A két lap az asztalon feküdt. Vesper jól tudta, mi van rajtuk, s azt is, hogy most euró-százezreket nyerhet, ha all in feltesz mindent, s megfordítja őket… imádott kockáztatni. Csakúgy, mint az a fiatalember, aki vele szemben ült, s az arcát fürkészte. Azt mondják, a nők nem jó pókerjátékosok, az arcuk mindent elárul. Azt mondják…mások, de ma este ez a fiatalember megbizonyosodhatott róla, hogy csak mondják. Vesper arca hideg volt és nyugodt, nem túrt érzékien a hajába, nem izgett-mozgott, teljességgel megfejthetetlen volt. Brian csak nézte kitartóan. Teljesen biztos volt abban, hogy előbb-utóbb elárulja magát a lány…valami apró részlet, amire nem figyel oda…
De tévedett. Egész este olyan hideg volt, mint egy kőszobor, bár mindenkire kedvesen mosolygott, s mikor dél-nyugati franciasággal kiejtette, hogy „emelek”, vagy „tartom”, Brianban megmozdult valami, és azt súgta, hogy érdemes volt elvállalni ezt a jótékonysági partit.
- All in. – szólalt meg a lány.
- Köszönöm. A többiek? André, maga? – kérdezte a krupié.
- Tartom. – mondta André, s betolta zsetonoszlopát az asztal közepére.
- Rendben. Pierre, kérem a tétjét… – szólt újra a krupié.
- Én is tartom…
- Brian?
Brian még mindig Vesper arcát fürkészte, csak egy apró szemcsillanás, egy zavart levegővétel, egy hajrázás…bármi, ami elárulhatja…de semmi, vagyis Brian semmit nem vett észre, mert nem láthatta, hogy amikor blöffölt a lány, két lábujját egymásra csúsztatta a cipőjében. Brian teljesen tanácstalan volt, s közben a szempillája is viszketni kezdett. Vesper azonnal felfigyelt rá, de azt is tudta, hogy ez semmit sem jelent. Nem megfontolt, idegeskedő-hiánypótló mozdulat volt, hanem kapkodó. Ez nem volt jellemző. Mostmár ő is behatóan tanulmányozni kezdte Brian arcát. Kissé görbe orrát, a szeplőit, a szájszegletét, a szemeit, mindent alaposan megvizsgált, s az összhatást nagyon kellemesnek találta, aztán a tekintete lefelé indult. A nyakán felfedezett egy anyajegyet, ami véleménye szerint nagyon jól állt a fiúnak. A vállán duzzadtak az izmok, ezt az ing sem tudta kellően elrejteni, főleg, mert a felső két gomb hanyagul ki volt gombolva. A nyakában néhány Brian feliratú aranymedál lógott láncon, s az ujjain is volt néhány pecsétgyűrű, s egy sem volt olyan, ami arra engedett volna következtetni, hogy menyasszonya vagy felesége van…
- Tartom. – szólalt meg Brian.
- Brian, hát nem mersz kockáztatni? – incselkedett a lány. – Emelt fővel veszíteni a legszebb dolog…nem gondolod?
- De igen… – nézett rá Brian.
- Akkor miért nem dobsz be mindent?
- Mert tudom, hogy jó lapjaid vannak, azért…feleslegesen nem szórom a pénzt…ez csak a nők szokása… – szólalt meg szúrósan.
- Ajajaj… most nagyon megbántottál…- mondta a lány cinikusan, s közben idegesen mozgatta lábujjait… – honnan tudod, hogy jó lapjaim vannak…?
- Az arcod nem hazudik. – szólt sejtelmesen.
De nem sikerült zavarba hoznia a lányt, Vesper azonban felfigyelt valamire. Mégpedig arra, ha Brian nem mond igazat, mielőtt megszólalna, mély levegőt vesz. S ez neki épp elég volt. Tudta, hogy mostantól a markában van, akármit tesz vagy mond.
- Az arcom?
- Igen.
- Mégis mire gondolsz?- kérdezte.
- Az legyen az én titkom…Esetleg egy vacsora mellett megvitathatjuk… – ajánlotta, miközben az asztalnál ülők egyre élénkebben figyelték a kibontakozó beszélgetést.
- Ejnye monsieur Joubert…hová siet ennyire? Csak nem az utolsó buszt szeretné elérni? – kérdezte gúnyosan a lány.
Brian ránézett, majd újra a lapjait kezdte kitartóan bámulni, szinte belefagyott a szó, annyira betalált Vesper nyila. Pontosan azt érte el, amit akart – elbizonytalanította Briant.
- Kérném a lapjaikat. – szólt a krupié. – Pierre?
Pierre letette a lapjait, a krupié felfordította.
- Hetes pár. – szólt. – André?
André is felfordította a lapjait. A krupié berendezte az öt felfordított lap közé André két lapját:
- Tizes pár, hetes pár. – szólt, Andrénak azonban Vesper elégedett arcát látva nem lett ettől sem jókedve.
- Brian? – nyújtotta a kezét a krupié.
- Nem hiszem, hogy én viszem el ezt a kört…- szólalt meg, miközben odanyújtotta a lapokat.
- Jumbó drill.
Ebben a pillanatban Vesper arca elkomorult, s Brian úgy érezte, a lány mégis rossz lóra tett, s most visszaadhatja a szemtelen szurkálódásokat. Mélyen Vesper szemébe nézett, s igyekezett minél jobban megsebezni a lányt a tekintetével…
- Végül, mademoiselle Lynd, láthatnám a lapjait? – nyúlt felé is a krupié.
Vesper nyugtalan arccal nyújtotta lapjait.
A krupié sorban felfordította őket, majd berendezte a sorba. Egy nyolcas és egy kilences pikk….
- Színsor, hetestől tízesig. Hölgyeim és uraim, megvan a kör győztese, mademoiselle Lynd mindent visz.
Vesper elmosolyodott, majd felállt az asztaltól, s odalépett Brianhoz. Rákönyökölt Brian mellett az asztalra, s így egy magasságba került az arcuk, Brian pedig egyenesen beleláthatott a dekoltázsába, amitől hirtelen egy az egyben felforrt a vére. Vesper hátradobta hullámos fekete haját, s halkan megszólalt.
- Én előre szóltam, hogy vigyázz velem, kicsi fiú.
- Ugyan mitől? Tudtam, hogy veszíteni fogok. – felelte Brian halkan.
- Dehogy tudtad…nem tudtál te semmit…csak láttad volna az arcodat, mikor úgy tettem, mintha rosszabb lapjaim lennének. Olyan elégedett volt, mintha megnyerted volna az olimpiát. Nagyon jól tudtam, hogy át lehet téged verni…s nem is nehéz…azt ajánlom, tanulj még egy kicsit, aztán állj ki ellenem újra, de addig…addig úgy játszom veled, mint macska az egérrel…S vigyázz, mert sosem tudhatod, hogy éppen mire gondolok. – suttogta Vesper érzéki hangon, s olyan halkan, hogy azt csak Brian hallhatta. Végighúzta a mutatóujját Brian álla alatt, ami a tűz perzselő erejével hatott a fiúra, majd Vesper egészen közel hajolt hozzá, s halvány csókot lehelt Brian szemöldöke alá. Brian érezte, hogy kellemesen feszülni kezd a nadrágja…
- Úgy beszélsz, mintha bármit is tudnál rólam. – próbált kiszabadulni a Vesper bűvköréből Brian, s szeme felemelkedett a lány dekoltázsából, végigpásztázta az arcát, majd belefúródott a tekintetébe.
- Majd meglátjuk. De ne felejtsd el, amit mondtam…
- Majd igyekszem jól az eszembe vésni. – szólt Brian, miközben kitartóan nézte Vesper méregzöld szemeit, s arra gondolt, mindenképp megleckézteti a lányt, aki most elhúzódott, s sorsára hagyta a vágyával küzdő fiút. Annál is inkább kívánta a bosszút, annyira feltüzelte a hadüzenet. Fájdalmas, de édes bosszúra vágyott…
Egy órával később az utolsó kört is Vesper nyerte, s több százezer eurót szerzett egy gyermekalapítvány javára. Briant persze bosszantotta, hogy hiába fürkészi a lány arcát, semmi, de semmi jelet nem talált, amivel megfoghatná, amiről azonban nem tudott, hogy Vesper már ismeri az ő titkát, s könnyedén le is terítette az egész csapatot egy király drillel. André és Pierre gyenge ellenfelek voltak, idegesek és nyíltak, csak a pókerszabályokat tudták, de az messze nem egyenlő a pókerrel. A póker harc. Harc önmagunkkal, s harc a társak ellen. A kártya csak amolyan segédeszköz….de ezt az asztalnál ülők közül csak ketten tudták: Vesper…és Brian.
A parti végeztével Vesper még aláírta a hivatalos iratokat, majd leült a pulthoz, s könnyed csevegésbe kezdett a pultos fiúval, aki szintén a dekoltázsát csodálta, Brian pedig egy közeli asztalnál ült Pierre-rel és André-val, boroztak. Néhány perccel egy óra előtt Vesper a harmadik száraz martini után elköszönt a pultostól, s kissé bódultan, de jókedvűen indult a szobája felé. Kilépett a hallba, s nem nézett hátra. Nem vehette észre, hogy közben Brian is felállt, s fáradtságra hivatkozva szintén felfelé indult – a lépcsőn.
Vesper benyomta a lift hívógombját, majd alig egy perc múlva beszállt, teljesen egyedül. Miközben a lift a negyedik emelet felé haladt, a tükörben nézegette magát. A martinik kiemelték kritikusi énjét, s alakját, majd az arcát vizsgálgatta a fülke tükrében. Úgy találta, a hajvonala és a vállai nem elég tökéletesek, s a vádlijára is ráfér némi edzés. A lift megállt a negyediken, a folyosó félhomályba burkolózott. Vesper elindult a folyosó vége felé, az utolsó előtti volt az ő szobája, a 412-es. Már a folyosó közepéről látta, hogy az utolsó ajtó nyitva van, de nem törődött vele, csak az érdekelte, hogy ismét bezáruljon mögötte az ajtó, egy forró fürdő, és legalább nyolc óra alvás.
Amikor elért az ajtajáig, előhalászta a táskájából a kulcsát, éppen bele akarta dugni a zárba, amikor úgy érezte, nézi valaki. Körbefordult, de nem látott senkit. Újra próbálkozott a kulccsal a félhomályban, s hirtelen csak azt érezte, hogy átöleli valaki hátulról. Sikítani sem maradt ideje, mert az illető a szájára tapasztotta a tenyerét, a másik kezével pedig végigsimította a combját. Borzongatóan jólesett neki, de mégis félt, ezért vergődött elrablója karjaiban, de az arcát nem látta. Az eddig a száját befogó tenyér átcsúszott a szemeire, s már a férfi leheletét érezte az arcán. Már nem volt ereje vergődni. A férfi egészen közel hajolt hozzá, majd megcsókolta. Hosszan és szenvedélyesen, Vesper ha tudott volna se akart ellenkezni, annyira jól esett neki. Hosszú hónapok óta nem érzett ilyet. Azóta, amióta elhagyta a barátja. Négy évet voltak együtt, még akkor kezdődött amikor Vesper elkezdte a főiskolát. Csupán azért, mert nem akart a szülei pénzéből élni. Az elmúlt hónapok sóvár fájdalmat termeltek benne, de most úgy érezte, hogy a fájdalom oldódni kezd, pedig fogalma sem volt róla, hogy ki ez az idegen. De valahol mélyen érezte, jó volna a karjaiban felejtődni.
- Ki vagy te? – kérdezte Vesper, amikor a férfi a nyakát kezdte csókolni.
- Az titok. – suttogta az idegen.
- Miért?
- Mert titok és kész.
- És mit akarsz tőlem? – kérdezte a lány.
- Szerinted? – s egyik kezét még mindig a lány szemén hagyva bevezette őt a folyosó végén álló utolsó szobába. Elfordította a kulcsot az ajtóban, s nekitámasztotta a lányt, a kulcsot pedig beledobta az ajtó melletti asztalon álló virágos vázába. Lassan lehúzta a kezét Vesper szeméről, s a tenyerébe vette a lány arcát.
- Brian? – suttogta meglepetten.
- Igen, én vagyok. Nem hitted volna, hogy képes vagyok erre…ugye?
- Hát…nem… – suttogott a lány. – Nem gondoltam..
- Azt hitted, hogy egy béna pókeres, belőtt hajú, koris szépfiú vagyok ugye?
- Még mindig azt gondolom…
- Akkor nem voltam elég meggyőző? – kérdezte, mélyen a lány szemébe nézve…
- Miről akarsz meggyőzni?
- Elég ha én tudom, csak élvezd, amit teszek veled. Most én vagyok a macska…
- Honnan tudod, hogy jó, amit teszel? – igyekezett Vesper időt nyerni, hogy túltegye magát a meglepettségen.
- Átlátok rajtad. A póker az egyetlen, ahol meg tudsz zavarni, de ne félj, hamarosan rájövök a titkodra.
- Gondolod?
- Tudom… – felelte Brian, s közben érzékien szívogatta Vesper nyakát, s a keze elindult a lány koktélruhája alatt. – Gyere. – suttogta a fülébe. – s húzta magával az ágy felé. – mindent tudok, hogy mit akarsz, hogy mire vágysz…
- Azt hiszed én nem? Pontosan tudom, hogy mi kell neked…- suttogta a lány, s egy erőteljes lökéssel végigdöntötte Briant az ágyon.
- Hú, de erős vagy…nevette el magát Brian a meglepettségtől.
- Csak az ösztöneimet követem. – felelte a lány.
- Ösztönök? Akarod tudni az enyémek mi mindent szeretnének?
- Na lássuk… – felelte Vesper Brian mellkasára dőlve.
Brian átfordította a lányt, s egyetlen pillanat alatt lehúzta róla a mélylila, mélyen dekoltált koktélruhát. A sarokba hajította, s vad szenvedéllyel esett neki Vesper testének.
- Nincs szükségem tanulásra. – suttogta. – S azt is tudom, mire gondolsz most…
- Tényleg?
- Arra gondolsz, hogy ne hagyjam abba.
Vesper nem válaszolt, de az arca mindent elárult. Brian pontosan tudta, hogy mire akar rájönni. S közben egy pillanatra sem hagyta pihenni a lányt, olyan szenvedéllyel szerette, mint eddig soha más nőt nem…
- Brian….kérlek….
- Már miért ne?
- Csak.
- Nem erre vágytál egész este?
- Nem. – felelte a lány, s mindkét lábán összefonódtak a szélső lábujjai. Brian pont ekkor feküdt mellé, s kezdte csókolni a vádlijait, s ekkor észrevette az árulkodó jelet. Vesper hazudott. A tudat annyira feltüzelte, hogy nem törődve semmi mással, újra nekiesett a lánynak, s ezúttal nem hagyta magát semmiről lebeszélni, nyelve és ujjai külön utat jártak be a testén…
- Brian – suttogta a lány percek múltán…
- Mi az édes? – kérdezte.
- Ne hagyd abba….
- Nem fogom… – felelte, s tovább csókolta Vespert. – Gyere, pici lány, légy az enyém…
Soha nem érzett még ilyet. Soha. Brian pedig egyetlen pillanatra sem hagyta szusszanni, mert érezte, hogy a lány megtört…megadta magát neki. Csak szerette egész éjjel, néha gyengéden, néha vadul, s Vesper úgy érezte, hogy senki nem tudná ugyanezt megtenni vele újra.
Reggel a betűző napfényre ébredt, Brian békésen szendergett a karjaiban. Óvatosan lefejtette magáról az izmos karokat, s kicsusszant a ágyból.
- Vesper…- nyögte Brian álmosan.
Vesper azonban nem válaszolt. Csendben magára húzta ruháját, s az ajtó felé indult.
- Hová mész?- kérdezte Brian, amikor kinyitotta a szemét.
- A szobámba…
- Kérlek, maradj itt…
- Nem lehet…
- Miért nem?
- Mert nem lehet.
- De hát az éjjel…
- Az éjjel részeg voltam és hülye… – hazudta ügyetlenül.
- Annyit azért nem ittál…
- Az pont elég volt nekem…
- Ne mondd hogy nem élvezted. – mondta Brian, s mostmár tudatosan fürkészte a lány lábát.
- Csak az ösztönöm vitt rá…ki voltam éhezve.
- Blöff! – szólalt meg Brian. – hazudsz.
- Mi van? – kérdezett vissza Vesper.
- Nem mondasz igazat!
- Ezt meg honnan veszed?
- Egy pókeres ne hazudna? Amúgy meg, rájöttem a titkodra, mostmár tudom, mivel lehet megfogni téged….
- Igen? És mivel? - kérdezte a lány?
- Gondolod, hogy elárulom, édes?
- Szóval csak erre kellettem neked? A titkomért kellettem? – kérdezte a lány.
- Dehogyis…
- Dehogynem! Soha többet nem akarlak látni, te szemét, számító…. És csak hogy tudd, fogalmam sincs mit láttál, mert én nem tudok róla, hogy lenne bármi is, ami elárulna engem– s ezzel végigöntötte a virágos váza tartalmát a szőnyegen, felvette a kulcsot, majd kiviharzott az ajtón.
Vesper visszament a szobájába, s azonnal csomagolni kezdett. Bedobálta a ruháit a bőröndjébe, s közben felhívott egy taxitársaságot. Kilépett az ajtón, s mikor meglátta a szomszéd ajtót, valami ismeretlen bizsergés töltötte el, de egyszersmind haragudott is Brianra. Elindult a lift felé, benyomta a hívógombot. Belépett, s a földszintre érve kijelentkezett a szállodából. Kilépett a napfényre, s elhatározta, hogy amint hazaér Bordeauxba, azonnal kifekszik napozni. Megérkezett a taxi, Vesper pedig beszállt, s a reptérre kérte a fuvart.
A reptérre érve kiszállt a taxiból, fizetett, majd elindult a pénztár felé, hogy megvegye a jegyét a bordeaux-i járatra. Már majdnem a jegyellenőrző kapuhoz ért, amikor lépteket hallott a háta mögött, s valaki megérintette a vállát. Hátrafordult, s Briannal találta magát szemben. A fiú kivette a kezéből a jegyet, Vesper pedig a meglepettségtől hagyta is.
- All in. – szólt mosolyogva.
Vesper csak nézett rá kérdően.
- Felteszek mindent egy lapra. Nem hagyhatlak veszni téged…beszélnünk kell. - s magához húzta a lányt, majd megcsókolta.
Vesper azonban elhúzódott…
- Nincs miről beszélnünk.
- De van. – szólt Brian.
- Miért vagy ilyen erőszakos? – kérdezte Vesper őszinte meglepettséggel.
- Egyszerű. Kellesz nekem. – felelte Brian. – De te nem hagyod, hogy bebizonyítsam.
- Ennyire bizonyítani akarsz?
- Ennyire. – nézett rá komolyan a fiú, majd kézen fogta Vespert, s nem hagyta, hogy a lány elhúzza a kezét. – Beszéljük meg.
- Kezdesz kíváncsivá tenni… – szólalt meg a lány.
- Én pedig kezdek beléd szeretni…- felelte Brian.
- Na ne röhögtess, jó…? Csak egy éjszaka volt, semmi több…
- Ezt gondolod? – s közben lenézett a lány lábára.
- Ezt…
- Már megint nem mondasz igazat. Mondd csak, az egész életed blöff és all in?
- Nagyjából…- nézett rá a lány.
- Ezek szerint kettőnk közül csak én vagyok őszinte…
- …s pont ezért vagy te értékesebb nálam… – felelte a lány váratlanul. – nem érdemellek meg téged…nincs jogom egy ilyen tiszta lelkű emberhez, mint te…
- De én így is szeretni akarlak. Tudlak így szeretni. Hiszek benne, hogy te valójában nem vagy ilyen….
- Honnan tudod? – kérdezte Vesper.
- Érzem…hogy ez csak egy álca. – De azt is érzem, hogy amíg nem sikerül elnyernem a bizalmadat, nem fogsz megnyílni nekem.
- Erre ne is várj. – szólt Vesper. – Add vissza a jegyemet. Kérlek.
- Ennyire menni akarsz?
- Igen. Hagyj engem békén. Elég nagy hiba volt…. – kezdte, de Brian rátapasztotta az ujjait a lány ajkaira.
- Nem, nem volt hiba, csak egy pillanatra elejtetted az álarcod. Tegnap éjjel megláttam, ki az igazi Vesper Lynd…s ő kell nekem. Beleszerettem.
- Az nem én vagyok…
- De igen, az te vagy.
- Honnan tudod?
- A csókból. A csók nem hazudik, nem tud hazudni.
- Dehogynem. Akarod tudni?
- Na lássuk akkor….
S Brian a reptéri váró kellős közepén csókolni kezdte Vespert, aki az első pillanatokban még tiltakozni próbált és harapni, Brian azonban néhány pillanat alatt megszelídítette.
- Látod? – kérdezte, amikor elengedte a lányt. – Látod, hogy nem hazudik?
- Meg sem kérdem, hogy miből gondolod…
- Én meg nem fogom elmondani, nekem is kell, hogy legyenek titkaim…- felelte Brian.
Brian kézen fogta a lányt, s kivezette az épületből. Vesper hagyta magát, nem tudott tiltakozni, teljesen a fiú rabja lett. Eddig mindig csak irányítani akart, s senkit nem engedett magához közel. Vagyis nagyon keveseket. De most valami megtört benne. Valami, ami eddig védte mindenféle érzelemtől és szabadjára engedett vágytól. De most őt irányították. Egy teljesen új helyzet volt számára, s fogalma sem volt róla, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Néha, amikor megálltak, s csak nézett Brian szemébe. Vesper nem tudta eldönteni, helyesen cselekedett-e, hogy hagyta magát lebeszélni a hazaútról, Brian pedig bizonytalan volt, hogy sikerül-e neki meghódítani a lányt. Eddig két csatát megnyert…de a háború, úgy érezte, még hátravan.
Interakció
Vélemény?