- Úgy gondolom – ez így elég lesz…- szólt Annamária a tükör előtt.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Panka. – Talán így még nem elég piros az arcod…
Annamária és Panka a legjobb barátnők voltak. Ez moziban ismerték meg egymást, amikor Annamária éppen szakított a barátjával, mert az megcsalta. Bánatában elrohant egy művészmoziba, választott egy filmet, jegyet vett, majd leült a hátsó sor közepén. Rajta kívül összesen hárman érkeztek a vetítésre. Annamária lehúzta a cipőjét, a lábát feltette az előző ülésre, amikor megszólalt mellette valaki:
- Húzd már vissza, zavar a lábszagod! – szólt az ismeretlen.
Annamária ijedten körbenézett, hogy vajon ki volt aki ilyen kendőzetlenül figyelmeztette.
- És szerintem a chipset sem kellene szétszórnod! – folytatta. – Inkább a filmre figyelj!
A megszólaló egyébként rendkívül közvetlen volt. Amikor a vásznon egymás karjában haltak meg a szerelmesek, vigasztalóan átölelte Annamáriát, felitatta a könnyeit, és megígérte, hogy hazakíséri. Hazakísérte. Éjféltájon, amikor a fejük fölött kikerekedett a hold és a kutyák vonyítani kezdtek, ők baktattak végig a kihalt városon, s közben arról beszélgettek, hogy nem szabad az élet egyetlen pillanatánál leragadni, mert az olyan mint a higany…ha a tenyeredben tartod, megmarad…de ha megmarkolnád, ijedten ugrik szét, és nagyon nehéz a darabkáit összekaparni.
Annamária és Panka ekkor kötöttek barátságot. Ezen túl mindenhová együtt mentek, együtt készültek a dolgozatokra, együtt napoztak a májusi napfényben az egyetem előtt, együtt mustrálták a klubban a fiúkat, s mindig figyelmeztették egymást, ha úgy érezték, a másik valami olyat tett, amit nem kellett volna. Közösen béreltek egy lakást az egyetem közelében, s az együttélés rendkívül jó hatással volt Annamáriára. Újra mosolygós lány lett, de a szerelem csak nem akart rátalálni. Még mindig Panka volt az egyetlen, akiben bízhatott. Amikor hazajött a bevásárlásból, megnyugtatta a lány kabátjának a fogason lógása, kedvenc étele a tűzhelyen, egy idő után úgy érezte, hogy annyira jó csapatot alkotnak Pankával, hogy ebből a kapcsolatból már egyáltalán nem is hiányzik egy fiú. Jók ők így ketten, sőt, ez a barátság lassan szerelemmé mélyült, s úgy érezték, ez egy életen át kitart majd…
De nem így lett. Újra megjelent a színen egy fiú. Szőke volt, mámorítóan gyönyörű kék szemekkel, fenekén szexisen hanyagul lógott a koptatott farmernadrág, s a nyakán az a kis anyajegy…Annamária majdnem elolvadt, amikor megpillantotta a pultnál állni. Panka ugyan figyelmeztette a megállapodásukra, de Annamáriára nem lehetett hatni, elvarázsolták a kék szemek. Onnantól kezdve hanyagolni kezdte Pankát, aki sértődötten próbált tiltakozni ellene, de mintha meg sem hallották volna. Panka szomorú lett, rengeteget fogyott, szinte felemésztette a fájdalom. Csak nézte, ahogyan Annamária szószegő módon sétálgatott az őszi napsütésben azzal a fiúval. Látta a csillogó mosolyokat, a szenvedélyes csókokat, a ragaszkodó öleléseket, éjszakánként hallotta a hálószobából kiszűrődő hangokat. Nem egyszer kísértést érzett arra, hogy harmadik akarjon lenni, de belátta, hogy ez így nem lenne jó. Fogta magát, összepakolt és elköltözött a közös lakásból, illata kiszökött a nyitott ablakon. Amikor Annamária reggel felébredt és kiment a fürdőszobába, fel sem tűnt neki, hogy csak a barátja várja a reggelivel a konyhában. Nem érzett semmiféle hiányt, csak a boldogság hatalmas léggömbjében lebegett, centikkel a föld fölött.
Aztán egy nap kidurrant a léggömb. Amikor délután hazaért az egyetemről, éppen ebédelt, amikor csengettek. Azt hitte, a barátja akarja meglepni, de egy csinos barna lány állt az ajtóban. Kedves volt, így Annamária eleinte nem gyanakodott. Aztán a lány elővett egy iratot a tárcájából…egy házassági anyakönyvi kivonat volt. Aztán elővett egy másikat, amely szerint a harmadik hónapban jár, tehát áprilisra várja a kisbabáját. Mutatott egy fotót, ami kettejüket ábrázolta: a lányt, és Annamária barátját, amint egymás ujjára húzzák a gyűrűt.
Annamária zokogott a fájdalomtól. Ekkor tűnt csak fel neki Panka hiánya. Most kezdte őt igazán keresni. Elment a moziba, hátha ott megtalálja, kiült napozni az egyetem elé, újra ellátogatott a klubba, de sehol nem találta. Rettentőn rosszul érezte magát…mintha szét lenne szakítva. Érezte, hogy szemétség volt, amit tett, hiszen Panka nem ezt érdemelte. Hiszen annyit segített neki, s ő eldobta magától a legjobb barátnőjét. Aztán úgy döntött, tesz egy utolsó próbát. Ledobta hát az otthoni ruháját, lezuhanyozott, felvett egy csinos fekete térdig érő, fodros aljú szoknyát egy hozzá illő aranymintás blúzzal, magas sarkú szandált húzott, majd hozzáfogott a sminkeléshez. A bronzbarna alapozó mellett döntött, s mikor a pirosítóból egy első érintéseket felvitte az arccsontjára, Panka elégedetten nézett a tükörbe:
- Azt hiszem, elég lesz. Tökéletes.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
A szerző
License
Erre a blogra a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételei vonatkoznak. All rights reserved!
Interakció
Vélemény?