint két veszett kutya! Úgyhogy most szépen megbeszélitek az egészet és szeretném látni, hogy kibékültetek! – s az utolsó fél mondat közben kinyitotta a férfi öltöző ajtaját, ahol Brian szintén egyedül volt benn, a többiek már elmentek a próba után pihenni még.

Brian az egyik sarki padon ücsörgött arcát a tenyerébe temetve. Felnézett az ajtón szinte beeső Nikire, aki jelentőségteljesen végignézett rajta, jelezve, hogy még mindig haragszik, majd leült egy másik sarokba, felhúzta a térdeit, és szintén hallgatott. Vagy egy negyedóráig töretlen volt a csend, majd Brian felállt, és szó nélkül kiment az öltözőből. Jean-Christophe, aki az öltöző előtt álldogált, megpróbálta elkapni a vállát, de Brian dühösen leseperte magáról a kezét és elrohant. Niki egy percen belül követte, de ő a másik irányba szaladt el.

-            Tudjátok mit!? Oldjátok meg magatok! Elegem van!  – rúgott egy hatalmasat a falba Jean-Christophe, majd fájós lábujjal visszabicegett a szállodába, s elhatározta, hogy csak azért se megy le a gálára.

A csarnokban estére rengetegen gyűltek össze. Niki ismét Andrei kíséretében érkezett, aki egész este a nyomában volt, mint egy hűséges pincsi. Niki, mint dobogós, szintén két kűrt hozott estére. Az egyik az eddig is kész Behnaz volt, Arashtól, a rendkívül népszerű perzsa énekestől, a másikat pedig most mutatta be először, amit Andrei (aki ugyan nem volt koreográfus) csak neki készített egy új Lumidee remixre, A She’s like the wind-re, aminek az eredetijét Patrick Swayze énekelte a legendás Dirty Dancingben. S ezen kívül még hátra volt Brian és Niki közös kűrje, a Fame. Andrei komolyan aggódott, hogy mi lesz az egészből, ha mindketten ilyen harapósak. Niki mindkét kűrje hatalmas sikert aratott, még azzal együtt is, hogy idegességében egy dupla axelből érkezve szép hosszan feltörölte a jeget s az utána lévő tripla flipet már ki is hagyta, mert csúnyán beütötte a lábát. Idegesen kapta magára a Fame-hez készült ruháját, s egy perccel a szólítás előtt ment ki csak a palánk mellé. Egész testében remegett, főleg mert félt, hogy a frissen megtanult lasszóemelésből nehogy elejtse Brian. Ebben a pillanatban Brian megérkezett mellé. Mikor jégre hívták őket, szó nélkül megfogta Niki kezét, s behúzta a jégre. Nem is néztek egymásra, Niki ráerőltetett az arcára egy kedves műmosolyt, de aki ismerte őt, azonnal rájöhetett, hogy nincs mögötte semmi. A program végén, az utolsó mozdulatnál Brian magához húzta és megcsókolta Nikit, képtelen volt tovább megtartani a büszkeségét. Niki azonban ellépett az öleléséből, s miután minden oldalra meghajoltak, Niki lesiklott a jégről, s azonnal az öltöző felé rohant. Többen döbbenten néztek utána, ahogy könnyes szemmel elvonult, majd Andrei a nyomában, akinek még az öltöző előtt sikerült elkapnia.

-           Isten bizony nem értelek benneteket. Úgy látom Brian békülne, Jean-Christophe is egész nap a nyomomban lihegett, hogy mi bajod van, mert Brian is ki van készülve, olyan állapotban van, mint egy felmosórongy. Most meg megint te csinálod a fesztivált! Komolyan csak az a bajod, hogy halálra aggódta magát, mert nem nyitottad ki az ajtót elsőre neki?

-           Nem ez a bajom. – nézett fel Niki könnyes szemmel. – Hanem hogy ilyenkor ugyanazt érzem, amikor apa akart minden pillanatban az ellenőrzése alatt tartani, minden lépésemről tudni!

-           És mi lenne, ha ezt megbeszélnétek? Azzal, hogy csúnyán néztek egymásra, semmi nem fog megoldódni. Egyikőtök sem könnyű eset, de ez így nem fog menni, felégetitek egymást! Az Istenre kérlek te lány, beszéljétek meg, mindenkit kikészít a viselkedésetek!

-           Még gondolkodnom kell!

-           Mégis mi a fenén akarsz gondolkodni? A szerelmes ember nem gondolkodik!

-           Nem tudom. Csak hogy időre van szükségem… – suttogta a lány elhaló hangon. – Minden összekavarodott bennem, fogalmam sincs mit érzek már.

-           Tudod… – kezdte Andrei – szeretném, ha az esküvőmre együtt jönnétek, hiszen te leszel Imola első koszorúslánya, én pedig Briant kértem fel tanúnak. Nem szeretem, ha veszekedtek, ti ketten vagytok Imola mellett a legjobb dolgok az életemben, még ha néha piszkállak is titeket. Nagyon kérlek, béküljetek ki végre, tedd félre kicsit a büszkeséged, hiszen csak jót akart…

-           Tudod kire emlékeztetsz most?

-           Na kire?

-           A dadára a Rómeó és Júliából. Hol egyikünk, hol másikunk pártján állsz, hol meg csak a helyzetet nézed. Nem tudok eligazodni rajtad mostanában.

-           Most én leszek a következő áldozat? Engem bántasz? – kérdezte szomorúan Andrei, majd sarkon fordult és ő is visszament a szállodába. Remélte, hogy másnap reggel, amikor felébred, kiderül, hogy csak egy rossz álom volt az egész és mindenki ugyanolyan jóban van, mint eddig, s nyugodtan készülhetnek a Stars sur glace turnéra és a májusi esküvőre.

III. Azért vannak a jó barátok…

Niki időközben szintén visszament a szobájába, összepakolt, majd felhozatott egy hatalmas adag csokis desszertet és a tv-t bámulva ezzel vigasztalta magát. Aztán hanyatt feküdt az ágyon és kitartóan bámulni kezdte a plafont.

Brian épp a hatodik emelet felé tartott és megállt a 616-os szoba előtt. Vett egy nagy levegőt és kopogott. Andrei épp Imolával beszélgetett telefonon.

-         Te meg mit keresel itt? – kérdezte meglepetten.

-         Meg akarlak kérni egy apróságra…

-         Remélem Nikivel kapcsolatos. Nem bánnám, ha végre kibékülnétek. Egy nap alatt többet drámáztatok, mint mások egy egész házasság alatt. Várj egy kicsit, felöltözöm, aztán beengedlek.

-         Oké.

-         Különben elmondod végre, hogy mi is történt tegnap este? – szólt hátra a szekrény takarásából Andrei.

-         Csak nem tudtam, miért nem akar ajtót nyitni, és kicsit hangosabban kopogtam..

-         Pontosabban dörömböltél és a nevét üvöltözted…

-         Ezt mondta?

-         Igen. És hogy számon kérted, hogy miért nem nyit neked ajtót, pedig csak a fürdőben volt és nem hallott semmit, mert be volt dugva a füle.

-         Csak nagyon féltem, hogy megint történt vele valami…de ha már itt tartunk, borzalmasat álmodtam…nagyon félek, hogy elveszítem.

-         Akkor menj szépen és mondd el neki.

-         Nem hajlandó szóba állni velem, egyfolytában duzzog. – kesergett Brian.

-         Istenemre olyanok vagytok, mint két tojás. De akkor én miben tudok segíteni?

-         Találj ki neki valami programot Párizsban. Szeretném otthon meglepni egy kicsit, de kellene mondjuk egy fél nap, amíg összehozom, addig valahogy el kéne érned, hogy ne jöjjön haza.

-         És szerinted hogyan tartsam távol? – lapozgatta közben a napi jegyzeteit Andrei, s megakadt a szeme egy nejlon borítású brossúrán, hatalmas GoldSkate felirattal. – Ez meg mi a fene?  – emelte ki a mappából.

Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ez a menedzsment-ajánlat és Niki rábízta, hogy egyeztessen időpontot velük. Kapkodva fellapozta és az utolsó oldalon megtalálta beletűzve Piret Aiderre névjegyét. Azonnal elővette a telefonját és megkérdezte Piret-et, aki épp a reggelije mellett ült párizsi garzonjában, hogy tudnának-e találkozni kedden délelőtt. Pár percnyi egyeztetés és hümmögés után Andrei elégedetten tette le a telefonját.

-            Mission completed. Mostmár csak rajtad áll haver, úgy csináld hogy jó legyen! – csapkodta meg Brian vállát. – Nagyon utálom, mikor Niki szomorú.

Niki csak reggel tudta meg a programváltozást és hogy egy teljes napot töltenek Párizsban Andrei-el és kihagyják a poitiersi fogadóünnepséget, természetesen hivatalos ügyekre hivatkozva. Andrei persze nem árulta el neki, miért a korai időpont, mikor másfél hét múlvára beszélték meg a találkozót Pirettel, csak csendben reménykedett, hogy a két nap távollét és Brian mentőakciója jó útra tereli a kapcsolatukat.

Brian Párizsból a Szövetség által bérelt magángéppel utazott Poitiersbe, ahol hatalmas ünneplés fogadta a helyi jégcsarnokban. Ott volt a fél város, és természetesen az egész család, sőt, még Blade-et is elhozták magukkal. Ott volt Sarah is, meg Alexandra Inathéával és a férjével. Brian legnagyobb meglepetésére Inathéa abban a kis bohócruhában jött el, amit ő viselt, amikor öt évesen az első kűrjét futotta egy bemutatón. Az ünnepség után még tartottak egy nagy családi vacsorát az egyik közeli étteremben, végül Brian otthon hamar lefeküdt, tudta, hogy másnap sok dolga lesz.

Reggel elsőként Imola-t hívta fel, kivételesen ebből ki akarta hagyni az anyukáját, miután tudta, hogy mennyire aggódós, és nem lenne nyugta tőle.

-           Szia Milo…Felébresztettelek?

-           Nem, dehogy már fenn vagyok egy órája, de hogy-hogy ilyen korán hívsz? Mondta Andrei, hogy ők csak egy esti vonattal jönnek…

-           Pont ezért hívlak. Ugyan nem kérdeztem meg, hogy kölcsönvehetlek-e, de szeretnélek kibérelni egy főzésre..

-           Főzésre?- nevetett Imola.

-           Hát igen, tudod Nikivel összekaptunk egy kicsit, és szeretném meglepni egy vacsorával, de nem vagyok túl nagy szám a konyhában, kb egy amatőr tojásrántotta szintjén állok.

-           Végül is ráérek úgy 11 után, addigra elkészül az itthoni vacsi is, csak meg kell majd melegíteni.

-           Helyes, akkor érted megyek fél 12-re. Eljössz velem vásárolni, kitalálod mit főzzünk és segítesz benne..

-           Oké, akkor várlak majd… Tartok neked főzőleckét.. – folytatta nevetve Imola.  – Akkor találkozunk! Szia.

-           Szia. – köszönt el Brian is, és kicsit jobb hangulatban nyúlt végig az ágyán, majd lement reggelizni és igyekezett nem kimutatni a napi terveit.

Reggeli után még játszott kicsit a gép ellen, de ebben már nem nagyon lelte örömét, túl könnyű volt nyerni, ezért inkább átment Niki lakásába és kinyitotta az ablakokat, miután egy teljes hétig nem szellőzött. 11-kor elindult Imoláért, akivel aztán végignevették az egész bevásárlást, néhány ember össze is súgott a hátuk mögött, hiszen ebben a kis városban a legtöbben ismerik egymást, és feltűnt nekik, hogy Briant nem a csinos szőke Nikivel látják, hanem egy alacsony barna lánnyal vásárolgat. Brian ötlete volt, hogy valami olyat főzzenek, amihez fehér bort lehet inni, miután a vöröset egyáltalán nem szereti.

-           Felőlem. – jelentette ki Imola. – Te vagy a főnök, én a segédkukta. – nevetett. – De tudod, hogy Niki mennyire pulykamániás, úgyhogy szerintem most az egyszer alkudj meg a vörösborral, utána annyi fehéret ihatsz, amennyit akarsz.

-           Végül is… mondasz valamit.

Brian egész délután Imolával sürgölődött a konyhában, végül thai pulykacsíkokban egyeztek ki, borsós-fűszeres krumplipürével és rizses gyümölcssalátával.

-           Most, hogy vége a versenynek, jöhet a kalóriabomba, mi? – heccelte Imola.

-           Miért ne? Úgyis ledolgozzuk, csak Damien mániája volt az állandó vega étrend.

-           Na akkor sipirc teríteni, még másfél óránk van Niki érkezéséig és megígértem Andreinek, hogy kimegyek eléjük az állomásra. Gondolom te itt maradsz, ugye?

-           Persze, meg akarom lepni, amikor hazaér.

-           Akkor viszont sürgősen vidd át a kocsidat a túloldalra, mivel én hozom el Nikit is és nem lenne meglepetés, hogy itt vagy, ha meglátja a kocsit a ház előtt…

-           Ja, igazad van, azonnal beállok vele a garázsba, valahol itt van a kulcs a könyvespolc környékén.

Meg is találta a legfelső polcon, de be volt akadva a széle egy vastag könyvbe és a kulccsal együtt egy poros album is Brian kezébe csúszott. Kíváncsian fellapozta és régi családi képeket talált benne. A fiatal Damienről és Annáról, Nikiről egészen kis korából. Az első korcsolyás képeit. Niki sokat mesélt neki arról, amire emlékezett a szülei válásából, s Brian, látva a képeket, még jobban akarta, hogy minden rendbe jöjjön közöttük, félt, hogy a rémálom valóra válik. Ahogyan tovább lapozott, az egyik utolsó oldalról egy névjegykártya is kiesett, de csak a nevet tudta beazonosítani: Anna Tardi. Minden más magyarul volt rajta, ezért nem értette. Most bizonyosodott csak meg a képeket látva, hogy a nő, aki Varsóban egyfolytában szaglászott utána, valóban Niki édesanyja volt, csak nem akarta felfedni a kilétét. Ezzel még mindig fogalma sem volt, hogy mit kezdjen, jobbnak látta hagyni a dolgokat maguktól történni. Ha Niki nem keresi őt, akkor talán nem is lenne jó erőltetni. Ezért aztán visszatette az albumot a helyére, odalenn beállt a kocsival, s megfogadta, hogy ma este igazán kitesz magáért.

Imola délután ötkor elindult az állomásra Andreiért és Nikiért, Brian pedig befejezte a terítést, elmosta a még ottmaradt edényeket, azzal nyugtatva magát, hogy egy-két év, és úgyis rámarad majd néha, jobb, ha időben kezdi el.

Háromnegyed hatkor Niki fáradtan, de az elmúlt két naphoz képest jókedvűen szállt le a vonatról, nem is sejtve, hogy mi vár rá. Ugyan Imola és Andrei néha huncutul összekacsintottak, de Niki ezt a viszontlátás örömének tudta be, és hátradőlt az ülésen. Közben eszébe jutott, hogy most még fűtse fel a lakást, főzzön, rakjon rendbe mindent…és semmi kedve nincs hozzá. Tíz perc múlva Imola lefékezett Niki lakása előtt. Andrei segített kiszedni a csomagokat.

-           Hagyd csak, majd én felviszem, menjetek. – kacsintott Niki Andrei-re. – Legalább ti érezzétek jól magatokat.

-           Jól van, érezd te is jól magad, pihenj sokat, hosszú hónap lesz április. – somolygott Andrei, majd beszállt Imola mellé és elhajtottak.

Niki felment a lépcsőn, előhalászta a kulcsait és motoszkálni kezdett a zárban. Amikor kinyílt az ajtó és belépett az előszobába, megcsapta a meleg levegő és a friss illat. Elgondolkodott. Váltig úgy emlékezett, hogy elzárta a fűtést, mielőtt elindult Tokyo-ba. A villanykapcsoló után nyúlt, de az nem kapcsolódott fel. – Hmmm. Biztosan kiégett. – állapította meg magában. Behúzta a csomagokat, bezárta maga mögött az ajtót s levette a kabátját. Belépett a sötét nappaliba, ahol szintén meleg volt. Nyúlt volna a villany után, de ekkor meleg karok kulcsolódtak a derekára hátulról és forró leheletet érzett a nyakán. Majdnem felsikoltott ijedtében, de megismerte Brian aftershave-jének az illatát és nem jött ki hang a torkán. Csak elengedte magát és hagyta, hogy Brian apró csókjaival bejárja az egész nyakát, vállát, míg lassan eltalált az ajkaiig. S Brian csak csókolta, hosszan, nyugodtan, ahogyan már régen nem. Aztán egyik keze elindult lefelé…és a zsebéből előhalászott egy öngyújtót, majd meggyújtott a hátuk mögötti polcon egy üveges illatgyertyát, ami a mai szerzeménye volt. Az üveg mintázatán táncolni kezdett a láng és félhomályba burkolta a nappali felét, amitől már látták egymás arcát. Brian szürkészöld szemében visszatükröződött az apró láng, s apró mosollyal a szája szegletében újra megcsókolta Nikit, s közben szorosan ölelte magához, majd kis idő múlva elengedte, hátulról befogta a szemét:

-           Mutatok neked valamit. – suttogta a lány fülébe, miközben átvezette az ebédlőbe.

Niki megérezte a pulyka illatát és alig várta, hogy levegye Brian a kezeit a szeméről. Most ébredt csak rá, hogy valójában farkaséhes, hiszen utoljára délben evett még Párizsban. Brian fél kézzel itt is meggyújtotta a gyertyákat, majd levette a kezét.

-       Voilá.  – nevetett.

Niki meglepetten nézett rá.

-       Ezt nekem csináltad? – kérdezte csodálkozó hangon.

-       Hát persze hogy neked, cicó, ki másnak? Nagyon remélem, hogy ízleni fog…

-       Hmm..csak egy nem fér a fejembe..mikor tanultál meg főzni? – jelent meg egy apró kis mosoly Niki arcán is… – Vagy anyukád volt a két lábon járó szakácskönyv?

-       Öööö..hát, anya erről nem tud semmit, de volt egy kis segítségem. De azt nem szeded ki belőlem, hogy ki volt az…

-       …akkor másik tipp, Alex vagy Sarah itthon van… – folytatta Niki.

-       Valóban itthon vannak, de egyikük sem volt. ..De úgysem mondom el. – közölte kategorikusan Brian.

-       Akkor nem mondod el, én viszont éhen halok… – jelentette ki a lány. – Egyébként mi ez a finom illat? – nézett körbe kíváncsian.

-       Lássuk csak… – játszotta el a töprengőt Brian.  – Thai pulyka borsós-fűszeres krumplipürével…és elvileg van desszert is, de szerintem a saját desszertemet jobban fogod szeretni, mint ami a hűtőben van. – kezdett célozgatni Brian az este további részére.

Szinte egész este csak nézték egymást, egyikük sem volt a szavak embere, főleg, ha valami komoly dolgot kellett megvitatni. Mindig így sikerült összeveszniük is és kibékülniük is. A tekintetük beszédesebb volt mindennél. Szokás szerint Nikinek sikerült a kis pohár bortól is alaposan becsiccsenni, így már meg sem lepődött rajta, hogy a szobájában is mindenütt gyertyák égtek, az egyik polcon pézsmaillatú füstölő ontotta magából a vágy illatát, amitől a harag legutolsó kis morzsái is elszálltak a lányból.

Másnap Andrei küldött egy sms-t Briannak.: „Na mesélj, mit tettél vele?”

Brian kissé kábultan kinyúlt az ágyból a telefonért és álmos mosollyal bepötyögte: „Majd kérdezd meg tőle:)”. Majd visszabújt, szorosan átölelte Nikit és aludt tovább.

IV. Az esküvő

Az utolsó napokban Niki egyfolytában a ruháját próbálgatta, annyira tetszett neki. Pezsgőszínű volt, mélyen dekoltált és földig érő. Mindhárom koszorúslány ruhája elvben egyforma volt, de Niki meg volt győződve róla, hogy az övé a legszebb.

-       Pontosabban te vagy benne a legszebb! – suttogta Brian kedvese fülébe. – Ő éppen a szmokingját próbálgatta sokadjára. -  Már megint pingvin leszek…csodajó! – jelentette ki, s közben majdnem úgy tapsikolt, mint egy gyerek.

-       Holnap délutánra bejelentettelek Jeanette-hez, én csak szombat reggel megyek, besüti a hajamat és feltűzi. – szólt hátra Niki.

-       Hányra kell mennem? – kérdezte Brian.

-       4-re. A fél vendégsereg őt szállta meg, úgyhogy iszonyat sok munkája van, minkét tanulóját behívta a következő két napra.

Szombat reggel Niki már hatkor fenn volt, Brian szokása szerint nála aludt, lassan már többet volt ott, mint a saját ágyában. Néha Niki érezte, hogy Raymonde kicsit nehezményezi a dolgot, de tudta, hogy ez az aggódás csak az egy szem kisfiának szól és nem vele van valami baja. Remélte, hogy ez majd megoldódik kettejük közt, és nem kell beleszólnia.

Kimászott Brian mellől és a beszűrődő napfény és friss levegő hatására úgy döntött, gyalog megy a fodrászhoz, felesleges kocsiba ülnie a szomszéd utcáig. Brian épp reggelizett, amikor Niki kilenc tájon megérkezett, gyönyörűen feltűzött, hullámos hajjal.

-       Öhm…akár te is lehetnél a menyasszony. – próbálta kimondani Brian egy gerezd grapefruittal  a szájában.

-       Még lehetek.. – szólt vissza Niki a szobából és magában mosolygott, majd hozzáfogott a készülődéshez, miután neki már 11-re Imola szüleinél kellett lennie, míg Brian csak délre ment át Andreihez.

Brian elgondolkodott. – Végül is. – motyogta magában.

Imoláéknál délre már mindenki megérkezett, kettőre várták Andrei lánykérő csapatát, hogy elinduljanak a katedrálisba. Imola és három koszorúslánya szépítkezéssel és fotók nézegetésével ütötte el az időt, miután Imola nagyon izgult a szertartás miatt, elég volt megnyugtatni.

-       De mi van, ha valamit elrontok…ez az első esküvőm!!

-       …És reméljük az utolsó és sírig tartó is. – jegyezte meg bölcsen Niki.

-       Látod, máris hülyeségeket beszélek.

-       Ez mindenkivel előfordul, ha izgul. Én az első versenyemen nem fogtam fel, hogy engem szólítanak, csak Tiffany rángatott ki, hogy én jövök, mert reszketve gubbasztottam az öltözőben. Ahhoz képest máig csodálkozom, hogy tökéleteset futottam..

-       Meséltem már, hogy kiskoromban én is korcsolyáztam?

-       Nem, fogalmam sem volt róla. Andrei sem mesélte, pedig többet locsog mint egy lány. De miért hagytad abba?

-       Hatévesen kezdtem, de egy év múlva nem bírtam tovább, nagyon féltem ugrani..

-       Jégtáncra nem gondoltál?

-       Jóval később, de akkor meg már más érdekelt, és nem kerestem párt magamnak.

-       Hmmm. Azért nem hiába mondják ránk, hogy családban marad. Mindenki megtalálja a saját párját..

-       Kicsit azért irigyellek titeket? – nézett rá Imola.

-       Hogyhogy minket? Korisokat?

-       Nem, nem, téged és Briant. Amilyennek én ismertem őt, soha nem gondoltam, hogy egy ilyen lány lesz egyszer a párja… Hogy kibírja majd, hogy nemcsak neki van igaza…

-       Jah, hát igen. Ezt még mindig kicsit nehezen bírja, ezért kapunk össze olyan gyakran.

-       Remélem azért múltkor ízlett a békülési pulyka..

-       Oh, szóval te követted el! – csillant fel Niki szeme. -  Már mióta gondolkodtam rajta, hogy ki segített neki, sejtettem, hogy nem egymaga volt ilyen ügyes…

-       Nem mondta el? – nevetett Imola.

-       Csak hogy nem egyedül csinálta. De azt nem akarta elmondani, ki volt a segítsége.

Végül mind a négy lány hangosan nevetett, miközben Brian békülési akcióit elemezték, hogy csak a kintről beszűrődő éneklés szakította őket félbe.

-       Hajaj, azt hiszem érted jöttek, szivi, úgyhogy kifelé-kifelé…- sürgette Niki Imolát, majd felkapta a csokrát és elindultak az udvar felé.

Odakinn a kapu előtt Brian már Andrei oldalán feszített, s amint meglátta Nikit teljes szépségében, fogadni mert volna rá, hogy többen hinnék, hogy ő a menyasszony, ha nem tudnák, hogy csak koszorúslány.

A templomban rengetegen voltak. Míg a vendégek leültek, Valentino atya utolsó utasításokat adott a szertartáshoz, majd elfoglalta a helyét. Andrei, Brian, Ivan, Andrei bátyja és másik legjobb barátja, Clément felsorakoztak az oltár jobb oldalán, Niki, Marylinne és Annette pedig a baloldalon. A Nászinduló felharsanásának pillanatában, amikor minden szempár az ajtóban megjelenő Imolára és édesapjára szegeződött, Brian jelentőségteljesen végignézett Nikin, aki elmosolyodott, aztán szintén a menyasszony felé fordult. Lassan végiglépdeltek a vörös szőnyegen, majd Imola édesapja Andrei kezébe adta lánya kezét és megkezdődött a szertartás.

Niki számára oly rövidnek tűnt, mindig sokkal hosszabbnak érezte, amikor tv-ben látott egy-egy esküvőt.

-       Most már férj és feleség vagytok. Csókoljátok meg egymást!. – hangzott el a bűvös mondat az atya szájából, majd az egész vendégsereg tapsban és üdvrivalgásban tört ki.

Újra megszólalt a Nászinduló, s Imola és Andrei kézen fogva lépett ki a templomból. Niki és Brian mögöttük haladt, szintén kézen fogva, s elindultak a városi csarnok felé, amit Imoláék kibéreltek a vacsorához és a lakodalomhoz. Eredetileg utcabált terveztek volna, hogy ne szokványos legyen, de nem sikerült engedélyeket szerezni hozzá, ezért végül is Niki egyik ötletét használták fel, amikor arról áradozott, hogy ő retro lakodalmat szeretne a 80-as évek nagy slágereivel, amit mindenki ismer, és sokkal szívesebben táncol rá, mint a az unalmas, évszázada játszott sanzonokra.

A vacsora előtt Brian félrevonta Nikit.

-         Figyelj már, Andrei szülei nem jöttek el? Nem látom őket sehol…Illetve fogalmam nincs, hogy néznek ki, de ha itt lennének Andrei biztos bemutatta volna őket, nem?

-         Nincsenek itt. Én ismerem őket. De Andrei neked nem mesélte?

-         Mit?

-         Hogy az eljegyzés után elvitte Imolát Moszkvába bemutatni a szüleinek, akik egyáltalán nem örültek, hogy nem orosz lányt vesz feleségül. Akkor Andrei csúnyán összeveszett a szüleivel, utoljára együtt jártunk náluk, tavaly, a Cup of Russia-n mikor voltunk hazaugrott pár régi cuccáért. Engem is bemutatott nekik, mint tanítványát, de értem sem lelkesedtek túlságosan. Úgyhogy gondolom meg sem hívta őket. Vagy ha mégis, akkor egyszerűen csak nem jöttek el.

-         Hú, szegény srác. Nehéz lehet neki. Egyre többször hallom, hogy az orosz szülők milyen vaskalaposak. Ki is akadtam volna, ha anya nem fogad el téged, de szerencsére nagyon szeret.

-         Örülök neki..Én is kedvelem őt, szerintem szuper anyós lesz belőle, csak hagyjon otthonról elköltözni.

-         Szerintem fog hagyni. – mosolygott Brian. – Kicsit még furcsa neki, hogy gyakorlatilag kétlaki életet élek, de lassan szeretnék már a saját lábamra állni – veled. – jelentette ki.

-         Örömmel hallom. – nevette el magát Niki, majd behúzta Briant egy függöny mögé és csókolózni kezdtek…

-         Ááá, pocsék íze van a rúzsodnak! – közölte Brian. – kérem a tükrödet, ha rúzsos vagyok, így nem megyek el a mosdóig.

-         Nyugi, csak egy pici van rajtad, itt és itt. – mondta Niki, miközben leszedte Brian szája széléről a rúzsfoltokat és hozzáfogott kijavítani a sajátját.

Mindketten visszamentek a vendégek közé és felszabadultan táncolták végig az éjszakát. Hajnalban holtfáradtan estek be az ágyba Nikinél, s Briannak, mielőtt elaludt volna a lánnyal a karjában eszébe jutott egy fogadalma, s most újból elgondolkodott rajta. Vajon mit szólna hozzá? És mások mit mondanának? Vajon könnyen hozzá tudna szokni? Vajon Raymonde elfogadná a döntését? Sorozatban tette fel magának a kérdéseket, de miután nagyjából mindet meg is tudta válaszolni, nyugodtan aludt el.

Másnap délután még Niki kapott egy sms-t Andreitől, hogy két hétig most gyakorlatilag elérhetetlen lesz, de jégpályát nem lebontani és nem veszekedni.

V. Egy lépéssel közelebb…

Este Brianéknál vacsoráztak, az utóbbi időben sokszor összejártak így, vagy Niki ment át hozzájuk, vagy az egész Joubert család jelent meg a Tokay lakásban. Raymonde sajtos-tejfölös csirkét készített salátával, hogy kímélje a fiatalok gyomrát az egész éjjeles lakodalmazás után. Brian ezen az estén szokatlanul csendes volt, kicsit mintha elmélázott volna valamin. Raymonde egyre erősebben fixírozta, aminek eredményeképp Brian evés közben letette a villáját és megszólalt:

-         Kíváncsi vagy, ugye?

-         Már hogyne lennék! Az a dolgom, hogy kíváncsi legyek… – közölte Raymonde.

-         Oké. Azon gondolkodom… – s közben Nikire nézett – hogy szeretnék Nikivel összeköltözni a nyáron.

Raymonde majdnem hátraesett a székkel, annyira hirtelen érte a bejelentés. Érezte, hogy valamikor el fog jönni ez a pillanat, de ő sem gondolta, hogy ilyen hamar és nem készült fel még rá. Aztán látta, hogy Nikit is hasonlóképp sokkolta a bejelentés (egész pontosan a villájára emelt húsdarab parádésan visszazuhant a tányérra), tehát ezt megint Brian gondolta ki magának és nem a háta mögött beszéltek össze.

-         Miután mindenki magához tért… – folytatta halványan mosolyogva. – azért most találtam ki ezt, mert így nyáron, hogy nincs folyamatos hajtás, jobban tudjuk próbálgatni az együttélést. Végül is már szinte minden második nap Nikinél alszom.

Raymonde arca még mindig kicsit olyan volt, mint aki szellemet látott, de Jean-Michel kicsit látványosabban örült fia boldogságának. Persze Raymonde is nagyon örült nekik, de félt az új helyzettől, kevésbé élte meg ezt az aggódást, amikor a lányai férjhez mentek, Brianhoz való ragaszkodása volt mindig is a legerősebb. Mindig nagyon féltette, leginkább persze a motorozástól, de nagyon örült, hogy Brian mindig ott volt a közelében. Tudta, hogy el kell majd engednie, s bár mindig erős kézzel fogta őt, tisztelte a döntéseit.

Niki csak magában mosolygott. Ő már régóta készen állt lélekben az együttélésre, hiszen nagyon korán felnőtt Damien mellett. Hagyta, hogy Brian ezt elrendezze az édesanyjával, nem akart beleszólni, nehogy ő legyen a végén a bűnbak. Így végül is a vacsora picit feszült hangulatban telt, de Raymonde a vége felé egyre enyhülni látszott.

Pár nappal később Brian elkezdte összecsomagolni a fontosabb dolgait. Egyelőre nem akart mindent elvinni otthonról, hiszen tudta, hogy az a szoba mindig az övé lesz és bármikor visszamehet oda. Az éremgyűjteményét, a kupáit és a rengeteg plüssállatkát, amit ajándékba kapott, mind otthagyta a szobájában, csak a ruháit és egyéb apróságokat vitt át a lányhoz. A halai is ottmaradtak az akváriumban, hiszen Nikinek is volt néhány és megegyeztek, hogy kicsit kibővítik majd az állományt fiatal halakkal. Akárhányszor végigment a nappalin a bejárati ajtó felé, látta, hogy anyukája kényszeresen tesz-vesz, és harmadik ilyen fordulónál odament hozzá, szótlanul megölelte és adott egy puszit a homlokára.

-           Nem a világ végére megyek. – suttogta a fülébe. – Hiszen Niki csak öt percre lakik innen.

-           Tudom, tudom.. – mondta Raymonde elcsukló hangon, – de nagyon nehéz átélni, mikor egy otthonból kirepülnek a gyerekek.

-           De hát ezen túl is ott leszel az edzéseimen, továbbra is te vagy a menedzserem, és ugyanúgy jössz velem a versenyekre is…csak annyi változik, hogy nem itt alszom, hanem ötpercnyire innen. Nekem is egy új helyzet ez, de nagyon szeretem Nikit és szeretnék együtt élni vele…és az olimpia után szeretnénk téged unokákkal is megörvendeztetni… – folytatta.

-           És ezt Nikivel is megbeszélted? – mosolyodott el halványan Raymonde.

-           Tudom, hogy szóba került, hogy az olimpia után átmegyek párosba, de azt te is tudod, milyen makacs vagyok.. – mosolygott. – nem tudnám elviselni, ha a másik hibájából nem nyerünk. Niki utána szeretné még egy évig folytatni, aztán pedig már csak gálákra járni…

-           Régebben kevesebbet tervezgettél..- jegyezte meg Raymonde.

-           Változom. Talán kicsit érettebb lettem…és Inathéa ébresztett rá, hogy mennyire imádom a kicsiket..Egyre jobban vágyom egy sajátra is..

-           Tényleg kezdesz felnőni… – nézett rá komolyan az édesanyja. – de azért még tényleg ráérsz az olimpia után…az még jó három év, és rengeteget fogsz még változni az alatt a három év alatt is.

-           Tudom..Az lesz majd nagyon furcsa, ha a versenyzést abbahagyom..Nem is nagyon akarok belegondolni, rengeteg lekötetlen energiám lesz.. – mosolygott. Úgyhogy maradjunk a jelennél..és ne szomorkodj, nem sok dolog változik, mindig itt leszek neked és te nekem.

Brian levitte az utolsó dobozt is a kocsiba és átvitte Nikihez, ami egyben most már az új otthona is lett.

VI. Paris

Niki másnap korán felkelt és egész délelőtt a telefonon lógott, majd dél körül bejelentette, hogy hétvégére esedékes egy párizsi túra, az utolsó szerződéseket írja alá a GoldSkate-tel. Kap tőlük egy személyi menedzsert, akit ő maga választhat ki az épp szabad munkatársak közül. Nikinek persze az alapfeltételeken túl ugyanaz volt a legfontosabb, mint ami Briannak. Hogy a menedzsere poitiersben lakjon és bármikor elérhető legyen. Remélte, hogy talál valakit, hiszen Andrei amellett, hogy az edzője volt, az utóbbi időben magára vállalta a menedzseri munkát is, s bár ezt Niki anyagilag is alaposan meghálálta, mégis csak sok volt egyszerre. Andrei is azok közé az edzők közé tartozott, akik egyszerre csak egyvalakire tudtak figyelni, nem gyűjtögették a tanítványokat. Niki néha versenyeken viccből számolta, hogy hány táncospár és koris kűrje alatt álldogál Morozov vagy éppen a Sphilband-Zueva páros a palánk mellett. Bár Andrei esetében ő költözött az edző után, de végül úgy érezte, nagyon jót tett neki a környezetváltozás és nem utolsósorban persze Brian miatt örült nagyon.

Brian azonnal közölte, hogy ő is vele megy, mivel Andrei éppen a spanyol tengerparton sütteti a hasát Imolával, egyedül pedig nem hajlandó elengedni.

-           Mintha nem lennék elég nagy kislány… – húzta a száját. – Tizenöt évig éltem ott…

-           Nem erről van szó. – közölte kategorikusan Brian. – Párizs egyébként sem a legbiztonságosabb város, másrészt egyszerűen csak féltelek. Ezen túl, jobb félni, mint megijedni, felhívom Pierre-t, hogy jöjjön velünk és nézze át ő is az iratokat.

-           Végül is…hát jó, viszont akkor maradunk még egy pár napot, mert szeretném meglátogatni a nagyszüleimet. Régen találkoztam már velük és hiányoznak.

-           Klassz. Nagyon szeretném őket megismerni…-  mosolygott Brian. – Használjuk ki a még két hét vakációnkat, hiszen én elsején elutazom Kurt-höz..

-           He-he…nekem három hét a pihi..- nevetett a lány tegnap küldött egy e-mailt Evgeni, hogy még pont beférek júniusra Sinead-ék mellé, és idén nem is vállal már senki mást, mert inkább a minőségre megy…

-           Jól ismerem Evgeni-t, dolgoztam már vele..

-           Ja persze, tényleg… – csapott a homlokára Niki. – benne volt a vangelis-es kűr készítésében..

-           Igen. Szerintem szép húzás, hogy sikerült őt megfognod.

-           Mondjuk úgy, hogy alaposan ráígértem a másik két jelentkezőre… Jó munkáért nem sajnálom a pénzt, Lukaninék fele annyit ígértek mint én…

-           Ahogy én sem, de én nagyon bírom Kurt-öt, jó fej srác, könnyű vele dolgozni…

-           szerintem is nagyon nagy arc…főleg azt szeretem, amikor székkel bohóckodik a jégen.

Végül annyi korist sikerült felemlegetniük, hogy hatalmas nevetésbe és ágyon birkózásba fulladt az egész.

Pénteken Niki felhívta a nagyszüleit, akik külön kérték is rá, hogy aludjanak ott Briannal, amíg Párizsban lesznek. Így aztán Niki hamarjában elmarta Brian kezéből az egeret, amikor épp szobát akart maguknak foglalni, és bejelentette, hogy lakás és kaja megoldva, miután nagyija kedvenc foglalatossága, hogy finomabbnál finomabbakat főz neki. Szombaton kora reggel Pierre-rel találkoztak a GoldSkate irodája előtt, Pierre alaposan átnézte az iratokat, kicsivel később Piret is befutott. Legutóbb gondosan kontyba fogott haja most egészen rövidre volt vágva és vadócul összekócolva, feketére festve néhány vörös csíkkal, farmer és egy aranymintás top volt rajta egy blézerrel. Niki hirtelen alig ismerte fel, s egyre csak őt nézte, néha kicsit már illetlenül. Piret észrevette, s halványan mosolyogva csak ennyit fűzött hozzá.

-           Szakítás. Három év után.

Nikinek már a nyelvén volt egy „Sajnálom”, de Piret megelőzte:

-           Ne sajnáld, ha lekésed a buszt, tíz perc múlva jön a másik. Ez bizony a pasikkal is így van.

Brian egyik szeme mosolygott, a másik szeme villámokat szórt. Valamiért rögtön ellenszenves lett neki Piret, talán feminista megjegyzései miatt.

-           Jól van. Úgy látom, minden, ami hivatalos, az készen van, most már csak egy dolog van hátra, hogy menedzsert válassz magadnak. Azonnal megkapod a jelenleg szabad munkatársaink listáját az önéletrajzokkal együtt..

-           Rendben…Figyelj, lenne kedved lejönni egy kávéra? Addig átnézem a listát és gondolom te személyesen is ismered őket és tudsz nekem segíteni… – vetette fel Niki, de a fejében már pontosan készen volt a terv..

Odalenn Niki lelassított a kávézó előtt, de Piret oldalra tekintve halkan megjegyezte..:

-           Ne ide menjünk, vacak a kávéjuk. A szemben lévő ház alatt van egy perzsa kávézó, én oda járok. – somolygott, míg az ősz nénike vicsorogva nézett rá. Bizonyára sok vendégét elijesztette már a csélcsap lány.

Brian közben elment elintézni pár apróságot, amit beiktatott a mai napra, miután Niki egy tekintetével a tudtára adta, hogy ezt egyedül szeretné csinálni..

-           Amúgy honnan a neved? – kérdezte Niki érdeklődve, miközben a tejszínhabot halászta le a kávéja tetejéről.

-           Félig észt vagyok..hivatalosan észt-francia keresztezés. – nevetett. – Onnan a keresztnevem, de van egy második is, Maarja. Az anyukám észt, ő ott él mai napig, az apukám francia, de ő újranősült és nem tartom vele a kapcsolatot. – foglalta össze röviden az életét Piret.

Órákon keresztül vidáman csicseregtek, közben Niki lapozgatta a brosúrát, de nem is igazán érdekelte a tartalma, végül felnézett az albumból:

-           Lenne kedved Poitiersbe költözni?

Piret majdnem félrenyelte a kávéját…

-           Szerintem nagyon jól megértenénk egymást, majdnem egyidősek vagyunk, pont egy ilyen lányra lenne szükségem magam mellé…

-           Komolyan? – kérdezte Piret hitetlenkedve.

Nyoma sem volt a Tokyo-ban eljátszott kiváló és kicsit mísz modornak, amit Niki nagy örömmel nyugtázott, hogy valójában egy életvidám, pezsgő csaj, nem azoknak a komoly, faarcú ügynököknek az egyike, akik a brosúrában szerepeltek.

-           Végül is…- mondta. – Most úgysem nagyon találom a helyem, jól fog jönni egy kis környezetváltozás. Megbeszélem a főnökömmel és megoldhatjuk, én ugyanis üzletkötő vagyok hivatalosan, de nyilván nem lesznek ellenére a dolognak, nekik csak a befolyó öt százalék  a fontos…

Ekkor Brian tűnt fel a kávézó levezető lépcsőjén, körbenézett a sötét helyen, aztán meglátta Nikiéket az egyik sarokban, asztalrengető nevetés közepette.

-           Szia Kicsim! – puszilta szájon. – Na mire jutottatok?

-           Öhm..hát arra, hogy ő az új menedzserem…! – mutatott Niki Piretre. – és jön velünk Poitiersbe.

Brian végignézett Pireten, majd igyekezett a lehető legjobban eltitkolni, hogy cseppet sem örül Niki döntésének.

-           Gyere, nézzünk be ide is! – húzta Niki Briant maga után.

Már a sokadik bolt után így este felé Brian kezdte unni a sok ruhát és kacatot, bár azért még mindig jobban bírta, mint egy átlagos férfi. Szerencsére most nem egy újabb outletbe, hanem egy fotógalériába próbálta Niki berángatni, Brian pedig látván, hogy mennyire akarja, inkább nem mondott nemet. Egy New York kiállításra jutottak be, és az esti órák ellenére még mindig sokan voltak odabenn. Brian épp a tárlatvezetések listáját kezdte böngészni, de mire újból körülnézett, Niki már a túloldalon álldogált egy hatalmas kép előtt, aminek „Gyorsuló élet” volt a címe. Nézte egy kis ideig, aztán Brianhoz fordult, aki pont akkor ért mellé..

-           Szerintem ez száz százalék, hogy montázs. Ilyen a valóságban nincs…

-           ..nem tudom.., nekem valódinak tűnik..

-           dehogy az…figyeld a kereszteződést! Ha ezen az oldalon zöld a lámpa és emberek mennek át a zebrán, akkor a másik oldalról miért indult el az az autó? Ott pirosnak kellene lennie…

-           Hú, most hogy mondod.. – nézte kicsit oldalra döntött fejjel Brian.

-           Na ugye, kresz-nagyokos…és még ti szívóztok a nőkkel…

-           Micsoda? Na ezért még megkapod! – nevetett, s közben felkapta Nikit és megforgatta, a következő pillanatban pedig majdnem sikerült el is ejtenie, amikor a szeme találkozott egy zöld szempárral.

-           Te meg mit csinálsz? – kérdezte ijedten Niki, hisz épp hogy csak megúszta az esést.

-           Semmi, megszédültem a forgástól kicsit. – tért ki a válasz elől Brian, de közben a szeme a másik oldalt pásztázta, azokat a szemeket kereste.

Niki azonban húzta tovább, a színes képek felé…

-           Ezt nézd! – nevetett fel! – Hú de durva ez a nő!

-           Mert három babakocsit tol egyszerre? – kérdezte Brian a nevetéstől fuldokolva. – Csak szereti a gyerekeket…

-           Azért nekem egyszerre egy is elég. Amikor kicsit idősebb, akkor jöhet a másik, de nem egyszerre…

-           Hmm, nem bánnám, ha nemsokára a hasad a kezemet rugdosná… – mosolygott sejtelmesen, s végighúzta a tenyerét Niki hasán.

-           Csak miután megnyertük az olimpiát! – jelentette ki Niki komolyan. – Milyen klassz is lenne…

-           Hát ja, a harmadikat illene már megnyernem, így a vb után.

-           Mentálisan karban leszel tartva, azt megígérem..- ölelte át Briant, majd sétáltak tovább a képek közt.

Brian meghallott egy ismerős hangot és hátrafordult, de az illetőnek nyoma sem volt, nyilván csak hasonlított a hangja. Ekkor viszont újra találkozott a szeme azokkal a szemekkel. Most már nem tudott olyan hamar eltűnni előle, és az arcát is megismerte, majd lassan elengedte Niki kezét és elindult a nő felé, aki szétnézett, hogy merre tudna elillanni, de már nem volt egérútja.

-           Maga még mindig utánunk szaglászik? – húzta be egy paraván mögé. – Miért? – nézett rá szigorúan.

-           Én csak…de te honnan tudod, hogy én ki vagyok.?.- kérdezte a nő riadtan.

-           Mint ha nem hasonlítana eléggé magára.. szerencsére csak külsőre.. ráadásul Varsóban is egyfolytában a nyomunkban volt…Mondja, mit akar tőlünk?

A nő lemondóan sóhajtott.

-           Csak szeretném megismerni a lányomat.

-           És miért csak most? Volt rá tizenöt éve!

-           Te ezt nem értheted..

-           Ha elmagyarázza, érteni fogom. Gyorsan és világosan, mert várnak rám…

-           Szerintem a történetet te is ismered..csak azt nyilván elfelejtették elmondani, hogy az apja teljesen elszakította tőlem, amit tudok róla, azt az újságokból tudom.

-           Akkor menjen oda hozzá, mutatkozzon be…

-           Könnyen beszélsz. Te, aki szerető családban nőttél fel…

-           Mintha Damien nem szerette volna Nikit…ami utána történt, az már más témakör. – jelentette ki Brian, és közben a szemével Nikit kereste. – Másrészt, ha valamit akar tőle, akkor nyíltan menjen oda hozzá, és ne a hátunk mögött sunnyogjon! Most pedig mennem kell.

Visszament Nikihez és tovább kommentálták maguknak a képeket. Brian szinte érezte a hátán, ahogyan Anna a világító zöld szemeivel őket követi és vágyakozva nézi Nikit. Még hagyta pár percig nézelődni, aztán addig duruzsolt Niki fülébe, amíg el nem indultak a nagyszülőkhöz. Az utcán Brian többször is hátranézett, de már nem látta maguk mögött Niki anyját. Éjjel nem igazán tudott aludni, kicsit sok is volt a vacsora, amit Renée nagyi beléjük erőszakolt a maga kedves módján, de inkább a gondolatok kergették egymást a fejében. Érzett némi lelkiismeret-furdalást, hogy nem hagyja Annát találkozni a lányával, de aztán azzal nyugtatta magát, hogy ha nagyon akarná, már rég megkereshette volna, ha pedig Niki vágyna utána, az a névjegy nem porosodna abban a régi albumban a polcon. Ki tudja mióta.

Piret másnap felhívta Nikit, hogy úgy néz ki, elengedik Poitiersbe, úgyhogy azonnal el is kezd magának lakást nézni. Niki persze felfedezte, hogy Briannak baja van a lánnyal, és jobbnak látta elejét venni egy újabb nézeteltérésnek.

-           Nem is tudom. Olyan furcsa. Egyszerűen csak a hideg ráz a természetétől.. – fejtette ki Brian reggeli után.

-           Mintha ismernéd… – jegyezte meg Niki.

-           Te sem ismered. Én viszont ismerem a fajtáját… – vágott vissza Brian.

-           Akkor jósold meg szépen, hogy mi fog történni, ha odaköltözik a városba.

-           Hát jó. – tette le Brian a narancslevét. – Először is sok időt töltötök együtt, így telebeszéli a fejedet a feminista őrültségeivel. Közben legalább három pasit fogyaszt el, és én is jobb, ha vigyázok magamra, még mielőtt megkörnyékez. Szépen beférkőzik a bizalmadba és…és jobb ha nem is folytatom. Ez fog történni.

-           Kiváló. Viszont ez soha nem fog megtörténni.

-           Jó. Akkor kap tőlem egy hónap bizalmat. De ha bármi is beigazolódik abból, amit mondtam, kirúgod, hogy a lába se éri a földet!

-           Megegyeztünk. – zárta le a vitát Niki, miután a nagyszülők egyre érdeklődőbben kezdték figyelni, miről is vitatkoznak kora reggel.

VII. A múlt árnyai

Kedd délelőtt gyönyörű, napos idő volt, egyre több embert lehetett látni rövidülő ruhákban. Niki is csak egy nyakban megkötős topot vett fel reggel farmerral, míg Brian ezért kicsit fázósabb lévén azért magán tartotta a melegítő felsőjét. Éppen az állomásra indultak, amikor Briant felhívták a Szövetségtől, hogy lenne egy megbeszélés Tour-ban, így aztán félúton kénytelenek voltak szétválni, Niki leszállt Poitiersben, Brian pedig tovább ment Tourba, hogy elintézze a dolgokat, bár kicsit sem fűlött a foga hozzá. Ráadásul személyesen számítottak rá, nem küldhette sem Jean-Christophe-ot, se az anyukáját maga helyett.

Niki délután három után ért haza. Vidáman sétált végig a Piaf sétányon, ahol lakott, megállt megsimogatni a szomszéd macskáját is. Az ajtó előtt rutinosan előszedte a kulcsait, majd beledugta a zárba és elfordította. Lenyomta a kilincset, és belépve azonnal valami idegen illat érintette meg. Valamilyen férfias illat volt, de soha nem érezte még Brianon. Riadtan körbenézett, de nem volt odabenn senki. Lepakolta a bőröndöt az előszobában, majd bement a nappaliba, ahol egy cetlit talált az asztalon.

„Látom már ide is költözött. Remélem jól bánik veled!”

Niki azonnal felismerte az apja kézírását, bár se aláírás, se egyéb jel rajta, de a szíve azonnal rémülten kalapálni kezdett és rohanvást végignézte az összes szobát, minden sarkot, nem lapul-e ott valahol még mindig. Aztán leroskadt a telefon mellé, kikereste egy lakatos számát és szinte könyörgött neki, hogy azonnal jöjjön ki és cserélje le a bejárati ajtóban a zárat. Kissé megnyugodott, amikor már a kezében volt az új kulcs. Lezuhanyozott, a nagy ijedtségre ágyba vágta magát és azonnal elaludt. Éjfélkor a telefonjára ébredt.

-           Szia. – nyögte ki álmosan. – Miért hívsz ilyen későn? Valami baj van?

-           Valami van a zárral, nem tudok bemenni. Nem megy bele a kulcs..- panaszolta..

-           ja persze…várj..

-           mi persze?

Közben Niki kimászott az ágyból, elvánszorgott az ajtóig, és beengedte Briant.

-           Kicseréltettem a zárat.

-           De miért? – kérdezte Brian meglepetten.

-           Majd holnap elmesélem. – s visszadőlt az ágyba, Brian pedig pár perc múlva követte.

Jellemző módon nagyon kiakadt, amikor reggelinél Niki beszámolt Damien akciójáról és ragaszkodott hozzá, hogy jelentsék a rendőrségen a felbukkanását.

-           Elegem van a szüleidből! – fakadt ki.  – Hogy nem hagynak minket békén.

-           Szüleimből? Csak apa járt itt.. – mondta meglepetten.

Brian most nem tudta elrejteni amit érzett. Ennek ellenére úgy érezte, Nikinek nem kell megtudnia mindent, ami történt.

-           Tudsz valamit, amiről én nem tudok? – kérdezte élesen.

Brian nem szólt egy szót sem. Végül megrázta a fejét. Niki hitetlenkedve ugyan, de abbahagyta a kötözködést, de csak addig volt nyugodt, amíg takarítás közbe kezébe nem került a régi album – és benne a névjegy.

-           Meghoztam a kávéját, monsieur Tokay. – lépett be egy csinos vörös lány az ajtón.

-           Köszönöm Elisa, tegye csak le. Fárasztó szombat reggel is munkába jönni.

A lány gondosan körülnézett a folyosón, majd becsukta az ajtót és elfordította a zárat. Az üres kávéscsészét letette a dohányzóasztalra, majd közelebb lépett az íróasztalhoz, feltérdelt rá, és hosszú, vörös haját átejtette a bőr forgószék támláján, egyenesen Damien arcába.

-       Számítottam rá, hogy egyszer eljutunk idáig… – suttogta rekedtesen Damien.

-       Én pontosan tudtam. – válaszolta a lány, miközben Damien megfordult a székkel és a karjaiban találta magát. – Pedig egy pillanatig sem voltál őszinte hozzám…

-       Honnan veszed, hogy nem voltam őszinte? – kérdezte felháborodott hangon a férfi.

-       Azt hiszed, nem tudom, hogy van egy húszéves lányod? És hogy nyomoztatsz a volt feleséged után?

-       Ezeket hol hallottad? – kérdezte élesen.

Elisa felállt Damien öléből, s az ablakhoz ment.

-       Soha nem bízom meg egy férfiban addig, amíg le nem ellenőriztem a múltját… Mostmár csak két dolog érdekelne..

-       Mégpedig?

-       Először is, hogy miért nem élsz együtt a lányoddal, holott két hónappal ezelőttig egyfolytában a nyomában loholtál. Másrészt az érdekelne, hogy hová lett a beszerzési pályázat önrésze… Épp most hallottam odalenn, hogy a pályázat elbírálás alatt van, de nincs hozzá önrész, ezért nem is fogjuk megkapni…

-       Elvileg egyikhez sem lenne semmi közöd… – jelentette ki Damien a padlót bámulva.

-       Viszont másoknak sem lenne semmi köze ahhoz, hogy mi történt köztünk! – tette hozzá a lány. – ..de sajnos igen fecsegősnek születtem…

-       Semmiben sem különbözöl más nőktől! – morogta Damien a foga közt. – Már-már azt hittem, van értelme új kapcsolatba kezdeni, de mindannyian egyformák vagytok…hidegek, számítóak és hálátlanok..

-       Tévedsz… én mindig mindenért nagyon hálás voltam.. – mondta a lány, karba téve a kezét.

-       Ha te azt hálának nevezed, akkor igen rossz nevelést kaptál…

Elisa a kilincsre tette a kezét, majd megrázta a haját.

-       Ha nem haragszol, odalenn már várnak rám… – jelentette ki büszkén a lány.

-       Hát jól van. – sóhajtott lemondóan Damien.

Elisa visszafordult, az asztalhoz húzott egy széket, és tágra nyitott szemekkel fixírozni kezdte a férfit, aki ettől zavartan pislogni kezdett, és fél kézzel megmozdította a legalsó fiókot.

Elkezdte elmesélni az életét egészen a válásától a varsói eseményekig, ahol elakadt…

-       A többit azt hiszem, már tudod….

-       Csak azt nem értem, hogy mi történt végül is köztetek Nikivel…Féltékeny lettél a barátjára?

-       Hülye vagy, vagy csak annak teszed magad? – üvöltött rá hirtelen Damien.

-       Pont úgy viselkedtél vele, mintha egy megbántott szerelmes lennél…, de még mindig úgy érzem vannak titkaid előttem.

Ekkor kopogtak az ajtón. Elisa felugrott, kisimította a szoknyáját, majd kinyitotta. Két rendőrtiszt állt odakinn. Elisa kérdő tekintettel nézett rájuk.

-       Jó reggelt kisasszony, Damien Tokay igazgató urat keressük.

-       Milyen ügyben?

-       Egy feljelentés érkezett hozzánk, magánlaksértés vádjával..

-       Hát jól van, jöjjenek be, itt találják az igazgató urat. – tárta ki az ajtót Elisa.

A rendőrök beléptek, majd Damien kérésére igazolták magukat.

-       Miben tudok Önöknek segíteni? – kérdezte Damien érdeklődést színlelve.

-       Tegnap kaptunk egy bejelentést, miszerint Ön jogtalanul behatolt múlt hét szombat és e hét kedd közötti időszakban a Poitiers, Piaf sétány 57 szám alá.

-       Kitől jött a bejelentés?- kérdezte mohón Damien..

-       Lássuk csak, hajtotta szét a hivatalos iratot a fiatalabb, fekete, tüskésre nyírt hajú tiszt.

-       Nikolett Tokay volt a bejelentő. – Rokonok? – kérdezte a rendőr.

Damien aprót bólintott, majd az arcába temette a tenyerét.

-       Van alibije az adott időszakra? – kérdezte az idősebbik? – Ha nincs, velünk kell jönnie. – mondta. – hogy megkezdjük a büntetőeljárást. Ha szerencséje van, megússza kisebb pénzbüntetéssel, de rosszabb esetben akár egy év felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat. Hol volt az adott időszakban?

Damien kissé elgondolkodva nézett rájuk. Sokkolta a hír, hogy a saját lánya képes feljelenteni őt..

-       Velem volt. – szólalt meg a hátuk mögül Elisa.

Damien felkapta a fejét, s Elisa villámló szemébe nézett.

-       Tudja bizonyítani? – kérdezte az idősebb tiszt a lányt.

-       Ha gondolják, megkereshetik a lábnyomainkat La Rochelle tengerparti homokjában. Más bizonyítékkal sajnos nem tudok szolgálni. Hacsak nem…várjanak kicsit..

Elisa kilépett az ajtón, leszaladt a lépcsőn, majd pár perc múlva visszatért a táskájával és kivette a mobilját. Van egy tankolási igazolásom vasárnapról La Rochelle-ből. Remélem ez elég lesz.

A tiszt átnézte az üzenetet.

-       Sajnos ez nem bizonyítja, hogy monsieur Tokay is önnel volt, kisasszony.

-       Hát, azt hiszem akkor ebben az ügyben kénytelenek lesznek az én vallomásomra hagyatkozni… – jelentette ki a lány.

-       Hajlandó lenne ezt írásban is megerősíteni?

-       Persze. Akár most rögtön. – vágta rá Elisa.

-       Velünk jön most, vagy küldjünk önnek egy idézést?

-       Küldjék ki, kérem, most a munkámat kell végeznem. – mondta a lány.  – Nagyon sok minden halmozódott fel.

-       Rendben, akkor néhány napon belül megkapja a beidézést, tesz egy tanúvallomást és ha mindent rendben találunk, akkor ennyi volt.

Elisa kinyitotta az ajtót, s amint a két rendőr kilépett, bezárta mögöttük és elfordította a kulcsot.

-       Na ki vele, miért jelentett fel a lányod? – kérdezte élesen Elisa, majd levágta magát a székbe. – Kezdheted megköszönni, amit most teszek érted, miután a hamis tanúzást szigorúan büntetik. Hol jártál, amíg én La Rochelle-ben próbáltam elintézni, hogy minél később derüljön ki  a csődhelyzet és valahogy kimásszunk a gödörből…???

Damien csak bámult a lányra, majd percek múltán lassan elfordult a székével az ablak felé és háttal Elisának szólalt meg.

-       Csak beszélgetni akartam vele kicsit…

-       És ezért betörtél hozzá?

-       Nem kellett betörnöm, van kulcsom a lakáshoz…

-       De akkor hogy jelenthetett fel? Te nem oda vagy bejelentve?

-       Már nem. Februárban átjelentkeztem a hitelezés miatt ide, Marseille-be. A lakás pedig az ő nevén van, az adózás miatt.

-       De azért jelentett fel, mert bementél hozzá? Mit csináltál ott…

-       Az égre esküszöm, hogy semmit! – rúgott a falba Damien. – Csak egy üzenetet hagytam neki az asztalon.

-       Komolyan nem értem…ennyire félne tőled? Akkor csak csináltál vele valamit… – próbálta kényszeríteni Elisa..

-       Fogd – már – fel, – hogy – nem! – üvöltötte..

Elisa megrezzent, majd szó nélkül felállt és az ajtó felé indult.

-       Élvezd a börtönt! – szólt hátra.

Ekkor Damien felpattant, hátulról elkapta a lány haját, visszarántotta és akkora pofont kevert le neki, hogy az a falnak csapódott, s elindult az orra vére. Majd nekiszorította a falnak és egészen közel hajolt hozzá:

-       Ha eljár a szád, megöllek! – suttogta csupán centikre Elisa arcától, majd letörölte a vért a kezéről, kilépett az ajtón és otthagyta a zokogó lányt.

Odalenn kinyílt az ajtó és a két rendőr egy-egy hamburgerrel a kezében hagyta el az épületet. A fiatalabbiknak még beleharapni se volt ideje, épp hogy bevágta magát a jobb első ülésre, megcsörrent a telefonja.

-       A francba, hogy még enni se hagyják nyugodtan az embert… Leszámolok! – csapta le hamburgerét a kesztyűtartóba, ahol azon nyomban szétfolyt a ketchup. – Mi van már? – kérdezte ingerülten.

Válasz helyett azonban csak sírással vegyült nyöszörgést hallott:

-       kapják el….hazudott….kényszerített hogy azt mondjam velem volt…tényleg betört mademoiselle Tokay lakásába…- nyögte a lány, majd megszakadt a vonal.

A fiatal tiszt egy pillanatig értetlenül meredt a telefonjára, majd előrántotta pisztolyát és elindult a főbejárat felé. Társa követni akarta, de pár kézmozdulattal átirányította az épület nyugati oldalához. Damien épp a parkoló felé tartott, hogy eltűnjön, még mielőtt híre menne a történetnek, de épphogy kilépett az ajtón, a rendőr hagyott neki pár lépés egérutat, majd hátulról hirtelen meglepte, s mire megszólalhatott volna, elkapta a vállát, hátracsavarta a karját és a csuklóján összecsattant a nikkelezett bilincs…

Damien, miután jól ismerte a törvényeket, meg sem szólalt, nehogy bármit is felhasználjanak ellene. A fiatal rendőr a kocsihoz vezette, kinyitotta a hátsó ajtót, lenyomta Damien fejét és beültette a hátsó ülésre. Közben az idősebbik kintről odaszólt a társának:

-       Húzd be a strigulát, mondtam, hogy sáros, a nő meg a szeretője….látod ezért vagyok én a főnök, te meg a csicska…,mert jók a megérzéseim…

-       Fogd már be! – csattant fel a fiatalabb, miközben kihalászta tocsogós hamburgerét a kesztyűtartóból.

VIII. Emlékek és kezdetek

Csütörtökön este Niki nagytakarítást rendezett otthon, s bár célozgatott rá, hogy Brian is segíthetne neki, ő nem vette a lapot és átment egy villámlátogatásra a keresztfiához. Miután André és Imola aznap este értek haza a nászútjukról, péntekre egy vacsorát tervezett be Niki, ezért takarított olyan lázasan. Szobáról szobára haladt, majd amikor a nappaliban a könyvespolc került sorra, felállt egy székre, hogy letörölje a polc legtetejét és észrevett egy halvány kulcsnyomot a tetején, mivel ide ritkán mászott fel, de nem jutott azonnal eszébe mi volt ott. Aztán a szeme rátévedt a félrecsúszott régi albumra. Kiemelte a helyéről, majd lelépett a székről, leült és nézegetni kezdte a régi képeket, amelyiken még boldog családként éltek együtt, és most odáig fajultak a dolgok, hogy a tulajdon apjától félnie kell. Mai napig nem tudta meg az igazat… Elevenen élt benne az a néhány mondat, amikor elmentek otthonról, a hangos veszekedések és a betörő tükör csörrenése. Damien soha többé nem beszélt Annáról, legalábbis előtte nem. Egyszer hallotta, amikor a nagyszüleinek mesélte, miért váltak el, de nem nagyon értette miről volt szó. Ahogy lapozgatta az albumot, megtalálta az első korcsolyájának a képeit, amit miután kinőtte, az unokatestvére, Lilly örökölt meg, Damien húgának a lánya. Vele is milyen rég találkozott már! Lilly New Yorkba ment egyetemre egy évvel ezelőtt és azóta nem látták egymást. Aztán a kezébe kerül egy kép, amin úgy öt éves lehetett és egy repülő volt a háttérben. Ezt eddig sosem látta, de végül arra tippelt, hogy akkor készülhetett, amikor Párizsba költöztek.

Már jó ideje nézegette az albumot, amikor az utolsó laphoz ért és azt kihajtotta, egy kemény kis kártya esett az ölébe. Mivel ő tudott még mindig magyarul, azonnal leesett neki, hogy ez az édesanyja kártyája…Azonnal könnyek szöktek a szemébe, de még gondolkozni sem maradt ideje, amikor Brian lefékezett a ház előtt, majd beállt a garázsba. Niki próbálta letörölni a könnyeit, de Brian elől sosem tudta eltitkolni az érzéseit, így mikor belépett az ajtón, azonnal észrevette, hogy Niki sírt. Leült mögé, szótlanul átölelte és magához szorította. Nem akarta neki elmondani, hogy ő már látta ezt, mivel fogalma sem volt róla, hogy mikor és hogyan került oda. Bár a képen Anna úgy harminc éves lehetett, meglehet, hogy még költözéskor maradt benne. – gondolt rá nemegyszer. Hiszen Damien miért rejtegette volna a volt felesége kártyáját egy régi családi albumban? Elhatározta, hogy addig egy szót sem szól, amíg ki nem derül pontosan, hogy mi történt, már így is kezdte magát kicsit rosszul érezni, hogy addig duruzsolt szerelme fülébe, míg csak bejelentette a betörést. Azzal nyugtatta magát, hogy ezt Niki védelmében teszi.

Amikor a jégen volt, mindig tudta, mit miért csinál. Jean-Christophe-al kiváló csapatot alkottak, már második éve, szemmel láthatóan megnőtt az energia-kihasználása és sokat fejlődött az éltechnikája is. Az életben sokkal több hibát követett el néha, mint amikor korcsolyázott. Most bizonytalan volt leginkább.

Hogy Nikit kicsit jobb kedvre derítse, mégis besegített neki egy kicsit a takarításban, főzött neki kakaót, sőt este el is mosogatott helyette, bár azt nagyon utálta. De így legalább kicsit a saját gondolatait is sikerült elterelnie. Végül ledőlt a kanapéra, hogy megnéz egy filmet, de hamar elbóbiskolt mellette. Niki elmosolyodott a látványon, már nem is akarta felébreszteni, ezért ráterítette a karfán lévő plédet, ő pedig a szobában feküdt le.

Másnap este Andrei és Imola vidáman és csokibarnán estek be hozzájuk. Minden eddiginél jobban sugárzott róluk a boldogság, és hangos jókedvüket pillanatok alatt átragasztották Nikire és Brianra, akik egész nap csendben tettek-vettek, Niki főzött, Brian pedig jó szokása szerint mindenbe belepiszkált. Imádta elhalászni a piskótás tálat, miután Niki beleöntötte a tésztát a formába, és rendszerint olyan ügyes volt, hogy mindig maradt a krémből az orra hegyén is, amin Niki mindig nevetett. Most szándékosan beleütötte az orrát, de Niki észre sem vette, annyira magában meditált.

Andrei elhozta az összes fényképét egy memóriakártyán, minden fényképhez fűzött valami vicces kommentárt is. Persze észrevette, hogy Nikinek és Briannak van valami baja, de sejtette, hogy ezúttal nem veszekedés áll a háttérben, viszont elhatározta, hogy ezt csak másnap kérdezi meg Nikitől. Este tíz körül előhalászott egy üveg Sangriát is a kocsi csomagtartójából, s bár Brian kijelentette, hogy ő nem szereti a vörös borokat, Andrei azért csak beletukmált egy kis pohárral és emelték egy kicsit a hangulatot, mivel már egy hét sem volt hátra Brian kanadai útjáig, majd Niki indult New Jerseybe és nem terveztek még egy bulit.

Hajnaltájt Niki arra ébredt, hogy elképesztő hányingere van, de aztán rájött, hogy biztosan csak a bor okozta, meg a sok egyéb édes, amit összeettek este. Álmosan kitámolygott a konyhába egy pohár hideg ásványvízért, majd leült az ablak mellé és mélyen szívta be a friss, harmatos levegőt. Úgy fél óra múlva visszafeküdt Brian mellé, aki álmában nyögött egyet, áttette a bal karját Nikin és aludt tovább.

Niki épp a reggelije mellett ült és fél szemmel Brian újságját leste, amikor felhívta Piret, hogy megvan a lakás és a hétvégén költözik is Poitiersbe..

-       Kitűnő! – lelkendezett Niki. – Menni fog minden egyedül, vagy segítsünk neked valamiben?

-       Azt hiszem megoldom, nincs túl sok cuccom, egy bútorozott garzont vettem ki a belvárosban.

-       Rendben. És akkor kapod is az első feladatodat.. – nevetett.

-       Juj, mi lesz az? – kíváncsiskodott Piret.

-       Lélekben felkészülsz egy kéthetes new jersey-i utazásra, plusz vasárnap kijössz az edzésemre. Elvileg pihennem kellene, de Andrei azt mondta, jó lenne nem ellazulni koreográfia készítés előtti időszakban sem.

-       Értem. – bólogatott a lány a vonal túlsó végén. – És mikor indulunk?

-       Jövő hét hétfőn. Keddtől edzek Evgenivel, de kell az a pár óra, míg átáll a szervezetünk…

-       Nagyon jó…utoljára akkor voltam Amerikában, amikor egy előző ügyfelet kellett elkísérnem, de sejtem hogy ez sokkal-sokkal jobb lesz..

-       Mert mi történt? – kérdezte Niki mohón.

-       Tulajdonképp csak szétcincálták az összes cuccunkat a vámon, mert egyikünk sem volt nagyon a topon akkor még angolból és szegény srác valami hülyeséget mondhatott, lényeg, hogy körbeálltak minket a fegyveres biztonságiak és vagy két órát ott szenvedtünk. Amint visszaértünk Párizsba – gondolhatod – azonnal visszadobtam a srácot és közöltem a főnökömmel, hogy bármennyit fizethet, nem vagyok hajlandó tovább melózni vele…

-       Haha.. velem ilyen baj nem fog érni…jó vagyok angolból, mivel folyton utazom…

-       Nahát közben én is megtanultam! – nevetett Piret. – Elég volt egy ilyen kaland…Akkor vasárnap találkozunk..

-       Szia! Szép napot! – köszönt el Niki, majd széles mosollyal nézett Brianra, aki épp pirítóst vajazott.

-       Tudod, mi a véleményem róla! – jegyezte meg kimérten.

-       Ó, hogy milyen tudsz lenni! Miért kell elrontani az örömöm!?

-       Mert minek örülsz annyira? Hogy ideköltözik a feminista kisasszony? – kérdezte gúnyosan.

Niki erre elhalászta Brian elöl az újság már elolvasott felét, kinyitotta és elbújt mögé.

Nemsoká Briannak is csörgött a telefonja, először Kurt hívta, majd kicsivel később megint valaki, akiről Nikinek fogalma sem volt ki, mert Brian csak kimérten ilyeneket mondogatott: – Aha! Értem! Rendben! Jól van!. – viszont esze ágában sem volt elmondani, hogy kivel beszélt. Niki azonban addig méregette és nyúzta a tekintetével (ezt a jó szokást Raymonde-tól vette át, mert látta, hogy nála ez beválik), míg Brian ugyanazt nem kezdte produkálni, mint mindig, ha ezt látta. Letette tehát a kiskanalat a kezéből, majd hasonlóan szépen visszanézett:

-       Tudni akarod miért hívtak?

-       Még szép hogy! – közölte Niki.

-       Megvan az apád! Épp Marseille-ben csücsül előzetesben, miután nemhogy csak betört ide, de az elmúlt pár hónapban egy magánvállalkozásba kezdett, elsikkasztotta a tőkét, plusz megzsarolta a titkárnőjét, hogy fedezze…

-       Úristen! – kapta a szája elé a kezét Niki, majd elfátyolosodott a tekintete. A hírek szinte sokként érték, még mindig alig tudta elhinni, hogy a szeretett apu, aki évekig a mindene volt, most ilyeneket csinál. Vajon akkor régebben sem volt ártatlan, csak nem tudott róla? – férkőzött be az agyába a kérdés.

-       Látod ezért nem akartam elmondani…mert tudtam, hogy rosszul fog esni.. – majd felállt, átment az asztal túlsó oldalára, és átölelte a lányt. Ilyenkor ez volt az egyetlen, amivel segíteni tudott neki, mert soha nem jutott eszébe semmi vigasztaló…

-       Hagyd csak, nem lehet meg nem történtté tenni…- suttogta a lány.

-       Így van, nem te vagy a felelős a tetteiért..

-       Én csak azt nem értem, hogy mivel érdemeltem ki, hogy így magamra maradtam..

-       Nem vagy magad! – súgta Brian. – Itt vagyok neked én, az egész családom, Andrei, Imola és még nagyon sok ember, aki szeret téged…

-       Tudom, csak nekem is a nagy, zajos család hiányzik…

-       Pár év és azok leszünk… – mosolyodott el Brian. – Akkor majd a csendre fogsz vágyni, hidd el nekem…Amikor Inathéa még pici volt és Alex elhozta, volt, hogy több éjjel nem tudtam aludni, mert mindig felébresztett..

-       Honnan vagy ilyen biztos mindenben? Látod milyen az élet…

-       Hmmm…Először is: szeretlek! – csókolta meg. Másodszor: szeretlek! És harmadszor: Nagyon Szeretlek! És bízom abban, hogy amit szeretnék, az megvalósul. Te is hallod, hogy mennyien támadnak azért, ha elmondom, hogy nem azért járok versenyekre, hogy második, vagy harmadik legyek! Nem szeretek lentről kezet fogni Lambiellel. Általában sehogy sem szeretek vele, de ha már muszáj, akkor inkább felülről…

-       Én ezért nem mondom el…pedig ugyanígy érzek, hiába vagyok jóban Tomášsal, ahogy te is, Carolinát nem nagyon szeretem, bár Sarahnál azért elviselhetőbb. Sarah az a lány a mezőnyben, akivel nem tudok mit kezdeni, olyan rejtélyes…csak bámul a hatalmas szemeivel és meg sem szólal…egyszerűen zavar a jelenléte.

-       Ne zavarjon, szerintem sosem lesz jobb nálad! – jelentette ki Brian mély meggyőződéssel. Hiányzik belőle az a plusz, ami a jó előadáshoz kell, és benned meg ezer fokon ég, amikor kinn vagy a jégen…Igazából engem a műmosolya zavar a leginkább, amikor látványosan szenved, de lassan már unalmas lesz ócsárolni a lányokat, kevés van amúgy köztük szerintem, aki jó fej is, nemcsak szép, meg csinos…

-       Na persze, de azért ne titkold, hogy Kiira neked is nagyon bejön… – cukkolta Niki.

-       Ő kinek nem? – kérdezte kissé zavart mosollyal az arcán Brian. – De én akkor is téged szeretlek.

-       És most van az, hogy indulnom kell! – nézett a telefonjára Niki. – Még mindig nincs zeném, a te rövided zenéje meg már kész is van…

-       Tuti ne szóljak Sébastiennek, hogy csináljon neked is?

-       Nem, nem, valami más típusút szeretnék…Valami rapszódikusat, tudod, hogy nekem a zene zaklatottsága a mániám..

-       De nagyon remélem, hogy nem akarod megcsinálni a Requiemet…

-       Hmm…most hogy mondod…- gondolkodott el Niki látványosan és közben Brian rémült tekintetét nézte. – Dehogy is, minden évben vannak legalább ketten, akik arra mennek. Kicsit már unalmas. Mint ahogyan Vivaldi is, azt sosem unják meg…max a bírók… – nevetett. – Na tényleg megyek, mert elkésem Andreitől és lesz nemulass…

Kilépett az ajtón, beült a kocsijába, s mikor elfordította volna a kulcsot, valami eszébe jutott. Vajon tényleg csak az adózás miatt lett minden az övé? A ház, az autó, és minden egyéb…Ha Damien most sikkasztott, lehet, hogy már akkor is félt valamitől, ezért íratott mindent rá? De nem akarta magát tovább kínozni ezekkel a gondolatokkal, úgyhogy elindult Andreiék háza felé.

Másnap megérkezett Piret, s mikor becsöngetett Nikiékhez, már minden cuccát lepakolta az új lakásában. Mikor Brian meglátta, ki jött, tüntetően elvonult a szobába és bekapcsolta a laptopját, hogy sokadszorra is elverje a gépet soccerben. Piret jó emberismerőként azonnal észrevette, hogy Brian nem kedveli, és nem félt megkérdezni sem..

-       Á, csak a múltkori megjegyzésed a pasikra! – legyintett Niki. – Hagyjad, majd megszokja a jelenléted, csak büszke férfi, ennyi az egész.

-       Hát remélem, mert hosszútávra terveznék! – kacsintott Piret. Amikor először megláttalak Tokyo-ban, nehéz volt előadnom a kimért üzletkötőt, mert láttam, hogy jól megértjük majd egymást…bár arról fogalmam sem volt, hogy engem választasz…

-       Hát, úgy látszik ez kölcsönös. Jössz ki velem edzeni?

-       Nagyon szívesen, eddig még csak tv-ben láttalak korizni.. viszont akkor útközben beugrunk hozzám egy pulcsiért, mert azt nem hoztam magammal.

Andrei is nagy örömmel fogadta a lányt, rögtön szimpatikus volt neki a vidám természete. Megpróbálta rávenni, hogy jöjjön be velük a jégre is, de Piret kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó összetörni magát. Aztán csak addig nyúzta, amíg hajlandó volt felhúzni Niki előző évi koriját, amiben már nem versenyzett, de még mindig jó volt, hogy ott van, ha valami történne a versenykorijával. Most a Varsóban beszerzett fekete koriját hordta, és egy régi fehér volt vele az öltözőben. Nevetve behúzta Piretet a jégre és húzni kezdte maga után, Piret pedig úgy visított, mint akit ölnek. Aztán egyszer csak Niki elengedte a kezét, s a lány rémülten kapálózni kezdett…

-       Csak nyugodtan, ha attól félsz hogy elesel, el is fogsz…

S mire ezt kimondta, Piretnek sikerült lehuppannia a jégre, ahonnan fájdalmas mosollyal nézett fel Nikire.

-       Erről beszéltem… – mondta, majd lassan feltápászkodott a jégről és elbicegett a korlátig. – Ezt inkább rád hagyom, én az üzlethez értek.

-       Oké, – vonta meg a vállát Niki. – Akkor üzletelj nekem két repjegyet jövő hét hétfőre Párizsból New Jersey-be.

-       Kettőt? Az edződ nem jön velünk?

-       Nem, nem, neki most nyári pihi van, csak azért vagyunk idekinn, mert nem akart kilazulva elengedni Evgenihez. Csak mi ketten megyünk…

-       És Brian? Mit szól hozzá?

-       Mit szólna? Ő nemsokára megy Kurt-höz Kanadába. Én meg Evgenihez Jersey-be.

-       Az összesen majdnem három hét… – döbbent le Piret. – Hogy bírjátok ki egymás nélkül annyi ideig?

-       Fogalmam sincs, még nem próbáltuk. De ott a skype és a webkamera, valahogy csak túléljük.

-       Na megyek is, intézem a jegyeket, még mielőtt teljesen leamortizálom magam. – nevetett.

Pénteken Brian elkezdett összecsomagolni, bár ezzel kicsit lassabban haladt a tervezettnél, mert az utolsó perceket is ki akarta élvezni Nikivel, így aztán szombat reggel még felkelni is sokkal lustább volt, úgy érezte, mintha kötélen húznák. Aztán a fejére húzta a párnáját és azon kezdett agyalni, hogy tudott ilyen hamar ennyit változni. Nemrég még folyton ment volna, állandóan a szép lányokra vadászott, most meg nem hajlandó tudomást venni se róluk, annyira csak Niki van előtte mindig. Most tudatosult benne először, hogy mennyire mélyen szereti. Soha senki nem tudta megtörni a büszkeségét, ha megbántották, Nikinek meg sem kellett szólalnia hozzá.

-       Papucs lettem? – tette fel magának a kérdést. – Ilyen hamar?

-       Dehogyis, ha papucs lennél, akkor tárt karokkal fogadod az új menedzsert és nem veszed rá, hogy jelentse fel a saját apját. – felelte magának.

-       De mindkettőt azért tettem, mert az ő érdekeit nézem. Nem magamért teszem.

-       De ez nem papucsság. Ez önzetlenség. Lehetne neked mindegy, mi történik vele, de nem erről szól a szerelem. Hanem arról az önzetlenségről, ami benned van. Őérte. Mindent Őérte. És látod hogy visszakapod tőle?

-       De hova tűnt belőlem az az önzőség, hogy mindig magamnak akartam mindent jobban?

-       Csak egy kis része tűnt el…a jégen még mindig egy igazi harcos vagy…mindig nyerni akarsz, igazán akarod a sikert..

-       Furán érzem magam..

-       Majd megszokod, még nincs egy hónapja, hogy együtt éltek. Mindkettőtöknek engednie kell egy kicsit magából. A legfőbb az, hogy szereted.

-       Nem tudom elmondani neki, hogy mennyire…

-       Nem is kell. Érzi. Nézz csak oda! Rálátni a konyhára. Épp a reggelidet csinálja, te pedig itt fekszel és gondolkodsz. Ő felkelt, hogy megcsinálja neked. Itt kezdődik a szerelem.

-       Be kell valljam, kicsit megijedtem ettől a helyzettől…

-       Mert új még kicsit. De igazán abbahagyhatnád a tépelődést, menj, egyél, hosszú három hét lesz, használd ki az utolsó pillanatokat…

Brian lehúzta a fejéről a párnát, kimászott az ágyból, belebújt a papucsába, és kócos hajjal, álmos szemekkel kiment a konyhába. Leült az asztal mellé, s hálásan nézett Nikire, amikor a lány kitöltötte a kávét.

-       Köszönöm.

Vasárnap Niki és Raymonde is kikísérték Briant az állomásra, aki ezúttal kicsit nyűgösen vett búcsút, de megígérte, hogy olyan rövidprogrammal jön vissza Kanadából, hogy az lesz élete legjobbja.

-       Jó legyél Babou…és vigyázz magadra… – ölelte Niki szorosan magához szerelmét.

-       Babounak hívtál… – nézett csodálkozva. – Eddig csak a barátaim hívtak így…

Niki megvonta a vállát.

-       Illik rád ez a név…

Niki kicsivel később átment Andreiékhez egy pakli kártyával, hogy pókerezzenek, de aztán eszébe jutott, hogy Piretnek nem nagyon van most mit csinálnia, ezért őt is áthívta, mondván többen izgalmasabb a játék. Andrei tudta, hogy ezek az első, üres pillanatok a legnehezebbek, ezért egy pillanatra sem hagyta Nikit elgondolkodni. Örült neki, hogy a lányok jól megértik egymást, és ezzel együtt annak is, hogy neki kicsit kevesebb munkája lesz és többet lehet együtt Imolával, hiszen lassan a családalapításon törték a fejüket. Andrei áprilisban töltötte be a harminchármat, Imola születésnapja pedig októberben volt, akkor lett huszonnégy. Aminek viszont a legjobban örült, hogy Niki megígérte, hogy a következő szezonban fizetésemelést kap. Mikor rákérdezett, hogy miért, tanítványa csak sejtelmesen ennyit válaszolt:

-       A vb bronz után van miből…ráadásul megérdemled.

Másnap Niki későn ébredt, és valahonnan nagy szürke felhők gyülekeztek reggelre az égre, az előző napi perzselő meleg után nagyon hűvös volt. A szél is fújt, így aztán a nappaliban ücsörögve elővette a régi albumot és újra meg újra azt nézegette és a múltján töprengett. Majd unalmában hozzáfogott takarítani megint. Éppen az egyik székre akart felállni, amikor az megbillent alatta és eldőlt, Niki pedig a bal térdére esett, amelyik Varsóban megsérült. Megtelt a szeme könnyel, majd azonnal rákente a hűsítő krémet. Pár órán belül elkezdett belilulni-kékülni az ütés és nagyon fájt. Végül felhívta Andreit, hogy nézze meg, de ő is csak arra jutott, hogy biztosan csak egy kis ütődés és majd elmúlik.

Ugyanezen a napon Marseille-ben Damien már az ötödik napja üldögélt a helyi fegyházban. Előző délelőtt benn járt az ügyvédje, órákig egyeztettek, tervezgettek, majd mikor elment, Damien morcosan húzódott be a cella sarkába. Reggel azonban épp hogy megette a reggelijét, egy őr jelent meg a cellája előtt:

-       Damien Thomas Tokay, legyen szíves velem jönni! – mondta, miközben kinyitotta az ajtót.

Damien kedvetlenül kilépett, az őr megbilincselte a kezét, majd kivezette a tárgyalóba. Odabenn már az asztalon ült az idősebbik tiszt, aki letartóztatta. Hanyagul rágyújtott egy cigire, majd Damien felé lökte a dobozt.

-       Kér?

-       Nem dohányzom. – felelte szárazon. – Mit akarnak már megint? Megmondtam, hogy az ügyvédem nélkül egy szót sem vagyok hajlandó mondani.

-       Nem is kell, öregem, mákod van! – szívott mélyet a tiszt, majd a füstöt csak azért is Damien arcába fújta.

-       Hogy érti, hogy mákom van?

-       Úgy, hogy kifelé veheti az irányt…letették magáért az óvadékot.

Damien először el sem akarta hinni, amit hall.

-       Ilyen lenne a sittes humor? – kérdezte gúnyosan.

-       Én nem viccelek…! Tényleg elmehet! – tárta szét a karját. – Bár én szívem szerint itt tartanám, mert holtbiztos vagyok benne, hogy sáros, nem is kicsit…

-       Azt maga honnan veszi, khmmhkhk …biztos úr?

-       Öreg róka nem vén róka! Megérzés. Csak azt tudnám, mit művelt a lányával, hogy így fél magától, hogy még a házába se engedi be.

-       A családi problémáimhoz semmi köze! – csattant fel.

-       Felőlem! – fújta ki a füstöt a tiszt. – De jól jegyezze meg, magán tartjuk a szemünket. Na menjen innen, az ebédjére már ne költsön az állam…van a sarkon egy jó szendvicsező..

Damien felpattant, majd az őr eloldozta a bilincsét és az ajtó felé indult.

-       És megtudhatnám, hogy ki fizette ki az óvadékot?

-       Gőzöm sincs.  – szállt le a tiszt az asztalról. – Nem az én hatásköröm.

-       De azért csak látta!- hitetlenkedett Damien.

-       Csak annyit, hogy szőke volt és jól nézett ki hátulról.

Damien – miközben a ruháit és egyéb dolgait vette át a raktárnál – egyfolytában azon gondolkodott, ki lehetett a rejtélyes nő. Nikit azonnal kizárta, mert sejtette, hogy ha rács mögé jutatta, nem fog fizetni azért neki, hogy kinn legyen. Akárhányszor eszébe jutott Niki, elfacsarodott szíve-lelke, de soha nem akarta kimutatni, mennyire fáj neki az elmúlt fél év. Elhatározta, hogy akkor gyengült el utoljára, amikor Brian Nikiért könyörgött neki Varsóban. Kemény akart lenni és határozott. Aztán Elisával kicsit túlságosan is határozottan bánt, amiért úgy vélte, megbűnhődött, és úgy döntött továbbáll, csak még azt nem tudta, hová menjen.

Meghúzta magát egy marseille-i szállodában néhány napra egy olcsóbb szobában. Ki se mozdult onnan szinte, csak enni járt le a szomszédos gyorsétterembe. Egyre csak azon járatta az agyát, hogy mit ronthatott el, hogy minden rosszra fordult körülötte. Aztán egyszer bekapcsolta a tv-t. Valami számára buta tinifilm ment, ahol a tizenéves fiú épp a hazugság fogalmát boncolgatta. Hogy olyan, mint a háló. Hogy egyik hazugság követi a másikat. És végül már nincs visszaút. Csak a kegyetlen valóság. Sűrűn és nehezen.

IX. New Jersey

Brian távozása után egy héttel, vasárnap délután még Niki tartott egy utolsó egyeztetést Andrei-el, majd befejezte a csomagolást. Esténként Brian felhívta, és a jókora számla ellenére legalább egy órát beszélgettek. Nagyon jól haladt az edzéssel, de csak azért sem árult el részleteket, pedig tudta, hogy Nikit majd megöli a kíváncsiság. A zenét egyszer már hallotta, és tetszett is neki, de nem volt benne biztos, hogy illik Brianhoz. De nem szólt bele a választásába. Inkább a sajátjával foglalkozott. Tulajdonképpen neki sokkal több elfoglaltságot jelentett ez a két hét, hiszen új rövidet és új kűrt is tervezett. A rövidhez a héten már meglett a zene, egy Karib tenger kalózai válogatást csináltatott, miután a film mindhárom része nagy kedvence volt és még csak Margaritáék futottak rá egy évvel korábban, gálán. Ráadásul ő más részeket választott. A rövidhez viszont még mindig nem volt ötlete, meg is írta Evgeninek, hogy csinálják előbb a rövidet, és akkor közben csak alakul valami kűrnek is.

Hétfő reggel Piret 5 perc késéssel érkezett az állomásra, de még mielőtt Niki csúnyán nézhetett volna rá, máris volt magyarázata:

-       Leejtettem a zselés tégelyt és szétömlött az egész a fürdőben. – panaszolta álmosan. – És nem akartam otthagyni.

-       Ajánlom a spray változatot. Én azt használom. – morogta Niki a foga közt.

-       Majd Jersey-ben veszek egyet. – utánozta le Piret Niki modorát, majd egymásra néztek és mindkettejükből kitört a nevetés.

-       Ó, de bolond vagy! – ásította Niki. – Hú, mindjárt elalszom. Nem lehetett volna délutáni gépre foglalni a jegyet?

-       Nem. Először is, mert a délutáni járatra már csak első osztályra volt jegy, másrészt pedig így több időd lesz kipihenni magad. Így is itt már este hét lesz mire megérkezünk. Bár ott még csak dél, de legalább alszol egy jót. Jól van már a lábad?

-       Semmi baja. Legalábbis a folt eltűnt és nem is fáj már.

-       Legközelebb jobb széket válassz…

-       Ne már…már megint igazad van…Mindegy, a vonaton alszom, nem akarlak fárasztani a nyávogásommal. Remélem hoztál könyvet.

-       Azt nem. De hoztam rubikkockát, sudoku könyvet és pár friss pletykalapot is. Olvastad már, hogy Madonna és Guy válnak? – csicseregte.

-       Már megint? Félévente bejelentik, aztán nem lesz belőle semmi, mert nem akar adni Guynak a pénzéből. Unalmasak. Jolie nem akar megint örökbe fogadni? Fel se tűnne már még egy gyerek, annyi van a háznál.

-       Na ez nagyon igaz.

-       Ezért nem nyilatkozom a sajtónak a magánéletemről. Emlékszel mi történt Briannal múlt év végén, nem?

-       Azokra a cikkekre gondolsz amik után beperelte azt a vetkőzős libát? Valami rémlik..

-       Pontosan. Ezért nem olvashattál még rólam és Brianról egy újságban sem. Max annyit, hogy együtt vagyunk, mert nem bírták már ki, hogy meg ne írják.

Közben a hajnali hűvösben Niki összébb húzta magán a dzsekijét, majd a hangosbemondóból megszólalt, hogy a párizsi járat öt perc múlva a négyes vágányra ér be.

Párizsban taxival mentek ki a reptérre és hozzáfogtak a hosszadalmas papírtöltögetésnek. Mikor elindultak a kapujuk felé, elmentek egy takarító mellett. Az elismerően füttyentett a lányokat látva, Piret pedig hátrafordult és nemzetközi módon közölte a véleményét.

A repülőn Niki hol aludt, hol pedig Piret kockájával szenvedett, aztán időről időre lerakta, hogy ez nem neki való, Piret pedig szándékosan bosszantotta vele, hogy két perc alatt kirakta. Egész Jersey-ig nagyon jól elvoltak ezzel, majd amint megérkeztek, Niki felhívta Evgenit és megbeszélték, hogy reggel héttől kilencig egyedül lehet a pályán. Azonnal a Woodbridge apartmanba indultak, amit Evgeni ajánlott nekik, mert közel van a stadionhoz is és nagyon kellemes környezet. Éppen végeztek a bejelentkezéssel és megcélozták a liftet, amikor a másik lift kinyílt és egy sötétre barnult, világító kék szemű srác lépett ki belőle. Fehér halásznadrág volt rajta strandpapuccsal és ujjatlan inggel. Piret arca azonnal kivirult, majd a srác odalépett hozzá és megölelte:

-       Piret! Ezer éve nem láttalak! Jamie mikor érkezik?

-       Hmm..lássuk csak. – játszotta el a töprengőt a lány. – szerintem soha.

-       Szakítottatok?

-       Kicsit durván. – mondta Piret és a földet kezdte szemlélni.

-       Ah, pedig jó pajti volt, de te tudod…- felelte.

-       Nekem meg szarvaim nőttek, jó régóta szaladgálhattam velük…Na mindegy. De valamit elfelejtettem…

-       Bemutatni a csinos lányt a hátad mögött! – mutatott rá Nikire..

-       Ja persze! Most kezdem érezni az időeltolódást.

-       Ő Niki Tokay. Biztos hallottál már róla, európai ezüstérmes és világbajnoki bronzot is nyert idén.

-       Ja, aha, emlékszem rád! – címezte Nikinek. – Amúgy Olivier vagyok. És mielőtt megkérdeznéd, igen, francia vagyok, csak itt élek.

-       Na és mit hallottál rólam? – érdeklődött a lány.

-       Láttam a kűrödet. Pazar. Az az axel is. Fogalmam nincs, hogy vagy képes rá. Meg olvastam a múltkor, hogy kavartál a Joubertel. Nofene, hanyadik vagy nála az idén? – próbálta magát viccesen előadni.

-       Hogy te mekkora bunkó vagy! – kapta fel Niki a bőröndjét. – És hogy mit kavarok „a Joubertel”, az az én dolgom! – vágta hozzá, majd beszállt az éppen kinyíló liftbe, de Piret bőröndje már nem fért volna be, így jelezte, hogy megy a következővel.

-       Ennek meg mi baja? – kérdezte ártatlan arccal Olivier.

-       Csupán nem csípi a macsó dumát! Vegyél vissza, mert nem lesz jó vége, ha magadra haragítod. – közölte Piret.

-       Mert mit csinál velem? Kikötöz és megerőszakol? – nevetett.

-       Inkább ne akard megtudni, de nem babapiskóta a csaj. – felelte Piret mosolyogva, majd beszállt ő is a liftbe.

Nikiék reggel kissé fáradtan, de jókedvűen mentek le a pályára, ami néhány utcával volt csak messzebb az apartmantól. Gyönyörű zöldfás környezetbe ágyazódott a stadion, Jersey belvárosában, olyan volt, mint egy oázis a sivatagban. Mindenütt hatalmas betontömbök, és egy cseppnyi élet a közepén. Evgeni már a korcsolyáját fűzte a palánk mellett.

-       Hello, lányok! – köszönt mosolyogva.

Niki odalépett hozzá és két puszit adott az arcára.

-       Jó, hogy látlak, Ev, alig vártam, hogy elkezdjük a közös melót. Valami nagy meglepetést szeretnék. Őszintén szólva, Susannában már nem volt elég kraft, ha érted, mire gondolok. Meg apa ismerőse volt, ezért voltam vele…

-       …de most itt vagy, és szeretném, ha gyorsan bemelegítenél, aztán egy kicsit edzünk, és hozzálátunk akkor a rövidnek, mert a kűrhöz jóval több idő kell majd.

-       Oké! – mosolygott a lány. – Akkor elmentem öltözni.

Niki mögött becsukódott az ajtó, Evgeni és Piret pedig kicsit zavartan néztek egymásra, majd végül a lány törte meg a jeget.

-       Piret Aiderre vagyok, Niki új menedzsere. – nyújtotta a kezét a férfi felé.

-       Nem is tudtam, hogy ennyi változás lesz körülötte az új évadban… – jegyezte meg Evgeni. Két új program és új menedzser is…Jut eszembe, van már ötlet kűrzenére?

-       Még nincs sajnos, jó ideje keresi a hozzáillőt, de még nem talált semmit.

-       Hmmm…ez így elég nehézkes lesz, de azt hiszem…várj egy kicsit, azonnal jövök!

Kilépett a másik ajtón és kiment a parkolóba a kocsijához. Kivett egy cd-t a lejátszóból, de a tokját nem találta hirtelen, ezért csak felhúzta az ujjára. Odabenn berakta a benti lejátszóba és kikeresett egy számot. Hegedűalapra épített hip-hop szólalt meg. Közben Niki kilépett az öltözőből.

-       Ez nem a Step up filmzenéje? – kérdezte.

-       De. Az. Az instrumentális alap.  – bólogatott Evgeni. – Reméltem, hogy esetleg tetszik neked.

-       Klassz film, de erre korizni? Gondolod, hogy a bírók is szeretnék? – kétkedett.

-       Na ezt meg ne halljam még egyszer! Nem azt nézzük, mit tetszik nekik, hanem hogy mi mit akarunk mutatni nekik! Különben, ha meglátod, hogy Sineadékkel mit csinálunk idén, akkor az garantált ájulás lesz. Főleg Johnny szoknyája! – nevetett.

-       Csak kilobbizták azt a skót szoknyát?

-       Nagy nehezen. Azzal érveltek, hogy népviselet. Na gyere csak, próbáld felvenni a zene ritmusát!

Mindketten beléptek a jégre, Niki tett egy néhány kört, miközben Evgeni elismerően hümmögött. Majd beindította a zenét és az egyik fordulónál rutinosan elkapta Nikit.

-       Érezd a ritmusát! – mondta, miközben ütemesen koszorúztak hátrafelé. – Ez az, menni fog ez…. – majd elengedte Niki kezét, aki kicsit megemelte a jobb lábát, majd a pálya felénél megugrott egy dupla Lutzot.

Evgeni közben elővette a telefonját és felhívta az ismerős zenei szerkesztőjét, hogy beadna pár alapot és meg kellene csinálni 4:25 és 4:35 közöttire egy kűrzenét. Adott hozzá még pár ötletet, majd visszament a jégre Nikihez. Piret berakta a rövid cd-jét.

-       Ez az, amit a múltkor már elküldtél nekem, nem?

-       De és azt írtad vissza, hogy tetszik, úgyhogy még kicsit felturbóztattam, hogy erősebb legyen a hangzása.

Evgeni közben bólogatott a zene ritmusára, majd a felénél leállítatta.

-       Na megvan. Eszembe jutott, hogy akkor mit találtam ki rá. Láttam a filmet is, úgyhogy képben vagyok valamennyire. Az lenne a lényeg, hogy építsd fel jól a karaktert. Hogy átjöjjön, mit akarsz. Nyilván Roxeanne könnyebb volt, meg a Chicago is, mert nem igényel különösebb színészi feladatot. Dögös volt és kész. Most azt akarom, hogy ne vampot, de ne is a gyenge nőt játszd el a világfájdalommal, úgyis van belőlük elég. Hanem kalóz leszel. Csak persze női változatban. Ez passzolni fog az erős technikai tudásodhoz. Mik lesznek az ugrások?

-       Tripla flip- tripla toe, tripla axel, tripla lutz.

-       Nagyon erős.

-       A Chicago is ugyanez volt. Az ugrásokat nem változtatom, az energiatartalékolás miatt.

-       Persze, persze. Akkor ma megcsináljuk a spirálsort, mert így már csak 1 óránk maradt egyedül és még van idő délig, viszont akkor már többen leszünk.

-       Kik lesznek még?

-       Ha jól tudom, Jane Ruan, de ő nem élvonalbeli, nincs mitől félned. És persze Olivier Trouven meg Jessica Maxwell.

-       Olivier??? Ő ki?

-       A tegnapi srác a liftnél. – szólalt meg Piret.

-       Az a tahó? – húzta fel a szemöldökét Niki. – Mit csinál ő itt?

-       Jégtáncos. – tette hozzá Evgeni. – De nem olyan nagy szám, csak a szája jár.

-       Azt észrevettem.

-       Találkoztál vele? – kérdezte élénken Evgeni.

-       Ja, és helyből beszólt Brianra. „Hallottam, hogy kavartál a Joubertel.” – utánozta Olivier kicsit nyávogós hangját Niki.

-       Hagyd, nem éri meg hogy felhúzd magad rajta. Fogjunk neki a spirálnak. Illetve akkor lépések-kombináció-hátrahajlós-axel-spirálsor-lutz-lépéssor-forgáskombináció-beugrós forgás-ülőforgás, ugye?

-       Igen, így terveztük Andreiel, de ha nem jó, változtathatunk rajta.

-       Nekem jó, én csak a koreográfiát csinálom meg, a technika a ti dolgotok, hogy neked mi hogy esik jól. – mondta, miközben Niki a lábát nyújtotta a palánk mellett. Akkor jó. – hagyta rá Niki.

-       Na hadd lássak egy szép fecskét! – adta az első utasítást.

Niki koszorúzott párat, majd kiemelte a lengőlábát.

-       Jól van, ez nagyon szép. Ina Bauert tudsz?

-       Kicsit. Hátul nem elég mély. – szólt ki Niki.

-       Hadd lássam!

Niki ismét elindult, koszorúzott hátrafelé, majd kifordította a korcsolyáit ellentétes  élre és elkezdett hátrafelé hajolni. Evgeni épp meg akart szólani, hogy szép lesz, amikor Niki túlságosan is hátrahajolt, és hátraesett. Átkozódva felkelt.

-       Ez fájhatott. Na kezdjük újra.

-       Nekem van egy jobb ötletem! Meg tudom csinálni a leülős holdat belső élen…

-       A mit?

-       Tudod, van az a nagyon fiatal svéd fiúka, Adrian talán a neve. Tőle láttam. A belső holdat ülve hátrahajlítja. Megmutatom. Láttam már a litván táncosoktól is, a csaj tudja.

-       Margarita?

-       Igen ő! – hagyta rá Niki.

-       Jól van, lássuk. – vakarta meg az állát Evgeni.

Niki szépen húzódott hátra és ezúttal fel is egyenesedett.

-       Ez nagyon jó volt! – csapta össze a tenyerét. – De jól érzem, hogy a hátrahajlós forgás és társai nem az erősségeid?

-       Jól. Olyankor megszédülök kicsit.

-       És még nem tudtál vele mit kezdeni?

-       Nem. – rázta meg a fejét Niki. – És Andrei sem.

-       Szerintem nyomjuk le kicsit jobban a hátadat és akkor jobb lesz. A fejed nem lesz annyira lenn, viszont elég mély lesz. Itt, ezt a részt lazítsd majd ki kicsit jobban. – ütögette meg Niki hátát kicsit a dereka fölött.

Addig-addig gyakorolták, míg Evgeni javulást nem látott benne, mivel mindenképp akart egy szép Ina Bauert a programba.  Közben befutott Olivier is a párjával, flegmán odaköszönt Nikinek, aki viszont direkt oda sem figyelt rá. Elkezdték Evgenivel a spirálhoz az összekötő lépéseket, és délre meg is lettek vele. Másnapra betervezték a lépéssort, remélte, hogy jól fognak haladni vele, mivel nagyon tehetségesnek tartotta Nikit, ezért is vállalta el őt, remélte, hogy valami különlegeset tud mutatni neki.

-       Tudod, miért akarlak ennyire hajtani? – kérdezte Evgeni, amikor már odakinn a hallban kávéztak és Sineadékre várt.

-       Hogy még jobb legyek? – találgatott Niki mosolyogva.

-       Iiigeeenn, de van egy másik ok. – nyomatékosította Ev. – Láttam múlt héten Meiert kűrt készíteni, itt voltak Salome-val. Tudod, Salome Brunnerrel.

-       Ismerős a neve…

-       Nem volt túl sok dolguk, halál unalmas volt. Komolyan. Én élvezhető programot szeretek csinálni, amit a közönség is szeret. Nem szeretem, ha valaki kiáll faarccal, pontosan megfutja a programot, de semmit nem tudott átadni, magának korizik. Kűrruhában gondolkodtál már?

-       Hát, azt július vége felé akartam elkezdeni, de ha van ötleted, akkor mondd, hátha megtetszik..- mosolygott.

-       Szerintem mindenképp legyen nadrágos, de nem overall típus, hanem ing-nadrág fajta, csak nőiesítve. Kicsit olyan 16-17. századi.

-       Fodros ing? – nézett nagyon a lány.

-       Pontosan. – bólogatott Evgeni. – És akkor a gallérra meg a gombsorra mehetnek a kristályok, meg keresztbe a nadrágövre, amire felrakathatsz egy halálfejet, fémből. Idén úgyis nagy divat mindenre koponyát tenni. A nadrág legyen barna szerintem, vagy valami hasonló, de semmiképp fekete, és ne is piros, mert akkor cowboy-hatása lesz.

-       Oké, főnök úr! – nevette el magát. – Nem is tudtam, hogy a divatban is otthon vagy.

-       Muszáj. Hozzá tartozik.  – felelte Evgeni.

-       Akkor holnapra megrajzolom, és még akkor javítunk rajta, ha lesz rá ötlet. – Szia Sinead! – köszönt rá az ajtón belépő szőke lányra. – Helló Johnny, de hogy újra látlak.

-       Heló Niki! Nem is tudtam, hogy Evgenivel vagy idén. – adott két puszit Niki arcára John.

-       Hát, meglepetés. Azt mondta, el fogok ájulni, ha meglátom a szoknyádat…

-       Azt csak ősszel! Még nincs készen. Most csináljuk a szabadtáncot, az is nagyon különleges lesz.

-       Ez lenne a spoiler?

-       Ez bizony, és 1-től itt zártkörű edzés van, nem szeretnénk senkinek megmutatni, mit csinálunk.

-       Oké, értem, már el is húztunk… – mosolyodott el.  – Gyere Piret.

-       Na nem azért mondtam, nem akarlak elzavarni. – húzta vissza John a kezénél fogva. – Kávét?

-       Most ittam meg az előzőt, bőven elég lesz az mára.

-       Holnap várj meg vele! – kacsintott rá.

-       De tényleg megyünk, van még dolgunk mára, meg úszni akarok egy jót.

-       Hát jó..Sziasztok. – köszönt el John.

A lányok kiléptek az ajtón.

-       Ne erőlködj! Ő Joubert felségterülete. – tette hozzá Evgeni Johnny elmélázó tekintetéhez.

-       Kár, nagyon aranyos lány.

X. Mindig van valami…

Hétvégére elkészült a rövidprogram, s Evgenivel madarat lehetett volna fogatni, annyira örült az eredménynek, s máris a kűrt tervezgette. Piretnek más feladatai is akadtak amellett, hogy a palánk mellől figyelte az edzéseket. Ugyanis jópár látogatótól el kellett koboznia fényképezőket, kamerákat, mobilokat, hiszen Niki kijelentette, hogy sem a zenéjét, sem a programjait nem szeretné nyilvánosságra hozni a francia bajnokság előtt, csakúgy, mint Brian. Remélte, hogy sikerül titokban tartani, de elég fárasztó volt mindenkit ellenőrizni, bár Evegeninek szerencsére messzire ért a keze, így egyre kevesebben jutottak be az edzésekre. A hétfői edzés előtt reggel Nikit Brian telefonja ébresztette fel, s mivel kicsit későn feküdt le, eléggé megijedt a csörgéstől:

-       Niki! Ébren vagy már?

-       I-i-gen…- ásított nagyot Niki. – Mi történt!

-       Kapaszkodj meg, most nagyon vigyázz magadra! – hallatszott a rémület Brian hangjában.

-       Mert? Rám szakad a plafon? – nyögte a lány álmosan.

-       Nem! Csak hallgass ide! Hallottam pár ismerőstől aki közel van a tűzhöz, hogy benyújtottak ellened egy doppingvádat a Szövetséghez!

-       Hogy mit? – pattant ki Niki az ágyból. – Doppingvádat? Mégis mi alapján?

-       Nem tudom, de valamit terveznek, ez már biztos. Felhívtam Pierret is, akármi történik, meg kell akadályoznunk, hogy a sajtó megtudjon valamit!

-       És én mit csináljak?

-       Maradj ott ahol vagy. A gyógyszereid be vannak jelentve, abba nem köthetnek bele! És igyál sok vizet, nehogy a levegőváltozás miatt bármi vacakot találjanak, amiből baj lehet!

-       Ezt te honnan tudod?

-       Volt már ilyen esetem! Csináld amit mondtam és még Andrei is keresni fog ma, hogy mondjon pár hasznos dolgot., Biztos vagyok benne, hogy pár napon belül rád szállnak a Szövetségtől…Biztosan szúrta valakinek a szemét az axeled, mikor erre még férfi sem képes…

-       Lehet, hogy már én sem… – halkult el a lány hangja.

-       Hogy mi?

-       Látod, a vb-n is letripláztam, nem bírtam kiforogni…és azóta sem…Mióta itt vagyok Jerseyben, egyszer sem sikerült. Mindig csak triplára sikerül…pedig egy grammot sem híztam…- panaszolta Niki.

-       Megoldjuk. – jelentette ki Brian bársonyos hangján.

-       Otthon mi a helyzet?

-       Még csak tegnap értem haza! De most anyáéknál vagyok. Lusta voltam főzni. – vallotta be töredelmesen.

-       A rántotta nem főzés. – kuncogott álmosan Niki. – De Mama biztosan jobbat alkotott.

-       Odaadom neki is a telefont, beszélni akar veled!

-       Jól van…Szeretlek!

-       Én is Szeretlek, édes.

-       Szervusz kislányom! – csendült fel Raymonde hangja. – Hogy érzed magad?

-       Jó reggelt! Illetve …otthon már dél van!

-       Bizony ám!

-       Amúgy minden rendben van..jól érzem magam, szép hely Jersey..meg jók az edzések is, csak most kicsit megijedtem attól, amit Brian mondott…

-       Mi itt mindent megteszünk, hogy a sajtó nem fogjon szagot, mert elég hangos lenne és hosszú, ha kiderülne…, nem beszélve arról, hogy amilyenek, még Brianra is ráhúznak valamit. És erre a legkevésbé sincs most szükségünk…Főleg, hogy Briannak fáj a háta…

-       Hogy mi? Ezt meg miért nem mondta? – lepődött meg Niki.

-       Nem tudom…Lehet csak meghúzta, majd Jean helyreteszi… – hagyta rá Raymonde.

Niki alaposan meg is lepődött, hogy éppen nem aggódik halálosan, pedig ez volt az egyik kedvenc időtöltése: Brianért aggódni.

-          Alig várom már, hogy otthon legyek. – közölte Niki. – Szép város, de zajos és már hiányzik az a nagy csend…

Ekkor kopogtak az ajtón. Niki majdnem ugrott egyet hátra ijedtében, hogy ki lehet az reggel hatkor. Elköszönt Raymonde-tól, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Olivier állt az ajtóban széles mosollyal és a sporttáskájával.

-         Jössz le?

-         Hova? – csodálkozott Niki.

-         Hát a pályára. 10-ig elvileg enyém az egész jég, és Jessica csak 8-ra tud jönni. Egyébként is, azt csiripelték a madarak, hogy a jégtánc sem teljesen idegen számodra.

-         És ki volt az a dalos kedvű kismadár? – kérdezte Niki mosolyogva.

-         Asszem valaki Tokyo-ban. – vágta rá a srác. – De nem érdekes. Igazat mondott?

-         Hát…mikor kicsi voltam, táncoltam is…

-         Remek. Akkor fogd a cuccod, ki akarlak próbálni.

-         Hogy mi? De minek? Én egyéni vagyok!

-         Hagyd már! Egy kis szórakozás belefér, unatkoznék egyedül odalenn.

-         Na ne mondd! Nincs kinek beszólogatni? – kérdezte gúnyosan a lány.

-         Még mindig ezen vagy kiakadva? Hagyd már, inkább gyere le, meghívlak egy kávéra.

-         Hát, jó, de előbb azért felöltöznék. – pislogott álmosan Niki. Bezárta Olivier orra előtt az ajtót és arra gondolt, vajon mit akarhat tőle a középkategóriás nagyszájú jégtáncos. Felöltözött, majd kilépett az ajtón. Olivier a szemközti fotelben feküdt elnyúlva…

-         Na mi van? Az előbb még nagyon pezsegtél! – szúrt oda a lány.

-         Az anyját, de nagy szád van! – vetette oda Olivier. – Nem mondták még neked, hogy a férfi az úr a háznál?

Niki megvetően végignézett rajta.

-         Nálunk az egyenjogúság a divat….

-         Csak tudnám, hogy mi történik a világunkkal!!??? – sóhajtott fel Olivier. -  Na gyerünk lefelé, kíváncsi vagyok, hogy mit tudsz… – mondta, miközben feltápászkodott a fotelből.

-         És mégis miért? Csak nem be akarsz fűzni táncosnak? Mert akkor hiába pörgeted magad…

-         Az élet csupa meglepetés… – felelte titokzatosan Olivier.

-         Na ki vele, mit forgatsz a fejedben? – nézett rá Niki keményen.

-         Én semmit. – visszakozott Olivier. – Csak szeretnék egy jót táncolni.

Mikor leértek a pályára, mindketten bemelegítettek, majd Niki elsőként belépett a jégre és elkezdte hátra koszorúval melegíteni a combizmait, aztán ugrott néhányat. Olivier gyönyörködve figyelte a palánk mellől, majd ő is belépett.

-         Na most elkaplak! – iramodott a lány után.

-         Te azt csak hiszed! – indult el Niki szélsebesen. Már vagy egy negyed órája fogócskáztak, amikor Niki kifáradt és Olivier könnyedén elkapta hátulról és lefogta a két kezét.

-         Én megmondtam! – hajolt előrébb és egy hatalmas puszit adott a lány arcára.

Niki zihálva lélegzett, Olivier pedig a háta mögött állt, majd kihúzta a lány kezeit és húzni kezdte hátrafelé…

-         Na gyerünk, hátrafelé ívek, ellenívek…

Az egyik fordulónál egyszer csak a szemükbe villant valami éles fény, Niki megbillent, magával rántotta Oliviert, aki azonnal ráesett. Niki fájdalmas arccal feküdt alatta míg Olivier lecsúszott róla…

-         Te idióta! – kiáltott rá. – ááuuuuu…

-         Jól vagy?

-         A csuklóm…- nyögte a lány.

A fiú a hátán fekve kapkodta a levegőt és a vádliját markolta.

-         Nekem meg…azt hiszem megsérült egy izomköteg a lábamban…az előbb belevágódott a pengéd.

Lassan felült, lecsatolta az alsó szárpántot és feltűrte a nadrágját, de nem vérzett a lába, viszont amikor megpróbált rálépni, nem tudta megterhelni…

-         Mi van a kezeddel? – fordult Nikihez.

-         Nem tudom, de fáj…

-         Meg tudod mozdítani? – kérdezte, miközben másik lábával ellökve magát térden odacsúszott a lányhoz.

-         Kicsit, de nagyon fáj. – nyöszörögte.

-         Hadd nézzem! – nyújtotta a kezét. Megfogta Niki csuklóját és óvatosan tapogatni kezdte, amikor pedig picit megnyomta, Niki szeméből kibuggyant egy könnycsepp és felszisszent…

-         Szerinted eltört? – szipogta.

-         Nem hiszem, de csúnyán megüthetted amikor rád estem.

-         Valami belevillant a szemembe, azért billentem meg.

-         Biztos valamelyik neon hibásodott meg odafenn…

-         Nem hiszem, élesebb fény volt…de nem tudom, hogy mi volt az.

Niki a másik kezével lassan feltámaszkodott, először térdre, majd óvatosan felállt és elsiklott a kijárat felé. Akkor látta, hogy Olivier fel sem tud állni. Visszament érte és ép kezével segíteni próbált neki, de csak nagy nehezen sikerült neki felhúznia, és segített neki eljutni a kijárat felé. Olivier két kézzel a palánkra támaszkodva kiemelte magát és kilépett a gumiszőnyegre, majd a korlátba kapaszkodva egy lábon elbicegett a padig. Niki fájdalmas arccal leült mellé, majd kivette a telefonját és azonnal odahívta Piretet, aki útközben értesítette Evgenit, és hívatott vele egy sportorvost is.

Evgeni szinte beszakította az ajtót, úgy rontott be néhány perc múlva, nyomában Pirettel és az orvossal.

-         Mi történt?

-         Egymásra estünk. Pontosabban én estem rá Nikire. A pengéje belevágódott a vádlimba, neki pedig a csuklója fáj.

-         Egyáltalán mit csináltok ti itt? Hol van Jessie? És te mit keresel itt kora reggel?

-         Én vettem rá, hogy jöjjön le velem táncolni míg Jessie megérkezik. – vallotta be Olivier, miközben az orvos Niki csuklóját tapogatta.

-         Egész biztos nem tört el…de meg kellene röntgenezni, lehet, hogy megreppent, vagy csúnyán meghúzódott. – mondta, majd Olivier lábát kezdte vizsgálgatni, ami addigra már teljesen be is lilult. – Összezúzódott egy izomcsomó. Jeget rá és kímélni. Legalább 3 napig nem erőltetheted meg.

-         Úgy látszik, még mindig te jártál jobban. – mondta halkan Niki egy fájdalmas kis mosoly közepette.

Evgeni behozott egy jegeszacskót, rátekerte a lány csuklójára.

-         Gyere, beviszlek a kórházba, kezd bedagadni a kezed. Ugye tudod, hogy ez piszok nagy felelőtlenség volt?! – kérdezte, miközben Piret lefűzte Niki lábáról a korcsolyáit, berakta a táskába, majd segített Nikinek felhúzni a sportcipőjét. – Még jó, hogy nem történt komolyabb baj. Mégis hogy sikerült ezt összehozni?!

-         Valami belevillant a szemembe. Talán valaki a tükröket pakolta és megcsillanhatott, vagy nem tudom, de elvesztettem az egyensúlyom és magamra rántottam Olit.

-         Vajon mi lehetett az? A tükrök a raktárban vannak! És ma reggel senki nem használta őket… – töprengett Evgeni, miközben Piret berakta Niki táskáját Evgeni kocsijába és segített neki beszállni.

-         Candice, Gwendo! De jó látni titeket! – köszönt rá Brian az öltöző előtt álldogáló lányokra. Hogy-hogy ti itt?

-         Helló Brian! És te mit csinálsz Párizsban…? – köszönt rá Candice.

-         Reggel felhívott Annick, hogy rajtam is ki akar próbálni egy új edzésprogramot…

-         Hmm…akkor ugyanazért jöttünk! – fejezte be Gwendoline. – Gondolod, hogy minden egyéni versenyzőt megkért rá?

-         Szerintem igen… – szólalt meg a háta mögött egy hang. Anne-Sophie Calvez lépett be az ajtón, majd a szembe lévő ajtón pedig Alban lépett ki.

-         Sziasztok! – köszönt széles mosollyal. Körbepuszilta a lányokat, majd kezet rázott Briannal. – Jó hogy itt vagytok, Annick már nagyon várja, hogy több emberen is kipróbálja az új fejlesztéseit, mert szerinte nem elég, ha csak rajtam teszteli, merthogy mindenki máshogyan reagál…

-         Azért néztem egyet, mert épp tegnap értem haza Kanadából. Kész az új rövidem, de ti úgyis látni fogjátok nemsokára… – tette hozzá Brian. – Úgyhogy tegnap pont itt voltam Párizsban, délre értem haza, most meg megint itt vagyok…de sebaj, megszoktam már. – ült ki az arcára a jól ismert kamaszos vigyor. – Csak az asszonynak felejtettem el mondani, hogy jövök.

-         Ő jól van? – kérdezte Alban.

-         Soha jobban, Evgeni szerintem nagyon jó hatással lesz rá, alig várom, hogy tudjam, mit talált ki. Még nekem sem árulta el.

-         Akkor az tényleg meglepetés lesz… – szólalt meg Anne-Sophie, a Didier lányok pedig egyetértően bólogattak.

Pár perc múlva még néhányan érkeztek, befutott Yannick is, majd Annick tartott egy rövid beszámolót arról, amit kitalált, aztán pedig mindenki elindult az öltöző felé. Brian még pár percig beszélgetett az edzőnővel, aztán a többiek után indult maga után húzva a bőröndjét. Épp az öltöző kilincséért nyúlt, amikor megrezzent a belső zsebe, és csipogni kezdett a palmtopja. Letette a bőröndöt, széthúzta a melegítő felsőjét és kihalászta a rezgő készüléket. Egy e-mailt kapott, de ismeretlen volt a feladó. A szöveg része csupán ennyi volt:

-         Szerintem magáért beszél.

Se aláírás, semmi, csak néhány fotó volt csatolva. Brian megnyitotta az elsőt és elkerekedett a szeme. Aztán megnézte a másodikat, aztán a harmadikat, a negyediket… majd kinyomta a palmtopot, bevágta a bőröndjébe és dühösen elviharzott.

Szép lassan elkezdtek gyűlni az edzésre kész lányok és fiúk.

-         Brian még odabenn van? – fordult Albanhoz Annick. – Nincs. Azt hittem itt van.

-         Utoljára velem beszélt. – mondta Annick. – Aztán elindult az öltözőbe.

-         Várj, megcsörgetem. Lehet csak kiugrott egy kávéért. – nyúlt a telefonja után Alban.

-         Oké.

-         Hmmm…ki van kapcsolva. – nézett Alban tanácstalanul az edzőre. – Fogalmam sincs hol lehet.

Annick ismerve Brian természetét, csak legyintett egyet.

-         Akkor elkezdjük nélküle, majd bekapcsolódik később. Csak tudnám, mi lelte, mikor tíz perce még fülig ért a szája! Mindegy, mindjárt 6 óra, még 9-ig szabad a jég, úgyhogy lesz időnk gyakorolni, aztán pedig holnap befejezzük.

-         Tiszta bénázás ez a bal kézzel evés! – fakadt ki Niki ebéd közben, majd fájdalmasan nézett bekötözött kezére.

-         Örülj, hogy megúsztad ennyivel. – nyugtatta bársonyos hangján Evgeni. Piret csendben ült mellettük, túlontúl átérezte Niki rossz kedvét. – Ez a húzódás pár nap alatt rendbe jön…

-         Bocs. Csak nagyon ki vagyok akadva…

-         Megértelek, csak Olivier még saját magában is egy kész életveszély. Le akarja cserélni Jessicát, de a lány nagyon ragaszkodik hozzá. Szerintem teljesen bele van esve, de Oliviert egyáltalán nem érdekli.

-         Szóval ezért akart engem kipróbálni…

-         Biztos tetszel neki és …

-         De ha nem akar Jessicával korizni, akkor miért nem meri otthagyni?

-         Mert egyetemre jár, és a lány szülei fizetik a tandíját. Olivier szegény családból származik és tehetségesnek indult, de mostanában egyre rosszabbnak látom, mint aki elfelejtette, amit eddig tudott. Biztosan azért, mert nem akar Jessicával dolgozni és abban reménykedik, hogy a lány megunja a gyenge eredményeket. Bár hallottam valamit arról, hogy kinézték maguknak Sphilbandékat, de túl sokba kerülne nekik…meg aztán Igorék leginkább a világbajnoki aranyat szeretnék végre összehozni Tanithéknak.

-         Szóval meg van kötve a keze…

-         Igen. De gondolom téged potenciális menekülőútnak gondolt…

-         Mondjuk nem ártott volna, ha ezt előbb tudom róla…akkor nem hagytam volna, hogy rábeszéljen.

-         Mostmár tudod…Nem akart rosszat, próbál jól kijönni a helyzetéből. Tényleg, Andrei tud már róla?

-         Még nem hívtam fel, annyira nem komoly, de majd szólok neki. Viszont ez a feljelentés teljesen kiborított…

-         Nincs félnivalód, gondolom mindened be van jelentve, ahogyan eddig. – nézett közben Piretre is.

-         Persze. – szólalt meg először ebéd közben a lány. – Andrei elmondta, miket kell megcsinálnom, úgyhogy minden rendben van.

-         Akkor hagyjuk, hadd töltögessék a papírjaikat. Csinálnak egy sima vizsgálatot, és úgyis rájönnek, hogy tiszta vagy. Viszont akkor a bejelentőnek igen kellemetlen percei lesznek.

-         Név nélkül nem lehet? – kérdezte Niki.

-         Nem. – válaszolt Evgeni. – Személyesen, vagy megbízott útján lehet doppingvádat benyújtani, tehát még elvileg azt is megtudhatjuk, hogy ki volt a bejelentő, ha megjelennek a Szövetségtől.

-         Szerinted holnaptól tudjuk folytatni az edzést?

-         Persze, csak pihend ki magad. Majd figyelünk rá, hogy a kezedet ne terheljük meg. Most viszont mennem kell, – nézett az órájára Evgeni. Már így is késésben vagyok, Johnnyék már biztosan várnak rám!

-         Persze menj csak…és bocsánat, hogy ennyi bonyadalmat okozok neked…

-         Ugyan! – legyintett Evgeni. – Volt már ettől durvább esetem is, hamar rendbe jössz, csak pihend ki magad!

-         Rendben. – nézett Niki hálásan a férfira.

-         Szerintem nagyon jó arc. – jegyezte meg Piret, amikor Evgeni kilépett a lengőajtón.

-         Ja, az… – hagyta rá Niki, miközben nem hagyta valami rossz érzés nyugodni.

Délután Piret elrángatta várost nézni, miután nem tudott edzeni, és a lány nem engedte bezárkózni a szobájába. Niki szeme azonban mindenen átsiklott, mintha ott sem lettek volna a dolgok, míg Piret mindent megnézett, minden híresebb épületnél lefotóztatta magát, s túlon túl jó kedve volt ahhoz, hogy észrevegye, Niki mennyire nem élvezi a kirándulást. Este holtfáradtan estek be a hotelbe. Niki azonnal elindult a szobájába, míg Piret lement a bárba és könnyed beszélgetésbe kezdett a pultos fiúval.

Niki telefonja csipogott az ágyán, egyre hangosabban. Mikor meghallotta, elzárta a vizet, magára tekerte a törölközőt, és kilépett a fürdőből. Volt három nem fogadott hívása, mindhárom Briantól. Aztán újra megszólalt a telefon. Éppen üdvözölni akarta, de Brian volt a gyorsabb…

-         Beszélnem kell veled!! – közölte Brian idegesen.

-         Mert, mi történt, hogy az éjszaka közepén hívsz fel? – kérdezte a lány meglepetten.

-         Elmondom, ha kinyitod az ajtót! – mondta Brian, majd kinyomta a telefont.

Niki csak bámulta a kezében a süket telefont, majd remegve az ajtóhoz lépett. Lenyomta a kilincset, kinyitotta az ajtót…Még megszólalni sem volt ideje, Brian bevágta az ajtót mellette és belépett a szobába. Ledobta a bőröndjét, s Niki még mindig hitetlenkedve nézett rá. Nem értette mit keres ott.

-         Hogy – kerülsz – te – ide? – kérdezte lassan a lány, miközben Brian majd megölte a tekintetével.

-         Érdekelne, hogy mivel tudod ezt megmagyarázni! – emelte fel a hangját, majd az ágyra csapott egy fehér borítékot.

Niki sosem látta még így tombolni őt. Lassan az ágyhoz lépett, felemelte a borítékot. Kemények érezte. Kinyitotta és kihúzta a tartalmát. Nagy méretű színes fényképek voltak benne. Mindegyiken ő és Olivier voltak, a reggeli edzésről származtak a képek. Az elsőn egymás kezét fogták, a másodikon Olivier megölelte, a harmadikon megpuszilta, a negyediken pedig a jégen feküdtek. Niki alul, Olivier pedig rajta.

-         Ezt ki küldte neked? – kérdezte Niki csendesen.

-         Nem mindegy az? – csattant fel türelmetlenül Brian. – A magyarázat érdekelne….

-         Nem az. Egyáltalán nem mindegy!

-         Fogalmam sincs, nem volt név hozzá… – közölte Brian. – Szóval ki ez a lenyalt hajú kis barom, és mit műveltetek a hátam mögött ??!!!

Niki leminősítően végignézett dühöngő kedvesén, majd felmutatta bekötözött kezét.

-         Emiatt tört el majdnem a csuklóm!!…Ezért érdekelne, hogy kitől vannak ezek a képek!! – emelte meg a hangját Niki is.

-         Mondom gőzöm nincs!! E-mailben kaptam! És nem tudom mi köze van a csuklódnak ahhoz, hogy a jégen hemperegsz ezzel a barommal….

-         Na jól figyelj! Egyszer fogom elmondani, ha hiszed hiszed, ha nem nem! – közölte Niki. – A te dolgod.

Brian bólintott.

Niki néhány mondatban elmondta az aznapi történéseket.

-         Elég hihetetlen! – jegyezte meg Brian ironikusan.

Közben kopogtak az ajtón. Niki kinyitotta, s Piret belépett a szobába.

-         Jé, a feminista liba. – szúrt oda Brian dühösen.

-         Jé, az alfahím! – vágott vissza Piret is elvörösödő arccal.

Brian erre felállt, felkapta a bőröndjét, feltépte az ajtót és elrohant. Niki leroskadt az ágyra és sírni kezdett.

-         Ő meg mit keres itt? – kérdezte döbbenten Piret.

Niki szótlanul a képekre bökött. Piret az asztalhoz lépett, végignézte őket…

-         De hát ez…ez nem reggel készült?

Niki bólintott.

-         És hogy került ide? – kérdezett tovább.

-         Valaki e-mailben küldte neki… – suttogta Niki.

-         Hmm…vajon ki lehetett? – töprengett.

-         Én is szeretném tudni…valaki itt nagyon ellenem van…

Mindjárt visszajövök. – közölte Piret, majd kilépett az ajtón. Niki behúzódott az ágy és a szekrény közötti sarokba és félálomban hallgatta az ablak alatt jövő-menő kocsik zaját.

Piret végigszaladt a folyosón, fel egy emeletet és dörömbölni kezdett egy ajtón. Először átkozódást hallott odabentről, majd egy szőke, kócos fej bukkant elő az ajtó mögül.

-         Mi a fene! Tudod hány óra van?

-         Nem érdekel! – vágta rá a lány. – Hol van Jessica?

-         Honnan a fenéből tudjam? – nyögte Olivier álmosan. – Biztos a szobájában. Itt nincs.

-         És melyik a szobája? – kérdezte követelőzően Piret.

Olivier felfelé mutatott.

-         424.

-         Kösz. – morogta Piret.

Felrohant még egy emeletet és azonnal nekiesett a 424-es ajtónak. Addig ütötte, amíg ki nem nyílt és ki nem dugta a fejét egy holtra vált arcú vörös hajú lány.

Piret benyomta az ajtót és berontott a szobába, majd becsapta a háta mögött. A lány riadtan húzódott hátra.

-         Te meg ki vagy? – rebegte.

-         Kuss, kis ribanc! – rivallt rá Piret. – Gondolod jó vicc volt, amit csináltál?

A lány meg sem szólalt, csak reszketett.

-         Ki vele, miért küldted azokat a fotókat Brian Joubertnek?

-         Milyen fotókat? – nyöszörögte a lány.

-         Ó, játszd csak az ártatlant! Jól tudom, hogy csak te lehettél, mert féltékeny vagy Nikire! És ha egy csepp eszed lenne – kelt ki magából teljesen – akkor látnád, hogy Oliviernek semmi esélye Nikinél, de te azért még rátettél egy lapáttal. No de van egy jobb ötletem…azt hiszem nem nekem kellene magyarázkodnod, azzal nem megyünk semmire! Na gyerünk! – kapta meg a lány karját, miközben a kis asztalon lévő telefonon leszólt a portára, hogy megkérdezzen egy szobaszámot.

Kirángatta a lányt a szobából és bevágta az ajtót. Sebesen húzta maga után, lerángatta a lépcsőn, végig a harmadik emeleti folyosón, majd belerúgott az utolsó előtti ajtóba.

-         Hé! Alfahím! Told ki a képed!

Brian kinyitotta az ajtót és sértődött, de értetlen arccal bámult Piretre és a szorításából szabadulni próbáló vörös lányra.

-         A hölgy Jessica Maxwell és van egy kis mondanivalója a számodra. – közölte Piret, majd belökte a lányt Brian ajtaján. – Megtanulhatnál bízni végre a saját barátnődben!

Brian elképedve becsukta az ajtót, Piret pedig leült az ajtó elé. Időnként elbóbiskolt, csak arra lett figyelmes, hogy Brian ordítozik odabenn, a lány feltépi az ajtót és szélsebesen elrohan…Álmosan nézett fel Brianra.

-         Menj aludni. – szólt csendesen a lányhoz, bár a feje még mindig paprikavörös volt.

Piret feltápászkodott és elindult a folyosó másik végében lévő szobájába. Brian magára húzott egy melegítőalsót, majd kicsivel később elindult a lépcsőn lefelé. Az ajtó résnyire nyitva volt, Piret dühében nem húzta be rendesen amikor elrohant… Brian halkan belépett az ajtón és látta, hogy Niki az ágyon fekszik kendőstől elnyúlva…álomba sírta magát. Becsukta az ajtót, felvett egy plédet a fotelből és óvatosan a lányra terítette, majd levetette a melegítőjét és bebújt mellé. Ahogyan átkarolta, Niki halkan nyögött egyet, de meg sem mozdult. Hajnalban félálomban érezte, hogy valami nehéz van rajta és valami meleg simul a testéhez. Megmozdította a fejét és meglátta Brian pecsétgyűrűjét, ahogyan a fiú keze a áthajlott a vállán. Aztán egy halvány kis mosollyal az arcán bágyadtan újra elaludt.

XI. Amikor a sorsnak más terve van…

-         Képzeld, kész van a kűröm! – ugrott Niki Brian nyakába a poitiersi állomáson.  – Olyan kár, hogy haza kellett jönnöd!

-         De olyan jó, hogy végre itthon vagy! És nemsokára utazhatunk Courchevelbe! És van még egy örömhírem! De azt lehet hogy nem nekem kellene elmondanom…

-         …hanem nekem! – lépett ki az állomásépület mögül Andrei. – Hugi! Apa leszek!!! – közölte fülig érő szájjal…

-         Nahát! Gratulálok…- ölelte meg Niki az edzőjét.

-         És ti lesztek a keresztszülők! – tette hozzá Andrei.

-         Alig várom! – mondta vidáman Niki. – Mikor lehet tudni, hogy fiú lesz-e vagy lány?

-         Hát még elég soká, Imola még csak a negyedik hétben van…

-         Szóval nászutas baba lesz? És ha jól számolok, akkor pont az EB környékén fog megszületni!

-         Hát azt hiszem igen… El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok… – lelkendezett.

-         És hogy viseli Milo?

-         Kicsit nehezen, gondolom a nagy meleg miatt is. De Piret hol van? Nem úgy volt, hogy együtt jöttök haza?

-         Szerintem még a héten nem lesz itthon, talán jövő héten, aztán az is lehet, hogy nem egyedül jön…

-         Mert? – kérdezte érdeklődve Brian.

-         Olivier. – mondta sejtelmes mosollyal Niki. – Kicsit kiakadt azon, amit Jessica művelt mindannyiunkkal és Piretnek sírta el a bánatát egész héten. Elég régen ismerik már egymást…és szerintem most alakulóban van valami köztük.

-         Oltári. – nyögte közbe Brian.

-         Ne kezdd már megint! – pisszegte le Niki.

-         Nem Piretre mondtam. Jessicára. Hülye liba! Gondolom Olivier végre úgy kivágta, hogy a lába se érte a földet…

-         Talált. Végleg betelt nála a pohár…mivel ő is emiatt sérült le elég komolyan, másrészt egyáltalán nem akart nekem rosszat…

-         Ezt már elrendeztük egymás közt. De felejtsük el inkább…

Andrei csak kapkodta a fejét.

-         Miről maradtam le?

-         Ah, félreértések sorozata…majd átmegyek és elmesélem, úgyis hoztam egy videót a kész programokról, kíváncsi vagyok a véleményedre. Tényleg!  – fordult Brianhoz. – Annick mit szólt az eltűnésedhez?

-         Megbeszéltük, de ismer már elég jól, csak nem esett jól neki, de már minden oké.

-         Akkor gyorsan támadjunk le egy éttermet, most nem bírnám a fakanalat felemelni… – mondta Niki.

-         Felesleges, anya már főzött, sokfogásos ebéddel vár otthon…

-         Sejthettem volna. – mosolygott a lány. – Te is jössz? – fordult Andreihez.

-         Nem, én megyek haza Milóhoz, csak kijöttem látni, hogy vagy. – mondta, majd elindult a kocsija felé. – Tényleg, voltak hozzád a Szövetségtől? – fordult vissza Nikihez, miközben Brian berakta a bőröndöket a kocsi csomagtartójába.

-         Ja, miután Brian hazajött, másnap reggel voltak, de nem akadékoskodtak különösebben. Eddig is tiszta voltam, most sem találtak semmit. Nyilván más volt a vérösszetételem, de benne volt az edzésprogramomban, hogy Jerseyben leszek, szóval … A sajtóban remélem semmi…

-         Semmi. Szerintem annyira titkosan kezelték, hogy esélyük sem volt rá… Különben ízekre szedtek volna.

Raymonde szerencsére semmit sem sejtett abból, hogy mik történtek Jerseyben, így kitörő örömmel fogadta Nikit és nem nyugodott, amíg mindent meg nem kóstoltatott a lánnyal, aki aztán egész délután csendesen ücsörgött, mert kicsit sok volt neki az ebéd. Aztán Brian megjelent az ajtóban egy pohárral és odanyújtotta Nikinek.

-         Emésztőport kevertem bele, idd meg – mondta halkan, miközben Raymonde egy muskátli száradó virágait tördelte lefelé.

-         Kössz.

Másnap Niki átvitte a dvd-ket Andreinek, aki már délelőtt elhatározta, hogy nagyon szigorú lesz és kritikus, de nem igazán sikerült ezt érvényesítenie, mivel mindkét program levette a lábáról, ezért azonnal fel is hívta Evgenit, hogy gratuláljon a munkájához.

-         Alig várom, hogy megmutasd nekem is…- mondta Nikinek.

-         Majd leutazol hozzám Courchevelbe és megnézed…

-         Mert nem együtt megyünk? – kérdezte döbbenten Andrei.

-         Hát…gondoltam inkább szeretnél itthon maradni Imolával, nem?

-         Jön velünk, meg jön a tesója is, hogy mindig legyen valaki mellette. Szó sem lehet róla, hogy lemaradjak az edzőtáborodról…

-         Mondtam már hogy jó fej vagy? – húzta széles mosolyra a száját Niki. – Ja, mutatok még valamit. – húzott elő egy mappát. – Itt vannak a ruhatervek.

Andrei elismerően hümmögött..

-         Azt hiszem tökéleteset alkottatok, megérte ennyit áldozni rá. – dicsérte meg. – És jövő héttől Courchevel, hogy jól begyakorold…Jól tudod, hogy idén egy EB aranyat szeretnék a nyakadba…

-         Előbb ki kell javítanunk az axelemet… – mondta szemlesütve Niki. – Varsó óta egyszer sem sikerült megugranom…

-         Te vagy a világ egyik legjobb női ugrója, ez nem lehet probléma… – nyugtatta Andrei.

-         Brian is ezt mondta…

-         Mert ez az igazság….És még ha nem is sikerül…Egy kezemen meg tudom számolni, hány nő képes akárcsak tripla axelt is ugrani versenyen…

Már majdnem besötétedett, amikor Niki hazaért. Brian a nappaliban feküdt a kanapén és az akváriumot bámulta. Azonnal megérezte, hogy valami baja van, de meg akarta hagyni neki a lehetőséget, hogy maga mondja el, ha akarja. Kiment a konyhába és főzött egy adag habos kakaót. Szótlanul visszament a nappaliba és Brian kezébe nyomta, aki hálás tekintettel nézett rá.

-         Bekened a hátam? Már megint fáj… – panaszolta.

Niki lassan, óvatosan masszírozta bele a krémet a fájós részekbe. Brian néha-néha felszisszent…

-         Jean mit mondott rá? – kérdezte aggódva.

-         Hogy pihentessem…és ezt a krémet adta, hogy használjam, ha megint fáj. Jön Courchevelbe is, külön megkértem rá.

-         Remek. Akkor a térdemmel is kezdhet valamit…

-         Fáj?

-         Múltkor ráestem a bal térdemre takarítás közben…még Jersey előtt. Azt hiszem emiatt nem megy az axel… Nem bírok felugrani…

-         Máris felhívom! – közölte Brian. – Minél előbb annál jobb.

Jean másnap azonnal elküldte Nikit egy térdröntgenre, mert erősen gyanított valamit, ami be is igazolódott, amikor meglátta a felvételeket.

-         Levált egy kis darabka a térdporcodból és a folyamatos terheléstől el is mozdult. Az okozza a szúró fájdalmat… – állapította meg.

-         És ez eddig miért nem derült ki? – kérdezte nagy szemekkel Niki, miközben a felvétel nagyításait elemezték.

-         Lehet, hogy akkor Varsóban csak megrepedt. Azt nem vették észre, pedig ha ez akkor kiderül, kisebb lenne a baj…

-         Most mekkora? – tette fel a kérdést a legrosszabbra számítva.

-         Kérdés, hogy mikor vállalod a műtétet. Az edzőtábor előtt, de akkor szinte teljesen ki kell hagynod, mert több mint egy hónapig nem erőltetheted meg. Ha viszont nem akarod kihagyni a tábort, akkor a nemzetit kell kihagynod…sehogy nem jó, de nem hagyhatjuk súlyosbodni…

Niki teljesen kétségbeesett.

-         És mit csinálnak vele?

-         Néhány platinacsavarral visszarögzítik a letört darabkát és kiszedik ezt a vérömlenyt innen… – mutatott a képre Jean. – A csavarok életed végéig benne maradnak

Niki egész napja világvége hangulatban telt, magában tépelődött, hogy miről mondjon le, hogy lehetne a legjobban kijönni az egészből. Brian épp Jean-Christophe-al egyeztetett, csak késő délután jött meg. Végignézett a könnyes szemű lányon és azonnal sejtette hogy nagy a baj. Niki szótlanul felé nyújtotta a felvételeket. Brian kiszedte őket a borítékból, az ablakhoz ment és a fény felé tartotta.

-         Nem megyek Courchevelbe… – szólalt meg.  – Illetve megyek, de csak levegőt szívni, nem edzhetek. Két hét múlva műtik…

-         Jól látom, hogy ez egy levált porcdarab? – kérdezte halkan Brian.

Niki lassan bólintott.

-         De hát…Ez hogy lehet?

-         Biztos akkor tört le, amikor ráestem…A két hetes megterhelés pedig csak rontott a helyzeten.

-         Andrei tudja már?

Niki ismét bólintott.

-         Eléggé le van sújtva.

-         Hol műtik?

-         Párizsban a Klinikán. – mondta remegő hangon Niki. – Jean azonnal elintézte, hogy előrevegyenek. De…Nagyon félek…hogy elrontják.

-         Megértelek… tőlem jobban senki nem fél az orvosoktól…

A következő hetek feszült hangulatban teltek. Brian Nikiért és a saját hátáért aggódott, Raymonde Brianért és Nikiért, Andrei pedig Nikiéken kívül Imoláért is, hogy minden rendben legyen a babával. Ráadásul Brian hétvégén elutazott Courchevelbe, Andrei pedig Nikit kísérte el Párizsba, majd amint az orvosok engedték, azonnal elvitte őt is a csapat után. Niki minden nap a mankóira támaszkodva bicegett be a csarnokba, leültek a nézőtéren és majd megszakadt a szíve, hogy nem lehet a többiekkel…Így is azt mondták neki, hogy leghamarabb egy hónap múlva léphet a bal lábára, jégre pedig csak két hónap múlva. Így az egész július és augusztus azzal telt, hogy a többiek fejlődését figyelte, rajzolgatott, és Jean folyamatosan rajta tartotta a szemét, pontosan tudta, mikor mit tehet vele, így július utolsó napjaiban Niki már mankó nélkül is tudott járni, de azért elég erősen sántított a műtött lábára. Állandósultak a rehabilitációs gyakorlatok, sokszor nem kevés fájdalom árán. Nikiben csak az tartotta a lelket, hogy Brian amikor csak tudott mellette volt, s a csapat többi tagja is próbálta felvidítani. Egy alkalommal például a Didier lányok svájci csokit hoztak neki, Alban pedig folyamatosan körülötte hülyéskedett, ha nem volt semmi dolga. Sok időt töltött vele Imola is, hiszen Mayával együtt eléggé unatkoztak, sőt egyik délután nem más látogatta meg, mint Alain Calmat, aki egyike volt azoknak, akik elsőként felismerték Niki tehetségét.

Augusztus vége felé már jeges edzésekkel is próbálkoztak, de egyelőre az ugrások meg voltak neki tiltva, a lehető leglassabban haladhattak csak, és ez alaposan megnehezítette a dolgukat, hiszen egyelőre még azt sem lehetett tudni, hogy a nemzeti bajnokságig összeszedi-e magát. Kockáztatni viszont egyikük sem akart.

A nemzeti bajnokság előtt egy héttel Nikinek még egyáltalán nem volt axele, így teljesen át kellett írniuk a programot és csak reménykedtek, hogy a lehető legjobban sikerül. Tripla-tripla toe-loop és egy tripla rittberger került a lutz és a flip helyére, hogy ugrás közben inkább a jobb lábát terhelje és megpróbálták nehezített forgásokkal kompenzálni a hiányzó kötelező elemet, mondván az egyébként is gyenge női mezőnyben így is lehet esélye nyerni, ha csak ennyi fog belőle kiesni.

-         Szerinted mik az esélyeim? – nyaggatta sokadjára Niki Andreit.

-         Mindegy, hogy a dobogó melyik fokára állsz…A tavalyi EB-n bebiztosítottad magadnak és Candice-nek meg Gwendonak is az indulást…Attól függ, mit futsz, és ők mit futnak. Reméljük a legjobbakat.

-         Végülis igen, csak kicsit égő lesz…

-         Fenét lesz égő! – pirított rá Andrei. – Tudod mennyien szeretnek, mennyi jókívánságot kaptál!…ezek az emberek mind tudják, min mész keresztül, és veled együtt örülnek, hogy egyre javul a lábad. Zágrábban akár nyerhetsz is…

-         Szeretem hogy ilyen pozitív vagy…

Egyik délután Niki a lelátón üldögélt a poitiersi csarnokban rajztömbjével a kezében és elmélyülten alkotott. Brian holtfáradtan mászott fel a lépcsőn, de Niki annyira belemerült a rajzolásba, hogy észre sem vette, mikor megállt mögötte.

-         Annyira egoista vagyok, hogy mindenben magam látom, vagy ez tényleg én lennék? – duruzsolta a fülébe.

-         Hé-hó! – csapta rá a fedelet Niki a rajzra. – Ezt meglepetésnek szántam…

-         Hoppá…de ha már úgysem meglepi, akkor megnézhetem? – nézett hatalmas shrek-cicus szemekkel a lányra.

Niki felemelte a fedelet és Brian kihúzta a rajzot.

-         Sosem mondtad, hogy ilyen jól rajzolsz… – jegyezte meg.

-         Évek óta ez az első próbálkozásom. Gimi óta egyáltalán nem rajzoltam…. – vallotta be. – Csak nem tudtam mit kezdeni a fölös időmmel.

-         Ha ezt befejezted, rajzolhatsz egyet kettőnkről is és kitehetjük otthon a falra… – találta ki Brian.

-         Nem is rossz ötlet.. – mosolygott Niki. – De most már megint nem lesz időm. Meg akarom nyerni a nemzetit…

-         Meg fogod… – nyugtatta Brian.

-         Te könnyen beszélsz…

-         Ugyan már…Candice és Gwendo ügyesek bár, de a nyomodba sem érhetnek…

-         Niki! Gyere, most már ráérek! – szólt be az ajtón Jean. – Gondolom este még edzenél, úgy hogy nem árt, ha kilazítom a térded.

Niki bólintott, majd összeszedte a cuccait, megcsókolta Briant, majd felment Jeanhoz az edzőterembe. Lehúzta a melegítőalsóját, majd a felsőjét, s rövidnadrágban és pólóban végignyúlt a szőnyegen és Jean hozzálátott az aprólékos munkához. Lassan már fájdalom nélkül bírta ezeket a foglalkozásokat. Pár perc múlva kinyílt az ajtó és Brian lépett be rajta. Lerakta a táskáját a fal mellé és lekuporodott a másik szőnyegre.

-         Szóltam Andreinek, hogy hozzon nekünk valami kaját. Nincs kedvem most hazamenni az üres lakásba… – mondta.

-         Inkább végignéznéd a szenvedéseimet?

-         Niki!

-         Jól van, meg sem szólaltam. – mosolyodott el a lány.

XII. Dönteni kell…

A verseny előtt egy nappal már mindannyian Colmarban voltak. Este Andrei kopogott Niki ajtaján.

-         Képzeld! Candice még sem indul holnap!

-         És ez most jó vagy rossz? – kérdezte Niki.

-         Neked jó. Most már ha végigbukdácsolod az egész programot, akkor is nyersz…- jelentette ki Andrei. Egyébként kiújult a szalagszakadása, annyira túlhajtotta magát.

-         Szegény… pedig aranyos csaj!

-         De most csak magadra gondolj!

-         Attól még sajnálhatom, nem?

-         Felőlem. – rántotta meg a vállát Andrei. – Az a lényeg, hogy holnap jól sikerüljön a rövid, utána már a kűrben is bizakodhatunk. Jó, hogy Evgeni kipofozta a hátrahajlásodat…

Mindannyian az étteremben vacsoráztak, de Raymonde hiába próbálta szóra bírni a csapatot, Brian megint az agyát járatta valamin és a jól bevált fixírozás sem hatott, Niki pedig annyira izgult a másnap miatt, hogy enni se nagyon tudott, egy salátával birkózott egész idő alatt. Andrei és Jean-Christophe taktikai tanácskozást tartottak az asztal másik végében, így aztán hamar elmentek aludni.

Másnap a párosok kezdtek, az állás egyáltalán nem volt meglepő. Az első helyen Yannick Bonheur és új párja, Vanessa James álltak, bár Adeline és Maxim csak pár ponttal voltak lemaradva. A jégtáncosoknál is bejött a papírforma, Isabelle és Olivier könnyedén vezettek, jól tíz ponttal lemaradva mögöttük, Nathalie és Fabien, a harmadik helyen pedig Perenelle és Mathieu álltak. A fiúk közt Brian magasan vezetett, Alban is viszonylag biztosan állt Yannick Ponsero előtt, aki most eléggé elrontotta a rövidjét, mivel a négyfordulatosból csak tripla lett, a tripla axelből csak dupla, így aztán a kűr még beleszólhatott a dobogó harmadik fokába. Niki sík ideg volt, mire elkezdődött a lányok programja, Brian most először a közelébe se mert menni, annyira látszott rajta, hogy nem tanácsos hozzászólni sem. Andrei az utolsó percekben is folyamatosan duruzsolt neki. Niki belépett a jégre, s a zene megszólalásakor homályosabban kezdte látni a közönséget, bezárkózott magába és hozzálátott, hogy mindent kihozzon magából. Andrei odakinn a palánk mellett tudta, hogy a lány úgyis megpróbálja majd az axelt, hiába tiltotta meg neki. Az első ugrás után megkönnyebbülten sóhajtott, meglett a kombináció. Minden idegszálával a lábát figyelte. Meglett a tripla rittberger is, de tudta, hogy ami most történik, az vízválasztó lesz. Nem csalódott a megérzéseiben. Niki kifutotta jobb lábon a lendület-ívet….

Andrei ökölbe szorította mindkét kezét…

Raymonde lélegzetvisszafojtva figyelte…

Brian pedig mélységesen bízott abban, hogy nem véletlen próbálja meg, talán csak nem mondta el senkinek és meglepetésnek szánta, hogy újra van axele…

…Niki a bal külső élre lépve a jobb lábával szokatlanul nagyot lendített, felugrott és egyszer, kétszer és még felet…kiforogta és a jobb külső élen landolt, hosszan, de kicsit mereven, majd egy forgással befejezte a programot. Andrei és Brian egymásra néztek és szinte óvodás módjára ugráltak örömükben. Niki zihálva kapkodta a levegőt, majd mindkét oldalra meghajolt és lecsúszott a jégről. Andrei csillogó szemmel nyújtotta felé az élvédőit, s amint a lány kilépett, egy bordaropogtató ölelésben részesítette.

-         Valahol mélyen tudtam… – suttogta meghatottan.

Brian türelmesen várt a sorára, majd mindhárman leültek a kanapéra. Niki megpróbálta lecsavarni a vizesüveg tetejét, de izzadt tenyere csak csúszkált rajta, így Brian kivette a kezéből és kibontotta neki. Mivel ez volt a szezonban az első versenyük, még nem volt összehasonlítási alap, de így is több mint tizenöt ponttal vezetett Gwendoline előtt. Szinte sokkos állapotba került attól, hogy mégis sikerült összeszednie magát, s kissé könnyebbnek látta maga előtt a holnapot.

A szombati nap senkinek nem hozott nagy meglepetéseket, kivéve Andreiéket. Egy-két apró változással a hátsóbb helyezések között, a rövidprogram által felállított sorrend maradt. Niki azonban jó szokása szerint tovább feszítette a húrt és megugrott egy dupla lutzot és egy dupla flipet is a kűrben, csak a jobb lábas ugrásokat merte triplázni. Az utolsó mozdulat után megkönnyebbülten sóhajtott fel, Andrei pedig a palánk mellett megpróbált magához térni a szívroham-közeli állapotból. Mivel simán verte a bizonytalankodó Gwendoline-t, a többiek pedig még jobban le voltak maradva, Niki már nyugodtan várt a pontokra, csak Brian és Andrei voltak teljesen bepörögve. Az éremosztó előtt boldogan ölelte magához kedvesét, és el sem engedte addig, amíg a jégen össze nem rakták a dobogót. A fotózás után Niki még azt is halálos nyugalommal tűrte, hogy Jean leüvöltötte a fejét, hogy mekkora felelőtlenség volt ennyire megerőltetetni a lábát és közölte, hogy holnap menjen újra röntgeneztetni, hogy minden rendben van-e. Este ugyan fáradt volt a partin, ezért a nagyobb részét ülve töltötte, de most leginkább magára volt büszke, és ezzel jól el is volt, Raymonde-ot látva pedig nem tudta eldönteni, hogy még mindig nem tér magához a csodálattól, vagy ő is tudta legbelül, hogy mire képes, ha tétre játszik.

Jeant csak az nyugtatta meg kissé, hogy másnap tiszta eredménye lett a röntgennek, de még mindig csúnyán nézett Nikire, nehezen tért napirendre afelett, hogy ennyire semmibe vette az utasításait. Közölte vele, hogy egyrészt a jövőben szeretné, ha hallgatna rá, másrészt pedig hogy továbbra is lassú tempóban folytatják a felkészülést, mivel a Skate Americáig még van majdnem egy hónapjuk, és addigra talán a triplák is menni fognak. Niki a rend kedvéért egyetértően bólogatott, majd felhívta Piretet, aki időközben két hétre visszament New Jersey-be, hogy elintézzen néhány dolgot, meg aztán Olivier is nagyon hiányzott neki. Mikor elmondta neki, hogy mik történtek, Piret megígérte, hogy a másnapi géppel hazautazik, hiszen rengeteg dolgot kellett így a verseny után elintézni.

XIII. Van, ami sosem múlik el…

Niki teljesen elégedett volt a Skate Americán nyújtott teljesítményével, s bár szeretett volna nyerni, Mao Asada egyértelműen jobbat futott nála, hiszen neki is volt tripla axele, s sikerült is megugrania. Útban hazafelé ötösben jöttek, mivel Brian is Nikivel tartott, és Piret pedig rávette Oliviert, hogy tegyen egy látogatást a szülőföldjén, így a repülőn Andrei egyedül üldögélt és legújabb szenvedélyének hódolt: egy leendő apukáknak szóló könyvet olvasgatott. Párizsban szétváltak az útjaik, Andrei azonnal Poitiersbe utazott, Brianék Niki nagyszüleit látogatták meg, Pireték pedig Olivier családjánál tervezték tölteni a hetet.

Brian szerda délután elindult inni egy forró csokit kedvenc kávéházába. Napos, szinte forró októberi nap volt és szívből sajnálta Nikit, akinek Renée nagyi barátnőinek társaságában kellett bájolognia egész délután. Fülében techno zene dübörgött, zöld szemeit napszemüveg mögé rejtette és elmélázva haladt az utcán, amikor csattanást hallott és a zaj felé fordulva egy fagyizó teraszára tévedt a szeme. A napernyők rejtekében felfigyelt egy turbékoló párocskára. A férfit azonnal felismerte, a nőt azonban csak hátulról látta. Vörösesszőke haja a kalap alatt lófarokba volt fogva s keze a férfi kezében pihent. Meghúzódott egy fa árnyékában, majd amint kellően el voltak foglalva egymással, feltette a baseball sapkáját és óvatosan elsomfordálva mellettük leült egy közeli asztalhoz, ahol mindkettejüknek háttal volt. A pincér fél percen belül megjelent az asztalánál és kérdően nézett végig rajta.

-         A hot chocolate, please[2]. – szólalt meg angolul, hogy álcázza magát.

Amint pincér befelé indult, elővette a mobilját, kinyitotta és elforgatta benne a kamerát. Egyelőre csak a férfit látta, de nem akart semmilyen következtetést levonni, amíg a nő arcát meg nem látja. Addig addig forgatta a kamerát, míg a nő levette a kalapot is és sikerült meglátnia. Teljesen ledöbbent a látványon és pár percig vette őket, majd átdugta a fülhallgatót a telefonba, hátha sikerül valamit megértenie. Közben a pincér kihozta a forró csokit, letette az asztalra, Brian pedig köszönetképp bólintott, előhúzott egy öt euróst a zsebéből és felé nyújtotta. Intett, hogy nem kér vissza, majd elindította a felvételt. Nagyon zajosra sikerült, és helyenként nem is franciául beszéltek, csak akkor jött rá, miről lehet szó, amikor először Niki nevét hallotta meg, majd a sajátja is elhangzott a videó végén. Kivette a füldugókat és tovább hallgatózott, viszont teljesen képtelennek tartotta a helyzetet. Bekanalazta a csokit és visszament Nikiékhez, érezte, hogy most már nem hallgathat tovább, csak azt nem tudta, hogyan mondja el. És fogalma sem volt róla, hogy miért mindig ő botlik bele Niki családjába…talán a sors a békítő szerepét szánta neki? Vagy hogy helyesen dönt-e?

-         De egyáltalán mi lehet helyes ebben a helyzetben? – tette fel a kérdést magának. – Megteheti-e, hogy továbbra is elhallgassa, és élete végéig élhet a tudattal, hogy egy családot szedett szét…

-         Nem a te hibád. – felelte.

-         De én nem hagyom, hogy tudjon arról, hogy az anyja követi mindenhová…

-         Hidd el, ha nagyon akarná, már régen megkereste volna… – viaskodott tovább magával.

Egész addig üldögélt a teraszon lévő hintaszékben lábait felhúzva, amíg el nem kezdett sötétedni. Időközben odatelepedett a szék elé Zeus, a nagyszülők öreg kutyája, s egyre csak bámulta. Aztán türelmetlenül vakkantott néhányat, jelezve hogy éhes, így Brian megkereste a kutyasütit és a tenyeréből etette Zeust, aki időnként hirtelen kapott az ennivaló után, de Brian hamar megértette vele, hogy mind az övé lesz, nem kell kapkodni. Miután az egész marék sütit megetette a kutyával, Zeus jóllakottan nyúlt el a kutyaházban, ő pedig beült a szobába, bekapcsolta a tv-t, végignyomogatta a távirányítót, de oda sem figyelt, tovább tépelődött magában. Az első és legfőbb kérdésre nem sikerült választ találnia: mit látott egyáltalán…Niki szülei tizenöt év után újra egymásra találtak volna?

XIV. Egyszer régen…

Renée és Niki este tíz után értek csak haza, de holtfáradtan. Legalábbis Nikit nagyon elfárasztotta, hogy minden csodáló tekintetű barátnőnek ugyanazt kellett elmesélnie, és a lehető legprimitívebb módon, hogy meg is értsék.

Brian az ágyon feküdt mikor Niki belépett. Lefeküdt mellé és szokása szerint beletúrt a hajába hátulról. Brian vett egy mély lélegzetet és megszólalt:

-         Valamit el szeretnék mondani. – kezdte. – Szeretném hogy tudd…

-         Mit? – kérdezte Niki kíváncsian.

-         Akarom hogy tudd, …- csuklott el a hangja – ..hogy mennyire szeretlek. – folytatta. – Hogy mennyire fontos vagy nekem.

-         És is nagyon szeretlek. – mormolta Niki kedvese fülébe. – Várj egy picit… – mondta, majd felállt és kiment a szobából, majd hamarosan egy kis dobozzal tért vissza. Letette az asztalra, kinyitotta és néhány üveges gyertyát szedett ki belőle. Sorba rakta őket az asztalon és egy gyufát is kivett a dobozból. Brian kíváncsian nézett rá.

-         Ezeket egészen kicsi koromban kaptam a nagyitól, mert mindig imádtam a gyertyák fényét. De akkor megfogadtam, hogy csak akkor veszem elő őket, ha megtalálom életem szerelmét… – mondta halkan és mélyen Brian szemébe nézett.  – Szeretném ha meggyújtanád. – folytatta.

Brian meghatottan lépett az asztalhoz.

-         Gyújtsuk meg együtt. – mondta, s végighúzta a gyufaszálat a dobozka oldalán, majd kéz a kézben lassan az összes gyertyán végighúzták, amíg mind fel nem lángolt. Aztán eloltotta a gyufát, szorosan magához ölelte Nikit és lassan, gyengéden csókolni kezdte.. – Köszönöm, hogy vagy nekem!  – súgta a fülébe.

Másnap hűvös, szomorú időre ébredtek. Ennek ellenére reggeli után Brian azonnal felállt, levette a fogasról a kabátokat és odanyújtotta Nikinek a sajátját. A lány kérdőn nézett rá.

-         Most rajtam a sor, hogy mutassak neked valamit! – mondta egy apró mosollyal a szája szegletében.

Niki azonnal vette a lapot, felöltözött és kiléptek a borongós őszbe. Brian ezúttal nem akart taxizni, mint mindig ilyen időben, csak kinyújtotta a kezét Niki felé, aki csillogó szemmel belehelyezte a sajátját. Kezdetektől imádták ezeket a szertartásokat. Legalább két órája sétáltak már, amikor Brian egy kis utca felé indult. Nikinek – bár évekig élt Párizsban – fogalma sem volt, hogy merre járnak. Az út hosszú volt, keskeny és macskaköves, az ereszek miatt még kicsit sötét is, olyan sikátorszerű. De amikor kiértek a végére, a betonrengeteg közepén egy kis műtó látszott, fahíddal a közepén, a fák közt pedig néhány kissé korhadó csónak sorakozott. Az egyik közeli bérház felé tartottak, ahol Brian megállt, megkocogtatta az ablakot. Valaki elhúzta a függönyt, majd az ablak kinyílt és egy kis kulcs esett Brian tenyerébe. A fa alatt a kulcsot beledugta egy lakatba, kicsit megmozgatta, aztán a zár szétugrott, kihúzta az egyik lánckarikát, majd zsebre vágta a kulcsot. Megfogta a fa egyik alsó ágát és belépett a csónakba, majd kinyújtotta a kezét a parton álló lány felé, aki egyik kezével ugyanabba az ágba kapaszkodva, másikkal Brian kezét fogva mellé lépett.

-         Abba a végébe ülj le. – mondta, miközben ő leült a másik végébe, miközben kitette oldalra az evezőket.

Niki alig tért magához az egész helytől, de közben tele volt kérdésekkel, azt sem tudta mit kérdezzen előbb, de mire eldönthette volna, Brian lökött párat a csónakon és elindultak befelé.

-         Hol vagyunk? Még sosem jártam erre…

-         Valahol Párizs északi részén, a külvárosok felé, de a térkép nem jelöli ezt a tavat.

-         És honnan tudod, hogy ez itt van?

-         Kilenc éves voltam, amikor egyszer errefelé anya meglátogatta egy régi ismerősét. Jó néhány utcányira lehetett innen. Sokáig beszélgettek, az öreg néni már fel sem tudott kelni, alighanem utoljára látták akkor egymást. Én meguntam a beszélgetésüket hallgatni és kikéredzkedtem a ház melletti játszótérre. Beleültem egy hintába és nemsokára megláttam egy kiskutyát, egészen kicsi volt még. Kiugrottam a hintából és meg akartam simogatni, de elkezdett szaladni előttem, én meg utána az utcákon keresztül és mire körbenéztem, itt voltam. Megijedtem, hogy hogyan fogok visszatalálni, és akkor jött ki a kiskutya gazdája, ő lakik ebben az alsó lakásban és övé ez a csónak is. Megengedte, hogy megsimogassam a kutyát és közben kérdezgetni kezdett, hogy honnan jöttem így egyedül, estefelé. Csak a játszótérre emlékeztem és hogy a házaknak ott kékek voltak az erkélyei. Szerencsére jól ismerte a környéket és megmutatta, hogyan juthatok vissza. A visszaút sokszor hosszabbnak tűnt, mint amikor idefelé jöttem, anya már halálra aggódta magát miattam, nagyon megijedt akkor, hogy hová tűntem. Aztán évekkel később újra eljöttünk, nem sokat értettem az egészből, de valami jogi probléma volt azzal a lakással, ahol az a nő lakott, akit korábban meglátogattunk. Soha nem kérdeztem rá. Csak amíg a szüleim a papírokon egyezkedtek a többi emberrel, én kimentem, és eszembe jutott, hogy régen volt itt egy tó, ami nagyon tetszett. Addig kérdezgettem az arra jövőket, míg újra eljutottam ide. Meleg nyári idő volt, és az öregúr kinn ült a ház előtt a kutyájával, aki közben megnőtt. Először ugatva szaladt felém, de a gazdája rászólt, a kutya pedig valami folytán emlékezett rám, amikor körbeszimatolt. Akkor mutatta meg a csónakokat, és azóta sokszor visszajárok ide, de te vagy az első, akit elhoztam magammal. Soha, senkinek nem mutattam még meg, még anya sem tud róla, hol vagyok, amikor időnként eltűnök itt Párizsban, mindig azt mondom neki, hogy egy régi barátommal találkozom. Ami félig igaz is, bár nem tudom, most miért nem jött ki a házból…máskor beszélgetni is szoktunk, de mostanában egyre bizalmatlanabb lett az öreg, talán meglátott téged, amikor kihúzta a függönyt. Hozzászokott, hogy mindig egyedül jövök…

-         Olyan ez, mint egy másik világ a mienk közepén… – szólt közbe Niki.

-         Igen, olyan…és tudod, időnként nekem, a híres Brian Joubertnek is el kell bújnom valahová…Ahol magam lehetek a gondolataimmal…

-         És hová lett a kutyus? – nézett körbe a lány.

-         Tavaly nyáron elpusztult. Nagyon öreg volt már. Amikor megtudtam, majdnem olyan szomorú voltam, mint amikor Lisát elvesztettem. Soha nem gondoltam, hogy lesz még kutyám, akit tőle jobban fogok szeretni, de aztán jött Blade… – mondta két evezőcsapás közt. – És tudod, amikor itt vagyok, akkor kizárom a város zaját, az emberek sokaságát, olyan, mint a vallásos embereknek a gyónás, megtisztít, sokkal jobban magamba látok, sokkal őszintébb leszek magamhoz és másokhoz is…- nézett mélyen Niki szemébe. – Itt döntöttem el tavaly, hogy mindent megteszek azért, hogy megkedveltessem magam veled és még sok minden más fontos döntést hoztam meg itt. És most azért is hoztalak ide, mert van valami, amivel nem tudok mit kezdeni, de egyre rosszabbul érzem magam tőle.

-         Ugye nem kettőnkkel kapcsolatban? – kérdezte halkan a lány.

-         Is.

-         De ugye elmondod?

Brian bólintott.

-         Történtek dolgok az utóbbi időben, és ahogy összeállt a kép, úgy lett egyre bonyolultabb. Amikor ez elkezdődött, alig tudtam valamit rólad…még Varsóban. Amikor először találkoztam az édesanyáddal..

-         Hogy mi? Te találkoztál vele? – csapott le Niki azonnal.

-         Akkor még nem voltam benne biztos, egy riporter volt a sok közül, de feltűnt, hogy mennyire hasonlítotok egymásra…és tolakodóan érdeklődött felőlünk, akkor leráztam. Akkor lettem biztos benne, hogy őt láttam, amikor újra találkoztunk nemrég, a New York kiállításon. Te a képekkel voltál elfoglalva, de én észrevettem, a nyomunkban volt. Beszéltem is vele…

-         …de nekem nem szóltál… – szólt közbe Niki. – nem mondtad el..

-         Azért nem, mert mondtam neki, hogy menjen oda hozzád, ha meg akar ismerni téged, ott vagy, beszélhet veled. De ő újra eltűnt. És ezek után úgy éreztem, felesleges lenne a múltat hánytorgatni. Nem vettem el a lehetőséget tőle, de nem élt vele.

-         Fogalmam nincs, mit mondjak erre… – mondta Niki könnyes szemmel. – Nem tudom, hogy jót tettél-e vagy rosszat…

-         ….ez az, hogy én sem. – fejezte be helyette Brian, és lehajtotta a fejét. – De a tegnap délután teljesen felkavart. Együtt láttam őket, itt Párizsban.

-         Őket? Kiket? – kapta fel a fejét Niki.

-         A szüleidet. Egy fagyizó teraszán üldögéltek, kézen fogva, mint a friss házasok…

-         Hogy újra együtt? Ez már egy kicsit sok nekem…

-         Megértem, emiatt emésztem magam már tegnap óta. Hogy jogod van tudni róla, de nem tudtam és nem tudom, hogy mi történik, ha elmondom…De bármit is szeretnél tenni, mindenben támogatni foglak…ezt a döntést szeretném meghagyni neked, ha találkozni szeretnél velük…

-         Nem akarok! – jelentette ki dacosan a lány. – Életemben nem csalódtam nagyobbat, mint a saját apámban. Most pedig új életet kezdtek nélkülem… Elég világos, hogy nincs szükségük rám…

-         Ebbe tényleg nem akarok beleszólni…

Niki pár percig szótlanul üldögélt és a hullámzó vizet bámulta.

-         Tudod, azért kicsit mégis jobb így hogy elmondtam…nem értettem miért mindig nekem kell beléjük botlanom, hogy mit akar tőlem a sors…De azt hiszem, a tó megint segített helyesen dönteni…

-         És végső soron igazad is van… – ismerte be. – Ha fontos lennék nekik, akkor nem itt tartanánk… Egyre többször érzem, hogy temetni szeretném a múltat, most már csak a kettőnk története a fontos…

-         Akkor zárjuk le a múltadat végleg. – javasolta Brian. – Hagyjuk itt, a tó örökre magába temeti. És innentől csak te vagy, és én.

Niki lehúzta a kabátja cipzárját. Kivette az egyik láncot a nyakából, amit a tizennyolcadik születésnapjára kapott Damientől. Felállt a csónakban és bedobta a tó mélyebb részei felé. A lánc és a medál azonnal elsüllyedt a sötét vízben, néhány kis gyűrű képződött a helyén, majd lassan kisimult a víz, mintha semmi sem történt volna.

-         Megyünk?

Brian szótlanul bólintott. Kievezett a partra, kisegítette Nikit, majd visszaláncolta a csónakot a többihez, újra megkocogtatta az ablakot és beadta a kulcsot. Csendben baktattak hazafelé, s lassan szürkülni kezdett.

-         Talán jobb lenne, ha holnap hazautaznánk…- szólalt meg végül Brian. – Hagyni akartam magamnak még egy nap pihenőt, de már úgyis csak marcangolnánk magunkat…

Niki egyetértően bólintott. Ezért edzésre hivatkozva este összepakoltak és egy reggeli vonattal visszamentek Poitiersbe.

XV. Az élet néha igazságtalan…

A következő napok csendben teltek, mindketten edzettek a szokásos rend szerint. Kanadába Niki nem tartott Briannal, csak otthon ünnepelték meg az aranyát. Aztán az érem bekerült a vitrinbe, és mindketten az Eric Bompardra való készülést sürgették. Jean folyamatosan kínozta mindkettejüket, de Andrei és Jean-Christophe is kitettek magukért. Amikor hazaértek, sokszor csak ágyba esni volt erejük. Viszont volt haszna a rengeteg fárasztó munkának, Niki összes bal lábas tripla ugrása tiszta és erős volt újra. Andrei csak az axelt sajnálta… mert nem látta, amit Brian látott.

Egyik hétfő reggel kicsit később ébredt, s mikor kiért a csarnokba, Niki már javában dolgozott. Szét voltak húzva a tükrök, de rajta kívül egy lélek sem volt odabenn, talán csak a portás a folyosó végén. Éppen indult volna öltözni, amikor látta, hogy Niki axelt készül ugrani, ezért egy pillanatig még kivárt… és közben Niki hibátlanul felugrott és kiforogta a tripla axelt. Aztán később nem kérdezett rá, remélte, hogy magától is elmondja. De nem szólt egy szót sem. Brian épp kezdte volna rosszul érezni magát emiatt, de aztán átvette a helyét egy másfajta érzés, mert kezdte gyanítani, hogy neki is meglepetésnek szánja.

-         Te jó ég! Neked ég a homlokod! – kiáltott fel Niki a TEB előtti hét vasárnapján ébredéskor. – Irány az orvoshoz, most nem betegedhetsz le!

Brian bágyadtan pislogott, meg akart szólalni, de egy hang sem jött ki a torkán. Niki azonnal főzött egy nagy kancsó forró teát és felkelni sem hagyta Briant, inkább kihívta hozzá az orvost, aki beutalta a kórházba további vizsgálatokra, miután majdnem biztosra vette, hogy nem szimpla megfázás, de nem is tüdőgyulladás. Így Niki is kihagyta az egész napos foglalkozást, nem volt sem az edzőteremben, sem a jégen, bár Brian kérte, hogy miatta ne hagyja ki, nem volt hajlandó elmozdulni mellőle. A kórházba befutott Raymonde is, rögtön látszott a szemében, hogy nagyon aggódik. A helyzetet már csak az koronázta meg, hogy Jean-Christophe érkezésével egy időben Brian kezelőorvosa legalább két hét ágynyugalmat írt elő, folyamatos ellenőrzések mellett. Azt mondta, hogy egy komolyabb vírus támadta meg Brian szervezetét, amire nem volt felkészülve, és a sok kimerítő edzés miatt most le is gyengítette.

Másnapra még rosszabb lett a helyzet, akkor már felkelni is alig tudott, harmadik nap pedig már egy emeletnyit sem bírt felmenni a lépcsőn, így az anyukája volt mellette a nap nagyobb részében és vitte be a kórházba az infúziókra, mivel Brian makacsul kijelentette, hogy amíg nincs a halálán, ő nem hajlandó befeküdni. Niki is folyamatosan hazarohangált az edzések között, majd szerdán arra ment haza, hogy Raymonde és Brian benyújtották a Szövetséghez a TEB-ról való visszalépést.

-         Lőttek az egész GP sorozatomnak… – mondta rekedten és szomorú szemekkel.

Niki mellé feküdt az ágyra. Hála az előző nap kapott védőoltásnak, nem volt fertőzésveszélyes szerelme közelében lennie.

-         Ne foglakozz vele, az egészséged sokkal-sokkal fontosabb, ez csak a GP, a lényeg, hogy az EB-re és a VB-re teljesen meggyógyulj.

-         Ebben igazad van… de ráadásul most a sajtó is ízekre fog szedni megint. Remélem azért nem pofátlankodnak ide, hogy betegen is interjút adjak…

-         Ezt én elintézem. – szólt közbe Raymonde. – megkapják a hivatalos sajtóközleményt az orvosi papírral együtt, és kész.

-         Mi Andreiel és Pirettel együtt már holnap elutazunk. – folytatta Niki. – Remélem nem támadnak le a kérdéseikkel, de minden esetre kérek egy példányt a közleményből, hogy legyen mit mondani nekik. Kitelik tőlük, hogy engem zaklassanak…

-         Menj csak…és nyerd meg! – bíztatta Brian a nyugtalan lányt. – Tudom, hogy meg tudod csinálni! – próbált huncutul kacsintani, de az erejéből nem igazán sikerült. – Tudom, hogy újra megvan az axeled!

-         Te tudtad?…dehát…honnan? – ámuldozott Niki.

-         Láttam a múlt héten… – mondta Brian, de a mondat végére lerekedt. – Most alszom kicsit, fáradt vagyok.

Niki betakarta Briant, aki pillanatokon belül elaludt, majd kimentek Raymonde-dal a nappaliba beszélgetni.

XVI. Boldog, boldogtalan…

Még aznap este összepakolt s délelőtt Brian szomorú tekintetétől kísérve kilépett az ajtón, de már az állomásról is hazavágyott. Örült neki, hogy legalább Andrei és Piret ott vannak vele, de Párizsban igyekezett minél gyorsabban és ügyesebben eltűnni az újságírók elől. Szokása ellenére kerülőutakon járt a stadionba, s csak a szükséges időt töltötte odakinn, miután rögtön az első napon Brianról kezdték faggatni. Így aztán Piret az összes kötelező interjún kikötötte, hogy kizárólag a saját teljesítményével kapcsolatban kérdezhetik.

Piret egész héten szokatlanul csendes volt, de mivel Niki is hasonlóképp érezte magát, nem is tűnt fel neki az egész csapaton eluralkodó letargia. Csak akkor jött rá mi történhetett, amikor csütörtök este a palánk mellett melegített az esti edzésre és Piret egyszer se szó, se beszéd eltűnt az egyik függöny mögött, majd egy ismerős hangot hallott a háta mögött.

-         Szia Niki! – köszönt rá a hang.

-         Olivier? – lepődött meg a lány. – Hát te mit keresel itt?

-         Nem nézted meg a jégtáncos listát? – kérdezett vissza. – A második számú amerikai páros sérülés miatt visszalépett és mi vagyunk a pótnevezettek…

-         Te és ki?

-         Hát ő! – mutatott a palánk túlsó végébe Olivier, ahol egy színes tincsekkel díszített hajú lány nyújtott. – Jennifer Harwood.

-         Nem is mondtad, hogy lett új párod… – jegyezte meg Niki.

-         Szerinted miért sprintelt el Piret olyan gyorsan, amikor meglátott? Hahm?

-         Szóval ezért olyan szomorú mostanában…

-         Hát igen, de azt hittem elmondta, hogy szakítottunk…

Niki megrázta a fejét.

-         Nem mondott semmit. Meg aztán nem is beszélgettünk, teljesen el voltam foglalva…De egyáltalán miért?

-         Jennifer. – jelentette ki tömören Olivier.

-         Megcsaltad vele? – kérdezte Niki hirtelen…

-         Nem. De Piret így is halálosan féltékeny volt rá az első perctől, így az utóbbi hetekben már csak veszekedtünk. Viszont azóta együtt vagyunk Jennyvel.

-         Pedig olyan jól indult…és örültem, hogy végre boldog valakivel, még ha a tengeren túl, akkor is… – sóhajtott lemondóan.

-         Tudod… ugyan legtöbbször úgy érzem, hogy egy taknyosnak tartasz, de hadd adjak egy jó tanácsot…

Niki kérdően nézett rá, miközben lábat cserélt a palánk szélén.

-         …a féltékenység az a dolog, amivel a legjobban el tudod taszítani magadtól azt, akit szeretsz…

-         Ezt inkább Briannak kellene mondanod. – jegyezte meg Niki kicsit hűvösen. – Kettőnk közül ő a féltékenyebb. Én egész jól bírom, hogy félmeztelen sétálgat és fürtökben lógnak a visító lányok a korláton…

-         Értem. – zárta le Olivier. – Hát akkor sok szerencsét a napokban, biztosan találkozunk még.

A pénteki rövidprogramban Niki alapos meglepetést okozott mindenkinek, de legfőképp Andreinek, amikor egy tökéletes tripla axelt ugrott, s edzője ezek után ötéves gyerek módjára ugrált a palánk mellett a boldogságtól. Így simán vezetett Gedevanishvili és Rochette előtt, bár megszokta már, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, de azért az egész napja jó hangulatban telt, leszámítva, hogy folyton Brian járt az eszében. Szombaton úgy ment ki a jégre, hogy ha másért nem is, de Brian kérése miatt csak azért is megnyeri. Ugyan Rochette különösen jól futott aznap, nem érdekelte, hogy a lány hat triplát ugrott, miután remélte, hogy ismét meglesz a tripla axel. Most először mutatta be teljes értékűen a Step up-ot, és élete legmagasabb előadás-pontszámát kapta rá. A lihegőben hálásan ugrott Evgeni és Andrei nyakába. A másnapi szalagcímek egyike rögtön azt hirdette, nemcsak nyert, hanem egyenesen tönkreverte a mezőnyt.

-         Ez már azért kicsit túlzás! – jelentette ki fülig érő szájjal reggeli mellett, de azért megvetette Pirettel az újságot.

Igyekezett folyamatosan rengeteg feladatot a lány nyakába sózni, hogy ne maradjon ideje gondolkodni, úgyis imádta munkába fojtani a bánatát. Ezen kívül a jégtánc originál idejére elküldte őt pizzáért, a kűr idejére pedig néhány apróbb kelléket beszerezni, amire egyébként semmi szüksége nem volt egyelőre, de nem ártott ha van belőle több is. Így hozatott vele új bokavédőket, két pár új kori-harisnyát és egy szett kori-fűzőt. S ezeket mindet másik gyártótól, hogy lehetőleg az egész jégtánc ideje alatt távol legyen. Ő pedig időközben megállapította, hogy egy jó edző mellett Oliviernek és Jennynek hamarosan meglehet egy országos arany, annyira passzolnak egymáshoz, s Jessicát dobni alighanem élete egyik legjobb döntése volt .

Johnnynak igaza volt, amikor azt mondta Jerseyben, hogy garantált ájulás lesz a szabadtáncuk. Niki nagyon izgatottan várta őket, s nem hiába, bár a látványuktól hirtelen majd megállt benne az ütő. Sinead gyönyörű szőke haja befonva és ezüstre festve, Johnnyé szintén…Első gondolata az volt, hogy akár az X-aktákból is küldhették volna őket, aztán jött rá, hogy nem tévedett túl nagyot, hisz felismerte az Enigma filmzenéjét. Amint megint összefutott Evgenivel, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ez azért ötlet volt a javából, bár Evgeni igen harapós kedvében volt, miután tanítványait ismét alaposan lepontozták…

-         Hihetetlen…ennyi ésszel krumplit kapálni is mehetnének egytől egyig…- dühöngött. – Bezzeg a kanadaiakat hogy felnyomták…és ráadásul mi volt a csajon? Valami hálóing féle…ugyan már, szemüveget nekik….Cinquanta is már csak a pénzre megy. Még jó, hogy Carolina nem azokon a GP-ken van, ahol te…mert gyanítom, akkor megnehezítették volna a te dolgodat is…persze, tudom én, hogy Johnny-nak pont a twizzle a gyenge pontja, de mi lenne, ha mondjuk az előadást néznék??? Kész röhej…

-         Igazad van, de úgysem lehet ellene tenni semmit…a pénz beszél…

-         Inkább iszok egy kávét, nincs kedvem itt álldogálni és nézni, ahogy Sphilband a képembe röhög…

-         Ne is emlegesd nekem… – mondta Niki. – Én nem tudnám elviselni, hogy három sikerpáros is a nyakamban lógjon…illetve lassan négy…

-         Mert? Ki a negyedik? Eddig csak Belbinék, Davisék és Virtue-ék voltak…

-         Domnináék…De ez még csak pletyka, igaz jó helyen hallottam…

-         Lelépnek Petukhovtól?

-         Ja, és át akarnak menni Igorékhoz jövőre…Kérdés mi lesz belőle…

-         Hogyhogy?

-         Hát úgy, hogy ugye Sphilband és Zueva oroszok…Van két amerikai és egy kanadai párjuk…most kapnak egy orosz párost is…

-         Hmmm…

-         Tehát vagy a pénz beszél továbbra is, vagy pedig előjön a nemzeti érzés belőlük és Domnináékat kezdik felnyomni, amennyire lehet…

-         Tényleg érdekes, erre befizetnék, hogy mi fog történni, bár nem mondom, Domnináék idei kűrje magáért beszél…eddig ezt a zenét senki nem tudta ilyen jól megcsinálni…

-         Viszont ha Isabellék kitesznek magukért, meglesz a második EB arany is…

-         Áh, necces, Isanak ha nem figyel, elég komoly tartáshibái vannak néha…na mindegy…jössz velem kávézni?

-         Aham – bólintott Niki.  – Jól fog esni, kicsit hűvös van…meg aztán a műtött térdem csöppet érzékeny lett az időjárás-változásra…

-         Ismerős, ismerős… – bólogatott Evgeni. – Mit kérsz?

-         Latte…ezt amúgy Brian ragasztotta rám, régebben nem szerettem.

-         Tényleg, ő hogy van? Hallottam hogy beteg és azért lépett vissza…

-         Fú, hát nagyon rosszul néz ki, nem tudom milyen vírus tudta így lenyomni, de szinte felkelni se bír…Na meg hát ismered milyen makacs, esze ágában sincs befeküdni az infúziókra, az anyukája hordja be napi háromszor…

-         Vajon hol kapta el?

-         Tudja a fene…egyszerűen egyik reggel teljesen be volt lázasodva, meg már hangja se volt. Reméltem, hogy csak meghűlt a rengeteg edzés alatt, de ez valami nagyon durva valami, elég lesz neki visszarázódni az EB-ig, hogy formában legyen…őszintén szólva állatira aggódom…tudod, teljesen könnyes volt a szeme, mikor kiderült, hogy vissza kell lépnie.

-         Megértelek…a szerelem már csak ilyen. – mondta Evgeni két korty kávé között. – Akár barátnőről legyen szó, akár korcsolyáról…

-         Legszívesebben el sem mozdultam volna mellőle, soha nem gondoltam, hogy őt, akiről mindig azt mondják, hogy beképzelt, hogy elszállt, hogy őt így lehet szeretni, mert semmi nem igaz ezekből…

-         Persze hogy nem…Azt hiszed én nem vagdostam falhoz a vizesüvegem, ha bajom volt? Csak én épp nem nyilvánosan…- somolygott Evgeni… – Ő meg nem titkolja el az érzéseit…ezért szerettem vele dolgozni. Nem egyszerű természet, de nagyon klassz ember. Jól választottál…

-         Gondolod?

-         Abszolút…vigyázz rá nagyon…

-         Kösz Evgeni, te mindig tudsz valami jót mondani nekem…Na megyek, megkeresem Andrei-t, szerintem tűkön ül, hogy hol vagyok már, meg gondolom lassan Piret is befut, elküldtem vagy öt boltba, de az már két órája volt…

-         Miért?

Niki fejével a kifelé jövő Jennifer-Olivier páros felé bökött.

-         Ja igen…hát ez egy bölcs ötlet volt, de ahogy megismertem két hét alatt, hamar túléli…

-         Remélem, de most már tényleg mennem kell, a gála után azonnal hazautazom, csak a kötelező sajtótájékoztatót tudom le, de már nagyon szeretnék Babou mellett lenni.. nagyon hiányzik..

Adott két puszit Evgeni arcára, majd az ajtóban belekarolt az éppen érkező Piretbe és visszamentek a hotelba.

Brian a pályáról lejövet széttárta a karját visítozó rajongói előtt. Majd holtfáradtan zuhant le a Dom Sportova kanapéjára. Pár perc múlva a kamerák kereszttüzében őszintén megölelte Tomášt, a rend kedvéért kezet rázott Lambiellel. Ő volt az egyetlen, aki visszajött még egyszer, miután lányok sokasága kiabálta a nevét. A szemében könnycseppek csillogtak. Első perctől meghatotta ez a szeretet. És soha nem felejtette el meghálálni!

Két nap múlva Niki mosolyogva mutatta fel második európai ezüstérmét. Balján Carolina nyakában pihent egy újabb arany. Alighogy kilépett a jégről az éremosztás után, Brianba ütközött a bejárati függöny mögött:

-         Andrei… – mondta fülig érő szájjal.

Niki azonnal átvette a telefont:

-         Sziaaaaaa…. Na mi a helyzet?

-         Negyedórája vágtam el a köldökzsinórt! Kislány lett és Audrey-Victoire-nak neveztük el… – ujjongott Andrei a vonal másik végén. – És veled? Lemaradtam a végéről…

-         Ezüst… – sóhajtott Niki kicsit lemondóan. – Egyszer még talán megérem, hogy nem olasz elnökünk lesz…De most ti vagytok a nap hősei!

-         Naná…ahhoz képest, hogy kislány, szép nagy, majdnem négy kiló és 55 centi…szép teljesítmény volt…

-         Alig várom, hogy hazaérjek, látni akarom máris… – közölte Niki, miközben Carolina értetlen arccal ment el mellette, csak akkor esett le neki miről beszélnek, mikor Tomáš mondta, hogy Nikivel miért nincs ott Andrei.

XVII. Csalódott, de nem meglepett

„Július óta problémák voltak a hátammal, aztán novemberben beteg voltam. Most már jobban érzem magam. Az Európa-bajnokság után csalódott voltam a kűröm miatt. Technikailag rendben volt, de fizikálisan semmiképp. Harmadik lettem. Csalódott voltam, de nem meglepett. Ha ebben az évben nyerek, sokkal büszkébb leszek magamra. Mert tavaly minden tökéletes volt. Ebben a szezonban többet akarok, mint tavaly, tudom, hogy képes vagyok jobb teljesítményt nyújtani, mindent kihozni magamból és megvédeni a világbajnoki címemet.”

-         Ámen. – mondta mosolyogva Niki, miközben Brian ölében feküdt és az esti Poitou-Charentes megyei sportösszefoglalót nézték.

Brian közben elgondolkodva forgatta a gyűrűit a kezén, bár kivételesen Niki nem vette észre, hogy már megint agyal valamin.

XIX. Pillanatképek

A göteborgi gála utolsó felvonásaként mindannyian a jégen álltak. Egyik oldalról Niki Mao kezét fogta a másik oldalán Brian állt, Brian bal keze pedig Nathalie kezében volt. Beálltak közéjük a svéd szinkronos lányok, s a délelőtt tanult malomforgást mutatták be. Amikor közösen meghajoltak, Brian közelebb húzódott Nikihez és a lelátó egy közeli pontjára mutatott. Niki odanézett. Anna és Damien ültek odafenn. Niki biccentett feléjük, majd odabújt Brianhoz s lenézett a jobb kezére, amin egy gyönyörű Cartier gyűrű csillogott.

-         Na mi lesz jövőre? – bökte vállon a reggeli búcsúzkodásnál Tomáš Briant.

-         Mi lenne? Nyáron elveszem a csajom….

-         Héhó… – szólt bele Niki…

-         Szóval nyáron elveszem a barátnőmet, aztán Helsinkiben megtorolom az idei győzelmedet…

-         Szeretném azt látni! – vigyorgott Tomáš.

-         Fogod is…nem kell engem félteni…khm . – köszörülte meg a torkát Brian – mint ahogyan azt te nagyon jól tudod…különben is, tudom hogy te és Carolina…

-         Nem is…honnan veszed…? – jött zavarba Tomáš azonnal.

-         Először is: a vak is látja. Másodszor: tegnap este véletlen pont arra jártam, amerre ezek szerint nem kellett volna.

-         Áááááá… légyszi, nem láttál semmit… – szűkölt szinte kiskutya módjára, de fülig érő szájjal Tomáš… – nem kérünk a sajtóból.

-         Niki, hol voltam tegnap este? – fordult oda Brian.

-         Lássuk csak… Miután feljöttünk a partiról, épp hogy beestél a fáradtságtól az ajtón és egészen ma reggelig aludtál. Már betakarni is nekem kellett… – vigyorgott a lány.

-         Ja, mostmár emlékszem… és ugye nem jártam a nyugati szárnyban?

-         Ugyan, el se bírtál volna menni odáig… – próbálta Niki elfojtani a nevetését.

Tomáš csak kapkodta a fejét.

-         Na akkor jót ne halljak felőled! – csapott Brian Tomáš vállára. – És nyáron várlak Courchevelbe… Ha ki mered hagyni az esküvőmet, esküszöm az összes jövő évi aranyat elhalászom előled…

-         Jól van na… – húzódott hátra nevetve Tomáš. – Még egy külön kűrt is csinálok hozzá…aztán meghirdetem az interneten, ki lehet bérelni vőfélynek…

-         Nem hogy javulnál, csak az eszed megy elfelé… – kuncogta Niki.

-         Most miért, jó üzlet lenne, nem?

-         Kérdés, hogy hányan akarnak mostanában egy jégcsarnokban esküvőt rendezni… – tette hozzá Brian. – De kétségkívül ez lesz a nyár legnagyobb bulija…Majd meglátod!  – csapott a tenyerébe Brian, majd csatlakoztak az Andrei- Jean-Christophe- Raymonde csapathoz és elindultak a reptérre, hogy legalább pár napot pihenjenek a Stars sur glace turné előtt.